Posts Tagged ‘történet’

A nyomdász, a fűtő és a lány

péntek, április 8th, 2011

Egy ismerős ráhatására felvettek egy nagy cég házinyomdájába. Úgy voltam vele, hogy amíg nem találok más munkát, vagy amíg el nem kezdődnek az egyetemi tanulmányaim, jó lesz ez is, s majdcsak képes leszek megcsinálni, amit mondanak a tapasztalt kollégák.
Arra azonban nem számítottam, hogy egyedül képezem a házinyomda teljes személyzetét! Én voltam a régi, és az új dolgozó is egyben.
Álltam bambán a két, megszólalásig hasonló gépmonstrum között, elneveztem az egyiket – amelyik a bejárattól balra esik – A-nak, társát pedig B-nek. Első napra ezzel ki is merült a tevékenységem, mert az alagsorban lévő műhelyből felhívattak a felettünk tornyosuló szinteken terpeszkedő központba, ahol különféle irodákban számtalan papírt kellett aláírnom.
Másnap a nyomda utcára nyíló helyiségéből a járókelőket figyeltem, és izgatottan vártam, mikor foghatok bele a nagy munkába. Biztosan itt készülnek majd a bürokrácia alapanyagai, a számlák, nyugták, nyilvántartó kartonok és egyéb nélkülözhetetlen kellékei a civilizált világnak…

Harmadik napra már jelentős munkatapasztalattal rendelkeztem, úgyhogy hoztam otthonról olvasnivalót. Néha elbambultam a könyv felett, és az utcán elsiető lábakat nézegettem.
Az ajtó három üveglapja közül sajnos csak egyiken meresztgethettem kifelé a szemeim, a másik kettő rücskös, úgynevezett katedrálüveg volt. Az elhaladó lányoknak ezért csak a bokától combtőig terjedő részét csodálhattam meg, s erre hagyatkozva találgattam, milyen is lehet a számomra rejtve maradó további testtáj.
– Ezt is nekem köszönheted – mutatott az ajtó egyetlen igazi üvegtáblájára a fűtő.
Kérdőn néztem rá.
– Véletlenül jól bevágtam és kitörött. Előtte azon a részen is átlátszatlan volt.
A nyomdász szakma másik érdekessége ő, a fűtő volt. Irodájának nevezett kuckóját csak egy fal választotta el a nyomdától, ott figyelte a kazánok működését, ám ha a lányokat akarta megnézni, vagy éppen társaságra vágyott, akkor átsétált hozzám.
Szívesen leeresztettem a könyvet a kezemből, és végtelenségig elhallgattam a kifogyhatatlan, színes-ízes történeteket. Túl a nyugdíjkorhatáron, rengeteg élményt tudhat maga mögött. Ha számszerűsíteni szeretnénk, legalább 1000 nőt tud felsorolni, akinek a nevére – vagy legalább a helyszínre – emlékszik. Adatok nélkül akár megháromszorozhatjuk a valaha volt áldozatai óvatosan alábecsült számát.

Délután, amikor egyedül maradtam A-val és B-vel, kinyitottam az ajtót és erőteljesen becsuktam. Második kísérletre véletlenül kitörött az alsó kettő, a normális üveg, és egyik a katedrálok közül. Szóltam a fűtőnek a bajról, és kértem, segítsen megoldást találni.
Felballagott az üzemeltetési osztály munkatársához, aki percek alatt elintézte, hogy a helyszínen beüvegezzék az ajtót. Ettől kezdve nem láttam a lányok lábát sem, mert egyforma, kukucskálás-mentes katedrálüveget vágtak be a hiányzók helyére. Börtönben éreztem magam, pontosabban: magánzárkában.
Ahogy teltek a napok, egyre többet tartózkodtam a kazánházban, mert a fűtő ritkábban tudott kimozdulni. Kóstolgattuk ecetnél savanyúbb, saját termésű borát, és mesélte az emlékeit.
– Be kell osztani az élményeket! – mondtam szemtelenül.
– Arra gondolsz, hogy most nem akad a hegyére? – kérdezte, egy szemernyi sértődöttséget sem láttam rajta.
A második hét vége felé váratlanul látogatóim érkeztek. Azért annyira mégsem okoztak meglepetést, hiszen a fűtő – Laci bácsi – már előző nap figyelmeztetett a főnöki vizitre.
Kocsival jötték, és a járdára parkoltak. Ha nem izgultam volna – merthogy akkor láttam életemben először élő vezérigazgatót, élő vezérigazgató-helyettest és még élőbb titkárnőt kurta szoknyájában, jegyzettömbbel -, akkor jót mosolygok azon, hogy ugyanabból az épületből sofőrös vállalati autóval látogattak meg.
Megtekintették a két masinát – A-t és B-t -, majd megkérdezték, hogy az újfajta papír ugye megfelel az érzékeny gépek igényeinek. Bólintottam. Tényleg hoztak a napokban, távollétemben egy kupac, kötegelt papírlapot a másik, régebbi rakás mellé. A gépeknek mindegy volt, melyiket nem használom. A régebbiből meg talán elvitték a felét, jól megfogyatkozott.
Valamit mondtak németül, amit én nem értettem, de A és B talán igen, mert egyikük oldaláról olvasta az idegen szöveget a vezér-helyettes.
Még az ajtóból a legnagyobb főnök barátságosan visszaszólt:
– Jól kijönnek a kollégákkal, ugye?
Gyorsan bólintottam, mert először a fűtőre gondoltam, bár ő csak egy kolléga, ráadásul nem is nyomdász. Vele jól kijövök. Később arra a következtetésre jutottam, hogy elvileg többen dolgozunk a házinyomdában, csakhogy a többieknek több eszük van, s be sem járnak feleslegesen. Ezért nem találkoztunk még sosem! Lehet, hogy én vagyok a régebbi dolgozó? Sőt, lehet, hogy én vagyok a főnökük?
Két perc múlva átballagott hozzám Laci bácsi a kazánházból, addigra ő is túlesett a vezérigazgatói viziten.
– Tudtad, hogy többen dolgozunk a nyomdában? Nemcsak én… – szegeztem a kérdést pirospozsgás arcának.
– Hárman – válaszolt bármiféle meglepetés nélkül.
– Hogyhogy?
– Felvettek két igazi nyomdászt is… no jó, te is igazi vagy!… olyanokat, akik nappal valami más nyomdában, munka után, másodállásban meg itt dolgoznak.
Leesett az állam.
– Találkoztam már velük – folytatta – amikor te már elmész, félóra múlva jönnek, és megcsinálják, amit kell. Jól meghajtják a gépeket, mert egy-másfélórán belül végeznek is.
Érdekes, új információt tudtam meg a második munkahét végén.
Még szerencse, hogy nem tagadtam le a nagyfőnök előtt azt a papír-dolgot. Hogy is van? Az egyik jó a géphez, a másik nem. De ha a régi nem volt megfelelő, akkor éppen miért az fogy rohamosan?
Eldöntöttem, hogy meg fogok ismerkedni a kollégákkal. Ettől még Laci bácsi aggodalmaskodása sem tudott eltéríteni:
– Ha megtudják, hogy te is itt dolgozol, akkor adnak neked munkát nappalra, ők meg esténként csak unatkoznak és felveszik potyán a fizetést!
Hétfőn egyébként is mozgalmas nappal indult az új munkahét. Először valaki összeírta, milyen irodaszerekre lenne sürgősen szükségem, s mivel semmi ötletem nem volt, kérdezgetett egy lista segítségével, én pedig majdnem mindenre rábólintottam. Így lett később még körző-készletem is egyéb haszontalan dolgok mellett, de elfértek a sarokban.
Még délelőtt nagy titokzatos somolygások közepette Laci bácsi bevezetett a nyomdába egy csajszit, akit élénken biztatott, hogy máskor is látogasson ám meg engem, nehogy haszontalanul teljenek a munkanapjaim.
– Aztán mit csinálnánk mi kettesben? – A lány kérdése, s főleg a hangsúlyok elárulták, hogy pontosan tudja, mivel lehetne hasznosan eltölteni az időt.
Nekem is támadtak ötleteim, ha végignéztem rajta tetőtől talpig. A vezérigazgató hosszúlábú titkárnője elbújhatna mögötte, még úgy is, ha ez a lány nem kurtaszoknyás, hanem kopott farmert visel, és 80 deka smink sem takarta finom arcát.
Nem sikerült elmélyedni a témában, mert újabb látogató érkezett, aki valamiből kioktatott. Ekképpen:
– Itt írd alá… – Nevem odakanyarintása közben láttam, hogy igazolom a részvételemet az oktatáson.
Laci bácsi – az unokájának is beillő lány kíséretében – közben elsündörgött.
Ezen a napon még többen felfedeztek, nem sokkal később munkaruha-előadó is érdeklődött a méreteim felől, majd valaki megkérdezte, hogy elégedett vagyok-e a munkakörülményekkel… Nem is maradt egy cseppnyi szabadidőm egész nap!
Alig vártam a munkaidő végét – hogy maradjak. Végre megismerem a kollégáimat és megtudom, mit is készít a nyomda, amelynek oszlopos tagja lettem.
Fél öt tájban érkeztek, nem is ketten, hárman. Az első, egy koromfekete koma, őszülő szálakkal, majdnem bezuhant a bejárati ajtón, amikor hiába próbálta a kulcsát elfordítani, s nekitámaszkodott. A második egy végtelenül magasnövésű, ám annál vékonyabb, elgörbült férfi. Ők ketten együtt meghaladták a száz évet, de jelentősen javította a statisztikát a mögöttük betopogó, a 18. évét alulról érintő lány.
Kissé furcsán néztek rám. Egészen addig tartott ez az állapot, amíg a beszélgetés során éleslátással fel nem ismerték, hogy nekem nem érdekem elvenni a munkájukat, sőt be sem tudnám indítani a gépeket, nemhogy elvégezni napközben, amit ők esténként – jóval több pénzért – játszva megcsinálnak.
– Megnézhetem a gépeket működés közben? – kérdeztem azért óvatosan, miután sikerült eloszlatnom a bizalmatlanságot.
– Ha nincs jobb dolgod… – válaszolták a megkönnyebbüléstől vidáman.
A részemről tévesen ’B’-nek elnevezett gépben indult az első munkafázis lemezkészítéssel. El is döntöttem sürgősen, hogy mostantól ez lesz az ’A’. A lány valami folyadékkal, gumikesztyűt húzva, lemosta az elkészült lemezeket, amiket eztán felerősítettek az eddig ’A’-nak nevezett, mostantól ’B’ gép legvaskosabb hengerére, s már ontotta a nyomtatványokat. Mondanom sem kell, hogy mindeddig tévesen ítéltem meg az induló és érkező oldalt is: ahol sok apró szívószáj található, ott kerül be az üres papír…
A lánynak olyan apró, puszis szája volt, hogy bele sem mertem gondolni, hogyan tudna úgy igazán beszippantani. A két jól kereső nyomdász mellett ő végezte a segédmunkát, egyfolytában pakolt, mosott, törölgetett, amazok rá se hederítettek. Nézegettem én helyettük is! Először csak távolról vagy a gép mögül, majd amikor felismertem, hogy egyik mesterrel sem áll semmilyen kapcsolatban, egyre közelebb merészkedtem. Ahogy hajlongott, örömmel fedeztem fel a lötyögős nadrág és a bő pulóver által elrejtett karcsú formákat, melyek azért kellőképpen gömbölyödtek.
A hosszú nyomdász szétvetett lábakkal behajolt a gép fölé, és szakértő szemekkel vizsgálta a mozgógépként ömlő, táblázat-szerű oszlopokat és sorokat tartalmazó papírlapokat. Másik, a sötétképű, egy vonalzó mentén rajzolgatott üres papírra.
A lány elsimította homlokába hulló hajtincsét, és villámgyors mozdulatokkal lehántotta 10 csomagról a barna fedőréteget, és a hófehér lapokat gyakorlottan a gép szívószájas végéhez készítette. Mire odaugrottam segíteni, már a nyolcadiknál tartott – abból a régi halomból, amelyek a vezérigazgató szerint nem használhatók a gépben.
Jólesett megérinteni a kezét, és látni csodaszép mosolyát. Nincs is olyan kicsi szája – állapítottam meg elégedetten, bár nem láttam esélyét, hogy ezt a gyakorlatban is megtapasztalhatom.
– Minden nap eljössz te is? – kezdeményeztem a társalgást.
– Csak akkor hoznak el – intett a fejével a colos irányába -, ha le kell mosni a gépet.
– A gépet? Amit csináltál?
– Ez a gép – mutatott mosolyogva B-re. – Amit te láttál, az lemez-maratás, azt megcsinálják ők is, ha nem vagyok itt. A festék lemosása mindig az én dolgom.
– Te is az igazi nyomdában dolgozol? – Voltaképpen ez jobban érdekelt, mint a munkafolyamatok.
– Igazi? – Aranyosan mosolygott, barna szemei csillogva tekintettek rám. – Igen, végül is az az igazi nyomda.
Még közelebbi kérdésen törtem a fejem, azaz a kérdések közül igyekeztem kiválasztani a legkevésbé nyomulósat… Kifogyott a papír közben, leállt a gép. A lány apró kezeivel felmarkolt egy köteg papírt az előbb odakészített stószból, a hosszabbik élét a tartóhoz koppantotta, és az így katonás rendben álló csomót a gép szívószájai alá helyezte, s apródonként ugyanígy tett az egész kupaccal.
A colos odahívott és felületesen bár, de érthetetlenül elmagyarázta mindkét masina működését. Egész addig beszélt, míg le nem futott a teljes papír-mennyiség, és csak napok múltán értettem meg, hogy a lelkes magyarázat volt hivatott távol tartani engem a kész nyomtatványoktól, mert esetleg rájöhettem volna, hogy azokra a papírokra – melyek állítólag nem alkalmasak a nyomdagéphez – nem a mi cégünk anyagát nyomtatták… Ekkor még nem tűnt fel semmi a barnaszemű, szépmosolyú lány bő ruhákba dugdosott alakján kívül…
– Szóval két műszakot húztál le! – összegezte kedd reggel Laci bácsi.
Az öreg kissé zavarban volt, amikor benyitottam, és a lány, akit előző nap áthozott a nyomdába, összeismertetni bennünket, most feltűnés nélkül húzogatta helyre a ruháit, miközben röviden elmeséltem a kalandomat az igazi nyomdászokkal.
– Mindegy, érdekes volt. Ma is maradok! – lelkesedtem.
Közben azon töprengtem, mit csinálhattak ezek a kazánházban, vagy mire készültek éppen, amikor megjelentem. Laci bácsi meglepően szótlan, mintha azt jelezné, hogy hagyjam már befejezni, amibe belekezdtek.
Visszatérve a saját birodalmamba, kicsit irigyeltem az öreget. El bírnám viselni, ha napközben meglátogatna egy csaj, itt nemigen zavarnának bennünket. Majdcsak elszórakozatnánk egymást valahogy!
Alig értem a gondolat végére, s még bele sem kezdtem az ábrád erotikus részébe, amikor megjelent az iménti csaj, egyedül lépett be az ajtón.
– Laci bácsit hol hagytad? – kérdeztem.
– Azt mondta, dolga van – biggyesztett féloldalasan a lány.
– Nálad jobb dolga? – csodálkoztam, s meg is bántam volna a szemtelen megjegyzést, ha nem kacagást kapok válaszképpen.
– Láttam, hogy igazgattad a ruhádat – folytattam pimaszul, mert látszott, hogy nincs ellenére a téma.
– Nem veszélyes az öreg… Csak tapizott egy kicsit.
– Biztos megzavartalak benneteket, különben nem maradt volna meg a nyúlkálásnál.
– Mondom, hogy nem veszélyes! – nevetett a lány. – A közönség meg csak használna neki..
– Nem nagyon értem… – vallottam be.
– El ne mondd neki, hogy elárultam!
– Mit?
– Az öreg egy kukkerolós. Csak úgy áll fel neki, ha nézik, vagy ő nézhet másokat.
– Tényleg? – nevettem én is. – Honnan tudod?
– Honnan, honnan? Mit gondolsz? Régóta rá akar beszélni, hogy hagy nézze meg, amikor mással csinálom, vagy hozzak magammal valakit, aki nézne bennünket.
– Akkor nem is… ? – kerestem a szavakat, de azért ujjammal félreérthetetlenül mutattam, mit is kérdeznék.
– Régóta ártalmatlan, én már ilyennek ismertem meg.
Laci bácsi sok élménye mind múlt idő? – tűnődtem el.
– Tényleg csak megfogdos? – Azért én még ezt a csekélységet is irigyeltem az öregtől. Gondolatban én is végigtapogattam a csajt egyszer-kétszer, alaposan, és azt jelezte a műszer, hogy ha már állok, nem állnék meg ennyinél.
– Mondom…
– De nem is próbálkozik? – Nagyon nyugtalanná tett a párbeszéd, mely izgalmi állapot egy bizonyos testrészem feszességében nyilvánult meg.
– Miért fontos ez neked? Persze, hogy próbálkozik! Azért tapizgat…
– Ennyi?
– Mire vagy kíváncsi?
Mindenre, mert ez a beszélgetés túlontúl felhúz – válaszoltam volna, ha nem érkezik meg ekkor Laci bácsi.
Kicsit csodálkozott csak, ezúttal én voltam zavarban, mintha legalábbis most éppen én fogdostam volna a kis barátnőjét. Honnan ismerhetik egymást? A lány mit akarhat az öregtől? Az legalábbis világos volt számomra, hogy Laci bácsi mit szeretne a csajtól… Már ha sikerülne! – mosolyogtam el magam. – Elképzeltem, mennyire erőlködhet az öreg potyára!
Közömbös dolgokról esett szó, és rövidesen magamra hagytak. Sajnáltam, mert úgy tűnt, hogy az elkezdett élvezetes beszélgetést meg lehetett volna koronázni a nyomdahelyiség mélyén egy behatóbb ismerkedéssel. Végtelenül közvetlen a lány, s ha Laci bácsival is próbálkozik, miért ne mehetne biztosra velem?
Délután türelmetlenül vártam a másik csajt, a nyomdászt. Hiába! Csak a két koma jött a szokott időben, s miközben én elköszöntem, némán munkához láttak.
Reménykedve indultam neki a következő napnak. Mégsem lehetséges, hogy felbukkanjon két testhezálló lány, és egyikkel se jöjjön össze semmi! Talán Laci bácsi ismerőse a gyorsabban használhatóbb…
Nem szerettem volna, ha izgalmi szintem látszik rajtam, ezért nem rohantam azonnal a falon túl található kazánházba. Várok öt percet! – néztem az órát.
Feleslegesnek bizonyult a túlzott óvatosság: az öreg egyedül volt. Letörve ücsörgött, amit meg is tudok érteni, ha valakinek a szeme kívánja a finomságot, elfogyasztania meg nem sikerül…
Akadozott a diskurzus. Kivételesen még régi kalandjairól sem mesélt.
– Tetszik neked a Pami? – kérdezte váratlanul.
– Kicsoda? – Egyből tudtam pedig, kiről van szó.
– Pami. Pamela.
– Jó kis csaj! – szaladt ki belőlem az egyenes mondat.
Laci bácsi se kertelt különösebben:
– Megbaszhatod ám, ha akarod!
– Köszönöm, de ezt vele kell megbeszélni…
– Csak azt akartam mondani, hogy ne tartson vissza, ha az én ismerősöm, mindent szeret, ami jó. A jó faszt is szereti érezni!
Szívesen kérdeztem volna még valamit, de másról kezdett el beszélni:
– Biztosan nem itt akarsz megöregedni…
Elmondta, hogy nagy terveket kell kitűzni, és azok megvalósítására törekedni mindenáron. Megnyugtattam, hogy a nyomdászkodást én csak átmeneti állapotnak szánom, hiszen jövőre megyek az egyetemre…
Bólogatott, helyeselt, s kis szomorúsággal a hangjában máris sok sikert kívánt. Valahogy én is megkedveltem az öreget.
Visszatértem a nyomdászműhelybe, hátha hiányol valaki így munkaidőben. Amíg kizártam a csupa áttetsző üvegből álló ajtót, Laci bácsi ifjú hölgyismerősét láttam közeledni. Megvártam, s besurrant velem a nyomdába.
– Jópofa az öreg, most jövök tőle.
– Majd én is meglátogatom, de ha már így összefutottunk… – mosolygott a szemembe. – Tegnap nem sikerült mindent megbeszélni.
– Nyomulós voltam nagyon?
– Dehogy voltál! Csak kíváncsi… Az meg nem nyomulás, és nem is baj. Ha meg valamire éppen nem akarok, úgysem válaszolok. Jó volt veled beszélgetni.
– Nekem nagyon izgalmas is… – válaszoltam csendesen, alulról felpislantva.
– Csak nem?
– De igen! Jó egy szép csajszival szexről beszélgetni.
– Kiverted rám? – kérdezte hirtelen.
Értettem a kérdést, tetszett is a nyílt egyszerűsége, mégis meggondoltam a választ. Most áruljam el, hogy erotikus fantáziámban szerepelt még egy lány, a nyomdász is?
– Titok? – sürgetett.
– Te sem árultál el mindent! – húztam az időt. – Egyébként a válasz: igen.
– Ugye, hogy ki tudtad mondani? Ezt meg nekem izgalmas hallani… Mit is nem árultam el? Tudom már, azt, hogy az öreg hogyan erőlködik… Nem tudom, helyes-e elmesélni, mert valahol sajnálom is…
– Én is sajnálom, de … – keresgéltem a szavakat – ne haragudj meg ezért, de Laci bácsinak már annyi nője volt, hogy igazán nem tragédia, ha ebben a korban már nem megy flottul a csajozás.
– Így látom én is, de azért jó lenne, ha sikerülne még neki. Megérdemelne még egy kis élvezetet, nagyon jó szándékú ember. Egyedül él…
Ezzel nem akartam vitatkozni, mert tényleg rendes, jókedélyű, és mindenfélét lehetne még mondani rá, de nincs összefüggésben azzal, hogy egy fiatal lány akarjon neki mindenáron kielégülést szerezni.
– Azt mesélte, hogy rendszeresen átjár hozzá a szomszédasszonya, talán kettő is, és velük elintézi a szükségleteket.
– Tudom, én is a szomszédban lakom, onnan ismerjük egymást… de ne nézz így rám, nem én járok át hozzá, azaz csak beszélgetni néha – nevetett, közben mű-neheztelés szólt a hangjából.
Eddig az ajtónak támaszkodtam belülről, míg ő – tényleg: Pami! – az egyik nyomdagépre könyökölt. Most hátranyúltam, s ahogy szoktam, a zárba helyeztem a kulcsot. Nem fordítottam el, mert annyira nézte a mozdulataimat, és nem akartam nyomulósnak tűnni. Pedig a helyzet érlelődött, mondhatnám: szárbaszökkent.
– A nénikék nem beszélgetni mennek? Akkor az öregnek a szomszédasszonyokkal még megy a móka? – kérdeztem csodálkozva, miközben kissé megdőlve, laza testtartást vettem fel, hogy ne feltétlen árulkodjon szűkülő nadrágom kiteljesedett tartalmáról.
– Én ezt nem tudhatom pontosan, de nem tartom valószínűnek, hogy azokkal menne a szex. Inkább csak élvezkedik… Egyszer láttam, hogy a szomszédasszony, ahogy te mondod, nénikék egyike, segített takarítani, kis otthonkájából kilógott a feneke hajlongás közben, elöl meg be sem gombolta… Laci bácsi ült egy fotelban, úgy nézte, és húzogatta magának…
– Biztos jó érzés az is… – töprengtem hangosan.
– Hogyne lenne jó!? Ha csak fantáziálsz és húzgálod magadnak, még ha nem is akarsz vagy nem is tudsz elmenni, akkor is jó. Nem? – Biztos észrevette már tarthatatlan helyzetemet, mert határozottan mértani közepemre tekintgetett.
– Ilyen szakértő vagy? – terelgettem el a figyelmét a látványról.
– Szeretitek, ha egy lány ért hozzá. Nem? – kérdezett vissza.
Tetszett a játék, és cseppet sem tűnt macska-egér akciónak, inkább két macskáénak, akik holdvirágos éjszakán kerülgetik egymást a lehűlő cseréptetőn.
– Vagy ha egy lány ér hozzá – egészítettem ki találó megállapítását. – Szóval Laci bácsi leste a nénikét és közben játszadozott.
– Te hogy szoktad? – kérdezte Pami.
– Nénike nélkül…
Felkacagott.
– Csak a határtalan fantázia?
– Hááát… igen. De ez csak pótlás, mert az igazit szeretem, az élőt.
– Meg tudom érteni – próbált komoly maradni, nem sok sikerrel.
– És te?
– Én is élőben szeretem. Persze, azért masztizni is.
– Te hogy szoktad? – adtam vissza a korábbi kérdését.
– Hogy érted? Mit kérdezel? – csodálkozott.
– Te is ezt kérdezted tőlem az előbb, mármint-hogy hogy szoktam…
– Jaaa! Masztizni! Körbe-körbe, aztán kétujjamat bedugom a punimba, hüvelykkel meg a csiklómat simogatom közben. Ez a csúcs…
– Muti!
Elámult:
– Itt? Hogy gondolod?
– Bezárom az ajtót!
– Akkor te is muti!
– Oké. Egyszerre? – Hátranyúltam, és ráfordítottam a kulcsot.
Dereka fölé húzta azt a kék felsőt, ami eredetileg a popsija alá ért, kigombolta a nadrágját, és 2 centivel lentebb tolta. Megállt és engem nézett.
Közelebb léptem, megálltam a nyomdagép végénél, kigomboltam az egyetlen gombot, lehúztam a cipzárt. Nem néztem le, de biztos voltam a látványban: alsómat átnedvesítette eddigre beszélgetésünk első cseppre váltott hatása. Félre- és felhúztam az ingem, hadd lássa zavartalanul, illetve a vékony anyagon át, milyen következménye lett az eddigi verbális élménynek.
Tenyerével megnyomkodta a gép papírtároló asztalkáját – elbírja-e, ha majd ráül, és ott mutatja be a produkciót -, vontatott mozdulatokkal térd alá tolta a nadrágot, és kilépett egyenként a két szárból. A ruhadarabot félbehatotta, közben szüntelenül engem nézett. Kibújt a kék felsőből is, egy hasonlóan kék top maradt rajta, és egy fehér, csupa-csipke tanga. Elfordult, előrehajolt, megrázogatta négyarasznyi derekát, keskeny, kislányos csípőjét és gömbölyded popsiját, s a válla fölött hátramosolygott rám. Az előadás félpercig sem tartott, éppen csak megcsodálhattam a formákat és selymes bőrt, a bal combja belső felén egyetlen, apró, izgalmas anyajegyét. Visszafordult és várt.
Viszonzásul felülről kibújtattam a farkamat, és integettem vele – már amennyire egy felfokozott állapotban lévő, meredt szerszámmal integetni lehet -, majd az alsómat nadrággal együtt letoltam, s az előbb megfigyelt tempó sokszorosával megszabadultam tőle. Röpke tétovázás után kibújtam az ingemből is.
Pami is cici fölé húzta a kékszínű topot, kicsit habozott – vagy inkább kíváncsian figyelte, mit szólok a kirobbanóan előtörő, feszes, maroknyi cicikhez -, végre a fején keresztül levette, és ott állt velem szemben egyetlen bugyiban.
Álomszép volt!
Gyönyörködtem a látványban. Bámultam az íveket, mert aminek karcsúnak kellett lennie, az még karcsúbb volt, aminek gömbölyűnek illik lennie, az még gömbölyűbb… Megfogta kétoldalt a tangáját és igazított rajta, mire az tetszetősen kirajzolta dudorodó, kétujjnyi rejtekét, és egy csepp kétséget sem hagyott afelől: csupasz puncija telt, akár az ajka. Lehúzta térdig a fehér csipkét, és fellibbent a nyomdagépre. Ott ült, kissé féloldalt, mégis velem szemben, immár meztelenül, tenyérnyire szétnyitott combokkal. Úgy éreztem, hogy menten szétdurranok, jól bevert, vastag cövekként vesztegelt a farkam, és biztos voltam benne, hogy hozzá sem kell érnem, önellátó módon kilövi a tartalmát, pillanatokon belül. Mégis megfogtam óvatosan – ugyanakkor Pami, a hasáról indítva, milliméterenként csúsztatta lefelé a tenyerét –. enyhén alább húztam az amúgy sem takaró bőrt. Pami bekapta az alsó ajkát, és önkéntelenül nyalogatta, én mélyeket próbáltam lélegezni, de csak hangosra sikerült.
Harangozott a lábaival, s a fehér tanga a másik géphez repült. Végre sikerült megmozdítanom gyökereket eresztett lábaimat, és a csupasz lánnyal szemben helyezkedtem el, s miközben a tenyere még mindig lefelé ereszkedett a tejfehér-selyem hasán. Mellette, mögötte és alatta a több-szekrény méretű, hideg fémtömeg kontrasztja csak még gerjesztőbbé tette a hatást. Nem mintha bármit is lehetett volna még fokozni! Farkam hegyén tobzódtak az előjáték nedvei, s amikor mégis megkíséreltem bemutatni az ígért masztit, felhúzva, majd visszacsúsztatva a bőrt, tövig olyan csatakos lettem, mintha bent jártam volna Pami punijában, melyet még csak most ért el óvatoskodó kezének leghosszabb ujja.
Sejtettem, hogy nem fog működni a vállalt bemutató, legalábbis részemről, ugyanis egyetlen mozdulatnyi távolságra jutottam a végső kilövelléshez. Micsoda égés lenne, amikor ő még most kezd hozzá, én meg váratlanul tűzijátékot produkálnék! Elengedtem hát tüzessé vált dorongomat, és csak ámultam Pami igéző mozgásán. Felhúzta mindkét lábát, és olyan szélesre tárta térdeit, hogy megpillanthattam a pirosló, vékony rést. Szemét le sem vette rólam – nem jelezte, hogy szorgoskodnom kellene -, tekintete hol elhomályosulva résnyire szűkült, hol fénylőn kivirágzott, ajkait felválva nyalogatta-szopogatta, pirosította gyöngy-fogaival.
A fűtőre gondoltam, hátha ezzel elodázhatom a vizuális élmény hatására akaratlanul bekövetkező, végzetes kitörést… Laci bácsi biztos többször látta már ezt a számomra még felfedezetlennek számító női testet, talán – ez is biztos – hozzá is ért… Viszont én fogom tövig belemártani ambiciózus farkamat, és mint feszülő tubusból, telenyomom rajtra készen toporgó hímfolyadékommal… A gondolatok nemhogy nem csillapították sortüzelési késztetésem, de méginkább felajzottak. Az a tudat, hogy előttem valaki simogatta, fogdosta, és Paminak ez izgató lehetett, csak nyersebbé, máznélkülivé tette ösztöneimet: bele akartam üríteni…
Valamit mondani akartam, de torkom kiszáradt, hangom – mintha fűrészporos zsák mélyéről törne fel – érthetetlen volt.
Megnyomtam egy gombot a gépen, mire az ülésre használt tálcája, mint a fogorvosi szék, süllyedni kezdett. Hamar megállítottam, éppen testhezálló magasságban. Pami felfedezte a szándékomat, és kezét elvéve, szabad utat biztosított számomra. Mint az öklelő bika, súlyosan odaléptem, résnyire nyitott puncijához nyomtam a végkimerülés határán őrjöngő farkamat. Zacskóm hozzáért a nyomdagép hideg lemezéhez, és ez olyan érzést formált bennem, mintha valaki nyalogatná, és a forró nyelve nyomán hús szellő érne.
Pami kétkézzel fogta széttárt térdeit, és megemelte – láthatta a kíméletlen, határozott behatolási szándékomat –, várta a döfést. Farkam leghegye kukkantott még csak be, amikor éreztem, hogy nem fogok végigérni a heves alagúton, és vagy a visszavonulást kell választanom, és kéjlevemmel elárasztom a nyomdagépet és Pami combját egyszerre, vagy félúton eszeveszetten szétlövöldözöm, és majd utána nyomom be dorongomat, kitölteni a várakozó női testrészt…
A legnehezebben megvalósítható, harmadik verziót választottam. A lány mosollyal nyugtázta, hogy óvatosan kihúzom azt a kicsit is, amit az előbb betaszítottam, s farkamat teljes hosszában a testéhez illesztem. Szorosan kettőnk között állt, és lassított mozgással egyszerre ingerelte mindkettőnket. Ha lentebb csúsztattam, tényleg csúszkált a nedvességben, s visszatérve fénylő csíkot rajzolt Pami hasáig. Felemelő, de észveszejtő játéknak bizonyult, részemre felért egy kínzással, de egy hirtelen, elkapkodott ömlésnél sokkal de sokkal jobbat ígért a türelmes visszatartás.
Farkam legérzékenyebb tájaival simogattam kéjesen a női testrészt, már minden belátható felület közös nedveinkben úszott, és jól láttam, hogy mindannyiszor, ha a hüvely bejáratánál időzök, még csatakosabbak leszünk. Az idő megállt, lábszárai valahogy a vállamra, majd két oldalamra kerültek, és ketten mustráltuk közös, naturális élvezetünket. Kizártuk a külvilágot, és csak arra figyeltünk, hogy egyik lucskos testrész minél szorosabban csússzon a másikon, és minél nagyobb felület váljék olajosan fénylővé.
Úgy éreztem, hogy menthetetlenül végem! Pami sem a közös mozgás harmóniáját nézte már, teste hátrafeszült. Egyszerre kapkodtuk a levegőt. Elengedtem a farkam tövét, egy finom női kéz abban a pillanatban elkapta helyettem, és határozottam magába rántotta. Testünk már nemcsak zavartalanul ért össze, hanem kibogozhatatlanná vált, ki hol kezdődik és hol ér véget, amikor közös mozgással mélyeket löktem, s zacsim a hátsó bejárathoz és a nyomdagéphez lapulva csodálkozott az események alakulásán. Mint a tűzhányó! Pami a nyakamnál fogva magához húzott, és lihegve néztük egymás kipirult arcát olyan közelről, ahogy még sosem láthattuk.
Talán percek is elteltek, amíg álltunk-ültünk mozdulatlanul, mikor végül lassan, kíméletesen visszatértek a külső hangok, s a megérkező külvilág köszöntötte a több millióéves női-férfi játék iménti újabb diadalát. A játékos harcét, melyben nincsenek vesztesek, ha ennek ellentmond is a látszat: végtelenül kimerülten kapaszkodtunk egymásba.
A külvilág kézzelfogható formában is megérkezett. Valaki többször megnyitotta a kilincset – de jó, hogy még belemelegedés előtt bezártam az ajtót!
– Ki lehet? – súgta Pami.
– Laci bácsi? – kérdeztem vissza.
Ketten lehettek, mert beszélgetés hallatszott be. Az egyik így szólt:
– Biztos nem mentek messzire. Kérdezzük meg a recepciót!
Kapkodva öltöztem, s amikor úgy tűnt, hogy a bepróbálkozók léptei távolodnak, megfogtam Pami vállait:
– Maradsz így?
– Nem szeretnéd?
– De.
– Akkor maradok… – És továbbra is a gép lapadagolóján ült.
– Milyen szerencse, hogy kicserélték, az egyik üveg teljesen átlátszó volt az ajtóban…
– Zavart volna, ha néznek közben? – nézett rám huncut mosollyal.
– Azt hiszem, igen. Nem próbáltam még… Lehet, hogy nem. Talán attól függ, ki néz… – tanakodtam hangosan. – De ki kellene zárni az ajtót, hátha visszajönnek.
– Jó, nyithatod! – mondta kelletlenül, és lelibbent a nyomdagépről. – Ha jön valaki, gyorsan beszaladok a raktárba.
Visszafordítottam a kulcsot, és átéreztem azt a bizsergető izgalmat, amit Paminak jelenthetett a tudat, hogy bármikor beléphet valaki, s ő itt áll meztelenül.
Nem tartott sokáig a lappangó izgatottság élvezete, léptek koppanása közeledett, és lassított az ajtó előtt. Pami hamarjában felmarkolta kéklő ruhadarabjait, és eltűnt az apró raktár ajtaja mögött. Talán még be sem csukódott kilincsre mögötte, mikor a másik, a bejárati kitárult.
– Jó napot! – köszönt az egyik koma. – Lehetne itt gyorsan én olcsón szórólapot csináltatni?
– Sajnos nem, mert ez házinyomda, csak belső munkákat vállalunk.
Kis szájhúzogatás közben ránéztek mindkét álló gépre, összemosolyogtak, és köszönés nélkül távoztak.
Mintha összefüggne a két ajtó: máris nyílott a raktéré… és máris újra visszacsukódott, mert újabb vendég érkezett a bejáratin.
– Nagyon csöndben vagy ma! Nem unatkozol? – érdeklődött a belépő Laci bácsi.
– Á, dehogyis… Olvasgatok.
– Megkóstolod ezt a saját termést? Ilyet még nem ittál! – Egy szatyorból két poharat és egy zavaros színű folyadékot tartalmazó üveget húzott elő.
– Egy pici kóstolót… köszönöm…
Amíg átvettem a poharakat és vártam, hogy tölt bele az ecet kategóriába sorolható saját termésből, csodálkozva láttam, hogy bezárja az ajtót. Korábban ez nem volt szokása, bár nem is itt ittunk eddig kóstolót, hanem a kazánházban.
– Pami itt járt? – Ahelyett, hogy a borból töltött volna, a gépen összehajtva fekvő, ottfelejtett nadrágra mutatott.
Kínos gyorsasággal próbáltam összeilleszteni valószínű mesévé a mozaikot, de sehogy nem tűnt számomra sem hihetővé, hogy tulajdonképpen nekem van női nadrágom, vagy itt járt Pami és elment nadrág nélkül…
– Vagy itt is van? – kérdezett tovább, s ezúttal a másik gépen pihenő csipkés tangára szegezte mutatóujját.
Most miért leskelődik, valami nyugdíjas városnézésről felejtették itt? Miért nem önti már azt a bort?
Be kell vallanom: akadt látnivaló. A gazdátlan nadrág és a kificamodott csipkepillangóként tanga után felbukkant a gazdájuk. Teljes életnagyságban, bár csak harmadrészt takarva, a raktárajtó nyílásában állt Pami. Cicijeit némiképp fedte az egyik kék ruhadarab, amit mégis magával vitt meneküléskor, bár a bimbók annyira előrenyomták, hogy többet mutatott, mint rejtett. A top felett kedvesen mosolygós fej, lentebb a már közelebbről megismert selymes bőr, megcifrázva 1 darab apró köldökkel, 1 darab vékony rovátkával, és egyetlen anyajeggyel. Lassan mellém sétált, büszkén állva két szempár érdeklődését, és kissé mögém húzódva megszólalt:
– Nekem nem adtok poharat?
Egy pillantással felengedett a feszültség.
– Kislány vagy te még ahhoz, Pamikám! – nevetett Laci bácsi.
– Mondtam már, hogy nem vagyok Pami! – durcáskodott Pami, és felém szolgált magyarázattal: – Anyu az egyik macskát nevezi Pamelának, és így szokta szólongatni: Pami! Pami! Laci bácsi meg azt hitte, ilyenkor engem hív, és nem tud leszokni azóta sem a pamizásról.
Ezen meg én nevetgéltem hosszasan, és örültem, hogy csak magamban hívtam – az öreg fűtő hatására – Paminak. Laci bácsi közben töltött a két pohárba a száraznak csúfolt saját termés levéből, amire a közmondást kitalálták egykoron: savanyú a szőlő! – És a bor. – Megemelve az üveget – egészségünkre! – jót húzott belőle. Úgy látszott, Pami – vagy ezek után hogyan is nevezzem? – ismerte már a saját termés kétséges bukéját, mert ő csak belenyalt a pohár tartalmába, ahogy én is.
– És nem vagyok kislány se… – folytatta a félpucér lány.
– Ismeritek a viccet? – hahotázott már jó előre Laci bácsi. – Bemegy a kislány a patikába óvszerért. A patikus elhajtja: kicsi vagy te még ahhoz, még ott van a tej a szád sarkában! Mire a kislány: Az nem tej!
– Ez valami célzás? – kérdezte kacéran a harmadrészt felöltözött lány mellőlem, és cicijeivel hozzámsimult.
Ahogy mondani szokás, adódnak olyan helyzetek, amikor nem számítanak a körülmények és a környezet, csak egyetlen csettintés hiányik… Csettintés helyett ezek kemény cicik jelentették számomra a kezdőlökést ahhoz, hogy átkaroljam – maradok a megszokott névnél – Pami vállát, ő pedig balját a derekamra fonta.
– Ne zavartassátok magatokat, gyerekek – csillogott Laci bácsi szeme, és megint húzott egyet az üvegből.
– Bezártad az ajtót? – kérdezte tőle Pami.
– A kazánházban, amikor… rátok törtem… akkor éppen elfelejtettétek bezárni? – A kérdés már percekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem, de most illett a szövegkörnyezetbe.
– Nem akartuk, nem csináltunk semmit – válaszolt az öreg – de ti ne zavartassátok magatokat, az ajtó záródott.
Nem az ecetszerű, egyetlen korty bor okozta, inkább Pami közelsége és fesztelensége, hogy egyáltalán nem zavart Laci bácsi kandi tekintete. Magamhoz húztam és fordítottam a lányt és elhárítva a csekélyke akadályt, a fején át lehúztam az apró, kék topot. Most először fogtam meg az ingerlően feszülő melleit, majd alányúlva, popsiját megemelve szinte ráhúztam ismét követelődző farkamra.
Pami boszorkányos ügyességgel rángatta le nadrágjaimat, és – ez is először történt röpke ismeretségünk során – térdeit körém terpesztve, elém guggolt. Néztem, ahogy telt ajkai játszadoznak a makkommal, ugyanolyan nedvessé téve azt, mint percekkel ezelőtt a puncija. Függőlegesen szájharmonikázott, fejét megdöntve a golyókat szopogatta zacsin keresztül, majd félig elnyelt, és sokáig a szájában tartott… Csak a fejét, a haját értem el, simogattam, kócolgattam.
Megfogta a fenekemet és egyre gyorsabb iramot diktált, és alig bírtam vállánál fogva, némán rábeszélni, hogy ne járasson csúcsra a szájában… Hasra döntöttem az előbbi gép lapadagolóján, és a világ leggömbölyűbb popsija vájatával ismerkedtem, magamat cukkolva. Hátranyúlt a lábai között, és határozottan, ahogy korábban is tette már, megmarkolva magába tolt. Ezúttal sikerült hosszan élvezni a benti csúszkálást, miközben néztem a bámulatos popsit és a homorú hátat.
Amikor megint kimerültünk, jólesően hajoltam rá… Felemelkedtünk, ismét a ciciket csodálgattam, Pami pedig játékosan húzogatta-becézgette-nézegette a lassan visszahúzódó farkam – ahogy az már lenni szokott, ha két vizuális típus találkozik.
Most pillantottam csak borkóstolás óta Laci bácsira, aki – szintén a vizualitást részesítve előnyben – minket nézett, miközben elégedetten húzogatta félárbócon is termetesnek tekinthető szerszámát…
Epilógus helyett (Prológus helyett is, mert az is elmaradt)
A következő néhány hónapban még többször sikerült megismételni a kellemes délelőttöt. A nyomdász lánnyal nem jöttünk össze.
A fűtést átalakították, egy automata rendszer ügyelt rá, Laci bácsinak nem kellett többé ott ücsörögnie.

Leszopatta a nőtől lucskos farkát

csütörtök, április 7th, 2011

Leginkább azt szerette, ha sikerült alaposan elhúzni az időt – kockáztatva a mindent látó kapitány összevont szemöldökét, ami felért egy mennydörgéssel -, s a vendégek már az asztaloknál ültek, amikor megjelent, és néhány szál friss virágot helyezett minden egyes asztal közepén lévő karcsú vázába.
A bármilyen kort képviselő nők ilyenkor mind egyformán viselkedtek: mosolyogtak, és hálás pillantást küldtek felé. Ő diszkréten meghajolt, és mindenkinek egyenként a szemébe nézve mosolygott, s egy pillanat múlva a következő asztalhoz lépett.
Nemcsak a vágott virágok tartoztak a fennhatósága alá – bár kétségkívül az volt a leglátványosabb része a munkájának -, hanem a hajó minden zegzugába telepített növények gondozása is hozzátartozott nap teendőihez. Egy-egy verőfényes napon, amilyennek százból legalább kilencvenkilencet jellemezhetünk, mire végigjárta mindet, megöntözte, ellátta tápsóval, letörülgette a poros leveleket, apró ollóval levágta az elszáradni készülőket… már kezdhette is elölről. Körútja során kis kitérővel mindig útba ejtette a napozóteraszokat – bár ott nem találhatók növények -, és minden alkalommal betért a negyedik emeleti, hangulatos bárba, ahol késő délutántól egészen a beteljesülésig szingli nők várakoztak aznapi betevőjükre.
– Legyen olyan kedves! – hallotta az egyik keskeny folyosón.
Készségesen megfordult, mint mindig, ha női hangot hall. Egy vendég valami rejtélyes okból nem tudott bemenni a kajütjébe.
– Máris hölgyem! – készségeskedett a hajókertész, és biztos volt benne, hogy kijár egy kis borravaló a segítségért.
Szeme sarkából a nőt mérte fel – gondolta, ez természetben is leróhatná a háláját -, miközben szándékosan sokat bíbelődött az elektromos zárral. Nehogy azt a látszatot keltse, mintha olyan egyszerű lenne!
Úgy tárta ki a keskeny ajtót, hogy a nő csak oldalazva, a melleit hozzádörzsölve férjen be mellette.
– Íme hölgyem, parancsoljon!
Várakozott, mert ilyenkor két dolog következhetett: némi aprópénz a kézitáskából, vagy egy ital-meghívás, ami közben a nők feltétlenül át akarnak öltözni… A harmadik lehetőségre nem számított, így váratlanul érte a „köszönöm”-mel egyidőben becsukódó ajtó.
Semmi baj! – vágta zsebre a nő mágnescsíkos szobakártyáját. – Majd megtalálsz még, kicsikém, ha hiányzom. – Megnézte az ajtóra rögzített számot: A 327.
Néhány lépéssel arrébb terebélyes asszonyság kacsintott rá, amikor elhaladtak egymás mellett. A kertész úgy emlékezett, hogy ilyen debellával nem duggatott ebben a turnusban. Legalábbis emlékezne ekkora méretekre!
A bárban még csak két nő ücsörgött, legelőnyösebb mosolyukat villantva a belépő felé. A hajókertész jól tudta: őket még illik meghívni egy italra, s talán az egyéb szolgáltatásokért is anyagi támogatásra tartanak igényt. Később, jóval később térnek be ide azok a nők, akik hajlandók fizetni egy-két drága, tarka koktélt, és a félhomályban a térdét fogdosva az ágyukba akarják csábítani. Ha ilyenkor ügyes, és kéreti magát, a nők már nem mondanak le róla, és ami még fontosabb, az elkapkodott action után – mielőtt valahonnan előkerülne valami nyüzüge pasas, aki lazán a nőhöz tartozik – papír alapú bankjegyet nyomnak a markába. Ez az igazi!
Fene ezt a sok virágot!
Sokszor elképzelte már, hogy a természet valahogy kombinálhatná a két tevékenységet. Vagy a virágok is fizetnének az önözésért, vagy pedig kifogyhatatlan lenne a locsolója, és minden pénzes nőt sorba látogatna minden nap. De szép is lenne!
Fene ezt a sok virágot!
Visszafelé a C szektoron át szokott közlekedni, de ezúttal hagyta szomjazni az ottani növényeket. Jól kalkulált! Az iménti, terebélyes nő még mindig a hűs folyosón tartózkodott – nem is a fedélzet zsírcsöpögtető hőségében -, és ismét kacsintott a filigrán kertészre.
A virágok szakértője először végigpillantott a folyosón, majd leplezetlen érdeklődéssel a bőven adagolt bájakon. A termetes asszony majd’ elolvadt a gyönyörűségtől…
Ez az a pillanat, amikor hirtelen közömbösségre kell váltani! A trükk bevált, a nő tekintete elárulta, hogy ennyi előjáték után már nem akarja félbehagyni az action-t.
A kertész az órájára néz, majd aggódva az üres folyosó távolabbi vége felé… Ez is mindig beválik! A megrendelő – magában ebben a stádiumban már, korosztálytól függetlenül megrendelőnek nevezi a kielégítésre váró hölgyeket -, ahogy az már ildomos, érzékeli, hogy drága a hajókertész ideje, és éppen szabályok sorát készül megszegni a megrendelő kedvéért. Minél többször végigtekint a folyosón, annál nagyobb címletű bankjegy üti a markát… 15 perc múlva.
Könnyű a kurváknak! Annyiszor teszik szét a lábukat, vagy annyi farkat cumiznak le, amennyi belefér az idejükbe. Sajnos egy kertészlegénynek véges a kapacitása, napi egy-két alkalommal kell megkeresni azt az összeget, ami a kurváknál akár húsz lehetőségre oszlik el. Vagy még többre! – Ilyeneken morfondírozott, amíg a testes nő fölött térdelt, és szórakozottan hagyta, hogy az a farka tövét nyalogassa.
Feneke alatt hatalmas mellek terültek szét, mint folyadékkal telt, de leereszteni készülő lufik. Az asszony húsos szája mélyén fémszínű fogak, teste erőteljesen párolgott.
– Haladjunk már! – mondta félhangosan az alatta szuszugó-lihegő nőnek.
Átevickélt a lelapuló-szétfolyó hason, betérdelt a két vaskos oszlop közé, s felemelte azokat. Régi megfigyelése, hogy szeretnek a nők kényelmetlen testtartásokban dugni, s ha elfáradnak, vagy megfájdul minden csontjuk, azt is a szexelés részének tekintik. Az ő bajuk!
Az asszony egyre hangosabban zihált, összeadódott az extrém testhelyzet és régóta áhított húsdarab benne-mozgásának élménye. A kertész gondolatban végigjárta a hajó azon szegleteit is, amit kifelejtett körútja során, majd számolgatta magában, hány olyan nő vakációzhat még a fedélzeten, akiről nem fedezte fel, hogy „szabad a pálya”… A szuszogás erősödött, a lihegés nyögéssé változott…
A hajókertész megmarkolta a nedvektől síkos farkát, kihúzta a cuppogós nőből, és a hasához kente. Ismét a fejéhez térdelt, és nagylelkűen engedte, hogy még egyszer végigszopogassa…
Eltette a pénzt – Megdolgoztam érte! – mondta anyanyelvén, a megrendelők többsége úgyis csak a saját nyelvét, és az angolt érti.
Az asszony valamit magyarázott, és a duplaágy másik felére mutatott. Szeretné, ha a kertészlegény ott aludna? Vagy van egy útitársa, aki szintén igénybe venné a szolgáltatást? Mindegy! A kertész nemzetközi jellel mutatta, hogy bármelyik változatra érvényes válasza: pénzbe kerül.
Sietett a folyosón, csak egy pillanatra torpant meg annál az ajtónál, amelynek a mágnescsíkos kártyája a zsebében lapult. A 327. Most nem lenne jó még egy menetet kierőlködni… Szeme villogott, szája ráérősen elhúzódott:
– Majd megtalálsz még, kicsikém, ha hiányzom! – mosolygott az ajtóra.

Fusimunkás szex története

kedd, április 5th, 2011

Számtalan történet kering különféle mesteremberek kalandjairól. Minden normális férfi irigyli is rendesen azokat a vízvezeték-szerelőket, akik kidugják a fejüket a csöpögő mosogató alól, és tekintetük a háziasszony rövid szoknyája alól kikandikáló, kíváncsi puncijára téved.
Különösen az irodában dolgozó hímnemű egyedek képzelik azt, hogy nem véletlenül szól minden második szexfilm a vízvezeték-szerelőkről. Miközben a mester úr, aki izzadtan kibukkan a mosogató alól, csak a sarokban ücsörgő nagymamát látja, és arra gondol, hogy a légkondis irodában dolgozó férfitársak éppen azt próbálják eldönteni, melyik íróasztalra döntsék a vöröshajú bögyöst.

Pityu bá’ sokat tapasztalt életében, és bízik benne, hogy ennek sora még végeláthatatlanul folytatódik.
– Joggal reménykedek – szokta mondogatni. – Apám 84 éves, és még mindig hajkurássza a szomszédasszonyokat. Nekem is van még legalább 24 évem!
Azért teljesen nem bízza el magát, és mintha nem 24 évben reménykedne, csak mondjuk 24 perce maradt volna erre a célra, minden lehetőséget kihasznál. Ha pedig nem adódik magától az a kihasználnivaló, akkor addig koslat utána, amíg nem talál olyat.
Általában egy látra társaságában fordul elő – akár valamelyik Rejtő-regény hőse is lehetne -, mely létra még nála is alacsonyabb, ami azért jól illusztrálja a magasságokat. Kedvenc létrájával együtt, annak a legfelső fokára mászva már embernyi mérete lenne Pityu bá’-nak.
Minek a létra egy vízvezeték-szerelőnek? – kérdezhetjük, és azt hihetnénk, valami ócska vicc készül a magasan húzódó vízvezetékekről, ha nem tudnánk, hogy Pityu bá’ univerzális. Mindenhez ért és semmihez. Így együtt! Akik ismerik, ölre mennének egy vitában, hogy a „minden” vagy a „semmi” a találóbb kifejezés, mindenesetre Pityu bá’ igazi ezermester létrával is, anélkül is.
Egy kollégám nyaralónak kinevezett faházába ez az ezermester vezette be az áramot. És a vizet. Szerencsére mást nem. Ez még ugyan csak kettő az ezerféle mesterségből, de nem olyan egyszerű ám egyik „bevezetés” sem, ahogy első olvasatra tűnik. Különösen, ha…
Elmesélem úgy, ahogy a kollégámtól hallottam, aki még mindig megborzong, ha eszébe jutnak az események. Kollégámat – a történet mellékszereplőjét – nevezzük el Zolinak, annál az egyszerű oknál fogba, hogy így hívják.
Lehet, hogy az ezermesterség ezer kalandot jelent? Tehát sokkal jobb, mint a vízvezeték-szerelő szakma! Mindenesetre ha egy teljes nap általunk – hamarosan – megismert eseményeit felszorozzuk a a homállyal borított napok számával, az „ezer” végtelenül szerénynek tűnik…
Azon a reggelen Zoli kikészítette a munkaeszközt – a pálinkás butykost -, és türelmetlenül várta, mikor bukkan elő a mester, Pityu bá’. Alig másfélórás késéssel futott be, mint a nyíregyházi gyors hóakadályok kilátásba-helyezésekor. Tűzött a nap, és ezer sebből vérzett az ezermester sokat élt járgánya. Az utolsó métereket fuldokolva és fekete bűzt árasztva tette meg, a maradék centiket pedig, melyek még a drótkerítés mellé történő precíz parkoláshoz szükségeltettek, Pityu bá’ segítette a batárnak leküzdeni: egy kopott szalmakalappal kinyúlt az ablakon, és erőteljes evezőmozdulatokkal terelte révbe az öreg járművet. Kiszálltak mindketten, Pityu bá’ és a létra, majd felnyitotta a hátsóülések helyével egybenyitott csomagteret, mely meg volt pakolva mindenféle kellékkel, amire szükség lehet, sőt mindazt tartalmazta, amire évtizedek során bármikor is szükség lehetett.
Kapkodva fogott munkához, csak két felest gurított le előtte hirtelenjében.

– A másodikat csakis azért, hogy ne árválkodjon – mondta. – Én egyke vagyok, jól tudom az ilyet!
Zoli számára kijelölte, hol ásson, közben ő a csöveket nézegette tüzetesen – mert először a vízvezetéssel indult a projekt -, közben leküldött egy szokásos mennyiséget képviselő pálinka-adagot. Persze, párosával.
A kutat már korábban megfúrták az ilyen vízlelések szakértői, a szivattyú is rendelkezésre állt, Pityu bá’ feladata csupán a kút működésének beindítása volt, és ehhez csövek szerelése és beüzemelése, valamint a telken lévő karótól a villanyáram bevezetése a faházba. Mire a csőnek szánt árok elkészült, a faház falán tekintélyes lyuk tátongott, és a házból e lyukon kukucskált ki a kerti kút.
– Minden flottul halad! – állapította meg fütyörészés közben, és szigorúan megitta mind a két stampedli pálinkát.
– Jöjjön ide bátran, néni! – kiáltott a sövénnyel határolt szomszéd telek felé.
Zoli most vette észre, hogy a szomszédos, 30. év körüli nő ott bámészkodik.
– Néni ám a…! – szólt vissza a címzett, keresve a megfelelő szót a tiltakozás teljessé tételéhez.
– Nem látom én, milyen korú, már elnézést kérek ezért, jöjjön ide, hadd vizsgálom meg! – felelt a hatvanéves, de hetvennek is alig kinéző Pityu bá’. – Úgyse látott még ilyen kutat!
– Á, most nem érek rá, majd később… – szabadkozott a szomszéd nő, de továbbra sem tágított a sövény mögül, és mindig a szerelési munkálatok felé irányult a tekintete.
– Mégiscsak izgatják a nénit a csövek! – jegyezte meg Pityu bá’ félhangosan, hogy Zoli kollégám ijedten figyelte, megsértődött-e, aki hallotta.

A mester régimódi gatyára vetkőzve – amit „fecske” néven ismer a köztudat – húzta-vonta a csöveket, betekerte valamivel, illesztgette, ragasztotta, ki tudja, mit csinált még velük… haladt a munka. A néninek titulált hölgy, akivel eddig a kollégám talán 2 mondatnál többet összesen sem beszélt, most szívósan ott motoszkált a túloldalon.
– Jöjjön no, megnézzük, mennyire működik a gravitáció! – szólt oda néha-néha Pityu bá’. – Minden lyukon be tudjuk a vezetni a csövet!
A munka haladt, a pálinka fogyott.
Zoli lelkesen segédkezett közben, és valamiért átkerült a mester azon oldalára, ami a szomszédból látszott. És ebben a pillanatban mindent megértett!
Pityu bá’ nyűtt, fecskének nevezett munkagatyájából, mint megtermett de fonnyadásnak indulva is mozgékony himbi-limbi, úgy kandikált ki az ezermester privát csöve. Minden mozdulatot sokszorozva himbálózott vissza, s minden kikukucskálást a zacskó és tartalmának számtalan utórengése követett. Ezt nézte annyira feszülten és kitartóan a szomszédasszony!
Elkészült a vízvezetés, és vele az egyetlen kút. Zoli ugyan nehezen értette meg, miért a faházban került elhelyezésre, s ha már ott van, akkor miért kifelé vezet a csöve. Annak kibogozásával már meg sem próbálkozott, hogy ha már kifelé folyik a víz, a kapcsoló miért a házon belül található.
– Nem fogod kitalálni magadtól! – Imigyen szólt a mester. – Gondolni kell a tolvajokra! Nem magára, néni! – emelte fel közben a hangját. – Be kell ahhoz törni a házba, hogy megszerezzék a kutat, ha pedig kint lenne, egyszerűen fognák és elvinnék.
Nagyon logikusnak tűnt a magyarázat, de Zoli még mindig nem látta pontosan a logisztikáját, mondjuk egy pohár víz eresztésének: A házon belül bekapcsolja a szivattyút, működésbe lendül a kút, erre kiszalad a pohárral és odakint a csap alá tartja a poharát, majd mikor megtelik, visszaszalad a házba – az ajtó a túloldalon található – és megszünteti kapcsoló segítségével a vízfolyást?
– Valahogy így, komám! – helyeselt Pityu bá’. – De minek akarnál vizet inni?

Jó példával előjárva, önkiszolgáló módszerrel belekortyolt a pálinkába. Duplán, mert egyedüli gyerekként mindig vágyott egy társra, és ezzel valahol a pálinkakortyok is így lehetnek.
Előkerült a miniatűr létra, s kezdetét vette az áram bekötése, s ezzel az ezermester egy újabb szakmában csillogtathatta meg tehetségét.
Felmászott a létra legmagasabb fokára és tanácstalanul nézett körbe, pedig megszokhatta már, hogy – bár kétszer olyan magas lett hirtelen, mint egyébként – semmit nem ér el. Kicsit hunyorgott, talán szédült is, majd visszaereszkedett.
– Ismertetem a munkamenet stratégiáját – kezdett bele cselekvés-pótló szónoklatába. – Először onnantól – mutatott északkeleti irányba – elhúzunk egy kábelt eddig. Itt egy dobozban elágaztatjuk, és vezetünk egy-egy tyúkbelet minden olyan helyre, amire ráböksz, hogy ott áramnak kell lenni…
A tervezés még tartott, de nem tette közkinccsé a stratégia további menetét. Csóválta a fejét, kicsit hümmögött, majd bólogatott magában, ezzel jelezte a belső működést, mely során talán egyszemélyes vita is kibontakozott. Szerencsére kis időn belül Pityu bá’ győzelmet aratott Pityu bá’ felett, s elégedetten kortyolt bele a pálinkába.
– Van egy létrád? – kérdezte Zolitól, és a sajátját szomorú tekintettel a faházhoz támasztotta.
– Csak egyágú…
– Az is fontos lesz a későbbiekben, most azonban átmegyek kölcsönkérni a szomszédba, hátha jobban fel vannak szerelkezve, amíg te kikészíted a sört, mert ilyen melegben már nem pálinkázhatunk!

Ötpercnyire egy kis vegyesbolt található, Zoli oda indult el sörbeszerzésre, megoldani a vészhelyzetet. Közben reménykedett benne, hogy Pityu bá’ is sikerrel jár. Eddig jól haladtak a munkákkal, nem is gondolta, hogy tényleg belefér egyetlen napba…
Két szatyor sörrel visszaérkezvén, se Pityu bá’, se létra. Újabb 10 perc elteltével a helyzet nem változott – hová mehetett az öreg létrát keresni? -, ezért megkerülve a sövényt, a nyaralótulajdonos átballagott a közvetlen szomszédba, bár ott nem valószínű, hogy létrára akadna, így az ezermester is bizonyára tovább haladt onnan.
Létrát tényleg nem látott sehol, viszont Pityu bá’ itt horgonyozott le, a kíváncsi tekintetű nyaraló-szomszédasszony apró házában. Már ha egyáltalán horgonyzásnak lehet nevezni, hogy a mester egyáltalán nem kampósvégű szerszámát a szomszédasszonyba mártogatja lelkesen, miközben az egy tévés kartondobozra hajolva, mintha az odaragasztott szállítólevelet tanulmányozná elmélyülten, mozgatja a fenekét.

Az ajtó tárva-nyitva, és közvetlenül mellette estek egymásnak. Pityu bá’ földszintes termete miatt a jó szomszédasszonynak meg kell roggyantania a térdét, és valószínűtlen távolságra növelni a befogóit ahhoz, hogy a mester hozzáférhessen, és vígan csattoghasson hófehér fenekén a szőrös, barnára cserzett test.
– Uh, uh… – mondogatja Pityu bá’.
– Ah, ah… – így kapkodja a levegőt a szomszédasszony.
Zoli egy darabig nézte őket, főleg a nő kislányosan karcsú testét, és a kidüllesztett, világítóan halovány, félgömb-párnákat, majd hangtalanul visszatért a saját telkére.
Kisvártatva megjelent az ezermester. Korát meghazudtoló fürgeséggel kocogott:
– Nincs létra, de kitaláltam a megoldást!
Sokat látott járgányával közvetlenül a faház tövébe evickélt, s annak tetejére állította a létrát, melynek talpai – Zoli csak most vette észre – minden eshetőségre számítva, tapadókoronggal vannak ellátva.
– Jót tett ez a kis mozgás! – dudorászta a mester, egy szóval sem említve, milyen mozgásban volt részt. – Egész felfrissült az agyam.

Amit ilyen módszerrel, a kopott autó tetejére állított létrával nem ért el, vagy ami gyakorta megtörtént: amit nem akart elérni, azon munkálatokat a földről irányítva Zolival végeztette el.
A munka haladt, a sör fogyott.
A mester a tetőn szeretett legjobban, s nemcsak azért, mert végre elég magasnak érezhette magát, hanem onnan szemmel tarthatta a másik szomszédos telket. Egyfolytában arrafelé pislogott, és Zoli joggal sejthette, hogy a kerítésen túl megjelent az a 16. éves forma lány, aki – jó szokásaként – legszívesebben meztelenül sétálgat, s időnként csobban egyet a medencébe.
– Fölmenjek segíteni? – kérdezte Zoli hangosan, hogy a kiscsaj meghallja, s észrevegye a túloldalról a kíváncsiskodót.
Észrevette, hiszen az ezermester élénk integetéssel jelezte a lánynak, hogy tetszik a látvány, s ne zavartassa magát.
A munka azért haladt, a sör fogyott. Pityu bá’ gyanúsan méregette a létrát, és úgy látszott, pillanatokon belül elindul egy hosszabbat kölcsönkérni. Persze, abból a szomszédból, ahol még csak kandi tekintete járt.
Ekkor jött át a korábbi szomszédasszony – a tévédobozos -, talán megelőzni az ezermester újabb látogatását, főleg, ha azt ezúttal nem is nála, hanem a fiatal lánynál tenné.
– Megnézem már azt a híres kutat – mondta, de ehelyett az ezermester fecske csúfnévre hallgató gatyáját nézte, melyben és mely körül a legfőbb szerszám tartózkodott. A látogató tiszteletére éppenséggel több volt kint belőle, mint takarásban, s Zoli úgy vette észre, hogy a szomszédasszonynak erős belső paranccsal kellett megállítania saját lendülő kezének, amely megmarkolta volna a himbi-limbit.

Innentől kezdve a szomszéd nő segédkezett a mesternek. Örömmel nyújtotta fel a fogókat, szerszámokat, és elvette a használaton kívülieket. Minden mozdulatánál itt-ott hozzáért Pityu bá’ testéhez, vagy tágas-szellős gatyájához.
– Elhoznád a kocsiból azt a tekercs vezetéket? – A mester erre a feladatra nem a szomszédasszonyt tervezte, hanem Zolit.
A nőnek mást szánt. Ahogy kollégám megjelent a vezetékkel – amelyre végülis nem volt szükség -, a szomszédasszony hamar visszadugta, már amennyire lehetett a fecske rejtekébe, a mester emelkedni kész szerszámát, amivel időközben művelhetett valamit, mert nagyon előre mutatott.
Később egyetlen köntösbe tekerve megjelent a másik szomszéd, az ifjú hölgy. Egyenesen a mesterhez fordult, mert „elment az áram” a házban.
– Nem én voltam! – tiltakozott Pityu bá’, és máris indult át a lánnyal, felmérni a helyzetet.

Zoli kettesben maradt a szomszédasszonnyal, aki durcásan nézegette az óráját. Talán sikerült már annyira megismernie a mestert, hogy tisztában legyen vele, az nem a villanyórában fogja legelőször keresni a hibát, sokkal inkább a köntös alatt.
– Most húzza le a bugyiját, már ha van rajta egyáltalán… – Valami ilyesmiket gondolhatott, ahogy bosszús arckifejezéssel leült a kis műanyag székek egyikére. Látszott rajta: szívesen utánuk menne ellenőrizni, Pityu bá’ hová dugja a fázisceruzáját, amit az imént már majdnem aktív helyzetbe sikerült simogatnia. Mintha lovagláshoz készülne, férfimód széttett lába között néhány szőrszál kunkorodott ki a bikini alól, Zoli alig bírta levenni róluk a szemeit.
Mint nyári vihar, berontott a kertbe egy nagydarab koma, karján a tetoválások más ember egész testfelületét ellepnék.
– Itt kurválkodsz? – érdeklődött köszönés helyett a lábait hirtelen illedelmes helyzetbe összerántó nőtől.
Választ nem kapott ugyan, de pillanatok alatt mindketten eltűntek a sövény túloldalán, és hamarosan a szabadból hangzott át a nő „ah! ah!”-ja.
A hatvanéves Pityu bá’ nagy sokára előkerült, ám segítséget is hozott magával.
A munka ettől kezdve megint haladt, s újra fogyott a sör rendesen. Az egyenletesen barna lány sárga bikinijében sürgött-forgott, adogatta a szerszámokat, úgy bekapta a sörösüveg száját, ahogy Zoli még életében nem látta, s félő volt, hogy lenyeli mindenestől. Időnkét talán bekapta Pityu bá’ ezermester-szerszámát is, mert ahányszor Zoli-kollégám diszkréten odanézett, mindig azt igazgatta.
Éppen elkészült minden – és ezt a sárga bikinis is leellenőrizte, felmászva a töpörödött létrára, s lehunyt szemmel élvezve, ahogy az ezermester ezernyi fortéllyal szuszog a sárga textil magasságában -, amikor egy újabb nagydarab koma jelent meg, aki ezúttal a lányát kereste. Villogó szemekkel mérte fel a helyzetet, és megnyugodva tapasztalta, hogy a lánya nem pucéran, s még csak nem is egyetlen köntösre hagyatkozva szomszédol.
Zoli-kollégám mindenesetre ettől a naptól kezdve – amikor minden igyekezete ellenére sem sikerült elkerülnie a találkozást -, jó előre és kellő udvariassággal

A vadász fegyvere – szextörténet

hétfő, április 4th, 2011

Vadászat közben nemigen nyílt alkalma alsó fegyverét használni, de muris látvány lett volna, ha mindkét lőszerszámát egyszerre szegezné a vadra. Az őzek és nyulak persze nem értékelték volna a látványt, de amikor egy rutinszerű sétája alkalmával egy gombát szedegető lányra lelt… Hosszú percekig nézegette, ahogy hajladozik, és minden mozdulatnál kiszélesedik a derék alatti rész, s minden felemelkedéskor kitüremkednek a mellek. Mire a lány észrevette, hogy figyeli a vadász, egyik fegyvere a vállán, a másik ki akarja szúrni a zöldes nadrágját, ő már el is felejtette az őzeket és a nyulakat, a fácánokról nem is beszélve.
– Mi járatban errefelé, széplány?
– Szedtem egy pár gombát! Baj?
– De baj ám! Mert… tegyük fel… megtámadják a széplányt a vadak, akkor mihez kezd?
– A fácánok? – kacagott szemtelenül a fruska.
– A vaddisznók! Mert azok megérzik az ember szagát, különösen az ilyen vadító női illatokat, azt’ beindulnak a hormonok!
– Csak nem? – hangzott a gyöngyöző nevetés?
– Orrával és agyarával letépi a ruházatot, és mellső lábait ráhelyezi a széplány hátára, és már mozgatja is fürgén a hátsóját…
– Tényleg? – A lány nem tudta eldönteni, mennyi az igazság, s mennyi a vadász szemmel is látható, meredező fantáziája.
– Így ni – lépett közelebb és még közelebb a zöldnadrágos, és agyar híján kérges kezeivel támadt a színes póló takarásában ficánkoló cickókra, ki is bontotta pillanatok alatt.
– Nono! – mondta a lány, miközben nem tolta el a tolakodó kezeket, és nem is hátrált egy lépést sem.
A tejfehér, omlós melleken rózsaszín bimbók virítottak hegyesen. A vadász száját csücsörítve közelített, és már-már egész testétben szétáradt a virágzó női test mindjárt megkóstolásra kerülő íze… amikor a lány hirtelen mégis eltávolodott.
– Pedig nem is vagyok tolakodó – értetlenkedett magában a vadász.
– El kell mennem, mert keresnek már! – mondta a lány kissé elpirulva.
– Vissza tudsz jönni? – reménykedett a zöldnadrágos férfi, egyik markával az ágaskodóbb fegyvert igyekezett kordában tartani.
– Estefelé, biciklivel… – válaszolt a sárgapólós lány, és máris elillant a zavara.
A vadász szabad kezét a bajszához emelte és elégedetten megsimította. Csak nem ez lehet az a lány, akiről mesélik a faluban, hogy éjszaka meztelenül szokott biciklizni? – töprengett magában.
– Itt, ezen a részen megvárlak! – mondta hangosan.
Már jó előre úszott a boldogságban, legalábbis több élénk csepp kitolult a rendületlenül markolászott farka hegyére, amíg hosszan a lány után nézett, ahogy az karján hintáztatva apró kosarát, beleveszett a ritkuló erdőszélbe.
Nem ez volt az első kalandja a vadásznak, szégyen is lenne, ha több mint negyven év erdőjárás során nem akadt volna puskavégre ez-az. Legutóbb duplázásra adódott alkalma, amikor két falubéli nő – akik mindennap a városba járnak dolgozni -, a buszról leszállva útba ejtették az erdőt. Hogy mit akartak csinálni, az nem derült ki, de azért egy sokat látott erdész el tudja képzelni! Csak azt látta, hogy az egyik nő a vastag fatörzshöz nyomja a másikat, és – ahogy egy férfi tenné – benyúl a lábai közé. Ekkor még nem vették észre, hogy nincsenek egyedül, zavartalanul csókolóztak. Két nő, micsoda világ! – mondta ő magában, s amikor közelebb húzódott, hogy jobban kiélvezze a látványt, amit a fokozatosan ruhátlanodó testek ígértek, megreccsent egy gally…
A nők olyan zavarban voltak, hogy bódultan guggoltak le, és engedelmesen váltogatták egymást a vadász középső végén, miután az, látva az ijedtséget és érezve a feszítő szándékot, egyetlen szó nélkül combközépig eresztette zöld nadrágját és mintás gatyáját, és csípőjét előretolva kínálta a kóstolót. Egyiküknek nagyon kicsi szája volt és bőséges nyálat termelt, a másik duzzadt ajkaival úgy körbefogta a makkot, mintha napi nyolc órában ezt művelné. Nézték egymást, ki hogyan csinálja, a vadász meg mindkettőjüket. Ha az egyik fej el akart távolodni, szelíden visszairányította, és mutatta a zacsit, hogy az hozzáférhető. Amikor már a combján folyt végig a sok nyál, a vadász felnyögött, és a két nő között a földre csöpögtette a folyékony töltetet.
– Jó sok! – Most először szólalt meg egyikük.
Maradtak guggoló helyzetben, mintha számítottak volna rá, hogy a vadász még szeretné a módfelett érzékennyé vált fegyverét lankadásig mártogatni hol egyikük, hol másikuk ajkai közé.
Ezeket a nőket nem látta többet az erdőben.
– Biztos elintézik napközben a városban! – szokta morogni bosszúsan, amikor eszébe jutnak. A több mint negyven év alatt kudarc is érte, amire nem szeretett emlékezni. Már messziről hallotta, nem lehetett nem észrevenni, hogy hangoskodók csapata lepi el az erdőt. Közelebb érve látta, hogy négy legény a faluból kikísérte a nagyszüleit néhány napra meglátogató lányt, aki pontosan tudhatta, mi vár rá, mert egyszerre kettejükbe kapaszkodott, és folyamatosan nevetgélt.
Szétrugdosták a barnás leveleket, és az így elsimított avarra leterítették a magukkal hozott plédet. A lány közben kibújt a felsőjéből, és kilépett a nadrágjából.
– Bugyit nem hord? – ámuldozott a vadász.
Az egyik srác betérdelt a leheveredő lány lábai közé, és kapásból belökte a farkát, egy másikuk a feje mellé ereszkedett, és a száját tömködte. Ketten pedig oldalról nézték az eseményeket, és lelkesen gyurmáztak maguknak, várva valamelyik nyílás felszabadulását. Helycsere után a már lefutottak kezdtek bámészkodni, és egyikük egy percen belül ismét karómerev farkával várta, hogy ismét sorra kerüljön.
– Fiatalság bolondság! – morgott a vadász, és ő is nyomorgatta fegyverét.
Amikor újra az első páros következett, a harcra-késszé edzett, vaskos, férfias hímtag hátulról merült a lányba, míg a kisebb és félig-kész másik szerszám a piros nyelv kényeztetését élvezte.
– Mi lesz? Sikerül? – türelmetlenkedett a lány, és megnézte a várakozók pillanatnyi állapotát, hátha valamelyikük közben alkalmassá vált a behatolásra.
Ekkor vette észre a vadászt!
– Jössz, papa? – rikkantott oda vidáman.
Az erdész eddig egyfolytában ágaskodó fegyvere menekülőre fogta – tán el is szaladna, ha nem lenne odanőve? – hirtelen értéktelen miniatűrré húzódott vissza. A fiúk felnevettek, a lány kacagott.
– Nem száll be? – kérdezte az egyik srác is.
A vadász valamit motyogott, a karjával intett, ami akár legyintésnek is értelmezhető lehetett, és elhagyta a helyszínt. Biztos volt benne, hogy a „papa” megnevezés tett rá ilyen gyalázatos hatást, és arról is meg volt győződve, hogy soha nem felejti el ezt az élményt.
Most, amikor várta, hogy visszatér biciklivel a hamvasbőrű, bízott benne, hogy ilyen távlatból megszűnt annak a régi kudarcnak a hatása, és – bár mégis eszébe jut néha – már nem is olyan kínos, csak nevet saját magán. Ezt a csajt pedig, akár biciklivel jön, akár gyalog, úgyis meghágja röptében, itt a fának támasztva.
Kufircolt ő már az erdő túlsó részén, a magaslesen is. Alig bírta rádumálni a csajt, hogy felmásszon vele, még tolni is kellett miniszoknyából kimosolygó hátsóját, ahogy araszoltak felfelé egymás nyomában. Mire felértek – a lány két kézzel görcsösen a kilátó peremébe kapaszkodva -, ő pedig lihegve de álló fegyverrel, már nem is kellett magyarázni, hogy mégsem a kilátást szeretné megmutatni.
A lány látta, amit kellett, s csodálkozásra nyílt a szája, amikor lekerült a zöld nadrág, hogy egyértelmű legyen a helyzet. Nem eresztette el vetkőztetés közben sem a magasles legömbölyített peremét, a vadász már úgy gondolta, hogy így, ebben a helyzetben fogja hátulról megbütykölni. Szerencsétlen lány még tériszonytól is szenvedett, ezért hagyta magát rábeszélni, hogy a szűkös padozaton feküdjön a hátára, s jó magasra húzza fel a térdeit. Kicsit nyöszörgött a kemény deszkán – a vadász arra gondolt, hogy így szokott élvezni -, és egy másfél centis szálkát kellett később két részletben kivarázsolni a pirossá dörzsölt popsiból…
– De hol ez a biciklis?
Elképzelte, hogy az ülés éppen a puncit izgatja útközben, talán már nedvesen száll le a nyeregből. Mindenesetre ő gyorsan megvizsgálja, első dolga lesz. Miért is hagyta elmenni? Csak úgy, üresen! Miből tartott volna megtölteni a kis puncikát a fának döntve? Aztán már vihette volna a gombáit!
Lehet, hogy ráfekteti a biciklire, és ahogy ahhoz támaszkodik a lány, ő hátulról megbütyköli. Milyen bugyija lehet egy ilyen fiatalkának? És milyen a puncija? Jó szoros, biztosan.
Reménykedve, kéjesen markolászta ismét a fegyvert, ki is tette a levegőre, és úgy gondolta: nem is érdemes eltenni erre a kis időre…
Leszállt az este, és előjöttek az erdő szokásos, sejtelmes hangjai. Ilyenkor különösen könnyű lehúzni a bugyikat, amikor a nők – tényleg, vagy csak megjátszva? – megijednek a titokzatos zajoktól, és boldogan kapaszkodnak inkább a jólismert férfitestbe, már amit a kezükbe adnak…
Ha mégsem meztelenül biciklizik ide a kislány – a vadász nem hitt a csupaszon bicikliző fiatal nőről szóló legendákban, éhes vaddisznó makkjának gondolta -, akkor először a bugyit húzza majd le róla, és amikor benyomta a farkát, és fürdeti a lucsokban, közben fogja levetkőztetni. Rántott egyet-kettőt a rendíthetetlen fegyveren, és azon töprengett, mi lenne, ha gyorsan a lány piros szájába lőne… amikor a lőszer, mint erőtlen vaktöltény, négy nagy cseppet formázva a barnás-sárga avarra hullott.

Útszéli ribanc

vasárnap, április 3rd, 2011

Büdös, mocskos, útszéli, riherongy kurvák! Meg kell állnom egynél, mert felrobbanok!
Ez járt a férfi fejében, dörömbölt, zakatolt, nem hagyta nyugton. Képek peregtek szemei előtt, térdeplő, mocskos, büdös szajháké, akik szopták méretes farkát. Pucsító, terpeszben álló, motorházon fekvő ribik, ahogy markolja a seggüket, és csak tolja nekik, miközben az orrában ott van az a jellegzetes áporodott, semmihez sem hasonlítható kurvaillat. Az a fajta szag, amit csak a mosdatlan, útszéli lányok árasztanak, a tisztálkodás nélkül lezavart néhány menet szaga ez, összekeveredve az illatosított óvszerek, sperma és izzadság groteszk parfümjében.
Nem tehetett róla, semmi sem tudta úgy felhúzni, bepörgetni, mint az út mellett álló kurvák. Próbálkozott már a rendes, lakáson dolgozó kurtizánokkal is, de azok valahogy nem hozták tűzbe. Hiába voltak gyönyörűek, szépek, kívánatosak, tiszták, egyszerűen nem gerjedt be rájuk. Tiszta szaguk volt, tusfürdő és parfüm illata lengte körbe őket, tiszta ágy, tiszta lepedő, túl steril volt minden.
-Ne fürgyél le! – mosolyodott el magában, mikor a jól ismert szlogen az eszébe jutott.
Igenis meg tudta érteni az ilyen embert. Tényleg nincs a tiszta nőnek semmilyen íze. Egy frissen mosott puncinak egyszerűen műanyag íze volt számára, de egy jó szaftos, napon izzadt luvnyának, annak mennyei, pompás, fenséges illata, bukéja, aromája van.
Ágaskodó farkát megigazította, megkeményedett, ahogy az emlékek felidéződtek. Érezte, hogy sürgősen fel kell szednie egy útszélit, mert feltüzelt teste követelte a jussát. Csak fél szemmel figyelte a forgalmat, lassabban hajtott, nehogy elmulassza az első lányt.
Kigombolta nadrágját, lehúzta a cippzárt, és kőkemény farkát kezdte masszírozni. Lassan húzta rajta végig kezét, megszorítva, jó erősen, fel-le. Egy kicsit engedett a szorítás a fejében, és farka sem akarta szétszakítani nadrágját. Hajtotta a vére, nem tudott mit tenni ellene.
Hamarosan meglátott egy gyöngyszemet. Kicsi volt, kb. 150 centi, fekete hajú, és bikiniben volt. Gyorsan eltakarta ágaskodó vesszőjét ingével, lehúzódott, az ablakot leengedte, és várta, hogy a kis mocsok behajoljon.
Csúnya volt, borzalmasan csúnya. Fiatal arcát kancsal szeme csúfította el, bár nem javított az összképen foghíjas vigyora sem. Mellei lógtak, ahogy behajolt az ablakon, és közben megütötte az orrát az ismerős, mosdatlan, vágykeltő szag.
– Mennyi? – kérdezte röviden, némi durvasággal a hangjában.
– Szaxi 3, dugás 4, komplett 6. De csak gumival. – jött a válasz.
Átnyúlt, felhúzta a gombot, fejével intett, a kis koszos lány beszállt. Nem szeretett sokat beszélni ezekkel a mocskokkal, nem volt rájuk kíváncsi, semmit sem akart tőlük, csak megdugni őket.
A lány navigálta, poros kis földúton haladtak, lassan, döcögve. Ránézett a lányra, mustrálta az árut. Csúnya fej, lógó mell, terhescsíkos has, koszos láb. Farka majdnem felrobbant, ahogy a mocskos szag betöltötte a kocsi utasterét. Orrcimpái kitágultak, ahogy egyre erősebb lett ez az ismerős afrodiziákum, amelytől a vére megpezsdült. Közben szégyellte magát, és kétségek közt gyötrődött.
De ez a szag egyszerűen megbabonázta. A prosti meg csak locsogott össze-vissza, de a férfinak fogalma sem volt, hogy miről, nem tudott rá figyelni.
Jobbjával megfogta a ribi koszos combját, és elkezdte simogatni. Kemény volt a húsa, jólesően belemarkolt, a kis mocsok meg csak huncutul rávigyorgott foghíjas szájával. Legalább nem fog fogazni, gondolta.
Pár száz méter múlva, egy erdő széli kis beugróban, amit a fák jótékonyan körbetakartak, végre megálltak. Leállította a motort, a kulcsot kivette, benyúlt a zsebébe, és a kialkudott összegett átadta. A lány mohón kapott utána, kis táskájába tette, és már vette is ki az óvszert. A férfi kiszállt az autóból, átment a másik oldalra, az ajtót kinyitotta, és már rutinosan tolta is le a nadrágját.
Merev farka a lány orra előtt ágaskodott, feszült a bőr rajta. A kis ribanc kiszabadította melleit a bikinifelsőből, oldalra fordult, az óvszert nagy rutinnal felhúzta, és elkedte szopni a hegyét, épp csak a makkot bevéve a szájába, miközben erős fejő mozdulatokkal a kezét is használni kezdte.
– Nem kézimunkát akarok, hanem szopj! – mordult fel a férfi. Erősen belemarkolt a hajába, és két kézzel elkezdte a lány fejét magára húzni. Földöntúli gyönyör töltötte el, ahogy a ribanc száját birtokba vette, és szopatni kezdte.
Csak nyöszörgött a kis szerencsétlen, ahogy a vastag faszt próbálta befogadni. Egyre jobban belejött, és tényleg nem fogazott. Egyik kezével elengedte a fejét, és a lógó mellett kezdte el fogdosni. Pont kézbe illett, és a szopás ütemére gyúrogatta. Imádta ezt a pózt, valahogy felsőbbrendűnek érezte magát tőle, bár a lelke mélyén ugyanakkor megvetette magát ezért.
Pár perc múlva elengedte a lány fejét.
-Fordulj meg! – utasította.
Azonnal megfordult, kilépett a bugyijából, enyhe terpeszbe állt, és kezeivel az ülésre támaszkodott.
Illatos kis picsáját csak úgy pucsította. A férfi megnyálazott ujjával szétfeszítette a nagyajkakat, kétszer végighúzta a résen, majd egy határozott mozdulattal bedugta középső ujját. A mocskos ribanca be volt nedvesedve, könnyedén csusszant bele. Kihúzta és orrához emelte a puncinedvtől csillogó ujját. Elégedetten szippantotta be az illatot. Megfogta felrobbanni készülő farkát, és lassan felnyársalta a lányt. Tüzes hüvely ölelte körbe, ahogy haladt egyre beljebb. Kissé meg kellett rogyasztani a lábát, hogy a megfelelő szögben tudjon behatolni, mert túl alacsonyan volt a lány.
Megszorította a ribanc gömbölyödő csípőjét, és egyre erősebb lökésekkel hatolt bele. Az ütemes dugás csattogó hangjába a lány nyöszörgése keveredett, mely egyre fokozta a férfi kéjvágyát. Előrehajolva megmarkolta a lógó melleket. Azokkal húzta magára a kis testet, miközben gyúrta, gyömöszkölte a puha húst.
Megunta ezt a pózt. Hátratolta az anyósülést, a támláját lejjebb engedte, de nem teljesen vízszintesre. A lányt befektette, egyik lábát a kormányra tette, a másikat a vállára vette.
A férfi egyik lába kint, a másik bent volt, és szemből hatolt be a lányba. Élvezte, ahogy nagy testével szinte az ülésbe préseli a kis cafkát, minden lökéssel szétfeszítette, miközben a melleit marcangolta. A kurva meg csak nyöszörgött, egyre kétségbeesettebb arcot vágot, de ez nem érdekelte a férfit. Csak a saját vágyának kielégülését keresve azzal foglalkozott, hogy minél erősebben megbaszhassa ezt a megvásárolt testet.
Érezte, hogy a vulkán hamarosan kitör. Egyre vadabb lökésekkel vette birtokba a ribancot, és minden egyes ütemnél görcsberándulva pumpálta ki magából a felgyülemlett ondót.
Óvatosan kihúzta még lüktető hímtagját, remegő lábakkal kikászálódott az autóból, lerántotta az óvszert, és eldobta. Nadrágzsebéből papírzsebkendőt vett elő, megtörölgette magát, és undorodva érezte meg az illatosított óvszer, a pinalé és a sperma keveredett illatát. Hányinger kerülgette, utálta, gyűlölte magát ezért a mocskosságért, aljasságért, ezért a megaláztató helyzetért. Üresség töltötte el, szótlanul szedte rendbe magát, és undorodva figyelte, ahogy a kurva összeszedelőzködött. Szótlanul vezetett visszafele, émelygő gyomrából savas büfögés tört fel.
A lányt gyorsan kirakta, egy szót sem szólva hozzá, majd csikorgó gumikkal elindult. A harag és a szégyen hullámai öntötték el, miközben hazafele vezetett. Gyűlölte magát ezért a gyengeségért, hogy nem tud vágyainak parancsolni, hogy egy kultúrlény, egy tanult, értelmes ember, mint ő, idáig le tud alacsonyodni. Végre hazaért, tökéletes otthonába, ahol tökéletes családja és még tökéletesebb felesége várta. Keserű mosollyal lépett be, megölelte az asszonykát, és tudta, hogy a következő hónapban ugyanúgy le fog aljasodni….
[történetek]

Az ács baszása

vasárnap, április 3rd, 2011

Szájából, ha éppen nem méretes szögek kandikáltak kifelé, vidám füttyszó fakadt. Délutánonként, amikor a napsugár megette a hatását, és felfelé nyomta a szeszfokot, harsány nótázásba kezdett. Nem számított, hogy a kisváros szélén, vagy a közepén akadt dolga – egyik tető olyan, mint a másik -, szélnek üvöltötte az teljes repertoárját.
Leginkább nyáron szeretett dolgozni, amikor mindenki mást hőguta kerülgetett. Olyankor már délelőtt elővette a leghosszabb és legcsöpögősebb nótákat, és azzal szórta tele a környéket.
– Ezé’ nem haladtál semmit reggel óta! – kiáltott fel a felesége a készülő tető irányába.
Hiába látogatta az asszony naponta háromszor, hiába tartott helyszíni szemlét, ő a földről nem láthatta, amit az ácsmester odafentről! Most is éppen kipottyantotta az arasznyi szöget a szája sarkából, és majdnem utána huppant a mélybe a hosszúfejű kalapács is, a feleség hajszál híján nem menekült meg az égi áldástól, ha nem működnének a reflexek…
Mert mit látott az ács az illatos lécek közül? Miközben az asszony kárálását engedte el a füle mellett, a szemközti ház kitárt ablaka mögött egy összegumizott hajú, széles csípőjű nő nyújtózkodott. Mindene terjengős volt, mellei alig fértek a tartójukba, feneke majdnem szétrepesztette az apró bugyit. Ráadásul oda is mosolygott a mesterre, akinek egyből beindult az egészséges fantáziája, s ugyanakkor a kalapács is újra menekülni akart.
Szerencsére a reflex működött, és a feleség is eltávozott a ház tövéből – egy ismerőssel beszélgetve az ABC felé haladt -, így a község egyetlen ácsmestere zavartalanul szemlélhette az egész ablakot kitöltő látványt. Csavart egyet a forgalomban lévő nóták palettáján, és olyanokra zendített rá, egyikre a másik után, amelyek egyértelműen jelezték a keskeny utcácska túloldalára az ő épkézláb szándékát.
Az áradó testalkatú nő még kicsit mosolygott, majd tett-vett a helyiségben, csak néha bukkant fel hiányosan felöltöztetett teste egy-egy röpke pillanatra. Olyankor széles derűvel jutalmazta a kifogyhatatlan nótákat.
Az ácsmester türelmesen megvárta, amíg a felesége visszafelé jövet is leellenőrzi a munkálatokat, és megjegyzi:
– Ezé’ nem haladtál már félórája semmit!
Aztán gyorsan learaszolt a félkész tetőszerkezetről, és a két utcával arrébb található, korábbi munkája helyszínére távozott, mintha ottfelejtett volna valamit. Bármi ottfelejtéséről szó sem volt, sőt azt már azóta minden nap elhozhatta volna, amikor ilyentájt sürgősen odalátogatott. Inkább vitt valamit sürgősen, amit kapkodva és mohón ürített a főzést félbehagyó háziasszony buja ölébe.
A kétmaroknyi, laza melleket éppen csak kibuggyantotta, a bugyit bokáig tolta, és rádöntötte a nőt a konyhaasztalra. Elégedetten szemlélte a kedélyes félgömböket, miközben éppen csak kigombolta a nadrágját, és előhalászta két kanyarral megcifrázott farkát, majd tüstént benyomta a kitárt punciba. Talán két percig csattogott egymáson a két test – miközben az ácsmester lelki szemei előtt a másik, a szemközti ablakban megcsodált, kiadós formák lebegtek masszívan -, amikor hangos sóhajjal kihúzta az ácsceruzát, és nyögve a nő partjaira kente a tartalmát.
Megelégedetten gombolkozott, még belekukkantott a rotyogó fazékba, s nem törődve azzal, hogy a nő még most kezdett volna úszni a nedves boldogságban, búcsút intett az ajtóból.
Kisvártatva a tetőn fújta ki magát, és hetykén leste a szemközt még mindig bugyiban-melltartóban flangáló ducit.
– Akár téged is megbütykölhettelek volna! – mormogta magában.
Valójában a vágy lelappadt, már nem a melleket találta nagynak, hanem a nő hasát. Sokkal jobban érdekelte volna az a fiatal husika, akit tegnap ugyanebben az ablakban láthatott.
– Az aztán igen! – csettintett a nyelvével, és rázendített a „Jaj cicá”-ra.
A lánya lehetett a méretes nőnek, de nemcsak korban, kiterjedésben is fele vagy harmada. Sajnos ő nem mosolygott, szinte tudomást sem akart venni róla, hogy micsoda nótás kedvű mester dolgozik a tetőn, de a cicik kihegyezve álltak, és a távolság ellenére szinte érződött a résnyi punci illata.
Az ács úgy döntött, hogy a következő napon is még a tető innenső oldalán akad dolga, hátha viszontlátja a hamvas szépséget, mielőtt szokás szerint átszalad az előző munkája helyszínére, sietve belekukkantani a fazék mélyére.

Egy lány napja két részben

csütörtök, március 31st, 2011

Elővette a dobozban rejlő tárgyat, mely egy fekete színű, hosszúkás vibrátor volt. Sóvárgó tekintete elárulta, már nagyon kívánja magába a tisztelt eszközt. Régóta nem nyúlt hozzá, hisz előző barátja tökéletesen ki tudta elégíteni minden szempontból. Most is vágyakozva gondolt Dani testére, a formás fenekére, a szépen kidolgozott felsőtestére, majd egy halk sóhaj hagyta el a száját. Az ágy felé fordult, szép, kecsesen rádőlt. Testét megszabadította a toptól és a francia-fehérneműtől, ami már csak zavarta a további eseményekben.
Átlagos teste volt, mégis az arcát folyton dicsérték, szerették, ha mosolyogni látták, sőt szívesen nézett a tükörbe. Arcát mintha angyalok faragták volna, szőke haja és mandula zöld szeme, kis pisze orra az arcát szépségessé tette. Hihetetlenül el tudta csavarni a fiúk fejét. Teste átlagos volt, mégis vigyázott az alakjára, kellemes tónusú bőrszín, és a bőre teljesen finom volt. Noha soha nem öltözködött kihívóan mégis csinos alkatát sok lány irigyelte. Testét fekvő pozícióba helyezte az ágyon, és mivel ruháitól megszabadult már, szabadon élvezhette a saját testét. Először melleit kezdte el simogatni, majd az oldalát cirógatta. Majd újra a mellét, érezte, ahogy az ujjai között a mellbimbókat morzsolta, ahogy megkeményednek, és megfeszülnek a mellei.
A homlokáról izzadság cseppek csordogáltak, talán a meleg okozhatja, vagy, hogy a testét már a hormonok irányítják. Melleit simogatva, légzése egyre szaporábbá változott, kis sóhajok hagyták el gyönyörű ajkait. Majd a kezével szépen lassan lefelé kezdett el haladni, míg el nem érte a belső combjait. Eközben jobb kezében szorongatta azt a bizonyos „eszközt”, és bal kezével simogatni kezdte a csiklóját. A szemérem ajkai gyönyörűen kilátszódtak, a kis és a nagy ajkak szépen fodrozódtak egymáson. Ujjait a szájához emelte, és óvatos mozdulatokkal, megnyalta a mutató és a középső ujját, és ismét a nemiszervénél simogatta magát, majd behatolt.
Először csak egy ujjal, majd amikor már eléggé nedvesnek érezte már magát, a mutatóujja is csatlakozott. Közben ajkai között egyre hangosabban hagyták el a sóhajok a torkát. Agya folyton Danin járt, a testét idézte gondolatai közt, majd a bal kezét elengedve kicsusszant a saját nedves puncijából, a jobb kezében lévő vibrátort kezdte el használni. Szépen lassan, gyengéden helyezte be magának. Amikor már érezte, hogy tovább nem megy, szépen lassan kihúzta, majd újra be s ki. Ezt a folyamatot ismételte, majd a kis eszköz végén bekapcsolta a rezgő opciót, a bütyköt eltolta balra, érezte, hogy máris mennyivel nőiesebb érzéseket él át az egész teste. Ki-be, ki-be. Felidézte magában Dani farkát, ahogy benne, az ő testében mozog, majd Dani kivette belőle a farkát és érezte, ahogy a forró sperma ráömlik a testére, hihetetlenül jó érzéssel töltötte el.
Visszaemlékezett, amikor a fürdőszobában a tükör előtt hátulról csinálta, Dani találta ki, hogy milyen izgató élmény, és tényleg az. Utána emlékezett, ahogy letérdelt elé, szájába vette a merev hímvesszőt, és fel-alá járt rajta a gyönyörű angyali arca. Visszatért a jelenhez,s torkából feltörő nyögések sorozata, egyre hangosabb és hangosabb lett. Élvezte a testében dúló érzéseket, melyek a gyönyör csúcsához közelítettek. Teste megfeszült, szinte hídba emelkedett. Hirtelen megfeszült és elernyedt, és érezte a nedves váladékot, amint távozik a testéből, később a vibrátor zaja zökkentette ki a pihegésből. Fölnézett, elmosolyodott, majd a takarót magára borítva elaludt.
Kitti zihálva rohant fel a lépcsőn, kettesével szedte a fokokat, majd megállt a zöld ajtó előtt egy pillanatra. Elkalandozott kicsit, attól, amiért ide jött, és eszébe jutott egy héttel ezelőtt mire is gondolt ilyenkor. Soha nem gondolta volna, hogy be is következik. Teste zihált, és hangosan kapkodott a levegőért, amit bőszen be-beszippantott. Mellkasa fel-alá járkált, formás mellei mozogtak, ringatóztak a vékony top alatt. Olyan szőkés barnás haja borította az arcát, amit mély zöld szem ragyogott be, arca sajátosan nőies volt, de a magassága csak átlagos, 170 centiméter körüli, formás, karcsú derekat és egy picit széles csípőt örökölt. Lábai párhuzamosak voltak, az a tipikusan meglátni és megszeretni, no meg nyálat rácsorgatni. Szoros farmer feszült a formás lábain, és egy olyan tipikus tornacsukát viselt.
Ő nem tartotta magát trendinek, de néha napján mégis adott magára. A mai, egy pont ilyen nap volt. Otthon már előre kitervelte, miket vesz fel, és mit fog tenni. Éppen ezért a kedvenc fekete, vékony, csipkés rózsás tangájába bújt bele. A tükörben jó alaposan végigmérte a saját testét, adottságait. Megnézte a 75B-s melleit, és rábólintott, hogy igenis jól állnak. Elégedett volt a látvánnyal, amit a tükörképe nyújtott, igazából alig bírt betelni vele. Nézte formás kis popsiját, ahogy a tanga feszül a harmatos bőrén. Szép. A fiúk váltig állították, hogy a bőrének nagyon jó illata van, de ennek ellenére használta azt az Ed Hardy parfümöt. A többi lány az osztályban komoly riválisnak tekintette őt, pedig alig tett valamit ezért. Gondolataiból a zárak csattogása térítette magához, majd a nagy zöld ajtó kinyílt, és egy vigyorgó fej bukkant elő. Peti. 185 centi magas, közepesen kigyúrt testalkat, de azért minden kockája nem volt még meg formás fiú teste volt és feszes feneke, a lányok szerint.
– Szia kislány, eltévedtél? – kérdezte, majd szélesre tárta az ajtót, egy nagy vigyorral az arcán. A lány a nyakába ugrott és szorosan átölelte, éreztetve kissé vágyait, még jobban átkarolta és a lábaival is átkulcsolta a fiút a dereka alatt. Majd szépen így besétáltak a lakásba, és az ajtó bezáródott mögöttük.
– Üres a pecó? – kérdezte Kitti.
– Naná, én megmondtam előre, hogy ez lesz, remélem nem zavar ez az édes kettes dolog. – kacsintott szép barna szemekkel.
– Á, ugyan, kell ilyen is, igazából alig vártam, hogy itt legyek, már hiányzott a kis Peti. – ezt egy nyelvnyújtással erősítette meg.
Peti közelebb lépett hozzá, megsimogatta az arcát, majd finom, nagy, meleg tenyerét a lány nyakára helyezte, közelebb lépet, annyira, hogy már meg tudta számolni a mini szeplőket a lány orrán. És megcsókolta, finom, forró nyáluk és nyelvük egybeforrt. Peti volt az erősebb, az ő nyelve került át a lány szájába, vívták a saját kis háborújukat, elveszve az idő tengerében. Közben kezeik sem voltak restek, a lány bal keze átkarolta a fiút, és a hátizmain állapodott meg, míg a jobb keze Peti fenekére vándorolt és finoman, de mégis erőteljesen, jelezve, hogy maradni szeretne ott, belemarkolt. A fiú keze még a lány arcán pihent, cirógatta azt. Míg a másik szabadabb kezével a lány testén járt körbe-körbe, és nem tudott betelni az érzéssel. Finom érzés, tapintás, érzékiség, és lassú kín keserves édes szenvedés, amely őrjítően morzsolta fel az érzékeiket. Peti keze elindult lefelé a lány mellkasa felé megcirógatta a melleit, majd körkörös mozdulatokkal lassan lejjebb haladt a pocakra, majd ott finom becsúsztatta a top alá a kezét és az oldalán keresztül a hátára vándoroltak az ujjai, ahol finoman belekarmolt Kitti derekába, amire a lány fel is szisszent, és támadást indított Peti ajkai ellen, finoman harapdálva azt és be-beszívta a saját ajkai közé. Végül a fiú keze megállapodott a lány fenekén, bár a kezét legszívesebben becsúsztatta volna, a farmer túl szoros volt. A lány segítőkész keze, azonnal a segítségére sietett, egy gyors vigyort megejtve kigombolta a saját nadrágját és a srácét is.
Egyszerre szabadította meg magukat a szoros nadrágok gondjától, hiszen Petinek, már erőteljesen állt a farka, készen bármilyen akcióra. Ezt szintén egy kósza vigyorral nyugtázta Kitti, a fiú keze sebesen a lány fenekére kúszott és élvezte amit ott talál, bele-belemarkolt keményebben finomabban, mikor hogy érte. A felsőjüket már le se vették, ajkaik csatát vívtak a másikkal, érintésük egybeforrt, ott simogatták egymást ahol csak érték a másikat. A lány hirtelen lehúzta Peti sötétkék kockás boxerét, és nyugtázva érezte, hogy bizony ápolt területre érkezik, majd érezve a forrón lüktető merev hímvesszőt, megmarkolta, és ritmikusan húzogatni kezdte. Petiből kisebb nyögés roham indult el, érezte alfeléről a gyönyör érzését, nem hagyhatta magát ilyen könnyen legyőzni, éppen ezért Kitti nedves, lucskos tangáján keresztül izgatta, simogatta, amit csak ért, majd egy kézzel félrehúzta a tangát és megkereste a csiklót, Kitti eléggé nedves volt már, bármit el tudott képzelni, ami még történhet.
Ez a gondolat még inkább megzabolázta a lányt és még erősebben húzogatta a srác péniszét. Peti a legfinomabb, legérzékibb testrészét izgatta a lánynak, aki ezt egyre hangosabb és gyorsabb zihálással hálálta meg neki, úgy érezte ez a vég, – Itt a gyönyör, igen, igen – gondolta. Peti lassított, majd megállította a kis szorgos ujjacskáit, és egy hirtelen mozdulattal letépte Kitti tangáját, ami azonnal a földre hullott. Megfordította a lányt és kutya pózba állította ott a parkettán. Alig várta, hogy becsúsztathassa és bele-belelökje dagadó farkát. Egy mozdulattal odaállította a vagina nyíláshoz, és szépen lassan becsúsztatta, a lány felnyögött, érezte ahogy a teste megremeg a kéjtől, de ez még nem a vég, sőt egyáltalán nem a vége. Megint, lassan kivette Kittiből, majd lassan, lassabban mint az előbb belecsúszott. Közben kezei a lány hátát, melleit simogatták, ahol csak hozzájutott a lány testéhez. Majd egyre inkább gyorsítottak a tempón, nyögéseik egymást nyomták el. Kitti nem bírt magával, kihúzta magából a Peti lüktető farkát, a fiút a hátára nyomta és beleült. Újra és újra. Nem bírt magával, eszméletlenül akarta ezt a srácot.
Egyre gyorsabban lovagolt a fiún, érezte a vég közeledését, már nem bírták elnyomni se a nyögéseket, se a sikolyokat. A gyönyör kapuja közeledett, hirtelen megfeszült mindkettőjük teste, érezte Kitti, ahogy Petiből kiáramlik az új élet, bele az ő testébe, elmosolyodott. Eszméletlenül hatalmas orgazmust éltek meg közösen, ritka élmény az ilyen. Hatalmas sóhajtás tört fel belőlük az aktus után közvetlenül, majd a lány lemászott Petiről, és a mellkasára feküdt. Így aludtak el

Addig köröztem a csiklóján, míg hörögve elélvezett

péntek, március 25th, 2011

Egy forró nyári délelőtt úgy döntöttem, lemegyek úszni egyet a Duna-partra. Hétköznap lévén úgy voltam vele, hogy nem nagyon lesz senki ott és kipróbálhatom a nudistáskodást. Kicsit szégyenlős típus vagyok, de vonzott a gondolata, hogy úgy legyek az anyatermészetben, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Összepakoltam tehát a fürdőgatyám, naptejet, törülközőt megy egy nagy üveg hűtött vizet és lementem egy közeli partszakaszra. Itt van egy holtág is, elég szép tiszta vízzel egy pár méteres erdősávval elválasztva a Dunától. Tetszett a hely, le is telepedtem, ruhákat egy fára csaptam de azért felvettem a fürdőgatyám. Nem akartam egyből fejest ugrani a dologba, előbb kicsit fel akartam mérni a terepet.
Első ilyen próbálkozás révén kicsit féltem hogy belebotlok egy osztálytársba és akkor szeptembertől hallgathatom majd a suliban hogy a parton lengettem a kolbászt. Miután úsztam pár bemelegítő kört és meggyőződtem róla hogy nincsenek a közelemben emberek, elindultam vissza a cuccomhoz hogy a fürdőgatyámat is ott hagyva megtegyem azt,amiért lejöttem. Utolsó vizes ruhadarabomtól is megszabadulva ott álltam a parton anyaszült meztelenül. Hihetetlenül felszabadító érzés volt! Élveztem ahogy a levegő átjár a lábam közt és hogy a napfény milyen gyorsan melegíti fel a vizes fürdőgatyától még mindig fázós farkam. Szép lassan visszasétáltam a vízbe és úsztam így is pár kört, aztán kifeküdtem a homokra megszáradni, átmelegedni, ellazulni. A tudat hogy tilosban járok, elvégre nem nudi strandon voltam és akár fel is jelenthetnek közszemérem sértésért adott egy kellemes bizsergő izgalomérzést. Hirtelen belém hasított a felismerés, hogy a nagy ellazulásban elfelejtettem bekenni magam naptejjel és ebből kifolyólag ég a bőröm.
Visszamentem az árnyékba a cuccomhoz, amikor is észrevettem hogy a szomszéd csaj sétál felém! Gyönyörű lány, szőke hajjal sportos testalkattal, domborodó feszes mellekkel és gömbölyű fenékkel minden korombeli fiú álma. Régebben a fél életemet náluk éltem le, nagyon jó barátok voltunk, de általános iskola végén távolodni kezdtünk egymástól. Mindenkit más felé vitt az élet. Szerencsére mire észrevett magam köré tudtam csavarni a törülközőt. Bár örültem volna neki ha meglát, de mégsem így kéne ráköszönni. Integettem neki, és oda is jött. Mint kiderült sétálni jött egyet az erdőbe.Elkezdtünk a régi hülyéskedésekről beszélgetni, meg hogy milyen jó volt együtt lenni látástól mikulásig és hogy miért is nincs már ugyan így. Aztán meglátta a vizes fürdőgatyámat a földön.
– Őő, Dani az ott a te gatyád?
– Aha -mondtam egy bátortalan vigyor kíséretében.
– Úr isten, akkor te itt most nudizol?
– Hát, a törülközőn kívül nincs rajtam más. Ki akartam próbálni milyen érzés, de kicsit váratlanul tűntél fel és nem tudtam visszaöltözni.-mentegetőztem, mert nem akartam hogy zavarában lelépjen.
– És, milyen? – kérdezte pironkodva.
A kérdés meglepett, nem erre számítottam, azt hittem hülyének fog nézni és elmegy.
– Igazából nagyon felszabadító érzés, tök jó hogy semmi sem takar. Szabad vagy, mint a madár. Próbáld ki ha akarod.
– Á, én szégyenlős vagyok ehhez.
– Akkor csak a vízben. Ússz egyet úgy hogy nincs rajtad semmi. Ha akarod elfordulok amíg ledobod a göncöket és akkor megyek be ha te szólsz hogy okés.
– Hát,úgy esetleg. De tényleg ne leskelődj!
– Jó-jó ne aggódj. Tessék,már el is fordultam – mondtam miután beálltam neki háttal.
Egy kis mocorgás, aztán hallom, ahogy ruhái landolnak a homokban. Apró kavicsok surrognak a talpa alatt ahogy a víz felé sétál, nem tudom megállni, hogy ne pillantsak hátra. Bokáig áll a vízben teljesen meztelenül, én meg a világ legszebb női fenekét lesem közben. Gyönyörű kicsit fehér gömbölyű popsi, mindent megadnék, hogy megfoghassam. Féfiasságom elkezd meredezni a látványtól, elfordulok hát, hogy ne teljesen álló farokkal sétáljak be előtte.Egyszer csak kiált,hogy bent van,mehetek. Megfordulok elkezdek felé sétálni,közben ő leplezetlenül bámulja a gyíkomat, ahogy az egyre jobban emelgeti a fejét.Mikor már elég mélyen bent vagyok úszni kezdek felé.
– Na, milyen érzés?
– Nagyon király! – mondja vigyorogva.
Úszkálunk fel-alá, vitetjük magunkat a sodrással,fröcsköljük egymást, nagyon jól érezzük magunkat. Közben én próbálom elkapni a kivillanó részleteket,de ügyel rá hogy ilyen ne legyen. A víz eléggé kiszívott mindkettőnket és kezdtünk fáradni. Végül megkértem hogy menjünk ki.
– Okés, de te mész elöl és fordulj meg amíg kiérek és felöltözöm.-mondta
– Ugyan már! Befelé te is láthattál engem. Úgy fair ha most én is látlak. Más úgy sincs itt és én meg már mutattam mindent. Most rajtad a sor.
– Kicsit habozott, de utána szépen lassan megindult a part felé velem együtt.
Mikor kiértünk a vízből végig néztem a testén. Gyönyörű látvány volt! A formás ciciken pici rózsaszínes meredő bimbók. A csupasz picit még libabőrös punciján megcsillant a rajta maradt víz. Gyomrom görcsbe rándult az izgalomtól, farkam egyből vigyázba vágta magát. Makkomról finoman hátracsusszant a bőr, és megjelent a hegyén egy csillogó csepp. Most már ő is tüzetesebben végigmért. Szeme hosszan időzött meredő dákómon, majd pillantása végigpásztázta felső testem is.Hálát adtam az égnek hogy pár hónapja belekezdtem a gyúrásba, és hogy ennek eredménye láthatóan tetszik neki. Nem akartam hogy ez a buli leálljon,gyorsan ki kellett találnom valamit. Ekkor eszembe jutott, hogy a megjelenése előtt miért is indultam a cuccaimhoz.
– Figyu, Kriszti! Mielőtt jöttél, pont be akartam kenni magam, csak aztán kiment a fejemből. Eléggé érzem, hogy kezdek leégni, és a te hátad is piros. Bekenjük egymást?
– Ja, ez jó ötlet. Nem kéne szénné égni, és úgysem tervezek még egy darabig felöltözni. Megtetszett a nudizósdi – mondta vigyorogva.
Ez a kijelentés meglehetősen boldoggá tett. Megkértem hogy feküdjön hasra, hogy bekenhessem a hátát naptejjel. Értek a masszírozáshoz, be is vetettem minden tudásom, hogy elkényeztethessem. A nyakánál kezdtem, és finom körkörös mozgásokkal haladtam egyre lejjebb, így felvive a naptejet. Látszott rajta, hogy élvezi, amikor a fenekéhez értem láttam, hogy nyitódnak szét a nagyajkai, és csillog a bejárat a nedvességtől. Ettől farkam még merevebb lett, azt hittem felrobban menten annyi vér volt benne. Haladtam lejjebb, a belső combjain kezdtem el maszírozni a bársonyos bőrét egészen a punci alatt. Sóhajtozni kezdett és látszott, hogy egyre jobban izgatja a dolog.
Egyszer csak szirénázást hallottam. A parttól 150 méterre van egy út az erdősáv túloldalán. Ott állt meg a szirénázó rendőr autó. Na basszus! Valaki kifigyelt minket és felnyomott! Nincs jobb szórakozásuk? Felpattantunk a homokból, és a cuccokhoz rohantunk. Neki nem lett volna ideje felöltözni, nekem meg szimplán nem jutott eszembe a lehetőség, úgyhogy a ruhákat és minden mást eldugtuk egy nagy bokor alá. Mi tovább futottunk, egészen egy kis patak medréig, amire rádőlt egy még lombos fiatal fa, és elég jó takarást nyújtott. Pár évet airsoftoztam erdős területeken, tehát megtanultam jó a rejtekhelyeket gyorsan kiszúrni, és ennek a képességnek most eléggé hasznát is vettük. Beugrottunk a kidőlt fa alá, pont annyira volt mély alatta a vízmosás, hogy az oldalához lapulva szorosan de elfértünk. A távolból beszélgetés hangjait hozta a szél.
– Hülye vénasszony. Minek kell elszúrni mások boldogságát? Két fiatal jól érzi magát, és mivel ő nem ezt csinálja ezért egyből obszcénná, meg sértővé válik a dolog. Én bűnözőket akarok elkapni, nem pedig párocskákat hajkurászni!
– Ne morogj már – mondta a másik fickó -, szólunk nekik, nem visszük be őket és kész. Amúgy is megnézném a csajt. Hátha még pucér.
– Ebben van valami! – jön a kaján válasz.
A hangok közelednek, mi összéb húzódunk, hogy semmiképp ne lógjunk ki a fa alól. Így a férfiasságom nekinyomódik Kriszti combjához. Kicsit összerezdül, de nem távolodik el. Egyszer csak lenyúl hozzá, és két ujjával végig simít az oldalán! Két rendőr keresgél utánunk az erdőben, ő meg a farkam simogatja! Léptek recsegnek a fejünk felett. Egy pillanatra megáll, aztán folytatja a cirógatást, finoman végighúz rajta a körme hegyével, két ujjával köröz a végén. Minden önkontrollomat össze kell szednem, hogy ne sóhajtsak fel hangosan, már alig állok a lábamon. Én is a puncija felé nyúlok, de finoman eltolja a kezem.
– Én kicsit hangos vagyok ha elmegyek – súgja a fülembe. – Majd ha elmentek.
Nem túl sok erőm van az ellenkezésre, mindent elemészt, hogy visszatartsam a kilövést. Csobogást hallok pár méterrel odébbról. A két rendőr feladta a kutatást, és csalódottan pisálnak a vízmosás egy távolabbi sarkába.
Figyelmem újra Krisztire öszpontosul, simogatni kezdem formás melleit, ujjaimmal körözök hegyes kis bimbóin. Muszáj hozzá érnem, már nem bírom ki. Szerencsére ezt nem ellenzi, sőt behúnyt szemmel halkan sóhajtozik. Marokra fogja a dákóm, és egyre határozottabban veri. Egyik kezem leveszem a melléről, és az öklömbe harapok, hogy fel ne kiáltsak. Elönt a forróság, már nem bírom tartani. Ondóm sugárban lövell Kriszti gyönyörű combjára, és csorog lefelé. Markába gyűjti azt, ami még kicsöpög, majd finoman szétkeni szemérem dombján. Remegő térdekkel állok a fa alatt, várom, hogy a sünök odébb álljanak. Egyszer csak a távolból halljuk, hogy indítják a kocsit, visszamegyünk a cuccokhoz, és kihordjuk a napra őket.
Most, hogy a rendőrök elmentek teljes figyelmemet a velem lévő lány örömére tudom fordítani. Finom szájra puszival indítok, ami egyre hevesebb csókká válik. Elszakítom magam a szájától, hogy megindulhassak lefelé. Ajkaimmal finoman végig simítok a nyakán, csókolgatom. Lefekszünk a homokba, csókjaimmal most kulcscsontját borítom el, miközben a melleit meg a hasát simogatom. Gyorsuló légzése jelzi, hogy élvezi. Haladok lejjebb, számmal eljutok a bimbókig, finom puszi a jobb hegyére, majd a balra, utána nyelvemmel ingerlem megint a jobb oldalit,miközben a kezem szépen eltalál a puncijához. Hangosan felsóhajt,fenekét kicsit megemeli, majd visszaejti a homokba. Simogatom a nagyajkakat, majd megnedvesítem az ujjam a csillogó nedvvel, és áttérek a csiklóra. Apró körkörös mozdulatokkal ingerelem és belecsókolok a köldökébe.Kis sikkantás, majd halkan nyögdécselni kezd. Nyelvemmel végigsimítok a szemérem dombján, és egy apró puszi a csiklóra. Kezem lejjebb vándorol, mutató ujjam eltűnik a szűk kis lyukban.
Tocsog a kéjnedvben, hüvelye ráfeszül az ujjamra, majd elenged. Nyelvemmel folyamatosan csiklóján körözök, miközben a középső ujjam is elmerül a dús nedvű barlangban.Egyre hangosabb nyögések keretében a hajamba túr, alteste már remeg az élvezettől. Ujjaim ki-be járnak miközben egyre erélyesebben nyalom, szabad kezemmel meg a mellét maszírozom. Egyre sűrűbben liheg, nyög, majd egy hatalmas sikítás keretében megfeszül a teste, feneke felemelkedik, majd visszaesik, és remeg,ráng. Végül lenyugszik és csak liheg, fáradt-hálás szemekkel néz rám.
– Ez volt az első igazi orgazmusom – mondja kimerülten,
Ezek után muszáj volt lehűteni magunkat, úsztunk egy rövidet. Időközben rájöttem,hogy én kihagytam a testem naptejjel történő bekenését, és vörösre égtem, mint egy rák. Minden érintés úgy fáj mint ha izzó vassal püfölnének, így elég nehéz lenne folytatni. Arról nem is beszélve, hogy késő délután ez a part megtelik fáradt, munkából hazatérő bámészkodókkal, és nem szeretnénk meztelenül pózolni egy fél falunak. Gyors öltözködés, majd kézen fogva mentünk haza. Megbeszéltük, hogy visszatérünk ide, amint regenerálódtam, és gumikkal fölszerelkezve tovább is léphetünk.

Az orvosi rendelőben

hétfő, március 21st, 2011

Szeretem az esőt. Ezért sétálok most itt. Hallgatom lépteimet a pocsolyákban, és figyelem a vízgyűrűket, amelyek a lehulló esőcseppek után maradnak. Fellépdesek a lépcsősoron, és visszatekintek az utcára, majd belépek az ajtón. Zöldre festett falak fogadnak, és egy olyan szag amit jól ismerek, de fogalmam sincs, hogy mi lehet az pontosan. Csak azt tudom, hogy minden ehhez hasonló épület ettől a szagtól bűzlik, és nekem rögtön felfordul tőle a gyomrom. Hogy hol vagyok? Mint mondtam, szeretem az esőt. Ezért kell most besétálnom az orvosi rendelőbe.
Igen, egy kis torokgyulladás. Túlélném orvos és gyógyszerek nélkül is, de jó ürügy hogy lóghassak a suliból.
– Jó napot, Nagy Nikolett vagyok, 92-ben születtem, és a Halász doktornőhöz jöttem. – darálom unottan, mikor valaki végre kegyeskedik az ablakhoz jönni. Végül is mindegy, hogy itt állok, vagy ott ülök, semmiképp nem jutok be hamarabb, de azért csak morgok magamban.
– Foglaljon helyet – mondja, miközben papírjaimat egy asztalra készíti.
Körülnézek a rendelőben, az egyik kislány ismerős. Az ablak előtt ül anyjával. Mindkettőnek szőke haja és nagy, barna szemei vannak. Igen, oda jár, ahova én jártam általánosba, most lehet kb. harmadikos. Őt szívattuk mindig, jó messzire elküldtük, és megkértük, hogy nézze meg, nem vagyunk-e ott. Mindig bevette.
A sarokban két kis cigánylány ül. Természetesen gyönyörű, ízléses öltözékben. Mindkettőn virít a rózsaszín top, és a hozzá illő rózsaszín nadrág. Ha fizetnének, akkor sem vennék fel semmi rózsaszínt. Szinte teljesen egyformák, egyedül a cipőjük színe különbözik. Az egyiké fehér edző cipő, a másiké nagyjából ugyanolyan, leszámítva, hogy aranyszínű. Te jó ég, mióta gyártanak aranyszínű edzőcipőt? Marad tátva a szám, de csak gondolatban. Pár másodpercig még elgyönyörködöm bennük, aztán szemügyre veszem, ki van még itt.
Egy apuka. Aranyosnak látszik. Bár a fia – aki megítélésem szerint körülbelül 3-4 éves lehet – kissé hiperaktív. Már az előbb háromszor körberohanta a termet, átmászott az üres székeken, most pedig a csempe illesztési vonalain egyensúlyozik, hihetetlen ügyességgel. Végül is engem nem zavar, amíg nem a fejem tetején akar ugrálni.
Ez három ember. Ha mindkét cigánylány beteg, akkor négy. Az orvosomat ismerve fél óra alatt végzek. Talán. Először is ide kéne érnie. Úgy 10-15 perc telik el, amíg ülök a kemény műanyag széken, az mp3-mammal az ölemben, és jól szórakozok a kissrác mutatványain.
Végre befut az orvos is. Ideje volt, bár a pontosság nem az erőssége. Úgy hatvan körül lehet, még apukámnak is ő volt a gyerek orvosa, de nem látszik többnek 45-nél. Legalábbis az arca. Rövid, vörösre festett haja be van szárítva, szeme erősen kihúzva, a száján pedig cseresznye piros rúzs. Fehér köpenye csak azért nem lebeg mögötte, mert be van gombolva. Néha elgondolkodok rajta, hogy viselnek-e valamit a köpeny alatt, de az ilyesmit gyorsan kiverem a fejemből. Én a helyében elkezdenék fogyókúrázni. Kicsit olyan, mint valami porcukorral borított szilvás gombóc, amiből a tetején kifolyt a lekvár. Te jó isten. Nem tudom, hogy jutott ilyesmi eszembe, de most minimum egy évig nem fogok szilvás gombócot enni.
Ohh… remek. Végzett az első emberrel, a szőke kislánnyal, és mindössze 13 percébe tellett. A lány kifelé menet végig néz rajtam, de nem úgy néz ki mint aki rám ismer. Sokat változtam 2 év alatt. A hajam szőke helyett vörösen és kócosan lóg a szemembe, és fekete miniszoknya van rajtam. Az előtt sosem hordtam szoknyát. Most már folyamatosan az órám bámulom, számolom, ki mennyi időt tölt bent.
És persze megakad a szemem az éppen belépő srácon. Nagyjából velem egy idős lehet, ha a gyerekorvoshoz jött. Pedig ránézésre 20-nak saccolnám. Kissé ázott, hosszú, mogyoró barna haja a vállaira omlik, valami feliratos póló van rajta – amit nem sikerül kiolvasnom, mert gyorsan elfordul – térdig érő terepmintás nadrág, és fekete bakancs – ami tuti acélbetétes. Nekem is van egy, de most, hogy kissé „szelídebben” nézzek ki, a tornacipő mellett döntöttem.
Miután beszélt a szőke banyával, aki nekem is kegyes volt 10 perc után odafáradni az ablakhoz, leül. Pont velem szembe. Szemem egy darabig kopott bakancsán időzik – ahogy elnézem, talán villanyoszlopokat rugdoshatott vele, hogy ilyen állapotba került – majd feljebb halad, szép, szőrös lábára. Igen, itt a bizonyíték, hogy az ember a majomtól származik. A következő pillanatba bevillan egy kép, hogy hogyan nézne ki a srác borotvált lábbal, és azonnal jobban tetszik ez a szőrös változat. Legalább férfias.
Kezében mp3-mat tart, és lábával folyamatosan dobol a zene ütemére. Meg a kezével is. Jó hogy nem kezd el pogózni. Fekete pólóján csak a felirat elejét látom. Sex & Drugs… & Rock & Roll. Egészítem ki magamban. Még feljebb halad tekintetem, pici szakáll és bajusz. Igen, mindig buktam az idősebb pasikra. Hopp, egy pillanatra össze akad a tekintetem a szép mogyoróbarna szempárral, következik az általános reakció: egy pillanatig úgy érzem mintha elolvadnék, majd elkapom a tekintetem, és próbálom visszafojtani a vigyoromat. Miért nem tudok rá nézni, miért pirulok el?! Ha csak egyszer tudnám megállni ezt az idétlen vigyorgást…
– Nagy Nikolett! – szakítja félbe gondolataimat egy hang. Felállok, és bevánszorgok az ajtón.
– Jó napot!
– Niki! De rég láttalak! Hogy megnőttél!… – Én pedig csak bólogatok, helyeselek. Vén banya… hogy a fenébe lehet ennyit beszélni?! Mindjárt vége, én sosem voltam nagy dumagép, nem vagyok jó beszélgető partner számára. Csak felír valami gyógyszert, amit még kiváltani sem fogok, és ad egy igazolást a suliba.
– Viszontlátásra! – köszönök, és közben az órámra pillantok. 3 percet voltam bent. Lehet rekordot döntöttem? Kisétálok az ajtón, és a kijárat felé veszem az irányt. A srác még mindig itt van, minden önuralmamat összeszedve sikerül ránéznem, és mindössze egy pici mosolyt megeresztenem. Persze, mikor már csak a hátamat látja, fülig ér a szám. Nem röhögtem el magam, ez már valami! Az éppen belépő anyuka a kislányával persze bolondnak néz, hogy így vigyorgok, de nem igazán érdekel, hogy az emberek többsége mit gondol rólam. Az egyetlen dolog, ami most érdekel, hogy az a srác mit gondol rólam.
Végül is… esik az eső, a busz csak negyed óra múlva jön, és itt egy szimpi kávéautomata – állapítom meg, mikor kilépek az épületből.
Gőzölgő, csokis cappuccino-nak nevezett italommal dőlök a lépcső melletti korlátnak, és próbálom összeszedni gondolataimat. Már a második pohárral iszom, amikor végre kilép az ajtón a srác. Körül néz, majd leül, pontosabban neki dől a szemben lévő korlátnak.
– Szia. Laci vagyok – szólít meg.
– Hello. Niki – felelem, és kitartóan küzdök az idétlen vigyorgás ellen.
– Kire vársz? – hangja kicsit remeg. Én mindenesetre örülök, hogy egy ilyen kérdéssel jött, nem pedig valami „Bocs, elhagytam a telefonszámom, megadod a tiedet?” vagy a „Szépek a lábaid! Mikor nyitnak?” típusú szövegek egyikével.
– A buszra, de nincs nagy kedvem elázni az esőben. – mondom az előre kigondolt választ.
– Pedig már szépen eláztál – jegyezi meg mosolyogva. Tény, hogy mindenemből csöpög a víz.
– Nincs nagy kedvem ennél jobban elázni. – helyesbítek mosolyogva. Tekintetem egy pillanatra elidőzik a szakállán. – Hány éves vagy? – kérdem. Ilyen tehetséggel elmehetnék színésznek.
– 16.
Pár perc után befut a busz, és mindketten felszállunk. Laci, mint udvarias úriember, előre enged engem. Közben a hangja is megjött. Olyan, mint a Shrek-ben a szamár – gondolom magamban. A buszon természetesen csak egy üres hely van.
– Nem ülsz le?
– Nem kösz – felelem. – nem szeretek úgy ülni, hogy mások állnak.
– Akkor ülj az ölembe. – mondja ki, szinte természetesen, én pedig pirulva visszautasítom. Bár érteném magam ilyenkor. Mielőtt még leszállok, msn címet cserélünk. Elő szedek egy kis papírt, meg egy tollat, (szándékosan nem a telefonomba írom fel) hogy amikor felírta, „véletlenül” végig simíthassak a kezén.
A mennyben érzem magam. Még a nap is kisüt, bár szivárvány elmarad, de azt hiszem, pillanatnyilag én vagyok a legboldogabb ember a világon. Mint pihe könnyű szellő, szinte lebegve kerülgetem a pocsolyákat.

Vonaton – szextörténet

hétfő, március 14th, 2011

Utazom a vonaton suliból hazafelé. Minthogy a második megállónál leszáll majd’ minden fülketársam, kettesben maradok a szemben ülő leányzóval. Tavasz vége lévén szűk miniszoknyát visel, és fehér blúzt, amelyiken felső két gombja ki van gombolva… A harmadikat is csak a lélek tartja, de szerintem az egész blúz legszívesebben visítana, annyira feszül, szívesen ugrana le inkább a felsőtestről. Megunom a jegyzetek bújását, bedobom őket a táskába. Agyam leszívva, így csak bambán nézek magam elé, ha pontosan meg akarom határozni, merre: hát akkor a leányzó szoknyája alá és lábai közé.
Nem kell sok időnek eltelnie, mire felfogom, mit is látok. A lányon – aki olyan bátor módon belátást enged a combjai közé – nincsen bugyi.


Ismerem én kérem a bugyifajtákat előző barátnőim révén. Van a vitorlavászon (szexhez nem ajánlott, nálam fél perc alatt kókadást okoz, ha meglátom, de általában nincs jelentősége. Mert a legtöbb lány ezt a nehéz napokon használja, amikor úgysincs lehetősége a rohamhuszárnak bevenni az erődítményt.)
Van a francia bugyi (eggyel jobb, mint az előző, főleg, ha csipke), a kis-csipke bugyi, a hálós bugyi (anyagában erősen hasonlít a szúnyoghálóhoz), tanga bugyi, a pánt-bugyi (én csak vágatból kiműtendő bugyinak hívom) az alig-bugyi stb. De akárhogy is meresztem a szemem, hogy felfedezzem a fehérneműipar egy esetleges újabb huncut remekét – hiába. A lányon – bátran kijelenthetem: nincs bugyi. Ej, angyalom, hát ennyire siettél a vonathoz?
A kis dög észreveszi, mit nézek, és még jobban szétterpeszt. Ekkor indul le szépen lassan egy izzadságcsepp a hátamon. Ez több volt, mint egyértelmű jelzés. Semmi kétség, ez a leányzó itt velem szemben azt akarja, hogy megdugjam. Jól van, jól van, nem vagyok én hülye gyerek, olvasok én a jelekből! Főként, miután mindketten az elhúzós fülkeajtó fölötti zárópecekre pillantottunk. Átgondolom helyzetünket: kaller most ment el, jó ideig nem jön vissza. Fülkeajtó bezár, zöld függöny el. A leányzó ugyanabban a hanyag pozícióban ül tovább, a legkevésbé sem diszkrét terpeszben. Száját beharapja és mosolyog rám. Két kezemmel a térdére támaszkodom és először a szemébe, majd a dekoltázsába nézek. Végül úgy csapunk le egymásra mint az éhes sasok. Semmi kis finomkodás, női előjátékolás. Akkora lendülettel állunk neki a dolognak, hogy attól tartok, a vonatvezető megérzi, hogy valami tologatja (vagy inkább toszogatja?) visszafelé a vonatot.
Szinte belepréselem a lányt az ülésbe, aminek háttámlája olyan furfangos módon van megcsinálva, – aki utazik, az tudja – hogy egyetlen mozdulattal akár fekhellyé is alakítható. Amilyen hévvel lökdössük egymást, majdhogynem másodpercenként változtatunk a bútorzaton: ágy, fotel, ágy, fotel, ágy, fotel. Kis partnernőmnek olyan pajkos a fantáziája, hogy amint sűrűsödnek a vasúti átjárók, ragaszkodik hozzá, hogy az elhúzott függöny alatt kidugja a lábát, és talpát az üvegre tapassza. Ugyanis igen felcsigázza a gondolat, hogy mit szólhatnak a várakozó autósok… Azt már nem engedem, hogy ugyanezt a folyosó felé is megtegye. Hullámzik ott a függöny így is eléggé, amikor annak döntve döngetem. Attól félek, kitörjük az üveget, és szégyenszemre pucéran esünk ki az átjáróba az esetlegesen ott álló utasok nagy megdöbbenésére, de nem. Legutoljára a kis gibbonom belekapaszkodik a csomagtartó rácsaiba, és lábait a derekam köré fonva tekergőzik, mint egy kígyó. A zöld kárpitú ülések, a zöld függöny és a csomagtartóról lógó, rám fonódó istennőtől olyan érzésem van, mintha a dzsungelben lennénk, és én lennék Tarzan, aki épp buzgón műveli meg asszonyát, Jane-t. Nagyon szívesen el is eresztenék már egy igazi, öblös tarzani kéjüvöltést, ha nem tartanék attól, hogy meghallják. Nem így partnernőm, aki teli torokból sikítja világgá, hogy mindjárt jó neki, mindjárt…, mindjárt…, most! – immáron harmadszorra. És közben olyan tekergőzéseket végez, hogy érzem, hogy én is mindjárt…, mindjárt…
Hogy a mindjárt-ból mégsem lett most, annak az az idős bácsi az oka, aki megkopogtatja a vállam, és bocsánatkérőn néz – nyilván nem túl értelmes arckifejezést produkáló – ábrázatomba.
– Ébresztő, ébresztő, fiatalember! Komáromban vagyunk! Maga itt szokott leszállni, nem?