Posts Tagged ‘Történetek’

Dobott a férjem

szerda, március 23rd, 2011

Az nap, amikor a férjem közölte velem, hogy van valaki más is az életében, azt hittem vége a világnak, óriási veszekedést csaptam. Döbbenten bámultam és próbáltam lebeszélni arról a másikról, nem hittem el, hogy igaz.
Könyörögtem is, két kézzel próbáltam bele csimpaszkodni. A testébe és a lelkébe ugyanúgy. Azt gondoltam, a mi kapcsolatunkkal nem történhet meg az ilyesmi soha! Mi mások vagyunk, a mi eskünk szent és sérthetetlen!
-Szürke vagy Anna finom, de kiszámítható. Meguntalak, az én hibám tudom! Ne haragudj, de nekem ennyi nem elég, a hétköznapiságod fáraszt!
Neki estem Gábornak, és ütöttem, vertem ahol értem. Belerúgtam, téptem a haját és üvöltöttem. Nem értem el vele semmit. Két hét múlva összepakolt és egy mélyet sóhajtva kilépett az életemből. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, ordítottam a fájdalomtól, a sporttáskán és a bőröndön kívül magával vitte a fiatalságot, a hitet, a reményt és az odaadást is, minden fénnyel és ragyogással együtt. Nekem csak a tapogatózó sötétséget hagyta hátra, és nem volt hozzá erőm, hogy világot gyújtsak.
Volt pofája azt mondani, hogy még mindig szeret, csak abba a másikba belebolondult!
Hivatalosan nem váltunk el, papíron még feleség vagyok. Gyerekünk nincs sajnos, pedig nem védekeztünk. Gondoltuk jön majd a gyerek, amikor itt lesz az ideje. Így most már a történtek után, nem is bánom, hogy nem vagyok anya.
Emlékszem, annyi érzés kavargott bennem!
Fájdalom, szenvedés, kín, gyilkos ösztön, bosszú és üresség. Minden összeomlott, az egész addigi biztonságosnak hitt életem. Nem volt mibe kapaszkodnom, minden egyetlen fájó ponttá zsugorodott össze. Az éjszakák és nappalok egyformán, pokoli kínban teltek.
Szenvedtem. Biztos titeket is hagytak már el, vagy veszítettetek el valami fontosat, tudjátok milyen érzés.
A történtek miatt az önbecsülésem a nullával lett egyenlő. Ott álltam egyedül, huszonhét évesen, teljesen átlagos külsővel a semmi közepén. Belebámultam számtalanszor a tükörbe, hogy meglássam a hibáimat. Próbáltam idegenként tekinteni magamra, de nem láttam csúnyát, csak hétköznapit. Barna vállig érő hajat, barna, nagy szemet, fitos, szeplőkkel tarkított orrot, vonzó nőies alakot. Akkor meg miért? Suhant át a kérdés az agyamon számtalanszor. Az bántott leginkább, hogy hozzám képest egy bombázóval jött össze.
De. Legalább büszke lehettem rá, hogy jobbra cserélt le, mint amilyen én vagyok! Legalábbis külsőre. Mert szerintem ő csak azt nézte. Szebb, csinosabb, az újdonság varázsáról pedig ne is beszéljünk! Mindegy, hagyjuk ezt.
Szóval három hónapra rá, a barátnőm rá vett, hogy kísérjem el egy baráti összejövetelre. Persze először hadakoztam, nem akartam kimozdulni sem.
– Ne haragudj Éva, de nekem ez nem megy. Elrontanám a hangulatot, a lelombozódott egyéniségemmel! Csak rám kell nézni, egy rakás szerencsétlenség vagyok!
– Begubózva élsz, saját kis lelki világodba bezárva! Úgy csinálsz, mintha Gábor lenne az egyetlen férfi a földön! Bebeszéled magadnak, hogy csúnya vagy, és örök egyedüllétre kárhoztatott. Ez nem így van! Anna, te szép vagy és jó ember. Gyere velem, adj egy esélyt magadnak! Kapcsolódj ki, már azért is megéri eljönnöd!- Vitatkozás közben boroztunk és talán ennek köszönhetően, mégis csak beadtam a derekamat! Évával mentem a házibuliba!
Nem festettem magam ki erősen, csak egy kis szemceruza, pirosító és ennyi. Farmer és póló, nem hódítani mentem én!
Amikor odaértünk egy kicsit megszeppentem az égvilágon nem ismertem senkit. Páran végig néztek rajtam, majd folytatták tovább a beszélgetést, nevetgélést.
– Gyere, bemutatlak pár embernek- karolt belém Éva, de én csak a fejemet ráztam és inkább rágyújtottam egy cigire, mert időközben visszaszoktam rá. Kimentem a teraszra, ami az egész házat körbe futotta, hangulatos kilátást engedve a füves kertre. Éva húzta a száját, amiért nem maradtam mellette, de nem volt kedvem beszélgetni, jó pofizni pedig egyáltalán.
Ahogy álltam a vaskorlát mellett, egyszer csak egy erős szorítást éreztem a vállamon. Hátranéztem és majdnem azt hittem összesek! Nem mintha ájulós típus lennék, de egy isteni fazon állt mögöttem. Egy magas, erős, izmos felépítésű alak. A szemei barátságos nyíltságot sugároztak magukból, de annál is erősebben éreztem a férfiasságát, ami áradt belőle. Rám legalábbis lehengerlő hatással volt.
Nem az a tipikus szépfiú fazon, aki a címlapokon szerepel. Emberibbnek tűnt és semmi mesterkéltet nem láttam benne!
A teste, abban a szűk fehér pólóban és a csípőjére tapadó farmernadrágban, nagyon jól nézett ki. Az arca kissé szögletes, a barna haja bezselézve meredezett az égnek, a szája talán kissé túl húsos, de az összhatás! Az álmaim pasija nézett farkasszemet velem!
– Szia! Látom egyedül érkeztél. Tamás vagyok-nyújtotta felém az erős tenyerét.
– Heló! Én pedig Anna – a keze meleg volt, olyannyira hogy később húztam el az enyémet, mint ahogy illett volna.
– Adsz egy szálat?- Intett a félig elszívott cigarettám felé. Megkínáltam, felé nyújtottam a dobozt.
Követtem a tekintetemmel, az első slukkjából felfelé szálló füstcsíkot. A csillagok ekkor kezdtek ragyogni az égen, legalábbis én ekkor vettem őket észre először. Az esti, sötét lepel megborzongatott, ami miatt fázósan húztam magam össze.
– Menjünk be, te fázol!
Ezután nem emlékszem mindenre, hagytam, hogy az ár magával ragadjon, az a hullám, amit Tamásnak hívnak. Elragadott a lénye, hallgattam a mély zengésű hangját, figyeltem a barátságos, barna tekintetét és mindig elfogadtam a pohár italt, amit rendszeresen a kezembe nyomott.
– Le akarsz itatni?- kérdeztem tőle incselkedve.
– Dehogy, csak látom, hogy bánatod van. Elmeséled?- Csak a fejemet ráztam válaszul. Nem akartam arról papolni neki, hogy elhagytak. Különben is, a lelkem megkönnyebbült és már nem is láttam olyan kétségbeejtőnek a helyzetemet. Végignéztem Tamáson és a női sejtjeim belefújtak, ama bizonyos kürtbe. A belsőmben megszólalt egy hangocska.
Kapás van! Szedd fel, ne hagyd ki az alkalmat. Egyetlen órára is érdemes, még úgy sem csináltál ilyesmit!- Hallgass!- kiáltottam hangosan, Tamás pedig kérdőn nézett rám.
– Hogy mondod?
-Á, semmi, nem érdekes, csak a kis kobolddal veszekszem, aki idebent lakik-mutattam a fejemre.
Tamás nevetése minden gátlásomat elsöpörte. Úgy éreztem, nem akarok semmi mást, csak jól érezni magam, vele.
Közben picit körülnéztem, a hangulat a tetőfokára hágott, táncoltak, kurjongattak, szólt a diszkózene. Odakint az udvaron kisebb tábortűz égett, az emberek vonultak ki-be. Ötvenfős társaság gyűlhetett össze és mi végig, csak egymásnak szenteltük a figyelmünket, mintha egy külön kis szigetet alkottunk volna.
– Elrabolom az időt, a többiek biztos várnak! Menj csak, én elvagyok magam is!- Szabadkoztam.
– Nem! Éreztem, hogy ma részt kell vennem ezen a bulin, TÉGED vártalak, már nagyon régóta – válaszolta Tamás, nagyon őszintének tűnően.
Nevetés.
Ez jellemezte a beszélgetésünket végig. Udvarolt és bevallom jól esett, még akkor is, ha tudtam mire megy ki a játék.
– Egy pillanat, azonnal jövök!- Tamás a fiúhoz ment a tánctér sarkába, aki a hifi berendezés mögött ült. Odahajolt a sráchoz és a fülhallgatót félretolva, valamit belesúgott a fülébe.
Ahogy visszaért már nyújtotta is felém az erős tenyerét, mert egy lassú, dallamos szám csendült fel. Sok pár simult össze, ahogy mi is. Először volt köztünk pár centi, de ahogy lehunytam a szemem, érezni akartam a teste melegét. Odanyomtam magam neki, a széles mellkasába fúrtam a fejem.
Kicsit szédültem, így rá bíztam magam egészen. A zene lágyan ringatott, a kemény izmok melegítettek és most először a három hónap után, újra biztonságban éreztem magam.
Éreztem, amikor néha körbe fordult velem, vagy léptünk párat valamerre.
Egyszer csak kinyitottam a szemem, mert a zene kezdett nagyon távolról hallatszani. Egy szobában találtam magam, ahol az éjjeli lámpa szelíd fénye vonta be a berendezést. A hatalmas franciaágyat, a süppedős szőnyeg vörösét, a jobbra álló asztalt és a két karosszéket is.
Még mindig Tamás karjaiban voltam, és tudatosult bennem, kettesben vagyunk egészen! Mosoly suhant át az arcomon, amikor az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. A tekintetem beleveszett a kitágult pupillák mélységébe, az egész testem beleremegett a visszafojtott várakozásba.
Megnyaltam az ajkamat és szinte felkínáltam neki őket. Amikor oldalra biccentette a fejét, és lehajolt hozzám, összeért a szánk. Puhán és lágyan érintett, amitől olvadt viasznak éreztem magam. Mintha ezernyi elektromos szikrácska kezdett volna pattogni a belsőmben, egy hatalmas robbanás előjeleként. Amikor bedugta a nyelvét, megrogytak a térdeim, de ő erősen tartott, majd az ágyhoz tolatott velem.
Óvatosan döntött rá, a karját végig a hátam alatt tartva. A legédesebb tehernek éreztem a testét, amikor rám feküdt a teljes súlyával. Nagyon megkívántam, már minden porcikám izzott. Csak most éreztem mennyire hiányzott nekem a testiség. Annyira akartam ott őt akkor, mint még soha senkit az életben.
Valami elpattant bennem, a szégyenlősség köpenye lehullott, meg akartam kapni mindent, amit a másik csak adni tud.
Felbátorodva a pólója alá nyúltam, hogy végre megfoghassam az izom kötegeket. Forró volt a bőre, az illata őrjítő. Ott simogattam, ahol értem, belemarkoltam az izmos fenekébe is.
– Istenem, csináld még!- nyögte a számba, amikor az izmos, kemény hátsóját fogdostam. Tetszett nekem a hang, amit kiadott, még többet akartam kicsalni belőle.
– Vetkőzz le! – utasítottam, amit meg is tett.
Néztük egymást, amikor egymással szemben állva, szabadultunk meg minden egyes ruhadarabtól. Nem éreztem szégyent, úgy tekintett rám, mint egy istennőre. Figyelte a fehér melltartó alól előbukkanó melleimet, a tekintetétől megduzzadó bimbókat végül, amikor a tangámból is kiléptem, a sima háromszöget a lábam között. Szinte hallottam mekkorát nyel, amikor odapillantott.
Én is hasonló állapotban voltam, fantasztikusan festett Tamás teste. Izmos, de nem csúnyán kigyúrt, széles szőrös, mellkas, keskeny csípő, bordás has, és amikor levette a bokszerét! Felsikkantottam a látványtól, örömömben.
Szép nagy pénisze volt, ami duzzadtan, eresen és nagyon keménynek tűnően meredezett. Barnán göndörödő szőr ölelte körbe.
Ő lépett először mellém és azonnal a mellemre tapasztotta a száját. Enyhén szívott és nyalintott finoman, de érezhetően. Egyik mellemről a másikra vándorolt, repkedett akár egy éhes kis darázs a virágfejek felett.
Én sem bírtam ki. Muszáj volt végigsimítanom a felsőtestét. Amikor úgy éreztem, már mindenhol megérintettem, szépen fokozatosan,a kezem lecsúszott a lába közé.
Annyira jó volt a méretes falloszt fogni! Végig simítottam a hosszán, fogdostam a vastagságát, majd meggyúrtam a herét is, óvatosan gyömöszöltem.
Amikor már mindent bejárt a kezem, rákulcsoltam az ujjaimat a vesszőre, mozgattam a bőrt lassan, majd egyre gyorsabb ütemben. Tamás nyögött és hörgött, az őrületbe kergetve vele. Nem is bírtam tovább, térdre rogytam, hogy közelről is láthassam a forró hímvesszőt.
Odadugtam az orrom, beszívtam az illatát, bámultam a selymességét és az erősségét, a szemem csak itta a látványt. A makk tetején már ott csillogtak azok a harmatcseppekhez hasonlatos kis gömböcskék, amelyek az izgalmi állapot előre haladását jelezték. Muszáj volt megkóstolnom, lenyalnom őket. Cuppogtam az íztől, egyszerűen elkábított, arra sarkallva, hogy még többet szerezzek belőle. Ekkor hátrahúztam a bőrt, amíg csak a fityma engedte és elkezdtem körbe- körbe kényeztetni. Tamás nyögött, és nézett közben.
Az ujjai a hajamat túrták. Borzolta és simította abban a ritmusban, ahogy én finoman elkezdtem szopni. A lábam között már nedves és duzzadt voltam. Az egyik kezemmel lenyúltam, hogy megérintsem magam a legérzékenyebb helyen. Minden puha volt odalent és várakozó. Nem tudtam kétfelé figyelni, így inkább csak a szopásra koncentráltam, amibe egyre inkább kezdtem belelovalni magam.
-Várj, így el fogok menni!- Kihúzta a szerszámát a számból, majd nagyokat sóhajtott. Közben a két ujjával két oldalt, elszorította a farka tövét. Kellett egy perc, amíg megnyugodott és úgy érezte folytathatjuk a dolgot.
Ekkor döntött az ágyra és feküdt a lábam közé.
Felsikoltottam, amikor először belenyalt a puha, szétnyílt ajakim közé. Nyalogatott le- fel, a luk körül, majd csak a csiklómra koncentrált. A combjaim remegni kezdtek, a testem megfeszült. A lepedőt markolásztam, majd a férfi haját simítottam, vonaglottam és dobáltam a fejem.
Két perc biztosan nem telt el, máris éreztem, ahogy a gerincem tövéből kiindul a bizsergés és a kéj hullámai magukkal ragadnak. Sikoltozva élveztem el, miközben szinte majd kitéptem Tamás haját. Mosolygott, amikor szégyenlősen és elpirultan kinyitottam a szemem. Följebb csúszott és a szemembe nézett. Szikrákat láttam a tekintetében, csillogó vágyat. Úgy éreztem a fényei egészen a lelkemig hatolnak.
A teste melegítette az enyémet, a kemény pénisze a hasamat nyomta. Semmi mást nem akartam, mint magamban tudni azt a keménységét. Odanyomtam magam a csípőmmel, ritmikusan és nyöszörögve.
– Mindjárt megkapod, csak egy pillanatot várj- mondta kedvesen a rekedt hangján, miközben gyorsan felállt és addig kotorászott a levetett nadrágja zsebében, míg egy fényes, kis tasakot, nem húzott ki belőle. Hamar feltépte a kotongumi csomagolását és a péniszére gördítette a világos színű, síkos, vékony anyagot. Felszisszent, miközben az érzékeny rúdjához érve a műveletet végezte. Már nagyon vártam, erősen magamhoz szorítottam, amikor újra rajtam feküdt.
Kicsit megigazítottam magam, a lábammal körbeöleltem őt. Harmadikra becsusszant az erős makk, majd végig az egész vastag, forró rúd. Felkiáltottam a boldogságtól, amikor egészen beért.
Muszáj volt a szánkkal is összekapcsolódnunk, mindketten vágytunk rá. Borzongatóan finom volt, ez a fajta egyesülés, majd belefulladtam a csókba, az egész dologba. Mintha egy pillanat alatt átértékelődött volna bennem minden, akárha egy vastag szövetfátyol hullott volna le, a szemem elöl.
Annyira élőnek és erősnek éreztem magam, mint soha, semmikor azelőtt! Ez az érzés volt a legeslegjobb a többi finomság mellett!
Tamás elkezdte a pumpáló mozgást, veszettül jól volt, egy ritmusra járt a testünk, keresve a közös beteljesülést.
Ősi erőt és energiát éreztem, mintha én lennék az első asszony a földön, Tamás pedig a domináns hím, aki csak az enyém. Beleharaptam a vállába, nyaltam a bőrét az erős nyakát, szorítottam és karmoltam, megfeledkeztem magamról teljesen.
Szenvedélyes vihart gyújtottunk egymásban, szikrázott minden és robbanni látszott az egész világ.
Tamás feltérdelt, majd a fenekem alá nyúlt és az egész csípőmet felemelte. Így mozgott tovább, én pedig még mélyebben magamban érezhettem őt.
A nyögésem és a hörgése összekeveredett, egy hatalmas zúgó és őrjítő egyveleggé sűrűsödve. Szárnyaltam a kéj madarán, repültem vele együtt, fel, szédítő magasra.
Egyszerre ért minket utol az orgazmus, ami megremegtette a testünket. Ahányszor ő kilőtt a belsőmben, én annyiszor rándultam össze, szorítva őt erősen. Valósággal magamba préseltem az ondóját. Nagyon jó volt, szinte minden sejtem részt vett a dologban, egy magasabb szféráját éltem meg az orgazmusnak, amit Tamás a lényével tudott belőlem kicsalni.
Amikor rám hanyatlott csak pihegtünk, a bőrünk csúszóssá vált a verejtéktől. Kicsit sem bántam, nagyon finom érzés volt, szinte lebegtünk az orgazmus utáni csodálatos és bágyasztó ködben.
Pár perc múlva legurult rólam és mellém feküdt, a lepedőt óvón húzta rám.
– Köszi!- nyögtem pirulva, mert valamit mondanom kellett és valóban hálát éreztem az egész estéért.
– Én, köszi! Én köszönöm neked ezt az estét, nagyon- nagyon, jó volt! Kérlek, mondj igent, mondd, hogy holnap velem vacsorázol!
– Jól van, szívesen!Viszont lehet, hogy keresnek a többiek, engem pedig Éva a barátnőm.
– Nem, Éva nem keres, mert ő már hazament az egyik barátommal. Engem se fognak itt zavarni hidd el, a vendéglátó apja vagyok!
– Hogyan?- néztem rá nagy, csodálkozó szemekkel.
– Hát igen, már nem vagyok fiatal, negyvenkettő leszek a nyáron. De, ha neked ez ilyen nagy gond, akkor…
– Nem! Csak meglepődtem. Nagyon is tetszel!- Tamás elmosolyodott és ezután csókolt meg újra, amitől a testem megint lázba kezdett jönni. Igen, még háromszor feküdtem le vele ezen az éjjelen és ott maradtam a házában.
Jól gondoljátok, nem tudtunk csak úgy elszakadni egymástól másnap, ahhoz túlságosan jól éreztük magunkat együtt. Közös kincsre leltünk, és egyikünk sem naiv, hogy hagytuk volna, csak úgy kárba veszni!

Szőke nő a bárból

csütörtök, március 17th, 2011

Hosszú, szőke haja kellemesen hullik vállára, bal felől kivillan alóla kecses nyaka egy pillanatra. Az órámra pillantok. Késik. Talán el sem jön. Talán jobb is így. Nem tudnám megmondani, melyik verziónak örülnék jobban. A szőke nő ott a bárpultnál egyedül van, akárcsak én. Bordó ruhája feszesen tapad íves derekára, gömbölyű fenekére. Pillanatnyi testhelyzete kellemes belátást engedne elölről combjai közé, de a kívánatos látvány a pult fa borításába vész. Sóhajtok. Arrébb piszkálom a félig üres poharamat. A zárt félhomály elálmosít, pedig ilyenkor ébredek igazán. Lustán leng körbe a helyiségben szüntelen kavargó cigarettafüst, torkom újra és újra kaparni kezd tőle, de legyűröm a kellemetlen érzést. Hátradőlök a fotelszerű ülőalkalmatosságban és kényelmesen nyújtózom.
Még egyszer ellenőrzöm órám zöldes fényű kijelzőjét. Az idő lassan vánszorog, de nem bánom, legyen hát így. Nem gondoltam volna, hogy pofára ejt a nő, aki olyan heves érdeklődést mutatott irántam. Mintha nem ő győzködött volna, hogy egy találkozás még nem a világ vége. Hát, tényleg nem az. Csendben nevetek magamban. Vagy inkább magamon. Minek is mentem bele? Rég megfogadtam, hogy csak alkalmi partnereket szedek föl. Azon a hülye fórumon aztán annyira egymásra találtunk, annyira nyitottnak és elfogadónak tűnt, hogy kicsit előbújtam a nicknevem mögül. Nem hinném, hogy ő csak játszott volna, de az eredmény mégis egyértelműen itt röhög rajtam. Vállat vonok és inkább a szőke nőt nézem tovább. Lábai izmosak, szépek. Magassarkújából épp akkor bújik ki és hagyja a földre hullani. Arcából csak egy-egy pillantás jut, ahogy néha körbenéz. Határozottan tetszik, akárcsak a többi férfinak, akik szintén mind őt vizslatják. Már-már azon vagyok, hogy megkörnyékezem a nőt, amikor egy szőkésbarna hajú, enyhén borostás férfi érkezik elegáns ruhában. Hanyagul leül mellé egy másik bárszékre, és italt rendel. Szóval foglalt. Kár. Elmosolyodom. Ilyen az én szerencsém, pedig sima ügy lett volna. Igazából nem is értem, mit keresek még a füstös, sötét, föld alatti helyiségben. Vár az éjszaka, a vadászat, vagy valami ahhoz hasonló. Csak minél kevesebb feltűnéssel. Mégis nehezemre esik megmozdulni. A szőke nő céltalanul lóbálja lábait, testtartása unalomról árulkodik, amibe enyhe, alig észlelhető idegesség keveredik. A férfi mindezt mintha észre sem venné, rendeli az újabb italt, és közben a bordó anyagba bújtatott feneket simogatja. Kíváncsivá tesz a helyzet. Van egyáltalán közöttük valami? Akar-e a nő egyáltalán itt lenni, azzal a férfival lenni? Minél tovább figyelem őket, annál egyértelműbbé válik a válasz, ami minden kétséget kizáróan: nem.
Hirtelen elhatározással felállok, hogy hozzájuk lépjek. Ugyan mi veszítenivalóm lehet? Ekkor azonban megélénkül a levegő. Mintha indulni készülnének, de aztán pofon csattan, majd a férfi is ütne, ám a nő gyorsabb. Hárít, majd ökle a férfi arcába fúródik, megtántorítva egy erős pillanatra. Elismerő pillantást vetek felé, szebben nem is csinálhatta volna. A férfi a meglepetésből eszmélve, elkapná a nő csuklóját, de az nem hagyja. Már lendülne a kecses, ám izmos láb, mikor egy megtermett kidobóember jelenik meg és szereli le a férfit, mielőtt kellemetlen helyen érné egy minden bizonnyal gyönyörű rúgás. A férfi heves kézmozdulatokkal kísérve bizonygatja az igazát, de az izomagyat ez nem különösebben érdekli. Határozottan tessékeli ki őt a helyiségből. A nő kelletlenül kapja kezébe a cipőjét, táskáját. Erre már mozdulok.
– Várj! – szólok mielőtt nagyon neki indulna.
Felém pillant, szeme mintha sárgán csillanna, ahogy találkozik tekintetünk. A belsőm egy pillanatra összerándul. Jól láttam? De ő nem törődik velem. Mérgesen hátat fordít és kiviharzik az egyre sűrűbb füstből. Mozdulj már, ne hagyd elmenni! Sietős léptekkel érek fel a felszínre, lehunyom egy pillanatra szemem, hogy jobban halljam a körülöttem lélegző, mozgó világot. Balra indulok, befordulok az első utcába. Meglátom a bordó ruháját, szőke haját és hallom légzésén, hogy dühös. Figyelem, ahogy egy kukába hajítja a cipőjét. Lépteim lassúvá válnak, a nő rám emeli tekintetét. Szinte ijesztő is lehetne a sárgán megvillanó szempár… de nem nekem.
– Mit akarsz? – szegezi nekem a kérdést, mikor kellően közel érek hozzá.
– Felszedni téged – állok meg és mosolyodok el, immár a vágyott tudás birtokában.
Tudom, hogy ezzel a mondattal még jobban felkorbácsolom a dühét, de kíváncsivá tett és nem mellesleg még vonzóbbá vált attól a ténytől, hogy hozzám hasonlatos.
– Húzz el a francba! – förmed rám, azonban ennyivel nem lehet engem leszerelni.
– Akkor legalább engedd meg, hogy egy kicsit megismerjelek – nyújtom felé a kezem.
Ellöki és harcra készen áll, ám nekem eszem ágában sincs verekedni vele. Állunk egymással szemben és egyikőnk sem mozdul, akárcsak a nyár esti levegő körülöttünk. Jó nő, ügyes és erős. Elismerő pillantásom sem lágyítja meg. Óvatosan mozdul aztán a levegő, illatát orromba sodorja és én észrevétlenül veszek mélyebb lélegzetet, hogy kiélvezhessem.
– Nem gondolnád meg? – mosolyodom el abban bízva, ha sikerül beszéltetnem, oldódik majd a feszültsége.
– Hagyj békén! – vágja a képembe és kecses mozdulattal készül otthagyni.
Ő még nem tudja, hogy engem nem fog lefutni, sem kicselezni, mint bármelyik emberi férfit. Nem akarok tőle semmit, amit ő ne akarna, de élvezem a helyzetet. Ha ezúttal sajátos módon is, de hódítani akarok. Mosollyal az arcomon indulok utána. Izmaim könnyen repítenek a langyos aszfalton, lábaimnak jól esik a futás. Bár messze előttem jár, de még látom szőke tincseit ide-oda libbenni. Biztos vagyok benne, hogy már sejti, kivel akadt össze. Hiába az általa talán csak találomra választott néhány keresztutca, amikben eltűnik szemem elől, még így is a nyomában vagyok és ezt ő is tudja. Fokozatosan beérem a kihalt, sötét sikátorban, ahogy lassít a tempón.
– Miért játszottál velem? – kérdezi dühösen, ahogy felém fordul.
Megütne, de nem hagyom. Megpróbálom lefogni a kezét és meglepetésemre hagyja. Nem komoly a szorításom, mégis engedi, hogy fogjam csuklóját.
– Nem játszottam – mondom komoly arccal.
– Dehogynem!
– Mondom, hogy nem. Csupán veled ellentétben nekem nem szokásom rögtön mindenkinek a tudtára adni, hogy nem vagyok átlagos.
Sértődötten lerázza magáról kezemet és hátat fordít. Az alkalmat azon nyomban kihasználva, mögé lépek és derekára csúsztatnám kezem, de ellibben előlem.
– Nekem meg nem szokásom rögtön mindenkivel összefeküdni – hunyorít rám.
Tekintetét figyelve óvatosan nevetek. Nem ronthatom el a sikerrel kecsegtető játékot.
– Én nem vagyok számodra mindenki – állapítom meg és tudom, hogy igazam van.
Ő is tudja. Hosszan hallgat, pedig látom rajta, hogy ezer és egy sértést vágna a fejemhez, talán csak megszokásból. Alig bírom visszafogni őszinte nevetésemet, annyira tetszik a stílusa. Alaposan végigmér, de nem zavar, sőt élvezem a pillantását.
– Talán… – kezdi és hozzám lép. Tenyere hirtelen mellkasomon pihen, orrát az államhoz érinti, majd nyakamba szimatol. – Talán meggondolom még – mondja, majd ellép tőlem.
Kezem automatikusan teste után indul, de hirtelen éles karmok hasítják fel bőröm az alkaromon. A nő szemei sárgán világítanak és vad pillantást vet rám.
– Ne haragudj – lépek távolabb tőle -, nem akartam erőszakosnak tűnni.
Ő csak megrázza a fejét.
– Sajnálom. Túlreagáltam – süti le a szemét.
Mire újra megszólalnék, bőrömön már majdnem nyomtalanul begyógyult karmainak nyoma. Végül inkább nem mondok semmit, nem szépítem tovább a helyzetet. Kihasználva a pillanatnyi elbizonytalanodását, elkapom a karjánál fogva és a hozzánk közelebbi falhoz szorítom. Sárgán villan szemem. Akarom, hogy érezze, hogy tudom, mit akarok. Én őt akarom. Szemei először tágra nyílnak, majd pupillája csíkká szűkül, karmait újra belém mélyesztené, de meggondolja magát. Ajkaihoz hajolok, ám itt megállok. Hagyom, hogy ő döntsön. Ha nem kellek neki, nem csókol meg és bár csalódottan, de lelépnék rögtön. Viszont mire gondolatban idáig jutok, ő már döntött és ajkait enyémhez érinti. Nyelve játékos, csókja szenvedélyes. Kétség sem fér hozzá, hogy akar engem. Táskáját leejti válláról, keze hátamra vándorol, kellemesen bizsergető az érintése. Tenyere egészen derekamig lecsúszik, majd közelebb húz magához. Elégedetten nyugtázom, hogy türelmetlen, vagyis nekem sem kell húznom-halasztanom semmit. Könnyedén bújtatom ki vállát a ruganyos, bordó anyagból. Bőre forró és finom, ajkam bizsereg, ahogy hozzáér. Akarom őt, mindennél jobban.
Kezem derekára csúsztatom, azonban tenyerem hamar mellére téved. Puha, mégis feszes halmokat masszírozok. A nő légzése szaporábbá válik, testével szinte dörgölőzik hozzám. Lejjebb húzom a ruhát, hogy mellének meztelen bőréhez érhessek. Élvezi, ahogy tenyerembe simul, ahogy hüvelykujjammal játszom kemény bimbóján. Követelőző csókjának nem lehet ellenállni, ujjaival hajamba túr. Jobb lábát megemeli, hogy még könnyebben combjai közé férkőzhessek. Felhúzom csípőjéről a ruhát, ujjaim bugyijának vékony pántja alatt játszanak. Elszakadok ajkától és vállára hajolok. Finoman harapdálom bőrét, miközben kezem lábai közé vándorol. A puha anyag nedvesen tapad nagyajkaira. Érzem mennyire forró, mennyire felkorbácsoltam a vágyait.
Épp kezdeném elveszíteni a fejem, amikor diszkrét dallam szólal meg a lábunk alól. Egy pillanatra megdermedünk, azután mintha álomból ébredt volna, úgy néz a táskájára. Akarnám mondani, hogy ne vegye fel, de ő megelőz. Eltol magától és szerencsétlenkedve halássza ki a mobilját. Egy pillanatig elnézi a kijelzőt, majd felveszi és közben mutatóujját szám elé teszi, jelezvén, hogy maradjak csendben. Próbálok nem odafigyelni a szavaikra, de ilyen közel és ilyen hallással képtelenség nem hallani.
– Nem tudtam kiszedni belőle. Részegen érkezett és semmi mást nem akart, csak megdugni.
– Te meg megint előbb ütöttél, mint gondolkoztál… – hallom a vonal túlvégéről.
A nő erre nem válaszol, én viszont elmosolyodom.
– Jó, mindegy. Sejtettem, hogy ez lesz – hagyja rá a mély férfihang. – Reggel jelenésed van a főnöknél, ne felejtsd el!
– Persze… – hagyja rá a nő és azzal a lendülettel, ahogy összecsukja a készüléket a táskájába is ejti.
Rám néz. Hosszan bámul arcomba, aztán megszólal.
– Ne haragudj, csak a munka…
– Értem – bólintok.
Azért kíváncsi lennék, milyen munka, de korai lenne még belemászni az életébe. Izgalmas nő, az biztos. Ekkor azonban kizökkent épp csak elkalandozó gondolataimból. Keze pólóm alá vándorol, és amikor szemébe nézek, ő elmosolyodik. Megszabadít a fekete anyagtól, azután figyelem, ahogy kioldja övemet, ahogy kigombolja a nadrágomat. Amikor megcsókol, újra megtelik orrom bőre illatával. Ez segít elkapni a félbehagyott események fonalát. Nyelvem szájában kalandozik, az ő keze pedig nadrágomban. Tenyerem tarkójára csúsztatom, finoman belemarkolok hajába. Ujjai könnyedén szabadítják ki farkamat, majd indulnak útnak rajta erősen markolva. Élvezem a kényeztetést, meg is feledkezem az előbbi kényszerű szünetről. Hamar magával ragad újra a hév és finoman, mégis határozottan rántom hátra szőke hajánál fogva fejét, hogy nyelvemmel végigjárhassam nyakának kecses vonalát. Sóhaja megremeg az izgalomtól, keze megszorítja farkamat. Nem akarok tovább játszani. Érezni akarom, benne akarok lenni. Egy pillanatra találkozik vágytól ködös tekintetünk. Izgat, hogy látom rajta, hogy ő is többet akar, hogy nem akar várni, hogy sürgetne. Hátát a falnak döntöm, kemény farkam combjai közé nyomom. Összeszorítja őket egy pillanatra, nedvétől könnyen csúszkálok közöttük, de nem ezt akarom.
Félrehúzom apró bugyiját, mutatóujjam végigsiklik nagyajkai között. Ő megkapaszkodik nyakamban, egyik lábát körém fonja. Belemarkolok a fenekébe, majd megemelem, hogy a magasságbeli különbségnek búcsút intsünk. Farkam könnyen találja meg az utat síkos hüvelyébe. A nő kecses, izmos lábai immár szorosan körém zárva, teste forró, karmait olykor hátamba mélyeszti. Én pedig erősen a falnak nyomva mozgok benne, nem gondolkozva, nem törődve semmivel az élvezetemen kívül. Nyögései elveszik a maradék eszem is, úgy érzem enyém a nő. Dugnom kell amíg csak bírom, tele kell élveznem. Látni akarom arcán a kimerült elégedettséget, hogy elintéztem és ezt akarta. Szemem csukva, de látom magam előtt kéjtől szenvedő arcát, fülembe liheg, és minden erősebb lökésemet az ő nyögése kísér.
– Így… igen. Ne hagyd abba! – mondja szinte elhaló hangon.
Engem pedig nem kell tovább biztatni. Erősen és mélyre tolom belé farkam. Érzem, ahogy összerándul körülötte hüvelye, de még nem élvez el. Minden egyes lökés után, egyre erősebben szorít, szinte nyüszítve várja a közelgő kielégülést. Izmaim megfeszülnek, én már élveznék, de ő még nem ért be engem. Hát, minden csepp megmaradt eszemmel próbálom még visszafogni magamat. Végtelennek tűnő másodpercek után érzem, ahogy teste megfeszül, hüvelye ütemesen húzódik össze farkam körül. Mikor végre megtölthetném magommal, ő hirtelen megmozdul.
– Ne élvezz belém! – kezd mocorogni. – Tegyél le!
Elengedem, ő pedig remegő lábakkal áll meg előttem, hátát a falnak támasztja. Egy pillanatra rám néz, majd engesztelően elmosolyodik. Elém térdel és nyelve végigszalad robbanásra kész farkamon. Testem minden izma megfeszül, de még akarom, hogy szájába vegyen. Amikor ajkai közé csúszom, végem van. Forró magom megtölti száját. Nagyot nyel, aztán a szemembe néz. Levegő után kapkodok, szinte kapaszkodóként túrok a hajába. Mélyet sóhajtok, majd végigsimítok ajkain. Ő kidugja puha nyelvét, hogy ujjamhoz érjen vele. Ellépek tőle, letörlöm homlokomról az izzadtságot. Nézem, ahogy a nő feláll.
Meg kéne szólalnom? Nem tudom… Mióta megláttam őt, most először érzem tanácstalannak magam. Még a nevét sem tudom, pedig szeretném még látni. Szótlanul nézem, ahogy rendbe szedi magát.
– Mi van? – vonja fel szemöldökét és villantja rám szemét.
Elkapom róla a tekintetem, zavarba hoz. Én is öltözök inkább. A fenébe velem! Ennél én határozottabb vagyok, döntöm el. Hozzá lépek és megcsókolom.
– Szeretnélek még látni – kezdem, de ő elneveti magát.
– Ugyan… – legyint. – Neked is jó volt, nekem is. Ne szépítsük a dolgot. Hiszen még a nevem sem érdekelt.
Szemem dühösen villan, mire neki is összeszűkül a pupillája.
– Nem vagyok normális ismerkedéshez szokva, sajnálom – erőltetek higgadtságot magamra. – De úgy látom, te sem.
Elkapja rólam a tekintetét és megvonja a vállát. Én azonban látom rajta, hogy zavart.
– Te vagy az első, aki előtt nem kéne titkolóznom… – mondom és megemelem állát.
– Sajnálom – fordítja el a fejét. – Megint hülye voltam.
Megszólalnék, de felemeli a kezét, hogy ne tegyem. Így csendben figyelem, ahogy előszedi újból a mobilját és a kezembe nyomja.
– Írd bele a számod. Vagy bármilyen elérhetőségedet, amit jónak látsz – adja szinte parancsba.
Enyhe meghökkenéssel, csendben bepötyögöm a számom, meg a keresztnevem, majd az orra elé tartom. Ő kedvesen elneveti magát a sértődött mozdulaton.
– Sarah vagyok – mondja, aztán és elveszi a készüléket kezemből. – Majd felhívlak – teszi még hozzá és hiszek is neki, meg nem is.
Majd meglátjuk, hagyom rá magamban. Ő viszont már gyors búcsút intve el is tűnik szemeim elől. Fülembe még hosszan elér lépéseinek puha hangja, de nem megyek utána, nem érdekel, merre, hova igyekszik. Hátam a falnak támasztom, kezem zsebembe süllyesztem és az ég keskeny csíkjára bámulok fel. Alig látszanak a csillagok a város fényeitől. Sóhajtok, majd nevetek – magamon.

Tenisz parti

csütörtök, március 10th, 2011

A település közelében, ahol lakom egy teniszcsarnok üzemel. A tulajdonossal jó barátságba kerültem, így amikor csak akarom igénybe vehetem a pályát. Mesi egy közös beszélgetés során szóba hozta, hogy az egyik barátnője Kriszta nagyon szeret teniszezni, de csak ritkán van alkalma pályára jutni. Történt, hogy egy közös piknik alakalmával újra szóba került a tenisz és Kriszta elmondta, hogy nagyon kedveli ezt a sportot, de nincs partnere, akivel időnként játsszon. Mesi egyszerre felvetette, hogy elintézhetném, hogy Kriszta alkalmanként a helyi pályán gyakorolhasson, esetleg én is játszhatnék vele.
– Biztos vagyok benne, hogy nem fogod megbánni! – tette hozzá a már megszokott cinkos mosolyával. Természetesen mindez nekem nem okozott gondot és az a cinkos kis mosoly is megmozgatta a fantáziámat. Kriszta egyébként is nagyon csinos lány, így már nagyon vártam, hogy mikor tudjuk összehozni a partit.
Nem sokkal a piknik után Mesi egyik nap felhívott, hogy itt van nála Kriszta, és ha ráérek kimehetnénk teniszezni. Napközben természetesen senki sem volt a csarnokban, és mivel saját kulcsom volt hozzá már indultunk is. Amikor a pályára kiértünk a lányok nekiláttak átöltözni.
– Mesitől tudom hogy nem vagy szégyenlős! – mondta Kriszta huncut kis mosoly kíséretében, és mind a ketten már vették is le a ruháikat. Krisztának gyönyörű barna teste volt, formás feneke, kicsi izgató mellei, fazonra igazított puncija, ennél szebbet ritkán lát az ember. Na ugye mondtam, hogy érdemes lesz kijönni! – mondta nevetve Mesi, amikor meglátta, hogy milyen sóvárgó tekintettel figyelem Kriszta testét. Hamar pályára mentünk és hármasban egy jót teniszeztünk. A lányok egész jó partnernek bizonyultak, kellemesen elfáradtunk. A meccs után átmentünk az öltözőbe zuhanyozni. Az ajtóban megálltam, de Kriszta egyszerre megszólalt:
– Mesi már elmesélte, hogy tenisz után mindig együtt szoktatok tusolni, és ha megengeditek, szívesen csatlakoznék hozzátok! – mondta sokat sejtető mosoly kíséretében. Gyorsan ledobáltuk az átizzadt ruháinkat majd beálltunk a zuhany alá.
Két gyönyörű nővel zuhanyozni ennél nagyobb meglepetés nem is érhetett volna. Mesi szokása szerint megkért, hogy mossam meg a hátát. Elkezdtem szép lassan a tusfürdővel bekenni a hátát, majd fokozatosan lefelé haladva a formás fenekét, aztán a kezeimmel előrekalandozva a melleit már lágyan simogatva kentem tovább, az izgató puncijáról sem feledkeztem el. Kriszta eközben a szomszédos tus alatt a saját testét simogatva érdeklődve figyelte, ahogy Mesi punciját egyre nagyobb élvezettel simogatom, majd ő is rátért az övére a középső úját néha alaposan eltüntetette a csinos kis barlangjában. Élvezettel néztem egy darabig, ahogy egyre jobban belelendül és a vágyakozó tekintetét látva odaszóltam neki.
– Gyere, inkább csatlakozz te is hozzánk! – mondtam neki a Mesi válla fölött, miközben az izgató testét tovább simogattam.
– Szívesen – mondta – már azt hittem engem kihagytok. – folytatta nevetve Kriszta és már ott is termett mellettünk.
Odalépett hozzám és egy leheletszerű csókot kaptam az ajkaimra, majd legnagyobb meglepetésemre Mesi is. Ez után fogta a tusfürdőt és elkezdte ő is Mesi testét bekenni, közben azért pajkosan a farkamat is meg-megsimogatta, majd Mesi testét egyre lejjebb haladva tovább kenegette. A fenekéhez érve már kéjesen simogatta, a kívánatos kis fenékvágatában az újait végigfuttatta, majd az egyiket a kis lukacskába finoman be- becsúsztatta. Mesi nagyon élvezte a helyzetet, hogy egyszerre ketten simogatjuk. Ajkai szétnyíltak pici nyelvével többször kéjesen körbenyalta, majd velem és nem kis meglepetésemre utána Krisztával is kéjes csókokat váltott. Én egy idő csak néztem őket, ugyanis nagyon izgató volt, ahogy most már egymás testét simogatták, és ráadásul közben egyre hosszabb csókokat váltottak. Ekkor Kriszta már a barátnőm melleire tért át apró csókokat hintett rá, majd a testét folyamatosan simogatva a kis mókuskája irányába haladt lefelé.
– Na mi lesz – mondta kérdőn rám nézve Mesi – ennyire meglepődtél, hogy most már csak nézel minket?
– Nem. – mondtam kissé megkésve – de olyan gyönyörűek vagytok így együtt, és még ilyen közelről, pláne élőben sosem volt ilyenben részem – folytattam – majd közelebb léptem és kéjes csókokat váltottunk.
Kriszta közben kihasználva az alkalmat, hogy az egyre jobban ágaskodó farkammal szembe került, szép lassan a szájába vette, és szopni kezdte. Ezután Krisztát húztam magamhoz, erre ő az apró pici nyelvét egyszerre támadásba lendítette. Hosszan csókolózni kezdtünk. Mesi átvéve a helyét elém térdelt és az előző élmények következtében már a keményen ágaskodó farkammal kezdett el játszani. Az ajakaival a bőrt hátratolva a makkról lendületesen szopni kezdett.Egy rövid idő elteltével Kriszta felemelte Mesit és már is az ő ajkára tapadt, aztán apró csókokkal egyre lejjebb haladva rövidesen újra a punciját kezdte el kényeztetni.
– Evvel sosem tudok betelni. – mondta, miközben egyre mélyebbre hatolt a nyelvével Mesi puncijába. Kriszta mögé álltam és elkezdtem a melleit simogatni, közben Mesi arcát figyeltem, aki kezeivel a saját melleit körkörösen simogatva rendkívül élvezte a helyzetet. Egy rövid idő után váltottak most már Mesi ízlelgette a Kriszta testét, melleit lágyan csókolgatta, kéjesen nyalogatta, és ezzel egy időben a punciját is egyre erősebben kezdte dörzsölgetni.
Kettőjük közé kerültem, ők pedig leereszkedve a farkamhoz egyszerre kezdték el két oldalról csókolgatni, majd felváltva a szájukba vették, és kéjesen furulyázni kezdtek, közben azért egymás punciját is simogatták. Ahogy a farkamat két oldalról a nyelveikkel izgatták közben a nyelvük össze-összeért, így kihasználva a helyzetet ismét izgató csókokat váltottak. Ritka szép és egyben rendkívül erotikus látványt nyújtottak, amint a két szép barna test egymásba fonódott az ágaskodó farkam előtt. Egy kis idő múlva javasoltam nekik menjünk ki az öltözőbe, ahol volt egy békebeli gyúrópad, széles felülettel, masszív lábakon. Kriszta a szélére ült, majd lassan hátradőlt, ezáltal a csodálatos puncija a nedveitől már ugyan csak fényesen csillogóan tárult a szemünk elé. Mesivel összenéztünk és azonnal odahajoltunk a rendkívül izgató és csábító puncira. Először a nyelvemmel ízlelgettem a gyönyör kapuját, majd alaposan kinyaltam a gyöngyöző punciját, majd Mesi is ugyan ezt tette. Ez után a Kriszta puncija fölött a kéjnedveitől csatakos ajkainkkal hosszú csókokat váltottunk. Rövidesen a farkamat tettem a Kriszta izzó puncijához és azonnal tövig nyomtam bele, majd ütemesen dugni kezdtem.
Mesi eközben már fellépett az asztalra és szép lassan ráereszkedett a Kriszta arcára, aki örömmel fogadta. A nyelvével Mesi punciját és a fenekét felváltva kezdte érzékien csókolgatni, nyalogatni. Mesi később előredőlt, kihúzta a farkamat a forró kis punciból és kéjesen leszopta róla Kriszta nedveit, majd felemelve a tekintetét megjegyezte:
– Na most figyelj, élőben ilyet még biztos nem láttál! – és szabályos 69-es pózban folytatták tovább. Mesi Kriszta combjait szétfeszítve vadul nyalta a punciját, közben egyik úját a kívánatos kis popójába dugva újazta. Egy rövid ideig újra élvezettel néztem őket, amint egymás ölébe – egyre mélyebben – fúrják az arcukat, és ahogy a nedveiktől csillogó puncijukban szinte teljesen eltűntetik a nyelvüket. Először Mesi emelte fel a fejét követelve a farkamat, elé álltam és abban a pillanatban elnyelte a „legjobb barátját”. Hevesen szopni kezdte, majd a Kriszta puncijához illesztette és én örömmel hatoltam újra bele, pláne úgy, hogy mindez Mesi arcától pár centire.
Majd miután alaposan megdolgoztam, Mesi Kriszta puncijából kihúzva megmarkolta a farkamat és újra kéjesen szopni kezdte.
– Nagyon finom íze van, így hogy a Kriszta puncijának a nedvét is érzem rajta.- mondta és közben az ajkait kéjesen körbenyalta. Később a Kriszta oldalára kerültem, a farkamat először ő is a szájába vette. Elkezdte finoman szopogatni, szívogatni, majd teljesen lenyomtam a torkáig, a kézével pedig ez alatt továbbra is Mesi punciját és a fenekét simogatta. Ezután én is felléptem az asztalra és Mesi izzó mókuskájába hátulról behatoltam. Kriszta eközben a golyóimat és a fenekemet a nyelvével felváltva izgatta, néha a farkamat Mesi puncijából kihúzva a szájába vette, és őrült iramban szopni kezdte.
– Így még izgatóbb, hogy ebben a gyönyörű punciban járt – tette hozzá egyre erősebben zihálva és újra teljesen elnyelte a farkamat.
Ez alatt, Mesi folyamatosan Kriszta csodálatos puncijával volt elfoglalva. Kriszta teste megfeszült majd átadta magát a kéjes örömöknek, aminek a hatására a farkamat még erősebben szopta, teljesen letolva a torkába. Nem bírtam tovább és a szájában elélveztem, belepumpálva az összes kéjnedvemet. De ő csak szopta tovább, kis sem véve a szájából nyelte az újra és újra előtörő sperma adagokat. Közben Mesi nyelvének köszönhetően sorozatban újabb orgazmusokat produkált. Leléptem a padról és azonnal Mesi szájába tettem a farkam.
– Azt hittem én már nem is élvezhetem e csodás ízeket! – mondta és szép lassan lágyan szívogatva a farkamat, a kicsorduló maradék spermacseppeket élvezettel nyelte.
Ez alatt Kriszta a nyelvével és ezzel egy időben a kezeivel Mesi popsiját ujjazva őt is a csúcsra juttatta, úgy hogy, Mesi ez alatt a farkamat végig élvezettel szopta. Kis idő elteltével Mesinek köszönhetően a farkam újra harcra készen ágaskodott.Kriszta forró puncijához illesztette és jó mélyen behatoltam a nedveitől teljesen izzó mókuskájába. Egy kis idő múlva kivette onnan és a Kriszta nedveitől csillogó farkamat ismét a szájába vette, majd élvezettel újra szopni kezdte. Egy rövid idő után újra visszadugta Kriszta tüzes kis katlanjába, majd ezt hosszú időn keresztül ismételgette, miközben ez alatt Kriszta az ő punciját és a popsiját felváltva élvezettel nyalta.
Ezután Mesi feküdt a gyúrópadra lábait alaposan széttárva. A gyönyör nedveitől ugyan csak csatakos kis puncijára Kriszta előrehajolva azonnal lecsapott, és ahogy a Mesi gyönyörű barna combjai közé fúrta az arcát, a formás kis fenekét így szinte felkínálta. Abban a pillanatban mögé helyezkedtem, és a fenekét kezdtem el ujjazni a puncijából nyert nedveivel síkosítva, közben azért a kis puncijába is alaposan belenyaltam. Kriszta egy pillanatra hátranézett majd így szólt:
– A fenekemet akarod te kis huncut?
– Azt bizony, ha te is benne vagy. – válaszoltam teljesen begerjedve. Majd a farkamat először a rendkívül feltüzelt kis punijába dugtam és onnan egy rövid kis ügyködés után kihúzva a popó „bejáratához” illesztettem és szép lassan bedugtam.
A záróizmokon túljutva Kriszta egy erőteljes nyomással szinte felnyársalta magát a farkamra, majd ezek után ritka élvezeteket átélve alaposan megdolgoztam a „hátsó bejáratát”. Mesi mókuskáját eközben ő vadul szívta, nyalta, csiklóját harapdálta, előre kalandozva a melleivel játszadozott, majd vadul csókolóztak és újra visszatérve a kis mókuskájához nyelvével szinte az őrületbe kergette Mesit. A kéj hevében ezután Mesit vadul hasra fordította.
– Mutasd a feneked, annyira kívánom! – mondta teljesen begerjedve, majd először a szép gömbölyű fenekét kezdte el nyalogatni és harapdálni, utána a kis barna barlang bejáratát vette célba, amitől Mesi teste szinte azonnal hullámozni kezdett, a fenekét erősen Kriszta arcához préselve. Kriszta először a nyelvével hatolt be újra és újra Mesi popsijába, közben a kis puniját vadul újazni kezdte, majd egy másik újával a fenekét kezdte izgatni úgy, hogy azért közben a nyelvével is rásegített.
Mesi teste megfeszült és Kriszta teljesen bevadult nyelvcsapásai következtében sorozatban orgazmusokon esett át, majd Kriszta teste is megfeszült és a farkamat a fenekével teljesen összepréselve, ő is újra elélvezett. Én sem bírtam tovább és a fenekében hatalmasat élveztem. Kellemesen elfáradva visszamentünk a zuhanyzóba és egymás testét simogatva lazítottunk a tus alatt. Kriszta annyira élvezte a korábbi kis akciónkat, hogy egyszer csak elém térdelt a szájába vette a teljesen leharcolt farkam és kéjesen felnézve rám szép komótosan szopni kezdte, majd ahogy a farkam egyre jobban merevedett, szinte úgy nyelte el azt. Mesi ezalatt a saját testét kezdte el simogatni, a melleit lágyan dörzsölgette, a mellbimbóit csipkedte, majd egyik kezével a mókuskáját kezdte érzékien cirógatni. Élvezettel néztem amint az úja időnként eltűnt az imádott kis puncijában. Kriszta ez alatt az idő alatt már egyre jobban felgyorsítva szopta a farkamat, majd Mesi is csatlakozott hozzá.
Először ismét felváltva kényeztettek a szájukkal, majd két oldalról az ajkaikkal egyszerre befogva a farkamat folytatták, és közben egymás punciját újazták. Szédületes volt, amit a nyelveikkel műveltek, majd kirángatva egymás szájából hol az egyik hol a másik nyelte el a már szinte sajgó farkamat. Az őrült játékuk következtében éreztem, hogy rövidesen ismét elélvezek. A Kriszta szájában volt a farkam, amikor az első sugár előtört belőlem, amelyet élvezettel elnyelt, majd gyorsan Mesi vette át a helyét és a következő adagot már az ő szájába spricceltem. Ritka élvezetek egyike, amikor egyszerre két nő nyeli a farkamból előtörő fehér áradatot és szinte egymással versengve próbálnak minél több „nektár”- hoz jutni. Ezután újra két oldalról kezdték el a farkamat ajkaikkal kényeztetni és közben a még kipumpálódó kéjnedvemet élvezettel itták. Majd Kriszta erőszakosan megragadta a farkamat a szájába véve kéjesen tovább szopta, amíg az utolsó cseppeket is szorgosan elnyelte. Majd Mesi ajkát kereste és a kicsorduló kéjnedvemmel az ajkaikon, hosszan csókolózni kezdtek.
Mesi egyszer csak odafordult a már nyugalmi állapotban lévő farkamhoz és az érzéki ajkaival a makkomra visszahúzódó fitymát hátratolva a még kicsorduló cseppeket nyelvével először a makkomon alaposan szétkente, majd szép lassan kéjesen leszopta róla. Kriszta ezalatt Mesi mellbimbót nyalogatta, és közben élvezettel nézte, ahogy Mesi a farkammal játszik, majd újra érzékien csókolózni kezdtek. Lehajoltam hozzájuk és ajkaikon keresztül érintkezve én is alaposan megízlelhettem a saját nedvemet. Mindhárman teljesen kielégülve – közben jókat nevetve – egymást locsolva játszadoztunk még egy rövid ideig a tus alatt.

Megcsöcsörésztem, megpaskoltam a popsiját

kedd, február 22nd, 2011

Beköszöntött a nyár. Hirtelen felgördülő árnyfüggöny helyén milliónyi watt tervezte pecsenyévé másítani hunyorgó arcom sápadt fényét. Vánszorgásnak tűnő, korai lendülettel tartottam az iskola irányába az utolsó tanítási napok egyik fényben úszó reggelén, amikor premiert tartott a forró évszak, s mindent bevetve tűhegynyire vakította pupilláimat.
– Ne siess annyira! – Anett törte meg közömbösen ballagó lépteimet, ahogy sugárzó mosolyával felfegyverkezve, valahonnan előttem termett.
Ha választanom kellett volna, melyikük a ragyogóbb – Anett, vagy a reggeli napfény – egy pillanatig sem gondolkodtam volna. De nem kellett választanom, azaz már megtörtént. Megfogtam a kezét, és alig találtam szavakat a felbukkanása okozta meglepetéstől.
– Lehet négy kívánságom? – próbáltam kihasználni a helyzet adta előnyöket.
– Három a szokásos limit… – vágta rá kapásból, mert ő sokkal üdébbnek bizonyult így reggeltájt. – De ez hogy jutott eszedbe?
Haja selyemfüggönyként sárgállik, kiemelve hófehér tengerszemek közepén úszó kék szigeteit.
– Úgy jelentél meg, mint egy tündér. Ártatlanul bekanyarodtam…
– Ártatlan? Haha! Sok, ennél találóbb jelzőt mondhatnánk: álmos, alvajáró, elgondolkozó…
– Ne merd azt mondani, hogy bamba!
– Haha! Az jutott legelőször eszembe…
– De hogy kerülsz ide? – kérdeztem. A kollégium és az iskola közötti egyenest, amit reggelente Anett általában megtesz, tévedésből sem lehetne errefelé rajzolni.
– Szép fogadtatás! Először majdnem belémszaladsz… a szaladást ne vedd szó szerint!… Nem is örülsz, hogy 15 perccel előbb indultam, csak azért, hogy eléd járulhassak? – Magamhoz húztam és megcsókoltam málnás ajkát. – Így már más! Elkísérlek a suliba, úgysem volt még ilyen.
– Nem is lesz már – válaszoltam lemondó hangon -, legalábbis az idén már nemigen.
Anett nem vette figyelembe a megjegyzésemet, zavartalanul mosolygott.
A nők általában nem tudnak róla, mennyivel fontosabb a mosoly, mellyel felékesítik magukat, mint a ruhák, amit úgyis le kell vetni, vagy a smink, ami lekopik, s akkor még a műkörmöket nem is akarom felemlegetni. Anett sem azért mosolygott annyit, mert így akart még előkelőbb helyezést elérni az iskolai top-listán, melynek vitathatatlanul – még a csajok szerint is – a csúcsán foglalt helyet, hanem egyszerűen elégedett volt a világgal, s azon belül talán velem.
– Gondoltam, hogy erre fogsz jönni – jelentette ki.
– Miből? Nem ez a legrövidebb út!
– Éppen ezért! Miért jönnél kis utcácskákon, ahol semmi látnivaló, amikor a főúton is megteheted. Nem mintha nagyon nézelődnél, simán elmehettem volna melletted.
– Bocs, a képembe világított a nap… Különben is, valahonnan oldalról jelentél meg.
– Semmi baj, legalább meggyőződhettem arról, hogy nem a csajokat nézegeted egész úton.
– Itt átvágunk… jó? – Megfogtam pici, halvány balkezét, és bekanyarodtunk a parkba.
– Erre nem gondoltam volna! Mégis rövidítesz?
– Dehogy, csak olyan jó így reggel végigmenni, csupa friss, zöldszagú minden.
– Még azt hittem, nosztalgiázni akarsz…
– Emlékszel?
– Ne is mondd! Még mindig elpirulok, ha eszembe jut. – Tényleg elpirult.
– Mitől? Hogy órákig beszélgettünk a padon? Közben többször esett és elállt az eső…
– A pad stimmel, de más viszonylatban. Arra nem emlékszel? Éjszaka, telihold…
Rájöttem, mit emleget!
– Rossz volt?
– Ne hülyéskedj, tudod, hogy jó volt! Elárulom neked, nagyon jó volt, és én is akartam, persze, benne voltam… De ha jött volna valaki?!
– Éjjel? Sötét parkon keresztül?
– Nem volt annyira sötét… Telihold volt. A gyengén-látók kedvéért a fejünk felett meg világított a lámpa!
– Nem is emlékszem ilyenekre… – tűnődtem el, miközben átlósan átszeltük a dongó, zümmögő, apró sárgavirágos és mélyzöldfüves parkot.
– Nem emlékszel? Mit néztél?… Tudom már, egyetlen pontra koncentráltál.
– Miután lehúztam a bugyidat.
– Azért csak képzeld el, legalább utólag, ha valaki felbukkan akármelyik irányból, középen, padnak támaszkodva engem lát, fejem felett a lámpa, és neked pucsítom a fenekemet.
– Legalább gyorsan eltakartalak!
– Az már biztos! Egyből rámugrottál! Nem is mondtam azóta sem, de sokszor eszembe jut, nemcsak az, hogy nem lehetett volna nem meglátni bennünket, akárki is téved erre azon az éjszakán, hanem… képzeld itt felejtettem a bugyimat a padon.
– Táskádba tetted, nem?
– Tetejére tettem, rá, nem foglalkoztam még, azzal is időt húzni… lecsúszhatott és eszembe sem jutott keresni, amikor elindultunk.
– Nem fáztál…
– Azt nem lehet mondani, hogy mást is éreztem forróságon kívül, és észre sem vettem, hogy nincs rajtam, csak a koleszban, amikor nem volt mit lehúzni.
– És amikor felmásztam hozzád a koleszba? – jutott eszembe az a fénylőn szürke, esős este.
– Az volt az első… – válaszolt lassan, szokatlanul mély hangon, tele érzelemmel.
Tudtam, hogy nekem ugyanígy fog csillogni a szemem évek múlva is, ha álmaim emlékezet-rekeszéből előkerül az a bizonyos éjszaka a néptelen kollégiumban.
– Valaki megtalálta a bugyidat, és nem tudja, hogy kerülhetett ide – váltottam vissza előző témánkra, amikor még nem volt szomorú, csak pirult és mosolygott.
– Biztos kitalálta! A park kellős közepére!
– Azóta is a bugyiddal alszik, és rólad álmodik… Milyen jó valakinek! A becsületes megtaláló…
– Majd adok neked is egy bugyit, nyári szünetre megkapod.
Elcsendesedtünk hirtelen.
Pár nap, s vége a tanévnek! Kamaszoknál még nem sokkal jobb a helyzet, mint a gyerekek érzékelésével: hiszen minden olyan nagy, olyan hosszú… Mikor találkozunk újra?
Még a télen elhatároztam, hogy az utolsó tanítási napon, a tanév befejezéseként gyalogszerrel indulok hazafelé a sínek mentén. Nem a térdigérő hóban vánszorgás vonzott, hiszen biztos lehettem benne, hogy június közepén figyelmen kívül hagyhatom ezt a körülményt, nem is maga a gyaloglás csábított 100 kilométeres távolságra, s persze nem is az egészet akartam így megtenni. Csupán egy keveset, jelképesen. Ennél több magyarázatra nem szorul a vállalkozásom, mindenkinek lehetnek furcsa ötletei.
– Elkísérlek a vonathoz! – közölte Anett még reggel.
– Inkább én kísérlek téged a buszhoz…
Fejcsóválás:
– A buszom 40 perccel később indul, úgyhogy vita nincs, csak én tudok veled menni a vonathoz, te nem integethetsz nekem.
– Csakhogy nem vonattal megyek! – Elmeséltem régóta érlelt ideámat a gyaloglásról.
Egyáltalán nem lepődött meg, szemei úgy csillogtak, mintha el is várna tőlem ennyi őrültséget:
– Cipeled a sok cuccot? – kérdezte mégis.
– Alig maradt valamim, csak annyi, ami az utóbbi napokban rajtam volt, a többit már mind hazavittem.
– Én is így állok vele… Akkor gyalogoljunk!
– Komolyan mondod? – csodálkoztam. Úgy tűnt, Anett tudott meglepetést okozni, ha ez fordítva nem is működött.
– Megnézem a menetrendet, de szerintem útközben ha felszállunk a vonatra, és elmegyek veled …-ig, akkor ott is találok alkalmas buszjáratot, nincs is messzebb, mert egyenlő oldalú háromszög három csúcsáról van szó.. de te vagy a jobb matekos!
– Értem a csúcsokat – néztem a ruhán át meredező bimbóira, mire nevetve lehajtotta a fejét -, de te nem gondoltad át a háromszög szárait. Ha A-ból nem B-be tartasz, hanem C-n keresztül, akkor mégis dupla távolság, még akkor is, ha C-B ugyanakkora, mint A-B…
– Jól van, tudom! – Tágra nyitotta hatalmas szemeit – Kicsit még együtt leszünk…
Beszélgetésbe feledkezve, néhol egymás mellett, máskor egyesével ballagtunk a szürke kövek tetején végtelenbe futó sínek mellett. Ha a szomjazó vadvirágok nem szűkítették libasávra, szoros kézfogásban, vagy játszi lóbálással mendegéltünk a dülöngélő utacskán, amerre a madár is alig jár, mint a népmese királylánya és …
– Mi vagyok én neked? – kérdeztem meg gyorsan, hátha sikerül befejezni a gondolatomat.
– Szerelmecském… – mosolygott résnyire nyíló málna-ajkakkal, vállát picit felhúzva, jelezve, hogy nem érti, miért kell nyilvánvaló tényt megkérdezni.
Mintha a tanévben nem lett volna alkalmunk jóízűt beszélgetni, s mintha előre be szeretnénk pótolni mindazt, ami a beláthatatlanul hosszú szünetben majd elmarad, egymás szavába vágva, hol nevetgélve, hol komoly felnőtt módjára, szavakat keresgélve lépkedtünk. Nyakunkba tűzött a nap, és a távoli, remegő pusztában sehol sem látszott még az állomás. Úgy gondoltuk, gyalogosan egy-két megállónyit haladunk csak, azt is kényelmesen andalogva, s ott majd bevárunk egy vonatot.
– Elég lesz a következőig…
– És ha ott nem áll meg? Valami –alsó vagy –felső…?
– Akkor megyünk tovább! Úgyis jönnek a felhők, majd nem lesz ilyen meleg.
Mögöttünk, valahol a nyugati látóhatár fölé valóban sötét felhők kapaszkodtak, ám a hőség körülöttünk szorongott. Előttem egy élénksárga szoknya billegett, melynek középső részén – s ugyanígy elöl, középen – egy rész hosszabb volt, mint egyéb tájakon, és még 2 gombot is tartalmazott. Úgy nézett ki – laikus szemmel – mintha a hosszú, halványbarna lábak között össze lehetne kapcsolni. S ha össze, akkor szét is…
– Kedves hölgyem! Megsimogathatom a popsiját?
– Meg hát… kedves uram! – Anett megtorpant, és mozdulatlanul várta a kilátásba helyezett érintést.
– Vigyáááázz! – közeledtem óvatosan.
– Jön a vonat?
– Alagutat keres…
– Mehetnénk egy kicsit arrébb, hátha találunk árnyékot – Abban a pillanatban szembefordult, így szerencsésen beleütköztem a kemény cicikbe, melyeket több apró, sárgán-kéken csillogó felirattal ellátott top takart kíváncsi tekintetek elől.
Viszont kíváncsi kezeim könnyedén besiklottak a ruha alá, és tenyerem jólesően simult a gömbölyű formákra. Letottyantottam a hátizsákomat, nem kis riadalmat okozva a környék 4-6 és nyolclábúi körében, amik eszeveszett szökkenésekkel választották inkább a sínpár közötti nyugalmas területet.
Újra kiszélesedett az út, s ameddig tekintetünk előreszaladt, hosszan sétálhatunk kéz a kézben.
– Képzeld azt, hogy Párizsban kószálunk, a Champs-Elysées környékén.
– Inkább Rómában, ott van ilyen hőség!
– Akkor legyen… Amszterdam.
– A lányok miatt gondolod?
– Csak egyetlen lány miatt…
– Kedves uram… Nem is! Hercegem, ez éppen a magyar utca, ahová betévedt. Sajnos csak én érek rá, az össze többi lány üzemben van… megfelelek?
– Igazán örülök, kedves hölgyem, hogy nincs üzemben, hiszen éppen azért gyalogoltam át a fél világot, hogy egy ilyen tündérre leljek.
– Részemről a szerencse! Megkérhetem, kedves hercegem, hogy ne itt az út közepén akarja kiélni sürgető vágyait, ahol még egy pad sincs, aminek támaszkodnék, hanem arra messzebb látok egy kellemes ligetet… Ott, az árnyékban, ha rendelkezésemre bocsátja állhatatos szándékát, cserében szívesen bocsátom testem az ön rendelkezésére!
– Megegyeztünk!
Egy percre elengedtem Anett kezét, és tenyeremmel megpaskoltam-megsimogattam a popsiját ruhán keresztül, s amikor hátranyúlva, libbenős szoknyáját fentebb húzta, akadály nélkül markoltam meg a félgömbjeit. Felszabadult balkezével benyúlt a nadrágomba, elővezette kitartóan feszülő iránytűmet… Így lépkedtünk az alig közeledő facsoport felé.
Érdemes volt kitartani. A lombok árnyékában puha fű várt bennünket. Pár lépéssel arrébb egy apró ház állt, vagy csak a fele, a többi részét felszámolta az idő, ahogy a felkunkorodott tető nagyobbik hányadát is véglegesen felgöngyölte a végzet.
Anett levette és kifordította élénksárga szoknyáját – Szép fűmintás lenne! -, s gondosan a hátizsákja tetejére hajtogatta gyér ruhatára minden darabját, majd meztelenül megállt, és engem nevetett, ahogy vetkőzés helyett őt nézem.
Úgy gondoltuk, akad előre-bepótolnivaló a nyári szünetről, ezért perceken át aktívan csak a szánk ért össze. Kezeim a derekán és a hátán pihentek, lassan indultak meg, s ahogy összesimulva álltunk egymással szemben, igyekeztem még közelebb húzni magamhoz. Serény nyelveink kergetőztek, két tenyerem a feszes félgömbökre ereszkedett, és alájuk csúszva, becsüsként emelgette őket.
Leheveredve a ritka, de húsos gyepszőnyegre, félkönyékről hajoltam Anettre, majd – ahogy szereti – egész testemmel betakartam őt. Ebben a helyzetben, felszabaduló kezeimmel bejártam a lélegzet- és egyébállító női testet, s mikor benyúltam a popsija alá is, éreztem, hogy régóta cselekvőképes férfiúi ékem nemcsak bebocsátásért esedezve, könnycseppel a hegyén feszül a nyíláshoz, hanem fejét be is dugta a csupasz punci bejáratán.
– Jó helyen jár, kedves… – Még valamit mondott volna, de a szájába meg nyelvem nyomult vissza.
Minden átmeneti zakatolás – először csak halovány kattogás, majd erősödő robaj – mellőzésével, a semmiből előbukkant egy vonat, s amíg mi változatlan testhelyzetben de mozdulatlanná meredve várakoztunk, nem messze a lábunktól elhaladt. Fel sem pillantottunk, a sínről úgysem jön le a kedvünkért.
Lábaival átölelt, karjaival szorított, csak a csípőm és térdem közötti rész mozgott, ám az egyre gyorsabban, s tömött zacskóm préselődött másodpercenként kétszer a – még sosem próbált – hátsó bejárathoz.
Igyekeztem az agyamban eldöntött átmeneti önmegtartóztatást végigvezetni az idegpályákon és – ha nem is esélytelen megállást, de legalább – lassítást elérni, hogy minél tovább tartson elmerülésem és újbóli felbukkanásom a csúszósan forró, odaadóan szorító női testrészben…
– Gyere felülre kicsit, légy szíves! – kértem.
Helyet cserélve, először rezgőcicis zsoké-szerűen lovagolt meg, miközben markomban szorongattam kúpos-csúcsos melleit, majd fölém guggolva, lassan fogadott magába, köröket rajzolt velem és rajtam. Vágtához készülődve rámhajolt…
Nemcsak a melegtől kipirulva, kifulladva, levegőért kapkodva kapaszkodtunk össze.
Akár a korábbi, lopakodó típusú vonat tette, hangtalan, sötétszürke felhők úsztak fölénk észrevétlenül, és arra eszméltünk fel, hogy feltámad a szél, és ökölnyi cseppekben támad a nyári zápor.
Összekapkodtuk egyikünk gondosan összehajtogatott, és másikunk szerteszórt ruhadarabjait, és a két hátizsákkal együtt, nevetgélve futottunk a félig lepusztult, ám szerencsénkre félig épnek tűnő egykori bakterház hiányos palatetője alá.
Négy lovas haladt el éppen mellettünk, ahogy ruhátlan testünket fedezékbe menekítettük.
– Ezek nem jártak erre már korábban is? – kérdeztem tétován.
– Nekem is rémlik ez a hang, de… azt hittem, csak én lovagolok.
– Vonat is előfordult, legalább egy.
– Azt tudom, akkor még észnél voltam. Később csúszott csak le…
– Az eszed? Ilyet még nem hallottam. A pasiknál mondják, hogy a farkukba tolul a vér az agyukból…
– Nekem meg lecsúszik… no… baj?
Ezen jót nevettünk. Nem is öltöztünk fel, a hiányos falon keresztül, egymást lazán átölelve néztük a hullámokban csapkodó esőt. Amerre a hegyes bimbók mutattak, gyors tócsák terpeszkedtek és egy madárpár élvezte, hogy porfürdőjüket felcserélhetik igazira, hűsítőre. Fejünk felett szaporán kopogtak a cseppek, egymás szavába vágva ostorozták a kopott tetőt. Szótlanul álltunk, határtalan jóérzés volt egyszerre látni Anett hamvas melleit és az üdítő esőt.
Nem is foglalkoztunk már a vonattal és a lovasokkal, el is felejtettük volna mindűket, ha ellenkező irányból nem halad át mellettünk egy 14 vagonból álló tartálykocsi-szerelvény, s ugyanakkor nem érkezett volna meg a négy lovas.
A tehervonat kattogása és az eső kopogása elnyomta a lovak patáinak zaját, csak arra figyeltünk fel, amikor már mind a négy lovas a talpán állt, és tőlünk 2 lépésnyire vezették el a termetes állatokat. Miként mi jól megfigyelhettük a négylábúak hátáról kis patakokban lefolyó vizet, gazdáik ugyanolyan aprólékosan megszemlélték meztelen testünket. Kissé elkésve, annál nagyobb zavarban, magunkra kapkodtunk ezt-azt, Anett először a szoknyát – bugyi mellőzésével -, majd a felsőt, én pedig alsó nélkül a nadrágba igazítottam kielégült fegyveremet.
– Hello!
A két csaj húzódott be először a fedél alá, fejük fölé tartva tenyerüket, mintha nem folyna már így is bőven róluk, mindenütt az égi áldás. Mindketten, sőt – ahogy a srácok beléptekor megállapítottuk – mind a négyen párévvel idősebbek nálunk.
– Hello!
A hangra reagálva a lovak is kiadtak valami nyerítésfélét köszönésképpen. Türelmesen ácsorogva, fejüket összedugva élvezték a hátukon csapkodó esőt és a semmittevést.
A lovasok úgy tettek, mintha nem érdekelné őket a jelenlétünk, csak elvétve pillantottak ránk, talán nem akarták még nagyobb zavarba hozni a „fiatalokat”. Csupán az egyik csaj nézett rajtunk végig többször, aztán gondolt egyet, s lekapva átázott felsőjét, csavargatta belőle a vizet.
– Úgysem szárad meg – oktatta az egyik srác, miközben jóízűen méregette a feltárult kiadós ciciket -, csak még rosszabb lesz visszavenni vizesen.
– Akkor nem veszem vissza! – válaszolt a lány durcásan, és lefejtette magáról térdígérő nadrágját is, amiből szintén lehetett vizet fakasztani.
A másik csajszi követte a jó példát, előtűnt tejcsoki-színű, apró melle, és hamarosan franciabugyiba csomagolt feneke is.
– Milyen igazad van! – szólalt meg a negyedik lovas, aki eredetileg tüskésnek készült frizurájából rázogatta eddig a makacsul befészkelődött cseppeket. Két mozdulattal lehántotta magáról a ruhát, és valószínűtlenül szőrös testtel a tejcsoki-bőrűhöz lépett. Kétujjal kihúzta a franciabugyi elejét, és bekandikált:
– Megáztál, torkoska?
A bugyi vékony anyagán át jól látszott, hogy a lány punciját természetes szőr borítja – nem is láttam eddig ilyet -, de az a vastag, erős fajta, ami subaként takar be mindent. A srác a farkánál még szőrösebb volt, mint másutt, alig tudta magát kiverekedni a gubancból a dugóméretű szerszám.
A két szőrös jól egymásra talált! – Anett is valami ilyenre gondolhatott, láttam a szemében bujkáló mosolyt.
A másik srác a nagycicis lány mögé állt, s szorgalmasan gyúrogatta a terjengős didkókat.
Büszkén állapítottam meg, hogy a két lány szépsége meg sem közelíti Anettét, s elégedetten tapasztaltam, ahogy a fiúk a meztelen partnernőik fogdosása közben egyre gyakrabban a mellettem felöltözve álldogáló Anettre pislognak. Elképzeltem, hogy – jobb híján – úgy tapogatják a lányokat, hogy közben Anett hibátlan testét kívánják.
– Nem itt laktok, ugye? – érdeklődött kedvesen nagycicis, fejét a mögötte iparkodó pasi vállára hajtva.
– Ebben a félházban? – csodálkoztam a kérdésen. – Mint egy fele királyság… de jó volt hirtelen behúzódni.
– Merre mentek? – kérdezte Anett, s ahogy látta a mintát, hátat fordított, s hozzámdőlt.
– Megmozgattuk a lovakat…
– … meg a nagy seggemet. – Furcsán hangzott a csokibőrű, szőrös lány szájából, hiszen alig volt feneke. Hátranyúlva, lomhán húzogatta a parafadugó-szerű eszközt, egy idő múlva szembefordulva vele, erélyesebben folytatta.
Anett szeméből azt olvastam ki: az így sem lett nagyobb!
A másik pár némán belefeledkezett egymásba, nagycicis lehunyt szemmel élvezte a csöcsörészést, és kilépve tangájából anyaszült meztelenül adta át magát a srác által csiholt élvezetnek. Egyenletes, napot sosem látott, rózsaszín bababőr borította mindenütt. Elmélyülten simogatta a saját combjait, a hajlatokat, s partnere egyik kezét a puncijához irányította…
Tetszett a látvány, de Anett sokkal izgatóbb volt. Hátulról benyúltam a szoknyája alá és a popsiját markolásztam. Elkapta az egyik kezemet, játékosan megharapta egy ujjamat, s a puncijához vezette. Elölről-hátulról kerülgettem a réseket, és élveztem, ahogy egyre gyorsabban veszi a levegőt.
Elveszett a környezet, száz kézzel simogattam és vetkőztettem, eltévedt ajkam Anett nyakán, vállán, majd a hasán talált kóstolnivaló pontokat. Ő közben lerángatta rólam az egyetlen nadrágot, és egy másodpercig várt – mit fogok választani -, aztán előredőlve megtámaszkodott egy valamikori közfal derékig érő maradványában, és ugyanolyan erővel tolta hátrafelé a popsiját, ahogy én előre nyomakodtam.
Akkor pillantottam csak fel és körbe, amikor már olajozottan mozogtam a szűk, finom punci melegében: a szőrös pár fülyis tagja izgatott gyurmázással igyekezett cseppeket préselni a térdelő lány nyelvére és szája köré. A másik pasi ugyancsak saját magát polírozta a dúsan gömbölyödő, kitolt fenék párnái között, és jókora mennyiségű, sűrű váladékot eresztett a gömbök felső találkozási pontjához.
Egy egészen rövid ideig zavart, hogy mind a négyen minket néznek, aztán átiramlott a gondolataim között, hogy lehet is irigykedni ránk… Végül minden érzékelésemet elnyomta a kegyetlen kéj, és utolsó két eszeveszett lökéssel, tövig merülve, elárasztottam a forró puncit ugyanolyan forró nedveimmel.
Csend támad. Csak néhány eltévedt esőcsepp iparkodott társait utolérni, és hangos koppanással csapódtak a palatető hullámaiba.
A szőrös srác még párat húzogatott félbemaradt szerszámán, és a markát a csurgásba kitartva, esővízzel leöblítette. A lányok belebújtak a bugyijaikba, a lovas lányok még gondolkodóba estek, hogy mást vegyenek-e még magukra.
– Tudok adni egy pólót – ajánlottam.
– Én is adok egyet! – csatlakozott Anett is.
– Á, nem kell… – szabadkozott a nagycicis, de amikor mindketten erősítgettük, hogy aludni szoktunk ilyenben, nem sajnáljuk feláldozni, hát elfogadták.
– Elvigyünk benneteket? – ajánlkoztak most ők.
– Lovon? Amarra indultatok szerintem…
– Az állomásig mennétek? – kérdezte a szőrös.
– Mennyire lehet?
– Tizenöt perc gyalog, vagy lóháton öt.
– Én még sosem lovagoltam – Anett hangjából kiderült, hogy örömmel kipróbálja.
– Neeem? – nevetett össze a másik két csaj.
Megértettük, hogy tényleg jártak már errefelé akkor is, amikor mi se nem láttunk, se nem hallottunk, eszerint éppen Anett is lovagolt…
Felsegítettük Anettet a szótlan srác elé, már régen biztonságban ült a ló hátán, még mindig szorgos kapusként tartottam a kezem, mintha bármelyik pillanatban el kellene kapnom. Majd a szőrös segítségével felmásztam a nagycicis mögé, jól hozzálapulva kapaszkodtam.
Csak az első perc volt furcsa, de gyorsan át lehetett érezni azt a biztonságot, amit egy nyugodt ló széles háta jelent. A lovas lányok valamit viccelődtek, amit úgy lehetett érteni, hogy megfelelő méretű vibrátort szerelve megfelelő helyre, még élvezetesebb lenne a lovaglás, mivel éppen a megfelelő pontokon érintkeznek egymással a ló és a lovas… de közben oda is értünk egy kis állomásépülethez, amit ezidáig csak a vonatból láthattam.
A lányoknak nagyon mehetnékük volt – úgy gondoltam, megpróbálnak visszafelé is megállni, hátha nem csak a srácoknak jut a kielégülésből -, gyorsan elügettek. Mi néhány percet várakoztunk csak, mikor megállt egy megfelelő irányban továbbinduló vonat, melyre felszálltunk, s egymás kezét fogva, csendben gondoltuk végig azokat a hónapokat, melyeket megismerkedésünk óta együtt töltöttünk – a suliban és azon kívül.
Kis aggodalommal tekintettünk a jövőben ránk váró 2 és fél hónapra is, amit mások nyári szünetnek neveznek, s amit én csak úgy tudnék hangulatilag érzékeltetni: nélküled.

A magántanár módszerei

péntek, február 18th, 2011

Mikor 18 éves voltam szüleim kitalálták, hogy elküldenek nyelvvizsgázni. Így keresnem kellett egy angoltanárt. Ők választottak egyet és mikor először mentem órára és ajtót nyitott nekem, egyből megnyugodtam, hogy jól választottak. Egy gyönyörű göndör hajú szőke kék szemű 26 éves nő állt előttem. Ezután beengedett a lakásba és előttem ment a szobája felé. Már ekkor feltűnt, hogy milyen jó alakja van. Szép és formás popsi és közepes méretű mellek. Pont az ideálom volt.
Aztán megismerkedtünk, és amikor már körülbelül 2 hónapja jártam hozzá, szintfelmérőt íratott. Nem sikerült túl jól és az igazat megvallva nem is érdekelt az egész angol nyelv. Ekkor kicsit mérges lett, hogy ez neki nem jó, ha nem látja a fejlődést, meg hogy akkor hiába tanít, ha nem tanulok. Ekkor feltett egy kérdést, hogy mit tegyen, hogy ösztönözzön engem a tanulásra. Nekem lett volna pár ötletem, de azért ilyet mégsem illik mondani neki, mert még kirúg. Következő alkalommal másfél órás tanulásra mentem hozzá. Megint egy dolgozattal várt, és azt mondta, hogy ha megírom 90%-osra akkor jutalomképpen leveszi a ruháit. Ezt talán mondanom sem kell, de egyből munkára késztetett, hiszen őrülten jó teste volt és ki ne lenne kíváncsi rá?! Így hát megírtam, de nem sikerült csak 82 %-ra. Csüggedtem, hiszen ilyen alkalmam talán soha többé nem lesz. Ezt látta rajtam és azt mondta, hogy következő órán írhatok egy másik dolgozatot is és annak is ugyanaz a jutalma. Így hát, amikor hazajöttem az iskolából, minden délután angolt tanultam. Már vártam a csütörtököt nagyon, bár féltem is, mert ha most sem sikerülne megírni a próbavizsgát jól, akkor nem éltem volna túl.
Végre eljött a csütörtök délután és elkezdem írni a dolgozatot. Teljesen lefáradtam, annyira nehéz volt. Elkezdte javítani és 10 perc elteltével szó nélkül felállt a székéről, és elkezdett vetkőzni. Ekkor már tudtam, hogy sikerült a teszt. Először fehér ingjét vette le, melyeken amúgy is átlátszott. Utána a melltartóját dobta le és alig hittem a szememnek, hogy milyen gyönyörű melleket látok. Ezután a miniszoknya következett, melyet 2 másodperc alatt levetett. Éreztem, hogy annyira fel voltam izgulva, hogy elég lenne, hogyha megérintené a farkamat és el is élveznék. Nos miután levette, a szoknyát már csak egy tanga maradt hátra. Azt mondta, hogy azt én vegyem le róla. Hát nem kellett kétszer mondania. Egyből ott voltam és megfogtam a tanga peremét és finoman benyúltam alá. Éreztem, hogy már kezd nedvesedni és elkezdtem finoman dörzsölgetni a pináját. Majd hevesen elkezdtünk csókolózni. Aztán levettem róla a tangát és így teljesen meztelenül állt előttem. Majd ő kezdett vetkőztetni engem. A farmerem egy bizonyos helyen már nagyon kiállt. Először ezt szabadította ki, és kezébe vette. Néhányat rántott rajta majd a szájába vette. Őrülten jól szopott és én beleélveztem a szájába. Ezután ledobtam a pólómat és a maradék ruhát. Közben ő tovább szorgoskodott. Nem is kellett neki sokáig, mert hihetetlen jól dolgozott a nyelvével. Így farkam újra az égnek meredt.
Lefeküdt az ágyra, széttette a lábát és kérte, hogy hatoljak bele. Rámásztam, és finoman bevezettem a péniszem. Ő ezt hangos sóhajtással nyugtázta. Elkezdtem mozogni benne. Néha-néha kivettem a dákóm majd újra behatoltam, mert iszonyúan jó érzés volt. Ezután pozíciót váltottunk és ő került felülre. Szépen beigazította farkamat és beleült. Kezeimmel a gyönyörűséges melleit fogdostam melyek szépen ugráltak, miközben lovagolt rajtam. Kicsit közelebb hajolt az arcomhoz és megcsókolt. Közbe gyorsított a tempóm és éreztem, hogy teste megfeszül és elélvez. Csodálatos volt látni, hogy milyen gyönyört okoztam neki. Ezután leszállt rólam és elkezdtem nyalni. Egyből beindult megint és kért hogy nyaljam még. Ezt tettem és ez alatt vertem a faszomat. Ő feltérdelt és előredőlt, én odaálltam mögé és hátulról hatoltam be hüvelyébe. A tempót fokozatosan gyorsítottam a csúcsig. Ekkor ki akartam venni és a szájába élvezni. De nem engedte és hátranyúlt az egyik kezével és a seggemnél fogva tolt magába, és közben azt mondta, hogy élvezzek belé, mert szeretné érezni a forró ondómat. Még dolgoztam kicsit, és egy hatalmasat élveztem szinte vele egyszerre. Nagyon csodálatos és hihetetlen volt. Mintha megállt volna az idő. Ezután kivettem és felöltöztünk, majd megbeszéltük a következő időpontot, amikor jövök „tanulni”. Ezen „részét” minden héten átvettük az angol nyelvnek.
Nos ekkor kedveltem meg az angol nyelvet. Sikerült a középfokú nyelvvizsgám, de nem akartam abbahagyni a „tanulást” most a felsőfokúra készít fel…

Térdre rogytam és szopni kezdtem

kedd, február 1st, 2011

Még mindig a délelőtt történtek zakatoltak a fejemben. Miért is kellett bemennem abba a bankba. Valami vonzott, de amikor megláttam Johnt, már tudtam, hogy nem kellett volna engednem a csábításnak. Amikor meglátott, már éreztem, hogy nincs menekvés. Az a ravasz mosoly ott húzódott a szája sarkában.
– Szervusz Nikol, milyen gyönyörű vagy, semmit sem változtál.
– Oh John, kérlek, ne udvarolj, már nem vagy rám hatással.
– Drágám, csak nem azt akarod mondani, hogy nem élvezted a velem töltött órákat?
– Ó dehogynem, és a legélvezetesebb az volt, amikor szó nélkül leléptél.
– Ne mondd, hogy még mindig ez miatt haragszol rám?
– Ugyan John, hagyjuk ezt, olyan régen volt.
– Régen.
– Had hívjalak meg egy kávéra, elmagyaráznám a történeket.
– Köszönöm nem, sietek.
– Kérlek, csak egy kávé, ígérem, nem teszek semmi rosszat.
Ebben a mondatában benne volt minden. A rossz, az nagyon is jó volt, és a lelkem mélyén azt akartam,hogy ismét megtörténjen. De nem hagyhattam, hogy megint levegyen a lábamról. A lehető leghűvösebben viselkedtem, mégis ő egyre pimaszabbul mosolygott és bókolt, amitől tudta jól, hogy elolvadok. A kávézó, egy csendesebb zugában ültünk le. Meg sem lepődtem, hogy nem szembe, hanem mellém ült. A pincér hamar kihozta az italokat, aztán sietve elviharzott az újabb vendégekhez.
Hallgattam, hogyan kezdi el mosni magát, a két évvel ezelőtti nap miatt. Szavai, mintha üvegfal mögül jöttek volna, én már csak az utolsó esténkre tudtam gondolni.
Úristen, mi történik velem? Éreztem ahogy keze, végigsimít a combomon. Ágyékom, máris forrón lüktetett, melleim megemelkedtek, és olyan szaporán vettem a levegőt, hogy majd szétrobbantam. Tudtam, hogy ismét győzött. De nem bántam. Két éve nem volt senkim.
Azt akartam, hogy ismét egymáséi legyünk, úgy mint régen.
Szállodai szobájában kellemes szantálfa illat volt, és félhomály a behúzott függönyöktől. Pezsgővel kínált, de nem akartam becsípni. Szerettem volna teljesen önmagam lenni.
És az is voltam.
A zenelejátszóból halkan megszólalt egy Nightwish szám, amit nagyon szeretek. A hátam mögé lépett, és leengedte a hajamat. Éreztem, ahogy felsóhajt. A nyakamat csókolta, én meg hátra nyúltam a nadrágjához. Férfiassága, máris menetkész volt. Még mindig a hátam mögött állva levette a blúzomat, és a melltartómmal pepecselt. Segítettem neki, majd ki csatoltam az övét. Megfordított, és a számat kereste. Nyelve vadul simított végig ajkaimon, majd kicsit megharapta a szám szélét. Ettől teljesen beindultam, tudta jól hogy már az övé vagyok, és ő az enyém.
Térdre rogytam előtte, és szopni kezdtem kőkemény farkát, miközben ő a melleimet markolta. Az ágyra húzott, és felvettük a klasszikus 69-es figurát, én voltam alul. Szinte sikítottam a kéjtől, de én sem maradtam adósa. A farka tövét és a heréit szoptam. Tudtam, hogy mennyire szereti. Aztán hirtelen leugrott rólam, és megfordított. Vágytam arra ami ezután következett. Senkivel nem volt olyan izgató az anál szex, mint Johnnal, és nem kellett könyörögnöm neki. Négykézláb térdeltem miközben a hátam mögé állt. Először nyelvével izgatott, majd az ujját dugta a popsimba. A csiklómat simogattam, miközben ő gyengéden bedugta farkát. Felnyögött, és én is. Egyre ütemesebben dugta a fenekemet. Egyik kezével a mellemet markolta, míg a másikkal a hajamba kapaszkodott. Végtelen vágtába kezdtünk, egyre hangosabban nyögtünk. Vérünk forrón lüktetett, és már csak a csúcs mámora állíthatott meg minket. Éreztem, hogy figyelme kicsit kihagy, de már azt is tudtam, hogy miért. Halkan zúgó vibrátor kúszott vágytól tocsogó puncimba. Mintha felnyársaltak volna, de ez a kettős nyárs olyan hatással volt rám, hogy szinte hörögtem a kéjtől.
Amikor elélvezett, elöntötte a forróság a popsimat.
Verejtéke a hátamra csöpögött,és csak ölelt,mintha soha nem akarná,hogy véget érjen.
– Még mindig kívánlak!
és éreztem, hogy farka még készen áll, egy újabb menetre.
Nem kérettem magam. Vad csókcsatába kezdtünk, miközben ujjamat én is a popsijába dugtam.
Felnyögött.
– Nikol. Ne… hagyd… abba…
Aztán a hátára feküdt, és én a farkára cuppantam. Szívtam és nyaltam, miközben a heréit masszíroztam. Újra csak a 69-es nél kötöttünk ki,de most a nyelve helyett a vibrátort járatta meg lucskos pumcimban. Amikor megéreztem nyelvemmel, hogy a farkán végigfutó csatorna megtelik, már tudtam, hogy elélvezett. Mohón nyeltem édeskés nedvét, amitől én is annyira begerjedtem, hogy felnyögtem a rám törő orgazmustól…
Egymás karjaiban hevertünk, a hűvös szatén lepedőn. Mindketten tudtuk, hogy egyhamar nem lesz ilyen élvezetben részünk.
Később, miután mindketten lefürödtünk, felvettem olivazöld színű blúzomat, és a hozzá illő mini szoknyát. John, visszavitt a Szt. Earl térre, majd gyengéden megcsókolt. Még a hatása alatt voltam, ezért mire felocsúdtam, már csak a távolodó sziluettjét láttam, amint beül az autójába.

Hajnali állomás

vasárnap, január 30th, 2011

Körbekerültem a csupa-szöglet épületkolosszust. Mintha formákkal és színekkel ismerkedő gyerek építette volna: a formát a kocka és a téglatest, a színskálát a szürke jelenti.
Egy elpusztult lámpa tövében – éppen ott terveztem pisilni – rendőrségi autó áll lesben, utasai egymásután kipöccintenek egy-egy parázsló csikket.
Az óriáscsecsemő gigantikus középső kockáján ásít a bejárat rovarok által ostromlott üvegje, jobbra és balra wc térdig kopott ajtója. Egy szuvas csempe mértani közepére fejmagasságban, szabályos szögletes betűkkel kiírva: SZOPNÉK AZ UTOLSÓ FÜLKÉBEN 13 H-KOR.
Éjfél elmúlt. Holtidő a vonatok számára, csak a hátsó vágányokon nyikordul meg néha az élet értelmetlenül vakkantó, visszhangos, erősítő tölcsérek nyomán. Középen kezdődően, a kijárattól balra elnyúlva, teljesen sötétbe burkolózva, egy mozdonytalan kocsisor lapul, domború tetején megtorpannak és elvesznek az aláhulló, fakósárga fények. Talán ez lesz az én vonatom – majd négy-öt óra múlva.
Két alak a sötét sarkon, egyikük a rókaképével kötözködő pillantásokat lövellt felém kapucni alól, a másik prédára vadászó tekintetét körbesompolyogtatja a falak mentén.
Jellegzetes vasúti óra minden percben hangos zökkenéssel tovább tolja a lomha perceket.
Újabb körre indulnak lábaim a félhomályban. Ha vonatindulásig rónám, mint bekötött szemű lómalom, még legalább 48-szor látnám újabb fénylő röppályája ívét a rendőrségi autó ablaka és a töredezett beton között.
A koncert a várt adrenalin-mennyiséget szabadította fel – kéthetente-havonta kijár nekem egy ilyen kikapcsolódás még szorgalmi időszakban is, nemhogy nyáron – az élőzene húsbamarkoló élménye megéri ezt a kevés, utána következő várakozást. Kicsit unalmas egy éjszakai vasútállomás.
Megborzongtam. Átjárt a mozdulatlanul lebegő hajnal lehelete.
Az egymásmellé pakolt óriási kockák és téglatestek egyikének mélyén, egy nagyméretű várócsarnok szakadt padján alvó alak. Szinte hallom hangos lélegzetét, húsevésről álmodó horkantását, és a tescos-szatyor zizzenéseit minden zaklatott mozdulatánál. Még a kellemetlenül körbesűrűsödött, ragacsos szagot is érezni véltem a porcsíkos ablakos keresztül. Másik váróterem-rekeszben bennfentes vasutasok kipakolták a nappalról megmaradt elemózsiájukat, és – pótvacsora vagy előreggeli gyanánt – egymás adagjából csipegettek jóízűen.
Két lány érkezett duruzsolva-nevetgélve, talán ők is a koncertről tartanak hazafelé. Hosszan beszélgetnek a bejárat mellett, óvatosan szemrevételezve a kék-fehér autó mélyén megbújó egyenruhásokat. Még egy kis flört beleférne az éjszakába! – árulkodnak a pillantások.
A sötét beszögelés felől mohó rókatekintetek mérik fel a csajokat tetőtől talpig, talptól tetőig, amennyire ezt a távolság lehetővé teszi, s képzeletben félredobálják azt a néhány felesleges, didergősen összehúzott ruhadarabot.
Az elhanyagolt alvó felnyitja sűrű szemhéjait, és mint a tüsöksöprű, megvizsgálja az egyébként üres terem minden szegletét, megszámolja a cipőit és eligazítja a lecsúszófélben talált reklámszatyrot.
Egy tartályvagonokból álló szerelvény kocog át az állomáson, a hangszóró elégedett vakkantásokkal nyugtázza a sikeres műveletet.
Csikorgó kerekekkel, szinte milliméterekre a bejárattól megáll egy autó, és egy vidám család kászálódik ki az ülésekből. Mintha egy perce még a táncparketten ropták volna, üveggel a kézben, valami lagziban, úgy néztek körül, lassan dolgozták fel a helyszínváltozást. A sofőr is kiszáll, és halmozott beszédhibásként, érthetetlenül formálva a szavakat, kedélyesen búcsúzkodik. Talán ő tűnt a legjózanabbnak a bálban, ezért kérték meg alkalmi fuvarra.
A rendőrök irányába néztem kíváncsian: erre mit lépnek? Inkább pihennek még.
A két lány elhallgatott, ahogy közelebb értem, és – mint kiállítási tárgyat – érdeklődéssel szemléltek. Amint néhány lépést elhaladtam, egyikük a város felé indult – ezek szerint csak kikísérte a barátnőjét a hajnali vonathoz -, a másik belépett a csarnokba. Az előbb érkezett család hímje hirtelen felvette az összehúzódva formátlannak tűnő lány lépteit, s közvetlenül a nyomában, viccesen utánozva annak mozgását, a női wc felé tartanak. Akár egy kétszemélyes katonai díszszemle, melynek egyik szereplője fiatal lány, a másik egy fiatalos, de részeg koma. A csaj észrevehetett valamit a cselszövésből – talán a család másik 3 tagjának kuncogása tűnt fel -, mert megtorpant, mire a családfő beleütközött és göcögve hahotázott a visszhangzó csarnokban saját, határtalan humorán. A lány egyedül tűnt el a wc-ajtó mögött, a vidám família pedig hunyorogva tanulmányozni kezdte az előírásszerűen kifüggesztett menetrendet, néha olyan mozdulatokat téve, mintha vagy a falat, vagy a táblát megállásra kellene bírni, esetleg a viccesen hullámzó, szürke-mégszürkébb padozatot lerögzíteni, amíg sikerül megtalálni a hatalmas táblázaton a Föld nevű bolygót, s ezen belül csak egyetlen időpontot: a vonat indulását.
Nem telik az idő – állapítottam meg. A monstrum óra nagymutatója elsumákolja a haladást, amikor nem tartom szemmel.
A koncerten ismerőst is találtam, afféle havert, akivel máskor is megittunk egy sört. Segíteni szokott a zenekarnak ki- és bepakolni a hangfalakat, s cserében ingyen mehet be a műsorra, sőt ezért otthonosan mozog a kulisszák mögött. A csajok közül többeket megtévesztett ez a jövés-menése a színpad és az öltöző körül, könnyen a zenekar külsős tagjának tekintik.
Beültem az egyik váróterembe, és jót mosolyogtam azon a képen, ahogy pár órával ezelőtt a haverom felsegített egy lányt oldalt a dobogóra – vagy inkább színpadra -, egyik kezével a szép testű barna kezét fogva, másikkal a fellépő jobb láb és a hátul maradó bal találkozási pontjában keresgélve. Amikor mindkét lába felért, mosollyal nyugtázták egymás felé az akciót, és eltűntek a hátsó függöny mögött felhalmozott poros díszletelemek között. Haverom mindig tud olyan eldugott pontot mutatni a csajoknak, ahonnan szinte testközelből élvezhetik a koncertet, s ahol ő szorosan mögéjük állva, zavartalanul csöcsörészi a műélvezőt.
– Egy perc alatt kiderül, lehet-e továbbmenni, vagy megmaradunk a cickók és a segg markolászásánál… – oktatott ki már régebben.
Újabb tartálykocsik haladtak át kattogva rendeltetési helyük felé.
Belépett az egyedül maradt lány, nyomában a kívülről előkerült, felélénkült szakadttal. Az ablakon túlról felsejlett a két srác bámészkodása, ők sem érthették, mit akarhat a szépség a szörnyetegtől, vagy fordítva. Ezek leültek egymás mellé, és a csaj érdeklődéssel hallgatta az otthontalan koma – távolról nyúlósnak látszó – szövegét. Olyan élénken magyarázott, miközben lassan összeért a homlokuk, hogy minden nyomatékul szolgáló gesztussal megérintette valahol a női testet.
Nem akartam bámulni őket, ezért útra keltem a kiakasztott hirdetményeket tanulmányozni, s újra körbekerülni az állomás épületét.
A beton eddigre kisugározta és elfelejtette a nappal összegyűjtött valamennyi melegét, és hűvös hajnali szellő kezdett lengedezni. A rendőröknek lejárhatott a műszak, vagy csak teljesíteniük kellett a kilométer-tervet: eltűntek a környékről.
– Melyik lesz a…? – igyekeztem megtudakolni a táplálkozó bakteroktól.
Egyikük az egyetlen vonat irányába mutatott lekezelően. Tudhatnám, hogy csakis az mehet arra, emerre utazni akarok, még ha nem is tudtam befejezni a kérdést.
A gazdátlanul árválkodó szerelvényről nem kis erőfeszítéssel, mintha száguldó vonatról igyekezne hatalmas csomagokkal leszállni, a nemrég megismert családfő kászálódott le. Megcélozta a mozdulatlan kocsihoz képest eszeveszetten száguldó peronrészt, és görcsösen kapaszkodva a lépcsőbe, sikerült talpon maradnia. Elindult az orra után, kicsit vizsgálgatta a sötét büfé pultjait, majd farkasszemet nézett a mély beszélgetésbe elegyedett lány topis partnerével. Olyan testtartást vett fel, mintha a következő percben meg kellene küzdenie az egyetlen nőstényért a vasúti dzsungelben, majd inkább visszatért az utasokra és indulásra váró, sötét vonatra.
Mélypontjára zuhant a hajnali hőmérsékletindex. Milyen jólesne ebből a hűs fuvallatból napközben egy kis ízelítő!
A vasutasok beköszöntek egy, a peronról nyíló, kiszögellő, csupa-ablak helyiségbe. Valahol a háttérben egy tévé vibrált. Bizonyára nem invitálták be őket, mert kis tanakodás után a sötétlő vonat irányába baktattak a bakterok. Megálltak ott, ahol azt a mozdony hiánya tette szembetűnővé, majd egyikük elindult a legutolsó vagon felé, ketten pedig visszabattyogtak az épületbe. Kicsivel később abban a váróteremben láttam őket, ahol eddig a lány és a sokbeszédű koma tartózkodott.
Kattant az óra a fejem felett.
Elhatároztam, hogy felülök a vonatra, az sem baj, ha elalszom, hiszen jó irányba fog vinni majd… Mikor is? Inkább nem néztem az órára… Soká még!
A legelső kocsinak csukva volt az ajtaja, viszont több ablak is tenyérnyire nyitva; talán fel sem lehet húzni rendesen. A másodikon csak jól zárt ablakokat láttam, de a nyitott ajtó mellett valami folyt éppen a sínek közé. Éppen továbbléptem volna, amikor kocsi végében megpillantottam a család két tagját. Egyikük a nyitott wc-ajtón kívül, nevetgélve igazgatta a ruháját, a másik bentről csicseregve szóval tartotta. Érdekesnek bizonyult látni e humoros család fiatalabb felét, ahogy meglepődnek, amikor hangtalanul felléptem a lépcsőn. Az egyik lány még mindig a dereka körül és alatt rendezgette a ruházatát, a másikuk a wc-kagyló fölött kucorgott – hozzá nem érve ahhoz -, lehajtott fejjel figyelte, amint kifolyik az, ami mindjárt a sínek közé kerül.
Pillanatnyi döbbent csend után felcsattant a nevetésük.
– Nem akartalak megijeszteni benneteket – mondtam ártatlan képpel.
– Megijedtem, hogy valami vasutas jött megnézni, ki mer az állomás közepén pisilni… – válaszolt cseppet sem ijedten, aki bent guggolt.
– Körbehugyozod az egész pályaudvart! – zsörtölődött a másik, mintha nem ő is éppen ezt művelte volna az előbb.
– Csak nyugodtan, lányok… – Kezem már a belső ajtó kilincsén.
Leültem eggyel előbb, mint ahol a család idősebb felének alvós hangjait hallottam.
Jó választásnak bizonyult a helyfoglalás, mert a lányok kicsivel később velem átellenben foglaltak helyet, a szülőkkel párhuzamosan. Egyikük néhányszor lapos pillantásokkal felém nézett, miközben óvatosan kontrollálta, hogy a szülők ebből nem vesznek semmit észre. A másik lány végigfeküdt az ülésen, pozíciómból csak felhúzott, karcsú lábait láttam térdtől lefelé.
Néztem kifelé a sötétbe. Távol egy bevágott kocsiajtó puffant.
Nyeleseket pislogtam. Úgy éreztem, elnehezülnek a szemhéjaim, s menthetetlenül leterít az álom. Az éber csaj egyre virgoncabbá vált, ahányszor odanéztem, mindig egy újabb mosolyt küldött felém. Rámutatott a testvérére – talán a húgára -, s mivel értetlenül néztem, megértette, hogy ebből a szemszögből nem ugyanazt látom, amit ő. Fejmozdulattal és széles mosollyal jelezte, hogy hajoljak előre, megéri. Az alvó lány egyik karja a feje alatt, a másik keze a lábai között – ez a látvány fogadott -, s a ruhája felcsúszva éppen annyira, hogy zavartalanul megcsodálhassam hibátlan fenekét, vájatában egy begyűrődött bugyival.
Hüvelykujjammal jeleztem, hogy elégedett vagyok a panorámával, s ismét hátradőltem.
A lány nem nyugodott, mutogatott és hangtalanul súgott valamit.
Kérdőn tekintettem rá.
Megint jelezni próbált valamit – két ujját a saját teste előtt mozgatva, majd „nem”-et intve -, s végre sikerült megértenem, mit suttog:
– Nem masztizik…
Bólintottam: tudom. Csak melegíti a kezét.
Örült, hogy felfogtam a jelzéseket, és éppen további magyarázatba kezdett, amikor hirtelen lefagyott az arcáról a mosoly, és alvást színlelt.
Feltápászkodott a családfő, és egy diszkrét böfögés után a kijárathoz indult, majd hamarosan legyőzte az akadályokat, s az ablakon át megfigyelhettem, ahogy akrobatikus mozdulatokkal az állomás épülete felé tart.
A csajszi egy libbenéssel a velem szemközti ülésen termett:
– Nem masztizik – ismételte.
– Láttam.
– De anya igen – villantott a szemével.
– Ne mondd!
– Tényleg! Megnézheted…
Feltérdelve az ülésre, mutatta, hogy onnan jól látni. Tényleg, a harmincöt körülinek saccolt nő talpait feltette a szembelévő műbőrre, és jobb kezével a felhúzott ruhája mélyén matatott ütemesen. Alvás közben.
– Ne zavarjuk!… – mondtam.
– Én is szoktam álmomban… vagy az is lehet, hogy csak álmodom.
Nem válaszoltam.
– De szép segge van, nem? – kérdezte a másik lány felé mutatva.
Bólintottam.
– Anyának meg szép cickói…
Ismét egy bólintással válaszoltam.
– Rajtam mi a szép? – kérdezte ártatlannak álcázott naivsággal.
Úgy látszott, jót szórakozik alvás helyett. Gondoltam, felveszem a kesztyűt:
– Nem látok belőled semmit.
Erre a feleletre várhatott, mert abban a pillanatban felcsattant a kérdés:
– Mit szeretnél látni?
Tudtam, hogy akármit válaszolok, valamivel úgyis büszkélkedni szeretne, s talán mindent meg fog mutatni a következő percekben…
Csakhogy az ablakon túl felbukkant a családfő bizonytalan mozgású feje – a büfét még mindig zárva találhatta -, s a lány szélsebesen visszatért az eredeti helyére, s látszólag békés álomba merült. Ugyanolyan testhelyzetben, mint a testvérhúga, csak a lábai közül az ujjaival pajkosan búcsút integetett.
Bámultam a fakuló sötétséget. Unalom, fáradtság.
A koncertre gondoltam, majd a lányra a másik ülésen – aki mély szuszogással tényleg elaludt -, s a csendben én is közelebb kerültem a túlsó parthoz, mint az ébrenléthez. Az ablak alatt láttam elmenni a várótermi csajt, majd néhány lépéssel később egy másik alakot, aztán egy harmadikat… A fejem nehézzé vált. Mielőtt győzött volna felettem az álom, még a családfő mozgására figyeltem fel, aki megint útnak indult, miközben kinn a vasutasok is hátrafelé tartottak a vonat mellett…
Talán a mozdony rákapcsolására riadtam, vagy közeledő szirénavijjogásra, esetleg a kocsi többi utasának ébredésére. Az ablakkal egyvonalban kéklámpa villog, a mentő hátsó ajtaja kitárva…
A család három nőnemű tagja mellig az ablakokban, a teljes létszámhoz a családfő is előtűnt, a mentőtől távolabb leskelődött.
Meghozták egy hordágyon… azt a lányt, akit a barátnője kísért ki az állomásra, s aztán sokat várakozott! Fél arca duzzadt, szája és orra véres, testének többi része letakarva

Csaj a megállóból 10

szombat, január 15th, 2011

Amikor üdén és illatosan beültek a kocsiba – Mariann mellém, Tünde hátul, középre -, csillogó szemeiken és állandósult mosolyukon kívül semmi nem árulkodott közös tegnap délutáni és esti programunkról, sőt még arról sem, hogy lenne miről árulkodni.
Mariann teljes hajmennyiségét balról jobbra irányította – nem lehetett kis munka reggel a tükör előtt a sűrű zuhatagot meggyőzni erről a változásról -, a felém eső bal profilját így egészében kitette az én bámulatomnak. Tünde frizurája a megfejthetetlen lépcsőzetes formáját mutatta: a felső réteg világosabb és rövidebb, az alatta megbújók hosszabbak és sötétebbek. Kedvem lett volna mindkettőt egyszerre simogatni és mindkettőbe belefúrni az arcom, ahogy tegnap adódott erre alkalmam.
– Hoztál zsepit? – kérdezte a tükörből hátsó, állandó stopposom.
Önkéntelenül bal felső ingzsebemhez tapogatóztam, miközben mindketten hangosan kacagtak. Nevetésük rám is átragadt.
Tegnap, miután megérkezett Mariann is – félbeszakítva Tündével éppen megkísérelt, kényeztető összecsiszolódásunkat -, elégedetten szemléltem, ahogy feltartott karral hagyja magát megszabadítani a felsőjétől, majd újra két markába fogja Tünde cicijeit, miközben lefejtettem a formás popsit takaró farmert, s azt egy hirtelen mozdulattal az utcai ablak irányába küldtem. Egy-két lépést hátrálva gyönyörködtem a látványban: a meztelen Tünde és a bugyiban, melltartóban őt simogató Mariann hormonriasztó összhatásában.
A fehér bugyi és a szintén hófehér melltartó – ugyan ki állítja, hogy ez szín már divatjamúlt, amikor egyazon délután két formás, fehér bugyival is dolgom akad? – összhangot mutatott Tünde lakrészének színvilágával. A barnás-rózsaszín női testek nemkülönben!
Talán a vizuális impresszió erotikus izgalma okozta, tüsszentettem egy nagyot, olyan királyosat. Kerestem a zsebkendőt, s ehhez az ingzsebemet, de hiába: egyetlen szálat sem tartalmazott. Pedig további orrcsavarás jelezte a következő tüsszentés közeledtét.
– Nincs nálam sem – nézett rám Mariann a cicikről.
– Mindjárt hozok, egy pillanat! – Tünde felfüggesztette barátnője, vagyis közös barátnőnk feszes testének feltérképezését.
– Majd én!… Hol találom? – készségeskedetem, s már indultam az egyik fehér kilincs irányába, úgy ahogy voltam, ruha nélkül, előre és felfelé szegezett lándzsával.
– Kis kosárban… – válaszolt a ház királykisasszonya, és kibújtatta Mariann egyik cicijét.
– Várjatok ám meg! – szóltam vissza az ajtóból.
Elindultam papírzsebkendőt kutatni, a rövid eligazítás alapján feltételezve, hogy csakis olyan helyen találhatom meg, ahol már jártam, tehát nem kell az egész házat bebolyongani. Szívesen mentem, mert nem szerettem volna a két üde, vérforraló női test, vagy egymás kényeztetésének mámorító benyomásától függve, túlontúl gyorsan teljesíteni férfiúi ösztöneim sürgető parancsát, s ez a kis elterelő tevékenység reményeim szerint elodázhatta rohamosan és visszatarthatatlanul közeledő spriccelési ingerenciámat.
Lementem a lépcsőn. Az előszobából tágas nappalivá, valamint bárpult és hozzávaló magas székek elhelyezésével egyetlen jókora, egylégterű helyiséggé formázott, és üvegtéglás fallal határolt belső virágoskerten túl konyhasarkot tartalmazó földszinten, közvetlenül az utcai bejárati ajtó mellett megtaláltam a kosarat. Aznapi levelek és néhánynapos szórólapok társaságában megleltem a családi papírzsebkendőt, egy egész csomagnyit.
Eszembe sem jutott, hogy találkozhatok valakivel e rövid túrán, csak mikor visszatértem, futott át a gondolat, de akkor már mindegy is: nem ütköztünk össze senkivel a ház lakói közül.
A csajok keltette élmény alig lankadt valamicskét a felfedező túra ideje során, ők is változatlanul ugyanott álltak, és még tartott a cicik feltárása. Érdekes, hogy ők egymással szemben is igyekeznek megtartani a vetkőztetés élvezetét, pedig lehetséges, hogy nekik nem is jelent akkora izgalmat a kicsomagolás, mint nekünk, ellenkező neműeknek. Hogy is van ez? Az biztos, hogy örömmel veszem, ha a nő segít megszabadulni a saját ruhadarabjaitól – s nem kell csatok és kapcsok nyitját olyankor megfejteni, amikor agysejtjeimnek az élvezetre kell koncentrálni -, s utána átengedi a bugyi lehúzásának utánozhatatlan élményét. Odaléptem Mariann mögé, s mikor a melltartó lekerült, leguggolva, a félgömbök lassú, tágranyílt-szemű kiszabadítását magamra vállaltam, kihúzva a völgyből és átemelve a dombokon…
– Miért nevezed a húgodat öcsédnek? – kérdeztem immár a kocsiban, útban az iskola és munkahely felé, szokásos reggeli utazásunkkor, egy nappal később, de még mindig a mélyreható élmények hatása alatt.
Ezen megint jót nevetgéltünk! Tünde válasza pedig végképp felhagyhatatlanná tette az egységes vidámságot:
– Hát mert olyan… nem?
– Neeeem! – vágta rá Mariann, fuldokolva a nevetéstől.
– Dehogyis! – tiltakoztam gurgulázva. Magam elé idéztem a jelenetet, amikor diszkrét kopogást követve, válaszra sem várva, belépett a szobába egy rövid, vöröses-barnahajú csaj, akire Tünde, felnézve Mariann cicijei közül, azt mondta: „az öcsém.” – Nem nagyon jött zavarba…
Tényleg nem. Kérdezte: elállhatna-e valamelyik kocsival, mire Mariann szó nélkül az ablak tövében illetlenül szétvetett szárral heverő farmerja felé mutatott, aminek a zsebéből Tünde „öccse” kivette a kulcsot és eltávozott. Amíg lehajolt a nadrágig, hátulról széles belátást engedett a válláról már a belépésekor is lecsúszni készülő, egyébként is nagyon bő szabású felsője, megmutatva kíváncsi látószerveimnek a Tündéjénél jóval nagyobb melleket. Hamarjában megcsodálhattam alácsúszni szándékozó, ugyancsak tágas nadrágjából – melynek ülepe különben is valahol térdkörül került megállapításra szabóilag – kitüremkedő kiadós popsit, amely lehajlás közben jóval a kék-fehér csíkos tanga alatt kezdődött, fittyethányva eredeti rendeltetésének. Öccsre egy cseppet sem hasonlított!
– Gondolom, öcsédnek nevezett húgodnál minden kék… – tippeltem a bugyi és egyéb ruházata alapján.
Mariann ezen is felkacagott, ám Tünde komolyan válaszolt:
– Kék és fehér, mert azt kérte. Jártál arra zsepikeresés közben?
Megint egy jó ok a nevetésre, pedig igazán gyorsan és bonyodalom nélkül megoldottam a kutatómunkát.
– Dehogy! Célirányosan mentem a kosárig és vissza, nem tévedtem el, nem találkoztam sem a húgoddal, sem a nagymamáddal…
– Hahaha!
– Azért képzeljétek el, mit látott szegény, amikor ártatlanul belépett, s ahhoz képest higgadtan viselte a megpróbáltatásokat!
– Öcsém? Mit láthatott? – Tünde feje kettőnk között, szemei a tükörből csillogtak, karjai a két első ülés támláján. – Először is Mariannt az ágyon fekve, meztelenül, hegyes cicikkel, lábai kétfelé, bal kezével a farmerja felé mutat…
– … ami szintén széttett lábakkal az ablaknál… – egészítettem ki a látványt.
– Mariann tetejében én – folytatta a csillogó szempár gazdája -, nyelvem a duzzadó bimbók egyikén, Mariann szabad kezével éppen összekócol.
– Egyik térdeddel eltakartad Mariann punciját, a másikat felhúztad, így a tiédet láthattam. Az egyik kezed Mariann szabad cicijét markolta éppen, a másikkal hátranyúltál hozzám… – folytattam a még elmesélve is ínycsiklandó képet.
– Valahogy keresztben feküdtél, lábad oldalra nyújtva az ágyról a levegőbe, mintha most ugrottál volna ki a repülőből, és még nem nyílt ki az ernyőd, lebegve ég és föld között, és a kemény farkadat nyomkodtad a fenekemhez. Egyre jobban széttettem a lábam, hogy be tudd tenni a punimba, de csak simogattál, és biztos néztél közben, erre hátranyúltam és odaillesztettelek a bejárathoz. Az egyikhez, mert nem tudtam, hová készülsz.
– Tovább! – kérte Mariann, aki szomjasan itta a számára oly szimpatikus, minden apró részletre kiterjedő beszámolót.
– Hogyhogy tovább? Te hol voltál?
– Csak feküdtem, élveztem az eddigieket és vártam, mi fog történni. – Mariann bal tenyerét, ezen a reggelen először, célirányosan nadrágom egy érzékeny pontjára helyezte.
– Én következem – vettem át az ismertető előadás fonalát. – Már alig bírtam magammal, úgy voltam vele, hogy valahová sürgősen be kell dugni a farkam, megtornáztatni, és még sürgősebben teleengedni… Ehhez még hozzájárultál – néztem a tükörbe – azzal, hogy ahányszor a puncidhoz közelítettem, mindig készségesen hátrébb toltad, hogy elérjem, pedig nem is akartam elérni, csak a környékét bejárni, azt is csak kíméletesen, nem elkapkodva. Már sokadik csillogó, színtelen csepp jelent meg a farkam végén, amit a popsidra kentem és néztem, milyen gyorsan eltűnik. Ekkor kaptál el, és az érintésedtől megint majdnem elhamarkodtam a dolgot.
– Ehelyett felpattantál…
– …és a következő csillogó cseppet odavittem Mariannak, a nyelve hegyére.
– Hogy is volt ez pontosan? – Mariann kipirulva fordult felém, és gyorsan bontogatta a nadrágomat.
Benyúltam a bal felső ingzsebembe, és a bal combomra készítettem egy papírzsebkendőt. Ettől a kocsiban megint visszatért a széles nevetés, de most már a féktelenül erotikus változata.
– Iszol egy sört?
– Kocsival vagyok, egy alkoholmenteset esetleg…
– Ne válogass, mert úgysincs semmilyen!
– Akkor meg miért kérdezted?
– Gondoltam, meghívsz a szomszédba.
A szomszédban nonstop kocsma üzemelt, betértünk már oda máskor is Ferivel, sőt az egy igen praktikus találkozóhely volt számunkra, amikor együtt indultunk valahová. Mégsem az utcán kellett várakozni egymásra! Ilyenkor a kocsmában megtaláltam, feltöltve, útra készen.
Napközben is célszerű átszaladni az irodából, akár csak egy kávéra is.
Ajtón ki, ajtón be. Tényleg kár lenne munkahelyen sört tartani, főleg választékot igényes haverok számára. A kocsmáros előadta az alkoholmentes sör és a guminő közötti egyetlen lépésnyi távolságról szóló, elnyűhetetlen poénját, óva intve ennek megtételétől.
Feri sem guminőben gondolkozott:
– Kéne egy jó csaj!
– Mi lett vele? Vagy velük? – Néhány hete még büszkén mesélte, hogy odaköltözött hozzá egy „szuper bige”, pár napra rá annak barátnője is, és hármasban adtak az élvezeteknek. A lányok munkaidőben is, Feri szabadideje egy részében, amíg ki nem fulladt.
– Szerelmes lett, elment… – mondta keserűen. – Elmentek valamerre nászútra.
– Mármint a két csaj?
– Szerinted eddig kiről beszéltünk?
No jó. Tényleg itt maradt nő nélkül hirtelen, sőt duplán. Megértően igyekeztem viselkedni.
– Van időd csajozni egyet? – villantotta rám legcsábosabb mosolyát, mely mind a 44 fogát tartalmazta. Egyszer megkérem majd, hogy ugyanezt ismételje meg tükör előtt, józanul… Garantáltan többé nem fogja így csinálni!
– Túl sok nincs…
– Akkor csak mondj egy címet! – mosolygott már megint.
Szóval úgy akar sört inni, hogy nincs, és úgy akar csajozni, hogy én szállítsam le számára?
– Ne mondd, hogy nem tudsz olyat, aki… – kezdtem kételkedésemnek hangot adni.
– Honnan tudnék? – Elővette ártatlan tekintetét, ami nem kevésbé volt ijesztő, mint a mosolygós, csak a fogak száma csökkent felére. – Leakasztani valakit?
– Hát én honnan tudnék? – csodálkoztam ekkora szemtelenségen.
Belekortyolt a sörébe, aztán érdeklődéssel szemlélte, hogy nem maradt a korsó alján. Én még az üveg felénél jártam…
– Nem állíthatod, hogy egyszer sem ajánlottam fel, hogy meglátogathatod a csajomat, vagy akár mind a kettőt… – Tényleg nem tartotta dugva őket. Nem állítottam semmit, úgyhogy folytatta a monológot: – Bármikor jöhettél volna, mert a haverom vagy. Ingyen!
Azt hiszem, itt mondta ki a kulcsszót: a két lány munkaidőben profi szolgáltatást nyújtott pénzért, Ferinek munkaidő után ingyeneset, vagy inkább bartert a szállásért. Tőlem meg úgy szeretne kicsikarni egy ingyenes ismerőst, hogy tisztában van azzal, én nem ismerek profikat.
Eszembe sem jutott Mariannt vagy Tündét, esetleg mindkettőjüket feláldozni a kollegalitás oltárán. Nem hülyültem meg! Egyrészt nem olyan csajok, hogy bárkivel elmennének – néha azt sem értem világosan, nekem hogyan sikerülhetett -, másrészt ez az én titkos élvezetem két belevaló csajjal, harmadrészt meg nem és nem!
Hajlandó voltam azonban gondolkozni lehetőségeken Feri minél hamarabb nyélbeüthető kielégülése érdekében. Közben minduntalan visszatértek az előz napi emlékek: Amikor a két csaj oldalról fölém hajolt, s Mariann cicijei alatt ráláttam az ablakra, azon túl a lemenő Nap által alulról megvilágított, rózsaszín felhőkre!… Úgy éreztem, ez éppen a mennyország.
Feri rendelt még egy sört.
Feldobtam néhány nevet, ismerősökét, kolléganőkét, sőt olyat is, ami csak úgy a naptárból eszembe jutott. Feri mindegyikre mondott valami kifogást, még a kamu névre is: „Attól aztán nem lehet megszabadulni!”
– Holnapig kibírod? – kérdeztem, feladva az értelmetlen tanakodást.
– Mi van ma?…holnap csütörtök…
– Majdcsak valahogy túléled – vigasztaltam. Egyszer éppen ő mesélte, hogy függetlenül attól, hogy van-e éppen szextársa, saját magát is rendszeresen kiszolgálja…
– Eszedbe jutott valaki? – kezdte volna újra a faggatózást. Meglepődve ismertem fel, hogy reménykedve arra gondol, vannak ötleteim, csak éppen a másik féllel meg akarom először beszélni.
Nem volt egyetlen használható ötletem sem.
Más lenne a helyzet, ha magamról szólna ez a problémamegoldás…
Szinte végszóra betoppant egy csaj a cégtől, mintás bögréjébe, elvitelre capuccinot rendelt a pultnál. Dudorodó, formás nadrág… Jelekkel mutattam Ferinek: ihol a jelentkező!
Élénken rázta a fejét. Mi baja lehet?
Nem is szólalt meg, a csajszi eltávozásáig, akkor magyarázta el:
– Egyszer azt mondtam neki, mert beszél az ember hülyeségeket, hogy ha feleséget keresnék, csakis ő kellene, azóta nyomul! Mi van ma?… – Ujjain számolt. – Hétfőn még meg is várt a parkolóban, a recepcióssal legalább félórát kellett beszélgetnem, hogy megunja a várakozást, közben pislogtam kifelé, már mindenkinek gyanússá váltam.
– Szerintem nem akar hozzád menni, ne f**s! Az is lehet, hogy van férje…
– Erre nem is gondoltam – mosolygott, bevetve mind a 44 fogát. Már megint akarhat valamit! – Megtudakolod?
– Rendben van, ennyit megtehetek egy kollégának… De most visszamegyek, mert vendégeim jönnek, és sok a munka.
Ajtón ki, ajtón be.
Még a helyemre sem értem, egyik közvetlen kolléganőm a folyosón szóba elegyedett velem, így gyorsan kihasználtam az alkalmat:
– Valahol a könyvelésen egy nagyon széparcú, hosszú hajú, ilyen magas – mutattam – csajszi, mindig olyan a szeme, mintha sírni akarna…
– Farmotoros? – pontosította a leírást. – Bögyös-faros?
– Mondjuk, de formásan…
– Mit akarsz vele?
– Tulajdonképpen semmit, de mit lehet tudni róla? – tértem a lényegre.
– Elvált, van egy kislánya, van barátja, de szerintem bejössz neki.
– Ok, köszi, csak ennyi… Nem jöttek még a vendégek, ugye?
Úgy másfélóra elteltével meglátogattam Feri kollégámat az irodájában. Éppen meditált, ami kísértetiesen emlékeztetett a semmittevés lázas tevékenységére.
– Fél négykor találkoztok a parkolóban, szinte teljesen véletlenül, s megkérdezed, hazaviheted-e. Sok sikert!
– Vá-vá-várj! – kiáltott utánam kétségbeesve, mikor látta, hogy kívülről csukom az ajtót.
– Mi a baj? Holnapra ígértem, már ma megkapod a megoldást. Oda s szüzesség!
– Csukd már be… De belülről! Hogy csináltad? – kérdezte.
– Semmi különös, kicsit gyámoltalannak tart, hogy én hívtam randira helyetted, de majd kiteszel magadért! Ma éppen alkalmas neki, mert a kiscsajt, ugyanis van egy lánya, a nagymama viszi el magához, s csak később kerül haza, a barátja meg valahol vidéken… No hajrá! – Kezemet megint a kilincsre tettem, nincs már ezen mit beszélni…
Feri nem így gondolta:
– Majd később beszéljünk már még!
– O.k. – Sietve eltávoztam.
Már régen elfelejtettem Ferit a megoldottnak tűnő problémájával együtt, amikor pontban fél négykor betoppant:
– Mehetünk? – Gyanúsan sokfogú mosoly.
– Persze, menjetek csak…- válaszoltam könnyedén, hiszen én már megtettem, ami tőlem esetleg elvárható lehetett.
– Tudod, én ittam néhány sört… – Ezért a csábos mosoly! – Elvinnél? – Tanakodásomat vagy nemtetszésemet látva még hozzátette: – Csak odafelé, aztán majd sétálok egyet.
Sóhajtva nyúltam a kulcsomért.
A kolléganőn nem látszott a csodálkozásnak legparányibb jele sem, amikor ketten kérdeztük meg tőle – mintegy spontán módon – a megbeszélt „hazavihetünk?”-et.
Nem is lakott messzire, csak a sok egyirányú utca miatt tűnt hosszúnak a távolság, Ferinek igazán nem kell nagy sétát megtennie akció után.
– Bejössz egy üdítőre? – Meglehetősen váratlanul ért a kérdés, hiszen ki sem terveztem szállni a kocsiból, hadd intézzék a csak kettejükre tartozó problémamegoldást.
A lakás elég kicsi, ám rendezett, tiszta, s otthonos.
– Mit kértek? – állt elénk, miután leültetett minket a rendelkezésre álló két fotelba.
– Hogy Feri mit szeretne, azt majd megbeszélitek, én akármilyen rostosat, és már nem is zavarlak benneteket – válaszoltam, figyelve a hatást, ami elmaradt. Nem egy csodálkozós típus!
Kaptam egy őszibaracklevet, Feri egy doboz sört, saját magának pedig ásványvizet hozott.
– Ülj csak ide, én úgyis megyek már.. – ugrottam fel az egyik fotelből.
– Ne siess annyira, sosincs alkalmunk beszélgetni… – Az üresen maradt fotel széles karfájára tette nőies fenekét. Mindössze pár másodpercre, s már megint talpon volt: – Egy pillanat…
Feri elégedetten mosolygott, érezte, hogy jó úton halad felgyülemlett feszültsége levezetése irányába. Nekem is érdekes ötletem támadt, és gyanítottam, hogy a kolléganőnek ugyanez fordult meg a fejében.
Sebtében átöltözve tért vissza közénk. A legfeltűnőbb változás a mélyen kivágott póló volt, ami alól eltűnhetett a melltartó, hiszen minden pislogását a kiadós cicik mozgása követte.
– Ti barátok vagytok? – kérdezte kipirulva.
– Úgy is mondhatjuk, vagy nagyon jó kollégák.
– Meg szoktatok osztozni mindenen? – érdeklődött tovább, beigazolva sejtésemet.
– Ha csak tehetjük, és ha van min… – válaszoltam diplomatikusan, és mégiscsak leültem a fotelba. – Visszaülsz ide?
Úgy ereszkedett le a karfára, hogy popsijából több került az ölembe. Kicsit meg is billent, mire ösztönösen elkaptam, éppen a cicijeit, erre egy ráadás mozdulattal belehuppant az ölembe.
Feri 46 foggal mosolygott és sűrűket pislogott a sörösdoboz mögül.
Nem szívesen engedtem volna el a ruganyos, hatalmas melleket, de nem is jelezte, hogy ezt elvárná tőlem.
– Ez igen! – törtem meg a csendet, és Feri kimeredő tekintetének kedvezve, úgy gondoltam, hadd ismerkedjenek egymással, ha már ez volt a cél: óvatosan felhúztam a felsőt egészen a nyakáig, hogy zavartalanul előbukkanjanak a cicik.
Két markomat visszatettem, egyharmadát, ha betakarták.
Kicsit mindenki zavarban volt, miközben mindannyian tisztában voltunk a helyzet kínálta lehetőségekkel.
Lopva az órámra néztem: 15 perccel ezelőtt indultunk… Jól haladunk. Úgy számoltam, még kicsit hagyom a tenyereimet élvezkedni, aztán tényleg elmegyek – mármint kocsival. Vagy először mégsem kocsival? Ki kellene próbálni, komolyan gondolja-e a hármas felállást, gyorsan kivenni a résszem, utána magukra hagyni őket. Mit veszíthetek?
– Segítek levenni – ajánlkoztam a már úgyis a nyakánál összegyűrődött ruhadarab eltávolítására.
Ebből az indíttatásból egy sereg feleslegesnek látszó mozdulatot tettem: Fészkelődéssel jeleztem, hogy felállnék, kikapcsoltam a nadrágját és meglazítottam annyira, hogy lehúzhassam térd alá, áttessékeltem Feri ölébe – aki örömmel átvette a markolós szerepet -, és csak ezek után húztam le a fején át a feleslegessé vált felsőjét.
Ottmaradtam előtte, mire a nadrágon keresztül finoman megharapta a farkamat, s miközben Feri egyik kezével még mindig a csábító ciciket edzette, s másikkal először hátulról, majd elölről igyekezett bejutni a bugyiba, a kolléganő viszonozta a térd alá történő nadrágletolást, és gondolkodás nélkül tövig elrejtette, amit kibukkant az arca előtt. Széles, húsos ajkai között mozogtam kéjesen, két kezével a zacskómat fogta…
Feri úgy tűnt, nem boldogul a bugyival. Visszaültem a fotelbe, az omlós, forró száj jött utánam, és derékból behajolva, ott folytatta az eltüntető-előbukkanó műveletet. Láttam, ahogy kilép a nadrágból is, bugyiból is, és kettőnk között meztelenül, enyhén széttett lábakkal élvezi, ahogy Feri hátulról nyalogatja.
Ez az, amit a végtelenségig el bírnék viselni! Megmutattam közben, hogy merrefelé szeretem, az oldalán is, a hegyén…
Nem tudtam, mennyi idő lehet, de úgy gondoltam, helyesebb lenne, ha most már elmennék így is, úgy is, hiszen Feri keres barátnőt, s megtaláltuk számára. Úgy tűnt, hogy be is válik, én meg feleslegessé válok. Eszembe jutott Mariann kicsi keze, ahogy reggel játszadozott velem, s mindig készséges szája… Eszembe jutott Tünde, aki szerintem a lányokhoz jobban vonzódik, ám Mariannal együtt engem is elfogad, és viharos élvezetet tud okozni… Eszembe jutott még sok minden, miközben gyorsabban vettem a levegőt, a mennyezetre néztem és belelövelltem a telt ajkak közé.
Biztos voltam benne, hogy nem veszik rossznéven azt sem, hogy kihasználtam az alkalmat, hiszen a csaj is nagyon benne volt, s az sem tűnik udvariatlanságnak, ha gyorsan eltávozok. Öltöztem, Feri vetkőzött. Fülig érő mosolya jelezte, hogy elégedett a választással, és távozásom után ő is biztosan gyorsan el fog menni. Talán kétszer is.
Csütörtök reggel ugyanaz az ötlete támadt mindhármunknak:
– Meg kellene ismételni Tündénél a bulit!
– Majd zsepit hozzál ám!
– Most már tudom, merre keressem…
– Megkeresnéd a kékszobát is?
– Hárman azért sokan lennétek nekem! Még így is aggályaim vannak, hogy jó-e mindkettőtöknek, szerencsére ti egymással is sokat foglalkoztok.
– Szólnánk ám, ha valami nem lenne jó! – nevetett Tünde a tükörből.
– Neked Mariannal a jobb, vagy velem? – tettem fel a régóta motoszkáló kérdést.
– Ha választani kellene, hát… lehet, hogy hirtelen Mariannt választanám, mert még különlegesebb, még nagyobb újdonság, mint egy pasi. Ugye, nem baj? De azért együtt, hármasban még különlegesebb! Meg ne haragudj ám! Olyan türelmes vagy, és látszik, hogy nemcsak a saját kielégülésed érdekel…
– Nekem is újdonság… – szólalt meg mellettem Mariann. – Eddig azt hittem, sőt biztos voltam benne, hogy a csajok közömbösek számomra. No jó, mondtam már, hogy szívesen megfogok egy cicit, megsimogatom, jó érzés, ahogy az is, ha az enyémet egy csajszi fogja meg, de különösebb izgalmat nem érzek. Így más, hogy van egy pasi is mellettem, és kiegészül a csajos simi-nyali az igazi szeretkezéssel!
– Jó ez a hármas! Szerintem az is nagyon nagydolog, hogy ennyire nyíltak vagyunk egymással, mindent meg tudunk őszintén beszélni, nincs szégyenkezés…
Nagy levegőt vettem.
– Tegnap kérte egy kollégám, hogy segítsek neki csajt találni leakasztásra, rendszeres használatra… – kezdtem.
– Nem! – jelentette ki Mariann.
– Ez a hármas így jó, ahogy van, ha vége lesz, mert egyszer úgyis be kell fejeznünk, akkor ez így marad meg egy pirulós, erotikus élménynek, más ebbe nem fér bele… – tiltakozott Tünde is.
– Nem erről van szó, megoldódott a probléma, segítettem a csapatépítésben… – Nem nagyon tudtam, hogyan kezdem el, illetve most már hogyan folytassam. Mariann egész testével felém fordult:
– Ezt részletesen szeretném hallani! Először a végét: volt valami? Cumi?
– Eltaláltad.
Bal térdét felhúzta az ülésre, kezemet a kivillanó, piros bugyira helyeztem, amit elégedetten nyugtázott:
– Akkor indulhat a szex!

Csaj a megállóból 9

kedd, január 11th, 2011

– Az is én vagyok! – szólalt meg váratlanul mögöttem.
Tényleg! Mindenütt őt láttam hirtelen: a tükörben, a nyitott ajtóban, és a kezemben.
A szobában minden rózsaszín vagy fehér volt, a hatalmas ágy sok párnával és plüssel, a bútorok, a tükör kerete… Ki gondolta volna, hogy létezik rózsaszín medve is? Csak én nem illettem a környezetbe, és a kezemben tartott, az imént a rózsaszín öltözőasztalról felvett és érdeklődéssel szemlélt szobrocska. Rajtam kék farmer és kék csíkos ing, a réz szobron semmi. A meztelen lány két karját balettos mozdulattal felfelé tartja, egyik lába spiccállásban… Az ajtókeretben álló, élő változat a hasonlóság kedvéért felvette ugyanezt a pózt, ám fehér bugyit viselt. A cicik ugyanúgy, harcra készen, előre meredtek.
– Tizennyolcadik születésnapomra kaptam! – mondta büszkén.
– Most sem vagy sokkal több… csak nagyobb, mármint a szobornál.
– Arányosan nagyobb, remélem. Akár hiszed, akár nem, akkor még szűz voltam – tette hozzá.
– A szobrász volt az első?
– Nem sok hiányzott hozzá! Olyan átéléssel rajzolgatta a cicimet, popsimat, mintha hosszan simogatna. Amikor elkészült először valami csúszós anyagból, akkor meg a szobron mindig a cicijeimet igazgatta… izgató volt.
– Simogatni is izgató. – Kipróbáltam a szobron.
Megszólalt a rózsaszín telefon.
Engem nézett, míg a füléhez emelte, én őt – tetőtől talpig és talptól tetőig. Másodszor láthattam ruha nélkül. Ahogy a szobrász tehette, tekintetemmel bebarangoltam minden hajlatot, emelkedőt.
– Oké, siess! – Letette a telefont. – Jó hírem van: pár perc múlva jön Mariann!
– Ide? – hüledeztem. Nem mintha nem lett volna tényleg jó hír, de én már beleéltem magam a látványba, s legszívesebben a látottakból következő események sodrására bíztam volna magam.
Négyszer találkoztam eddig Tündével, ebből a legelső alkalom a legemlékezetesebb, amikor meglepetésként egy háromszereplős, csúszkás masszázs élményén keresztül ismerhettem meg behatóan. Ma mintha visszafogottabb lenne, talán a szokatlan helyzet okozza ezt a mértéktartó viselkedést: a mai napig nem voltunk még kettesben.
Hazafelé úton, a kocsiban is elég csendes volt, mondhatni illedelmes, összezárt térdeivel, halk mondataival.
– Feljössz? Meghívhatlak valamire? – kérdezte, s én akkor ennek be is tudtam a furcsa szolidságot: Biztos nem kocsiban akar szexelni, inkább otthon, kényelmesen. Bár ennek ellentmondott, hogy nagyon céltudatosan simogatott nadrágon keresztül, Mariann helyén ülve, az ő szokásának megfelelően.
Helyiségeken vezetett át, egészen az ő birodalmába, amit meg lehet közelíteni a hatalmas udvaron keresztül is, és arrafelé, de az utcára is nyílik ablaka. Egy percre magamra hagyott, nézegettem a szobrot, s megjelent egy szál bugyira vetkőzve.
Tettem egy pincéres mozdulatot, ami nem irányul semerre, csak éppen jelezni kívánja, hogy „történjen már valami”.
Azokra a felületekre volt jellemző a fehér szín – állapítottam meg magamban -, ahol valami nyílt: ajtókilincsek és környéke, fogantyúk a bútorokon… és a bugyi. Letettem a szobrot arra a rózsaszínű asztalra, amely piperedolgok széles választékát kínálta, és bátran vetekedhetne néhány drogériaüzlet összesített kínálatával. Lehetséges, hogy hirtelen ötlettől vezérelve, leleményes marketing-szakemberek kitalálták: minden, a nők által használatos, általam csak pipere néven ismert, kenhető, szórható, pamacsolható anyagnak legyen rózsaszínben pompázó tubusa-tégelye-flakonja? Úgy tűnt, a gyártók ezt a létező, speciális keresletet is igyekeznek kielégíteni.
Engem is ki kellene elégíteni!
Megmozdult, kinyitott egy fehér fogantyús szekrényajtót, és a temérdek polc egyikéről kiemelve egy – rózsaszín – pólót, magára húzta.
– Megvárjuk Mariannt? – Inkább kijelentette, mint kérdezte, megrázta dús haját, majd valamit láthatott arcomra kiülő csalódottságomból: – Vagy csináljunk addig valamit?
Megtorpanva a süllyesztett szekrénynél, tétován nézett rám.
Sajnáltam, hogy ilyen hirtelen eltüntette a meredező ciciket, amikor a látványtól én is meredezni kezdtem.
– Beszélgessünk addig… – javasoltam. Helyet foglaltam a plüssállatok között, és mutattam Tündének azt a pontot, ami szorosan mellettem van, s ahová szeretném, ha leülne. – Nem vennéd le mégis azt a pólót?
Mire megtette a 4-5 lépést, ismét lekerült a cicikről a takarás, és szabályos ívben, az egyik sarokban landolt.
– Tetszem? – kérdezte.
Azt hittem, ez valami vicc, csak én nem ismerem fel a rejtett humort. Kinek nem tetszene?
Hangjában őszinte érdeklődés csengett, és még valami: szomorúság? Ki érti a női lelket? Az is lehet probléma, ha tetszik?
– Ühüm – bólintottam, mire „gondolhattam volna” típusú arckifejezést kaptam válaszul. Ezt ki tudja megfejteni? – Baj?
– Dehogyis…
– Mindened tetszik… – pislogtam a cicijeire, és örömmel felsoroltam volna mindent, ami látható rajta, vagy amit pillanatnyilag rejtve tartott, de éreztem, hogy ez nem fogja feldobni.
Mit várhat tőlem? Talán azt kellett volna hazudnom, hogy nem tetszik?
Csupasz vállára tettem a jobbomat, s egészen magamhoz húztam. Hozzám simult, de közeli szemeiből még mindig azt olvastam ki, hogy valamivel nincs megelégedve.
– És nem elég, hogy nagyon szép vagy, szexis, vonzó meg ilyenek, hanem aranyos, kedves…- Láttam a szemében, hogy alakul a dolog! Ezt akarta hallani?
– Nem szeretem azokat a pasikat, akik csak a külsőt nézik – bökte ki, immár a szokásos hangszínén, a megszokott sebességgel. Hurrá, minden rendben! Ezek lehettek a varázsszavak: kedves, aranyos…
Tettem még hozzá, ha már ez dobja fel a hangulatát:
– Kellemes társaság vagy, vidám, érzékeny, figyelmes…
Tényleg így van, minden szót őszintén mondtam, hiszen ezek a tulajdonságok jellemzők rá… és nem hinném, hogy én mondtam volna ilyet neki először, de csillogó szemekkel hallgatta, és baj karjával hátulról, jobbjával elölről átölelt.
A pucér szoborra tévedt a tekintetem. A miniatűr, réz Tünde is mosolygott.
A nagyon is élő, testmeleg Tünde csókra nyújtotta ajkait.
– Senkinek nem meséltem még el – kezdte a hosszú, omlós csók után -, hogy minden alkalommal, mind a négyszer, amikor rövidebb-hosszabb ideig meztelenül álltam a szobrász előtt, annyira, de annyira kívántam! Ahogy helyettem a készülő vázlatot, majd a szobrot simogatta, éreztem, hogy mindjárt a lábam szárán fog végigcsurogni izgalmam jele… Szűz voltam még, de csak egy szavába került volna, és odaugrom hozzá, lehúzom a nadrágját… Hányszor elképzeltem!
– Mi volt az a szó, amit nem mondott? – Kezdtem már érteni, nem is olyan bonyolult a női lélek.
– Azt mondogatta, hogy micsoda formák, micsoda feszes test, milyen hamvas, meg… mit-tudom-én… csak azt nem hallottam, hogy kedves vagyok! Utána mondhatta volna már, hogy finom a puncim és bármi mást is, szerettem volna azt is hallani, csak ne a szépségem miatt kívánjon, hanem magam miatt! Érted ezt?
– Persze, hogy értem. De neked is meg kell értened, hogy csak szép nőnek kíváncsiak a belső tulajdonságaira…
– Tudom… – felelte dacosan.
– Fordítva már működik: ha megismersz egy kellemes egyéniséget, akkor esetleges külső hibáival együtt is érdekel.
Felszabadultan, vidáman szorított magához, és ismét csókolóztunk. Feszes cicik nyomódtak hozzám, tenyerem becsúszott a bugyi pántja alá. Vetkőztetett.
Rajtam már nem volt semmi, bugyija a térdéig húzva, amikor – zajt hallva – az ablakhoz szaladt:
– Jöhetne már!
Tényleg! Mennyi idő telhetett el azóta, mikor Mariann telefonálta, hogy mindjárt jön?
– Bizton nem akar zavarni bennünket, azért nem siet. – Ha nem szólok semmit, akkor is jól láthatóan és érthetően demonstráltam szándékomat.
Tünde nem is vette le a szemét a szándékomat ágaskodva jelző demonstrációmról, míg odaléptem mellé az ablakhoz. Megmarkolta, úgy néztünk kifelé most már ketten.
– Figyelj helyettem is! – figyelmeztetett, és leguggolt elém.
Nem értettem ennek a mondatnak a jelentőségét, hiszen Mariannak vélhetően semmi kifogása nem lenne az ellen, ha mi hasznosan töltjük el a várakozás hosszú perceit. Sőt, talán élvezettel hallgatná a részletes beszámolót.
– Nagyon aranyos vagy! – mondtam incselkedve, mire először teliszájjal nevetett, majd kicsit abbahagyva a kedveskedést:
– Most már elhittem, hogy nemcsak a szépségemért kellek, nyugodtam mondhatod, hogy ügyesen cumizok! – És folytatta.
Egy hatalmas ezüstszürke autó lassított, vadonatúj rendszámmal, bekanyarodott a ház elé, szinte érezni a gyári szagát…
– Mariann! – kiáltottam fel.
Abbamaradt, amit Tünde eddig a lábaim előtt guggolva művelt, együtt néztük, ahogy Mariann kiszáll, körbejárja a kocsit és a bejárathoz lép.
– Most nézitek meg a születésnapi ajándékomat, vagy utána? – lépett be egy perc múlva a szobába.
– Már láttuk az ablakból, majd később lemegyünk… – mondtam gyorsan.
Legférfiasabb testrészemet kézfogással, számat röpke csókkal üdvözölte, megsimogatta Tünde egyik bimbóját, és felváltva nézett bennünket.
– Miről maradtam le? Gyorsan be akarok kapcsolódni!

Éjszakai szórakozóhely 5

péntek, január 7th, 2011

Az egyik csütörtöki bulin itallal a kezemben nézelődtem a táncolók mellett, egyszer csak visítozva a nyakamba ugrik valaki és hatalmas csókot nyom az arcomra.
– Szia drágám – lehel a képembe egy kisebb italkereskedést. Lefejtettem a kezét és kis szünet után nagy nehezen beugrott, hogy az anyám barátnőjének a lánya az. Ahhoz képest, hogy háromszor, ha találkoztunk, egészen közvetlen volt. De a neve még véletlenül se ugrott be.
– Hát, szia kedves. Jöttetek kicsit bulizni? – jópofizok, meglátva mögötte két hasonlóan ittas barátnőjét.
– Szombaton lesz az esküvőm! Utoljára még szabadon kitombolom magam. – üvölt a fülembe.
Teljesen elázva visongott ezen egy percig a két kis picsa barátnőjével. Kikértem a pultból egy üveg pezsgőt, és a kezébe nyomtam.
– Sok boldogságot, szerencsés pasi lehet – és nem is udvariaskodtam, mert bár átléphette már a harmadik X-et, egészen jól nézett ki. Rövid nyári ruha volt rajta, merész kivágással, amin a határozott mellei kikívánkoztak volna, ha a melltartó nem tartaná szorosan felnyomva, amitől még nagyobbnak látszódtak az amúgy se kicsi csöcsök.
Körbecsókolt a három részeg csaj, és szerencsére berohantak táncolni valami aktuális, szar slágerre. Gyorsan letöröltem az arcom, és otthagytam őket. Később láttam, hogy nagy sikerük volt a férfi vendégek között. Bent táncoltak fiúkkal körbevéve, akik közül páran egészen felbátorodva fogdosták őket.
Kicsit később, amikor kimentem a mosdóba, velem szembe jött a kis menyasszony, és úgy a nyakamba ugrott, mikor meglátott, hogy majdnem hanyatt estem. Elkaptam, de már csókolt is, és dugta át a nyelvét a számba. Bíztam benne, hogy nem járt még nagyon gusztustalan helyen vele.
– Finoman édesem – szóltam neki. – Jól vagy?
– Persze – de azért erősen kapaszkodott belém és a fenekemet markolászta.
– Ne igyál ma már többet.
– Olyan jó fej vagy, hogy vigyázol rám, de ma még kiélvezem a szabadságot – kiabált közvetlen közelről a fülembe és simogatott tovább minden szégyenérzet nélkül.
– Gyere, dőlj le egy kicsit – és a raktár felé vezettem. Kidobók vigyorognak, amint látják, hogy merre tartok a ribanccal. Tibi még kalimpált valamit nekem, de nem értettem, és csak beleegyezően legyintettem neki.
Beérve a raktárba egyből nekem esett, és a kezével a farkamat fogdosta. Pillanat alatt kihámozta a cerkát. Hátratolt az ágyhoz és rálökött, majd egyből bukott rá és vadul szopni kezdte. Pár perc után felállt és a ruhája alá nyúlva lehúzta a bugyiját. Kapkodva igyekeztem a gumit elővenni, és éppen sikerült felhúzni, máris rám mászott, felhúzta a ruháját és beleült a farkamba. Vadul lovagolni kezdett rajtam, hogy a keblei ugráltak a ruha alatt. Lehajtottam a ruha pántjait, kiszabadítottam a ciciket a melltartóból és erősen markolásztam, harapdáltam őket.
Ügyesen mozgott a farkamon, látszott, hogy egy nagy kefélőgép a csaj. Meglepődtem, mikor mellette elnézve láttam, hogy nyílik az ajtó, és Tibi kaján vigyorral az arcán sétál be. Még bezárni se tudtam az ajtót, a hülye picsa úgy nekem esett. Most már megértettem mit mutogatott kint az előbb. Nem sokat szarakodott, minden totojázás nélkül odaállt és a farkát elővéve a csaj kezébe nyomta. Ő egész természetesen verni kezdte, majd Tibi finom ráhatására a szájába vette. Kimásztam a kis kurva alól, mögé kerülve négykézlábra állítottam, és hátulról keféltem tovább, Tibi meg elé állt, és a hajánál fogva szopatta. Ringott a puha feneke, ahogy döfködtem hátulról. Ráköptem a segglyukára, és a hüvelykujjamat befeszítve, tágítottam kicsit. Felnyögött teli szájjal, és el akarta húzni a picsáját, de én hátul, Tibi meg elől tartotta erősen. Kihúzom a pinájából, lekapom a gumit és lyukat váltva a farkam a seggébe próbálom betolni, amit a kis kurva igyekszik elkerülni.
– Ne, a seggemet neee… áááá fáj! – visít hátra, mikor Tibi fasza kiugrik a szájából és sikerül beszélnie.
– Nyugi kicsim, jó lesz ez – és már félig benyomom neki. Alányúlva a csiklóját dörzsölgetem, és lassan elkezdek mozogni a picsájában. Tibi visszadugta a szájába a cerkát és szopatja tovább. Lökéseimtől teli szájjal nyögdécsel, és ringanak a mellei, amiket Tibi paskolgat közben. Már tövig tologatom be a ribancnak, közben párat rácsapok, hogy kipirul az egyik félgömb. Nem sokára a szűk kis seggébe élvezek. A felhajtott ruhájába törlöm a műszert és felöltözök. Tibi felkapja a ribancot, az ágyra dobja, szétterpeszti a lábait, és rátehénkedve baszni kezdi a pináját. Kifelé menet még hallom, ahogy a kurva visong. A bejáratnál szólok Szabiéknak, hogy a raktárban műsor van, de valaki azért maradjon dolgozni is. Leo a nagy bamba fején kéjes vigyorral már indul is. Kint megkerestem a buksza barátnőit, és szólok nekik, hogy jó helyen van a leendő ara. Éppen a nászéjszakára edz.
Ittam egyet a pultnál, körbenéztem, és húsz perc után indultam a raktár felé. Tibi és Leo már a bejáratnál voltak. Hatalmas vigyorral éppen Szabi jött ki a raktárból. Most biztosan volt sikerélménye. Mikor beléptem a kis ribanc maszatos arccal, a gecifoltos ruhájába igazította vissza a melleit az ágyon ülve.
– Na kitomboltad magad? – kérdezem mosolyogva.
– Azt hiszem, haza kellene mennem – áll fel bizonytalanul, elég megviselt állapotban.
– Gyere, a barátnőid már várnak.
Kikísérem az előtérbe, ahol a másik két szuka, három nyomulós pasival körbevéve vihorászik. Na, ha még ezek közül valamelyik aládörrent a kis menyasszonynak, akkor igazán mozgalmas estéje lesz.
Zárás után Szilvi elég szigorú arcot vágott, gondolom hallott a partiról a raktárban. Majd megbékél szegényke, de ha nem, az se nagy baj. Nem is kísérleteztem nála az egész hétvégén.