Posts Tagged ‘sztori’

Az ács baszása

vasárnap, április 3rd, 2011

Szájából, ha éppen nem méretes szögek kandikáltak kifelé, vidám füttyszó fakadt. Délutánonként, amikor a napsugár megette a hatását, és felfelé nyomta a szeszfokot, harsány nótázásba kezdett. Nem számított, hogy a kisváros szélén, vagy a közepén akadt dolga – egyik tető olyan, mint a másik -, szélnek üvöltötte az teljes repertoárját.
Leginkább nyáron szeretett dolgozni, amikor mindenki mást hőguta kerülgetett. Olyankor már délelőtt elővette a leghosszabb és legcsöpögősebb nótákat, és azzal szórta tele a környéket.
– Ezé’ nem haladtál semmit reggel óta! – kiáltott fel a felesége a készülő tető irányába.
Hiába látogatta az asszony naponta háromszor, hiába tartott helyszíni szemlét, ő a földről nem láthatta, amit az ácsmester odafentről! Most is éppen kipottyantotta az arasznyi szöget a szája sarkából, és majdnem utána huppant a mélybe a hosszúfejű kalapács is, a feleség hajszál híján nem menekült meg az égi áldástól, ha nem működnének a reflexek…
Mert mit látott az ács az illatos lécek közül? Miközben az asszony kárálását engedte el a füle mellett, a szemközti ház kitárt ablaka mögött egy összegumizott hajú, széles csípőjű nő nyújtózkodott. Mindene terjengős volt, mellei alig fértek a tartójukba, feneke majdnem szétrepesztette az apró bugyit. Ráadásul oda is mosolygott a mesterre, akinek egyből beindult az egészséges fantáziája, s ugyanakkor a kalapács is újra menekülni akart.
Szerencsére a reflex működött, és a feleség is eltávozott a ház tövéből – egy ismerőssel beszélgetve az ABC felé haladt -, így a község egyetlen ácsmestere zavartalanul szemlélhette az egész ablakot kitöltő látványt. Csavart egyet a forgalomban lévő nóták palettáján, és olyanokra zendített rá, egyikre a másik után, amelyek egyértelműen jelezték a keskeny utcácska túloldalára az ő épkézláb szándékát.
Az áradó testalkatú nő még kicsit mosolygott, majd tett-vett a helyiségben, csak néha bukkant fel hiányosan felöltöztetett teste egy-egy röpke pillanatra. Olyankor széles derűvel jutalmazta a kifogyhatatlan nótákat.
Az ácsmester türelmesen megvárta, amíg a felesége visszafelé jövet is leellenőrzi a munkálatokat, és megjegyzi:
– Ezé’ nem haladtál már félórája semmit!
Aztán gyorsan learaszolt a félkész tetőszerkezetről, és a két utcával arrébb található, korábbi munkája helyszínére távozott, mintha ottfelejtett volna valamit. Bármi ottfelejtéséről szó sem volt, sőt azt már azóta minden nap elhozhatta volna, amikor ilyentájt sürgősen odalátogatott. Inkább vitt valamit sürgősen, amit kapkodva és mohón ürített a főzést félbehagyó háziasszony buja ölébe.
A kétmaroknyi, laza melleket éppen csak kibuggyantotta, a bugyit bokáig tolta, és rádöntötte a nőt a konyhaasztalra. Elégedetten szemlélte a kedélyes félgömböket, miközben éppen csak kigombolta a nadrágját, és előhalászta két kanyarral megcifrázott farkát, majd tüstént benyomta a kitárt punciba. Talán két percig csattogott egymáson a két test – miközben az ácsmester lelki szemei előtt a másik, a szemközti ablakban megcsodált, kiadós formák lebegtek masszívan -, amikor hangos sóhajjal kihúzta az ácsceruzát, és nyögve a nő partjaira kente a tartalmát.
Megelégedetten gombolkozott, még belekukkantott a rotyogó fazékba, s nem törődve azzal, hogy a nő még most kezdett volna úszni a nedves boldogságban, búcsút intett az ajtóból.
Kisvártatva a tetőn fújta ki magát, és hetykén leste a szemközt még mindig bugyiban-melltartóban flangáló ducit.
– Akár téged is megbütykölhettelek volna! – mormogta magában.
Valójában a vágy lelappadt, már nem a melleket találta nagynak, hanem a nő hasát. Sokkal jobban érdekelte volna az a fiatal husika, akit tegnap ugyanebben az ablakban láthatott.
– Az aztán igen! – csettintett a nyelvével, és rázendített a „Jaj cicá”-ra.
A lánya lehetett a méretes nőnek, de nemcsak korban, kiterjedésben is fele vagy harmada. Sajnos ő nem mosolygott, szinte tudomást sem akart venni róla, hogy micsoda nótás kedvű mester dolgozik a tetőn, de a cicik kihegyezve álltak, és a távolság ellenére szinte érződött a résnyi punci illata.
Az ács úgy döntött, hogy a következő napon is még a tető innenső oldalán akad dolga, hátha viszontlátja a hamvas szépséget, mielőtt szokás szerint átszalad az előző munkája helyszínére, sietve belekukkantani a fazék mélyére.

Egy lány napja két részben

csütörtök, március 31st, 2011

Elővette a dobozban rejlő tárgyat, mely egy fekete színű, hosszúkás vibrátor volt. Sóvárgó tekintete elárulta, már nagyon kívánja magába a tisztelt eszközt. Régóta nem nyúlt hozzá, hisz előző barátja tökéletesen ki tudta elégíteni minden szempontból. Most is vágyakozva gondolt Dani testére, a formás fenekére, a szépen kidolgozott felsőtestére, majd egy halk sóhaj hagyta el a száját. Az ágy felé fordult, szép, kecsesen rádőlt. Testét megszabadította a toptól és a francia-fehérneműtől, ami már csak zavarta a további eseményekben.
Átlagos teste volt, mégis az arcát folyton dicsérték, szerették, ha mosolyogni látták, sőt szívesen nézett a tükörbe. Arcát mintha angyalok faragták volna, szőke haja és mandula zöld szeme, kis pisze orra az arcát szépségessé tette. Hihetetlenül el tudta csavarni a fiúk fejét. Teste átlagos volt, mégis vigyázott az alakjára, kellemes tónusú bőrszín, és a bőre teljesen finom volt. Noha soha nem öltözködött kihívóan mégis csinos alkatát sok lány irigyelte. Testét fekvő pozícióba helyezte az ágyon, és mivel ruháitól megszabadult már, szabadon élvezhette a saját testét. Először melleit kezdte el simogatni, majd az oldalát cirógatta. Majd újra a mellét, érezte, ahogy az ujjai között a mellbimbókat morzsolta, ahogy megkeményednek, és megfeszülnek a mellei.
A homlokáról izzadság cseppek csordogáltak, talán a meleg okozhatja, vagy, hogy a testét már a hormonok irányítják. Melleit simogatva, légzése egyre szaporábbá változott, kis sóhajok hagyták el gyönyörű ajkait. Majd a kezével szépen lassan lefelé kezdett el haladni, míg el nem érte a belső combjait. Eközben jobb kezében szorongatta azt a bizonyos „eszközt”, és bal kezével simogatni kezdte a csiklóját. A szemérem ajkai gyönyörűen kilátszódtak, a kis és a nagy ajkak szépen fodrozódtak egymáson. Ujjait a szájához emelte, és óvatos mozdulatokkal, megnyalta a mutató és a középső ujját, és ismét a nemiszervénél simogatta magát, majd behatolt.
Először csak egy ujjal, majd amikor már eléggé nedvesnek érezte már magát, a mutatóujja is csatlakozott. Közben ajkai között egyre hangosabban hagyták el a sóhajok a torkát. Agya folyton Danin járt, a testét idézte gondolatai közt, majd a bal kezét elengedve kicsusszant a saját nedves puncijából, a jobb kezében lévő vibrátort kezdte el használni. Szépen lassan, gyengéden helyezte be magának. Amikor már érezte, hogy tovább nem megy, szépen lassan kihúzta, majd újra be s ki. Ezt a folyamatot ismételte, majd a kis eszköz végén bekapcsolta a rezgő opciót, a bütyköt eltolta balra, érezte, hogy máris mennyivel nőiesebb érzéseket él át az egész teste. Ki-be, ki-be. Felidézte magában Dani farkát, ahogy benne, az ő testében mozog, majd Dani kivette belőle a farkát és érezte, ahogy a forró sperma ráömlik a testére, hihetetlenül jó érzéssel töltötte el.
Visszaemlékezett, amikor a fürdőszobában a tükör előtt hátulról csinálta, Dani találta ki, hogy milyen izgató élmény, és tényleg az. Utána emlékezett, ahogy letérdelt elé, szájába vette a merev hímvesszőt, és fel-alá járt rajta a gyönyörű angyali arca. Visszatért a jelenhez,s torkából feltörő nyögések sorozata, egyre hangosabb és hangosabb lett. Élvezte a testében dúló érzéseket, melyek a gyönyör csúcsához közelítettek. Teste megfeszült, szinte hídba emelkedett. Hirtelen megfeszült és elernyedt, és érezte a nedves váladékot, amint távozik a testéből, később a vibrátor zaja zökkentette ki a pihegésből. Fölnézett, elmosolyodott, majd a takarót magára borítva elaludt.
Kitti zihálva rohant fel a lépcsőn, kettesével szedte a fokokat, majd megállt a zöld ajtó előtt egy pillanatra. Elkalandozott kicsit, attól, amiért ide jött, és eszébe jutott egy héttel ezelőtt mire is gondolt ilyenkor. Soha nem gondolta volna, hogy be is következik. Teste zihált, és hangosan kapkodott a levegőért, amit bőszen be-beszippantott. Mellkasa fel-alá járkált, formás mellei mozogtak, ringatóztak a vékony top alatt. Olyan szőkés barnás haja borította az arcát, amit mély zöld szem ragyogott be, arca sajátosan nőies volt, de a magassága csak átlagos, 170 centiméter körüli, formás, karcsú derekat és egy picit széles csípőt örökölt. Lábai párhuzamosak voltak, az a tipikusan meglátni és megszeretni, no meg nyálat rácsorgatni. Szoros farmer feszült a formás lábain, és egy olyan tipikus tornacsukát viselt.
Ő nem tartotta magát trendinek, de néha napján mégis adott magára. A mai, egy pont ilyen nap volt. Otthon már előre kitervelte, miket vesz fel, és mit fog tenni. Éppen ezért a kedvenc fekete, vékony, csipkés rózsás tangájába bújt bele. A tükörben jó alaposan végigmérte a saját testét, adottságait. Megnézte a 75B-s melleit, és rábólintott, hogy igenis jól állnak. Elégedett volt a látvánnyal, amit a tükörképe nyújtott, igazából alig bírt betelni vele. Nézte formás kis popsiját, ahogy a tanga feszül a harmatos bőrén. Szép. A fiúk váltig állították, hogy a bőrének nagyon jó illata van, de ennek ellenére használta azt az Ed Hardy parfümöt. A többi lány az osztályban komoly riválisnak tekintette őt, pedig alig tett valamit ezért. Gondolataiból a zárak csattogása térítette magához, majd a nagy zöld ajtó kinyílt, és egy vigyorgó fej bukkant elő. Peti. 185 centi magas, közepesen kigyúrt testalkat, de azért minden kockája nem volt még meg formás fiú teste volt és feszes feneke, a lányok szerint.
– Szia kislány, eltévedtél? – kérdezte, majd szélesre tárta az ajtót, egy nagy vigyorral az arcán. A lány a nyakába ugrott és szorosan átölelte, éreztetve kissé vágyait, még jobban átkarolta és a lábaival is átkulcsolta a fiút a dereka alatt. Majd szépen így besétáltak a lakásba, és az ajtó bezáródott mögöttük.
– Üres a pecó? – kérdezte Kitti.
– Naná, én megmondtam előre, hogy ez lesz, remélem nem zavar ez az édes kettes dolog. – kacsintott szép barna szemekkel.
– Á, ugyan, kell ilyen is, igazából alig vártam, hogy itt legyek, már hiányzott a kis Peti. – ezt egy nyelvnyújtással erősítette meg.
Peti közelebb lépett hozzá, megsimogatta az arcát, majd finom, nagy, meleg tenyerét a lány nyakára helyezte, közelebb lépet, annyira, hogy már meg tudta számolni a mini szeplőket a lány orrán. És megcsókolta, finom, forró nyáluk és nyelvük egybeforrt. Peti volt az erősebb, az ő nyelve került át a lány szájába, vívták a saját kis háborújukat, elveszve az idő tengerében. Közben kezeik sem voltak restek, a lány bal keze átkarolta a fiút, és a hátizmain állapodott meg, míg a jobb keze Peti fenekére vándorolt és finoman, de mégis erőteljesen, jelezve, hogy maradni szeretne ott, belemarkolt. A fiú keze még a lány arcán pihent, cirógatta azt. Míg a másik szabadabb kezével a lány testén járt körbe-körbe, és nem tudott betelni az érzéssel. Finom érzés, tapintás, érzékiség, és lassú kín keserves édes szenvedés, amely őrjítően morzsolta fel az érzékeiket. Peti keze elindult lefelé a lány mellkasa felé megcirógatta a melleit, majd körkörös mozdulatokkal lassan lejjebb haladt a pocakra, majd ott finom becsúsztatta a top alá a kezét és az oldalán keresztül a hátára vándoroltak az ujjai, ahol finoman belekarmolt Kitti derekába, amire a lány fel is szisszent, és támadást indított Peti ajkai ellen, finoman harapdálva azt és be-beszívta a saját ajkai közé. Végül a fiú keze megállapodott a lány fenekén, bár a kezét legszívesebben becsúsztatta volna, a farmer túl szoros volt. A lány segítőkész keze, azonnal a segítségére sietett, egy gyors vigyort megejtve kigombolta a saját nadrágját és a srácét is.
Egyszerre szabadította meg magukat a szoros nadrágok gondjától, hiszen Petinek, már erőteljesen állt a farka, készen bármilyen akcióra. Ezt szintén egy kósza vigyorral nyugtázta Kitti, a fiú keze sebesen a lány fenekére kúszott és élvezte amit ott talál, bele-belemarkolt keményebben finomabban, mikor hogy érte. A felsőjüket már le se vették, ajkaik csatát vívtak a másikkal, érintésük egybeforrt, ott simogatták egymást ahol csak érték a másikat. A lány hirtelen lehúzta Peti sötétkék kockás boxerét, és nyugtázva érezte, hogy bizony ápolt területre érkezik, majd érezve a forrón lüktető merev hímvesszőt, megmarkolta, és ritmikusan húzogatni kezdte. Petiből kisebb nyögés roham indult el, érezte alfeléről a gyönyör érzését, nem hagyhatta magát ilyen könnyen legyőzni, éppen ezért Kitti nedves, lucskos tangáján keresztül izgatta, simogatta, amit csak ért, majd egy kézzel félrehúzta a tangát és megkereste a csiklót, Kitti eléggé nedves volt már, bármit el tudott képzelni, ami még történhet.
Ez a gondolat még inkább megzabolázta a lányt és még erősebben húzogatta a srác péniszét. Peti a legfinomabb, legérzékibb testrészét izgatta a lánynak, aki ezt egyre hangosabb és gyorsabb zihálással hálálta meg neki, úgy érezte ez a vég, – Itt a gyönyör, igen, igen – gondolta. Peti lassított, majd megállította a kis szorgos ujjacskáit, és egy hirtelen mozdulattal letépte Kitti tangáját, ami azonnal a földre hullott. Megfordította a lányt és kutya pózba állította ott a parkettán. Alig várta, hogy becsúsztathassa és bele-belelökje dagadó farkát. Egy mozdulattal odaállította a vagina nyíláshoz, és szépen lassan becsúsztatta, a lány felnyögött, érezte ahogy a teste megremeg a kéjtől, de ez még nem a vég, sőt egyáltalán nem a vége. Megint, lassan kivette Kittiből, majd lassan, lassabban mint az előbb belecsúszott. Közben kezei a lány hátát, melleit simogatták, ahol csak hozzájutott a lány testéhez. Majd egyre inkább gyorsítottak a tempón, nyögéseik egymást nyomták el. Kitti nem bírt magával, kihúzta magából a Peti lüktető farkát, a fiút a hátára nyomta és beleült. Újra és újra. Nem bírt magával, eszméletlenül akarta ezt a srácot.
Egyre gyorsabban lovagolt a fiún, érezte a vég közeledését, már nem bírták elnyomni se a nyögéseket, se a sikolyokat. A gyönyör kapuja közeledett, hirtelen megfeszült mindkettőjük teste, érezte Kitti, ahogy Petiből kiáramlik az új élet, bele az ő testébe, elmosolyodott. Eszméletlenül hatalmas orgazmust éltek meg közösen, ritka élmény az ilyen. Hatalmas sóhajtás tört fel belőlük az aktus után közvetlenül, majd a lány lemászott Petiről, és a mellkasára feküdt. Így aludtak el

Hátulról beakasztottam neki

szerda, március 16th, 2011

Akkor épp pincérnőként dolgozott, esti műszakban. Megadta a számát, délelőtt tíz körül csörögtem rá. A harmadik csengetésre vette fel és álmos hangon szólt. Elnézést kértem, de nyújtózkodva mondta: semmi baj, már ideje volt felkelnie. Mondtam, hogy szívesen segítenék az ébredésben, ezen elvihorászott olyan nyújtózó kismacskaként, éreztetve, hogy lenne hozzá kedve.
Mondtam, hogy nekem is lenne hozzá kedvem, hívjon meg egy kávéra és 20 perc múlva nála leszek.
-Komolyan idejöönnééél? – kérdezte huncutkodva, olyan hallhatóan szájszélt nyalogatva.
-Már indulok is – feleltem. A farkamat gyorsan megmostam és egyben lehűtöttem, és tényleg indultam. Meleg nyárelejei nap volt, a megadott cím előtt leparkoltam és rátelefonáltam.
Egy kis pántos semmiségben jött le. Az arcán még a párna gyűrődései, a kis cickók bökdösték a vékony ruhát. Alig köszöntünk egy ismerősnek járó sziát, a liftben is csendben voltunk, csak amikor beléptünk hozzá és nyikordult a kulcs a zárban akkor fordult felém. Kislányos filigrán teste volt, max. 160 magas, nagy zöld szemek, Angelina Jolit idéző szopásra szétnyílók ajkak. Egy kézzel átöleltem, az üdvözlő pusziból csók lett. A vékony nyári nadrágon keresztül érezte a vigyázban álló farkamat.
Az ajtótól még két lépésnyit sem jutottunk beljebb, az előszobában folyt az izgatás. Egyik kezemmel a kis kemény seggét markolásztam, a másikban még mindig az irattáskámat szorongattam. Táskát földre dobtam, cipőből kibújtam, ő kislányosan húzott a hálószobája felé.
A simára borotvált puncit gyorsan megtaláltam, ő a dákót vette kezelésbe, vagyis inkább szájalásba. Nem hagytam, hogy sokat szopjon, ráültettem hamar. A haját jobbra-balra csapkodva lovagolt.
Lemosakodtunk, közben feltette a kávét. A pici panelkonyhában meséltünk, kávéztunk. Nem volt kimondottan szép arcú nő, de a száj, a kis kurvás mosoly izgatóvá tette. A teste meg mint egy bakfisé. Elmondta, hogy a gyerekei nyári vakáción vidéken a nagyszülőknél, a pasija csak hétvégeken ér rá.
A csészéket kezdte elmosni, a kis ruhácska izgatóan libegett a seggén. Mögékerültem. Simogattam. Hagyta. A sliccem zippzárjának a hangja… Hátulról nyomtam be tövig, ő ráhajolt a pultra. A kávéfőző mellett, emlékszem. Már lábujjhegyre ágaskodott, nyöszörgött is kicsit, de nem lassítottam a tempón. Az a “most szétbaszlak” kéjes érzés kezdett elborulni az agyamon. Nyomtam rendesen, már folyt rólam a víz amikor jött a lövés. Pihegve rogytunk a kis konyhai hokedlire.
Nem ért rá minden nap, de a nyár nagy részében heti egy-két alkalommal délelőttönként meghívott kávézni. Ha szólt rögtön rohantam mint az eszelős.
A második alkalomkor azt mondta, a dugást hanyagoljuk mert az neki nem esik túl jól, mert fáj neki, hanem majd ő puszilgatja. Csak ennél nagyobb probléma ne legyen, gondoltam, de lehet, hogy mondtam is. A forgatókönyv ezután úgy alakult, hogy szó nélkül felliftezés, előszobában csókolózás, táska, cipő, nadrág elhagyása a hálószobáig, ott ő leguggol és leszop, de úgy rendesen. Kézzel kevésbé izgatta, de nyelvvel profin. Az volt a heppje, hogy amikor leszopta, lenyelte, és az utolsó cseppet is kiszívta, akkor befejezés képpen adott egy puszit a farkam fejére. Amolyan jól teljesítettél, vagy valami hasonló dicséret lehetett ez nála.
Pihenés gyanánt a konyhában kávéztunk, beszélgettünk, és ha jól alakult a búcsúpuszilkodás akkor a hokedlin még egyszer megismételte a mutatványt.
Ősszel elkezdődött a suli, ritkultak a kávézások, új pasit talált, még tavasszal volt pár délelőtti menet, de aztán kért, hogy ne keressem. Azért lehet felhívom a napokban. Forrás: Testimese

Nudista part

szombat, március 5th, 2011

Nyári meleg árasztotta el a kockaköves főteret. Nem ritka az efféle szeptember-kezdet, és még elviselhetetlenebbnek érezzük, ha vállunkra telepszik az új tanév.
Szótlanul ücsörögtünk a lepergett színű padon – három nap összes óraközi szünetében és délutánján kibeszéltük már a nyári élményeket, kire mi tartozott -, bámultuk a korlát mellett csapatostól elhaladó lányokat.
Kevéssel múlt dél. Nem is ettük még meg a menza ízletesnek és bőségesnek karikírozott menüjét, egymásnak idegen, közeledni szándékozó, friss osztálytársakként szokni próbáltuk a város levegőjét.
Tibi volt az egyetlen helyi lakos közülünk, a többiek mind bejárók vagy kollégisták, ám ő szolidaritásból ugyanolyan unott képpel meredt a semmibe, mint mi.
Engem ugyan nem vettek fel a koleszba, mert a család kiemelkedőnek ítélt anyagi helyezte nem indokolta ezt a rendkívüli kedvezményt: épp csak annyira viselték meg az otthoniakat tanulmányaim költségei, hogy általában a hónapok második felében nem kellett nagy bevásárlásokat rendezniük a semmiből… De ez egy másik történet!
– Mehetnénk egy kört! – javasoltam egy idő után, fészkelődve. Sosem bírtam sokáig egyhelyben ücsörögni.
– Nézzük meg a csajokat! – vágta rá erre Tibi.
Sanyi széttárta a karját, ami nagyjából azt jelentette: minek tennénk egy lépést is, van itt annyi csaj, amennyit éppen be tudunk fogni lapos tekintetünkkel.
Úgy tűnt, ezen elbicsaklott a kezdeményezés, pedig egyedül nem sok kedvet éreztem a kódorgáshoz.
– Van egy hely a híd után… – Hatásszünet. Éreztem, hogy Tibi nem a táj szépségeit fogja körülírni. Folytatta: – Nyáron nudisták lepik el, ilyenkor meg kijárnak a főiskolás csajok napozni…
Osztatlan figyelem és lelkesedés.
– Milyen messze van? – érdeklődött Sanyi, és felpattanva a padról, kettőt lépett balra.
– Ha arra indulsz, akkor nagyon-nagyon távol – grimaszolt Tibi és jobb felé mutatott – ugyanis amarra kell menni.
Átgázolva néptelen, homokos strandon, sárgán bóbiskoló növényzeten legalább 20 percig tartott az út.
– Nem biztos ám, hogy ott vannak! – jegyezte meg Tibi többször is, de a hév töretlennek bizonyult.
Ki-ki vérmérséklete és eddigi gyér élményei alapján elképzelte az általa ideálisnak tekintett női testeket a homokban, s mintha elszaladnának, sietősre fogtuk a menetet. Ha összeállítottuk volna a beszélgetés alapján, milyen lányokat szeretnénk meztelenül látni, a következőképpen összegezhetnénk az óhajt: mindegy.
Letértünk a gáton húzódó keskeny útról.
– Ott a bokros rész után – mutatta Tibi.
Sanyi, aki legelöl loholt – mintha attól tartana, hogy nem jut mindenkinek a látványból -, hirtelen megtorpant, s mint a váratlanul fékező buszon, feltorlódtunk mögötte.
Nem is tudtam, mit kell nézni a kihalt placcon.
Jóval távolabb, de kivehetően ruha nélkül, négy csaj feküdt. Ketten hassal simultak valami törülközőfélére, és olvastak vagy tanultak, egy bizonyára zeneszóra mozgatta ütemesen a felhúzott térdeit, s a negyedik pedig ülve, egy következő bokorsor irányába beszélt valamit.
Öt! Az alacsony, gyérlevelű növények mögül előjött még egy lány – jól látszott egyenletes barnasága -, és a hasalókhoz csatlakozott. Bármelyikünk szívesen cserélt volna szerepet a leterített törülközőkkel. Vagy legalább közelebb lennének! Vagy mi kerülnénk közelebb, de számunkra kockázatosnak tűnt végigmenni a széles parton. Még elszaladnának, vagy legalábbis felöltöznének, mire odaérünk!
Néztük a homorú hátakat, a domborodó popsikat, tekintetünk megmászott minden emelkedőt és bekukkantott minden mélyedésbe… Legizgalmasabb a hol összezáruló, hol kitáruló térdek látványa volt, ha hozzáképzeltük, mit láthatnánk szemből.
Egy-egy zenefoszlány megtalált bennünket, és hallottuk a hangjukat is anélkül, hogy értenénk, mit beszélnek. Sanyi felemelt fejjel, kitágult orrcimpákkal súgta:
– Punciszag!
Jó lett volna érezni az illatukat, hiszen ez azt jelenti, hogy sokkal közelebb lennénk a pucér testekhez.
A lányok betartották a vízparti napozás íratlan – és előttem más által mindeddig fel nem fedezett – szabályait: aki fekszik, annak a talpa van a víz felé, aki ül, annak az arca.
Tibi megfordult, mi vakon a nyomában, s mintha a töltésre kapaszkodna fel, jókora kört leírva a másik oldalról közelítette meg a napozóhelyet. Cipőnket megtöltötte a forrón csillogó homok.
Úgy érzékeltük, hogy csupán néhány méter választ el az izgató látványtól. Tényleg érezni véltük kellemes illatok kavakládját, amikor az utolsó lépéseket megtettük. Nem tartottunk tőle, hogy meghallanak, hiszem a lépteink zaját elnyelte a süppedős homok, és elég hangosan szólt a zenéjük. Viszont nem láttunk semmit az U alakú növényzet belsejéből.
Ha kidugjuk a fejünket a cserje rigolyás nyílásain, a lányok közvetlen társaságában találnánk magunkat… Egymásra nézve, vállvonogatva, némán tanakodtunk.
Bátorságnak ennyi év távlatából sem nevezném, inkább vakmerőségnek, ahogy intettem a többieknek – figyeljetek! – és vállalva csintalan ágak belémakaszkodását, majdnem hangtalanul átosontam a növényzeten. Minden lépéssel felkészültem rá, hogy ott találom magam a heverésző, ruhátlan lányok között.
Kétoldalra óvatosan elhajlítva az utolsó gallyakat, majdnem hangosan felnevettem: kissé elvétettük az irányt. A zene ugyan itt szólt az árnyékban, de a csajok mögé kerültünk olyan 8-10 méterrel.
Korábbi helyzetünkhöz képest zavartalanul és aprólékosan vizsgálgattam a lányokat. Végigpásztáztam a női formákat egyenként, a teljesség igényével. Továbbra is a lábait tárogató lány bizonyult a legizgalmasabbnak – már ha egyáltalán választani kellene -, minden második mozdulatával zavartalan betekintést biztosított keskeny, bizalmas réséhez, ami körös-körül világosabb volt, de a szétnyíló punci közepe hihetetlenül sötétpiros. Fölötte az a néhány rendezett pehely nem sok árnyékot tartott. Meresztgettem a szemeimet!
Érett labdaként, keményen, napsütötte-pirosan emelkedett ki két félgömb a fantasztikusan vékony derék alatt, és – képzeletem kiegészítette a látványt – néhány halvány pihével kergetőzött a napsugár, a bársonyos völgy előtt. Alig bírtam elszakadni a hason olvasó lány feszes puhaságától!
Vidáman tértem vissza a többiekhez, beszámolni a látottakról. Suttogó tanácskozásunkat egy váratlanul közeledő, erősödő hang zavarta meg:
– Az teljesen másik tanszék, ne keverd össze!
A lányok közül válaszolt valaki, kreditekről és határidőkről beszélt.
– Mindjárt megmutatom, ha visszamegyek – jelentette ki közvetlenül mellettünk egy csaj. Ahelyett, hogy ígéretét igyekezett volna betartani, felénk mutatta gömbölyű fenekét, aminél szebbet el sem tudtam képzelni.
Az én tartózkodási helyemtől csupán egy tucatnyi apró levél takarta el, vagyis – nézőpont kérdése – úgy álltam ott, mint a kisgyerek, aki a szemei elé tartja a kezét, és azt hiszi, hogy őt nem látja senki. Nem gondoltam, hogy nem láthat meg senki! A többiek talán még kevésbe voltak fedve.
Az a néhány levél is csak addig takarta el a lányt itt-ott, foltokban, amíg le nem guggolt nekünk háttal. Vastag sugárral pisilt a homokba, és még maradt ebben a helyzetben pár pillanatig, majd felemelkedve és előrehajolva – mintha át akarna lesni a lábai között – megszemlélte, akad-e még egy kóbor csepp, és visszasétált a többiekhez.
– Mit szólsz?
– Huh!
– Apáááám!
– Phhh!
Miután ekképpen megosztottuk egymással a véleményünket, suttogva megbeszéltük, hogy az imént általam felfedezett helyről felváltva megszemléljük az összes lányt.
Így alkalmam volt duplázni. Másodszor már sokkal higgadtabban vizsgáltam meg minden négyzetcentiméternyi felületét a napozóknak, bár a higgadtság kifejezés helyett valami sokkal találóbbat is választhatnék, hiszen mérhetetlen önuralomra volt szükségem ahhoz, hogy hidegvérrel tekintsek a lányokra, amikor legszívesebben elővettem volna feszülő fegyveremet és a bokor mögötti homokba csöpögtetem kikívánkozó tartalmát.
Éreztem, hogy mindkét réteg ruha átnedvesedik rajtam.
Azt hiszem, a többiek agyában is hasonló gondolatok fordultak meg. Diszkréten kerültük egymás zavaros tekintetét, és kíméletesen nem néztünk másikunk övvonala alá.
Tibi zárta a kukucskálós sort. Jóval hamarabb tért vissza a vártnál, mutatóujja a szája előtt, szemvillanása az előbbi pisilős-helyre irányította a figyelmünket.
Újabb műsorszám következett.
A zenére fekvő csaj érkezett lomha léptekkel oldalról, majd háttal leguggolt, azaz mindössze félig ereszkedett le, mintha csak nekünk akarna kedvezni hirtelen kiszélesedő fenekének rendkívüli látványával. Tisztán megfigyelhettem ebből az irányból is a pici kerek, és a kétujjnyi párnák között megbúvó hosszanti nyílást… Fogadni mernék, hogy a bokor innenső oldalán elvörösödő négy fej mindegyikében ugyanaz az ötlet fogant meg, ami tudományos alapon a párzási ösztönre vezethető vissza, ám mi ennél jóval gyakorlatiasabban fogalmaztuk meg magunk számára, mit tennénk…
Amikor ráérősen megvárta az utolsó cseppet is – mennyivel praktikusabb a mi eljárásunk azzal a kis rázogatással! -, még ugyanebben az egyensúlyozó testhelyzetben kihajtogatta a markában rejtegetett papírzsebkendőt, és felitatta az esetleges kései cseppet. Ahogy jött, elgondolkozó léptekkel visszatért a többiekhez.
Vártunk még egy keveset, hátha elérkezett a pisilési idő a lányoknál, de a többiek nem járultak elénk.
Kellemes élményekkel gazdagodva vettük a város felé az irányt…
– Micsoda beállás volt!
– Ha egy rejtett kamerát tartana a pinájában, jó kis csoportkép készült volna rólunk!
– Vagy ha átnéz a lábai között, hát nem nagyon rejtőztünk el… – Ez a megjegyzés már nem volt annyira vicces.
Sanyi, aki ezúttal is elöl baktatott, hirtelen éles kanyarral visszavezetett bennünket a legelső leshelyünkre. Felesleges óvatoskodás nélkül kiléptünk a fövenyre, s mintha csak most vennénk észre a távolabb napozókat, vidáman meresztgettük a szemünket.
Aki nem akar csalódni bennem, most kérem, hogy a befejező szakaszt ne olvassa el, hiszen – ahogy a híradóban mondanák – megrázó események következnek:
A lányok szinte egyszerre pillantottak meg bennünket. Egyikük – teljesen feleslegesen, hiszen úgysem látszott volna, sőt amit ő nem sejtett: már úgyis láttuk – tenyerével eltakarta a punciját, s biztosan rólunk beszéltek valamit vihorászva, mind teljesen felénk fordulva. Kicsit nevetgéltek, majd aki mindeddig legbuzgóbbnak bizonyult a napon tanulásban, felült és két kezével integetett, hogy menjünk oda…
Ha vissza lehetne lapozni a sors könyvében ehhez a fejezethez, megkísérelnék módosítani a történteken: Elszaladtunk. A 2. rész itt.

Kedves kis kaland a sógornőmmel

szerda, február 23rd, 2011

A történetet azzal kezdem, hogy amikor végeztem a főiskolán természetesen jő szokás szerint még csak véletlenül sem helyezkedhettem el a lakhelyemhez közel. Így ifjú házasokként a feleségemmel egy teljesen idegen környezetben az ország másik végében telepedtünk le. Szülőktől, rokonoktól távol aminek megvoltak az előnyei de a hátrányai is. A helyes kis sógornőm nevezzük Pancsának ezen időszakban Pesten dolgozott a barátjával, így gyakran nálunk töltötték a hétvégéket. Jó volt velük összejönni, vidámak voltuk, fiatalok élveztük az életet, nagyokat buliztunk.
Egyik ilyen alkalommal, a megérkezésüket követő reggel lazán csak úgy ádám kosztümben éppen a konyha felé tartottam, amikor álmosan kilépett a szobájukból Pancsa. Természetesen ő is hasonlóan volt öltözve. Abban a pillanatban nem is kapcsolt egyszerre, majd mikor rádöbbent meztelenségünkre, megengedett egy mosolyt és „Jó reggelt!” követően belépett a mosdóba. Nagyon elnyerte a tetszésemet, az apró melle, a barnított teste, a fazonos puncija. Igazán szép volt, fürdőruhában ugyan már többször láttam, de így azért teljesen más volt. Nem is siettem sehova megvártam, amíg végez.
Töltöttem gyorsan két pohár narancslevet, gondoltam neki is jól fog esni az esti iszogatás után.
Amikor kilépett a mosdóból már ott vártam. Ő rám nézett, majd egyszerre a pohárért nyúlt. Javaslatomra, hogy Andiékat ne zavarjuk még, had aludjanak, követett ki a tágas teraszra. A napozóágyak már teljes egészében napfényben úsztak. A nyári nap már ebben a korai órában is nagyon kellemes volt. Leültünk egymással szemben. Pancsa először egy kicsit feszélyezve érezte magát, a lábait összezárta igyekezett takarni magát. Majd ahogy beszélgetni kezdtünk, egyre jobban feloldódott. Az itallal végezve az ágyat megdöntöttem és lazán hátradőltem. Pancsa kíváncsi tekintete persze végig követett. Abban hamar egyetértettünk, hogy a két hétalvó egyhamar nem igen fog minket zavarni.
Most már ő is elengedte magát, sőt úgy vettem észre, hogy egy idő után mintha tesztelne. A kis eszmecserénk alatt a combjait egyre jobban széttárta, majd újra összezárta és ezt ismételgette. Szép lassan a szex is szóba került. Igyekeztem természetesen viselkedni, de ő csak tovább folytatta kis játékát. A kis puncija hamarosan gyöngyözni kezdett, ami neki fel sem tűnt, én viszont premier plánban követtem az eseményeket.
A farkam kezdett egyre jobban más formát ölteni. Kíváncsi voltam mit fog erre reagálni. Legnagyobb meglepetésemre bal kezével elkezdte a mellbimbóját morzsolgatni, a jobb kezével pedig lassan araszolgatva elindult a puncija irányába. Gondoltam rajtam nem fogsz ki és már a látványtól teljesen felágaskodott farkamra kulcsoltam a kezem, és elkezdtem a fitymámat szép lassan a makkomról eltávolítani, ezzel egy időben a heréimet morzsolgatni. Pancsa szemeiben szinte visszatükröződött a jelenet. Először egy kicsit elkerekedtek a szemei a meglepetéstől, majd a kéj utáni vágy jelei jelentkeztek. Erre rátettem egy lapáttal ütemesen el kezdtem verni a farkam, szememet le nem véve az egyre jobban gyöngyöző puncijáról. Pancsa ez alatt a középső ujját már mélyen magába csúsztatta, majd kivette azt és miután kéjesen leszopogatta a nedveit újra visszadugta.
Az átélt élmények hatására egy idő után a makkom hegyén megjelentek az első gyönyör cseppek. Mutatóujjammal ügyesen összeszedtem és lassan lenyaltam róla. Pancsa teljesen odalett ettől azonnal látszott rajta, hogy eddig ilyet még soha sem látott. Mindkét kezét a puncijára helyezve egyre gyorsabban dörzsölte, ujjazta magát. Hangosan zihálni kezdett és rövidesen a gyönyör hullámai futottak át a testén.
A látványtól teljesen begerjedtem a farkam szinte lüktetett. A makkom egyre jobban megduzzadt az előnedvem újra megjelent, de most szinte kispriccelt belőle, és ahogy megint lenyaltam az ujjaimról, láttam, hogy Pancsa ettől ismét azonnal elélvez. Szabadjára engedtem vágyaimat én is. Egy nagy adagot a magasba lövellve a levegő után kapkodva elélveztem. Majd az ütemes pumpálást követően újabb és újabb adagokat spricceltem a testemre. Már észre sem vettem, hogy Pancsa eközben már ott térdel az ágyam mellett és a kéjtől elvarázsolt tekintettel közelről figyeli a kezemet.
Arra eszméltem, hogy az egyik ujjával ügyesen terelgeti a felsőtestemet beborító spermafolyamokat, majd ahogy sikerült egybe terelni egy jó kis adagot az ujjára vette és élvezettel leszopta róla. Majd ugyan azt az ujját bedugta a puncijába és a nedveivel alaposan átitatta, majd az ajkaim felé közelítve felkínálta azt nekem. Élvezettel tisztítottam le a nyelvemmel. Majd ismét egy újabb sperma adagot varázsolt az ujjára, de most legnagyobb megdöbbenésemre nem szopta le azt teljesen róla, hanem egy keveset rajta hagyva, felém közelített az ujjával. Gondoltam lesz, ami lesz, nem fogsz ki rajtam, eltüntettem a saját nedvemet az ujjairól. Pancsa ettől teljesen odalett, azonnal ráhajolt a felsőtestemre, és mint egy kis cica, a maradékot a nyelvével élvezettel lefetyelve eltüntette.
A félárbocon lengedező farkam végig ott lüktetett az ajkai előtt, de azt legnagyobb sajnálatomra még véletlenül sem érintette, de a le-lecseppenő spermacseppeket azért szorgalmasan eltüntette.

Megcsöcsörésztem, megpaskoltam a popsiját

kedd, február 22nd, 2011

Beköszöntött a nyár. Hirtelen felgördülő árnyfüggöny helyén milliónyi watt tervezte pecsenyévé másítani hunyorgó arcom sápadt fényét. Vánszorgásnak tűnő, korai lendülettel tartottam az iskola irányába az utolsó tanítási napok egyik fényben úszó reggelén, amikor premiert tartott a forró évszak, s mindent bevetve tűhegynyire vakította pupilláimat.
– Ne siess annyira! – Anett törte meg közömbösen ballagó lépteimet, ahogy sugárzó mosolyával felfegyverkezve, valahonnan előttem termett.
Ha választanom kellett volna, melyikük a ragyogóbb – Anett, vagy a reggeli napfény – egy pillanatig sem gondolkodtam volna. De nem kellett választanom, azaz már megtörtént. Megfogtam a kezét, és alig találtam szavakat a felbukkanása okozta meglepetéstől.
– Lehet négy kívánságom? – próbáltam kihasználni a helyzet adta előnyöket.
– Három a szokásos limit… – vágta rá kapásból, mert ő sokkal üdébbnek bizonyult így reggeltájt. – De ez hogy jutott eszedbe?
Haja selyemfüggönyként sárgállik, kiemelve hófehér tengerszemek közepén úszó kék szigeteit.
– Úgy jelentél meg, mint egy tündér. Ártatlanul bekanyarodtam…
– Ártatlan? Haha! Sok, ennél találóbb jelzőt mondhatnánk: álmos, alvajáró, elgondolkozó…
– Ne merd azt mondani, hogy bamba!
– Haha! Az jutott legelőször eszembe…
– De hogy kerülsz ide? – kérdeztem. A kollégium és az iskola közötti egyenest, amit reggelente Anett általában megtesz, tévedésből sem lehetne errefelé rajzolni.
– Szép fogadtatás! Először majdnem belémszaladsz… a szaladást ne vedd szó szerint!… Nem is örülsz, hogy 15 perccel előbb indultam, csak azért, hogy eléd járulhassak? – Magamhoz húztam és megcsókoltam málnás ajkát. – Így már más! Elkísérlek a suliba, úgysem volt még ilyen.
– Nem is lesz már – válaszoltam lemondó hangon -, legalábbis az idén már nemigen.
Anett nem vette figyelembe a megjegyzésemet, zavartalanul mosolygott.
A nők általában nem tudnak róla, mennyivel fontosabb a mosoly, mellyel felékesítik magukat, mint a ruhák, amit úgyis le kell vetni, vagy a smink, ami lekopik, s akkor még a műkörmöket nem is akarom felemlegetni. Anett sem azért mosolygott annyit, mert így akart még előkelőbb helyezést elérni az iskolai top-listán, melynek vitathatatlanul – még a csajok szerint is – a csúcsán foglalt helyet, hanem egyszerűen elégedett volt a világgal, s azon belül talán velem.
– Gondoltam, hogy erre fogsz jönni – jelentette ki.
– Miből? Nem ez a legrövidebb út!
– Éppen ezért! Miért jönnél kis utcácskákon, ahol semmi látnivaló, amikor a főúton is megteheted. Nem mintha nagyon nézelődnél, simán elmehettem volna melletted.
– Bocs, a képembe világított a nap… Különben is, valahonnan oldalról jelentél meg.
– Semmi baj, legalább meggyőződhettem arról, hogy nem a csajokat nézegeted egész úton.
– Itt átvágunk… jó? – Megfogtam pici, halvány balkezét, és bekanyarodtunk a parkba.
– Erre nem gondoltam volna! Mégis rövidítesz?
– Dehogy, csak olyan jó így reggel végigmenni, csupa friss, zöldszagú minden.
– Még azt hittem, nosztalgiázni akarsz…
– Emlékszel?
– Ne is mondd! Még mindig elpirulok, ha eszembe jut. – Tényleg elpirult.
– Mitől? Hogy órákig beszélgettünk a padon? Közben többször esett és elállt az eső…
– A pad stimmel, de más viszonylatban. Arra nem emlékszel? Éjszaka, telihold…
Rájöttem, mit emleget!
– Rossz volt?
– Ne hülyéskedj, tudod, hogy jó volt! Elárulom neked, nagyon jó volt, és én is akartam, persze, benne voltam… De ha jött volna valaki?!
– Éjjel? Sötét parkon keresztül?
– Nem volt annyira sötét… Telihold volt. A gyengén-látók kedvéért a fejünk felett meg világított a lámpa!
– Nem is emlékszem ilyenekre… – tűnődtem el, miközben átlósan átszeltük a dongó, zümmögő, apró sárgavirágos és mélyzöldfüves parkot.
– Nem emlékszel? Mit néztél?… Tudom már, egyetlen pontra koncentráltál.
– Miután lehúztam a bugyidat.
– Azért csak képzeld el, legalább utólag, ha valaki felbukkan akármelyik irányból, középen, padnak támaszkodva engem lát, fejem felett a lámpa, és neked pucsítom a fenekemet.
– Legalább gyorsan eltakartalak!
– Az már biztos! Egyből rámugrottál! Nem is mondtam azóta sem, de sokszor eszembe jut, nemcsak az, hogy nem lehetett volna nem meglátni bennünket, akárki is téved erre azon az éjszakán, hanem… képzeld itt felejtettem a bugyimat a padon.
– Táskádba tetted, nem?
– Tetejére tettem, rá, nem foglalkoztam még, azzal is időt húzni… lecsúszhatott és eszembe sem jutott keresni, amikor elindultunk.
– Nem fáztál…
– Azt nem lehet mondani, hogy mást is éreztem forróságon kívül, és észre sem vettem, hogy nincs rajtam, csak a koleszban, amikor nem volt mit lehúzni.
– És amikor felmásztam hozzád a koleszba? – jutott eszembe az a fénylőn szürke, esős este.
– Az volt az első… – válaszolt lassan, szokatlanul mély hangon, tele érzelemmel.
Tudtam, hogy nekem ugyanígy fog csillogni a szemem évek múlva is, ha álmaim emlékezet-rekeszéből előkerül az a bizonyos éjszaka a néptelen kollégiumban.
– Valaki megtalálta a bugyidat, és nem tudja, hogy kerülhetett ide – váltottam vissza előző témánkra, amikor még nem volt szomorú, csak pirult és mosolygott.
– Biztos kitalálta! A park kellős közepére!
– Azóta is a bugyiddal alszik, és rólad álmodik… Milyen jó valakinek! A becsületes megtaláló…
– Majd adok neked is egy bugyit, nyári szünetre megkapod.
Elcsendesedtünk hirtelen.
Pár nap, s vége a tanévnek! Kamaszoknál még nem sokkal jobb a helyzet, mint a gyerekek érzékelésével: hiszen minden olyan nagy, olyan hosszú… Mikor találkozunk újra?
Még a télen elhatároztam, hogy az utolsó tanítási napon, a tanév befejezéseként gyalogszerrel indulok hazafelé a sínek mentén. Nem a térdigérő hóban vánszorgás vonzott, hiszen biztos lehettem benne, hogy június közepén figyelmen kívül hagyhatom ezt a körülményt, nem is maga a gyaloglás csábított 100 kilométeres távolságra, s persze nem is az egészet akartam így megtenni. Csupán egy keveset, jelképesen. Ennél több magyarázatra nem szorul a vállalkozásom, mindenkinek lehetnek furcsa ötletei.
– Elkísérlek a vonathoz! – közölte Anett még reggel.
– Inkább én kísérlek téged a buszhoz…
Fejcsóválás:
– A buszom 40 perccel később indul, úgyhogy vita nincs, csak én tudok veled menni a vonathoz, te nem integethetsz nekem.
– Csakhogy nem vonattal megyek! – Elmeséltem régóta érlelt ideámat a gyaloglásról.
Egyáltalán nem lepődött meg, szemei úgy csillogtak, mintha el is várna tőlem ennyi őrültséget:
– Cipeled a sok cuccot? – kérdezte mégis.
– Alig maradt valamim, csak annyi, ami az utóbbi napokban rajtam volt, a többit már mind hazavittem.
– Én is így állok vele… Akkor gyalogoljunk!
– Komolyan mondod? – csodálkoztam. Úgy tűnt, Anett tudott meglepetést okozni, ha ez fordítva nem is működött.
– Megnézem a menetrendet, de szerintem útközben ha felszállunk a vonatra, és elmegyek veled …-ig, akkor ott is találok alkalmas buszjáratot, nincs is messzebb, mert egyenlő oldalú háromszög három csúcsáról van szó.. de te vagy a jobb matekos!
– Értem a csúcsokat – néztem a ruhán át meredező bimbóira, mire nevetve lehajtotta a fejét -, de te nem gondoltad át a háromszög szárait. Ha A-ból nem B-be tartasz, hanem C-n keresztül, akkor mégis dupla távolság, még akkor is, ha C-B ugyanakkora, mint A-B…
– Jól van, tudom! – Tágra nyitotta hatalmas szemeit – Kicsit még együtt leszünk…
Beszélgetésbe feledkezve, néhol egymás mellett, máskor egyesével ballagtunk a szürke kövek tetején végtelenbe futó sínek mellett. Ha a szomjazó vadvirágok nem szűkítették libasávra, szoros kézfogásban, vagy játszi lóbálással mendegéltünk a dülöngélő utacskán, amerre a madár is alig jár, mint a népmese királylánya és …
– Mi vagyok én neked? – kérdeztem meg gyorsan, hátha sikerül befejezni a gondolatomat.
– Szerelmecském… – mosolygott résnyire nyíló málna-ajkakkal, vállát picit felhúzva, jelezve, hogy nem érti, miért kell nyilvánvaló tényt megkérdezni.
Mintha a tanévben nem lett volna alkalmunk jóízűt beszélgetni, s mintha előre be szeretnénk pótolni mindazt, ami a beláthatatlanul hosszú szünetben majd elmarad, egymás szavába vágva, hol nevetgélve, hol komoly felnőtt módjára, szavakat keresgélve lépkedtünk. Nyakunkba tűzött a nap, és a távoli, remegő pusztában sehol sem látszott még az állomás. Úgy gondoltuk, gyalogosan egy-két megállónyit haladunk csak, azt is kényelmesen andalogva, s ott majd bevárunk egy vonatot.
– Elég lesz a következőig…
– És ha ott nem áll meg? Valami –alsó vagy –felső…?
– Akkor megyünk tovább! Úgyis jönnek a felhők, majd nem lesz ilyen meleg.
Mögöttünk, valahol a nyugati látóhatár fölé valóban sötét felhők kapaszkodtak, ám a hőség körülöttünk szorongott. Előttem egy élénksárga szoknya billegett, melynek középső részén – s ugyanígy elöl, középen – egy rész hosszabb volt, mint egyéb tájakon, és még 2 gombot is tartalmazott. Úgy nézett ki – laikus szemmel – mintha a hosszú, halványbarna lábak között össze lehetne kapcsolni. S ha össze, akkor szét is…
– Kedves hölgyem! Megsimogathatom a popsiját?
– Meg hát… kedves uram! – Anett megtorpant, és mozdulatlanul várta a kilátásba helyezett érintést.
– Vigyáááázz! – közeledtem óvatosan.
– Jön a vonat?
– Alagutat keres…
– Mehetnénk egy kicsit arrébb, hátha találunk árnyékot – Abban a pillanatban szembefordult, így szerencsésen beleütköztem a kemény cicikbe, melyeket több apró, sárgán-kéken csillogó felirattal ellátott top takart kíváncsi tekintetek elől.
Viszont kíváncsi kezeim könnyedén besiklottak a ruha alá, és tenyerem jólesően simult a gömbölyű formákra. Letottyantottam a hátizsákomat, nem kis riadalmat okozva a környék 4-6 és nyolclábúi körében, amik eszeveszett szökkenésekkel választották inkább a sínpár közötti nyugalmas területet.
Újra kiszélesedett az út, s ameddig tekintetünk előreszaladt, hosszan sétálhatunk kéz a kézben.
– Képzeld azt, hogy Párizsban kószálunk, a Champs-Elysées környékén.
– Inkább Rómában, ott van ilyen hőség!
– Akkor legyen… Amszterdam.
– A lányok miatt gondolod?
– Csak egyetlen lány miatt…
– Kedves uram… Nem is! Hercegem, ez éppen a magyar utca, ahová betévedt. Sajnos csak én érek rá, az össze többi lány üzemben van… megfelelek?
– Igazán örülök, kedves hölgyem, hogy nincs üzemben, hiszen éppen azért gyalogoltam át a fél világot, hogy egy ilyen tündérre leljek.
– Részemről a szerencse! Megkérhetem, kedves hercegem, hogy ne itt az út közepén akarja kiélni sürgető vágyait, ahol még egy pad sincs, aminek támaszkodnék, hanem arra messzebb látok egy kellemes ligetet… Ott, az árnyékban, ha rendelkezésemre bocsátja állhatatos szándékát, cserében szívesen bocsátom testem az ön rendelkezésére!
– Megegyeztünk!
Egy percre elengedtem Anett kezét, és tenyeremmel megpaskoltam-megsimogattam a popsiját ruhán keresztül, s amikor hátranyúlva, libbenős szoknyáját fentebb húzta, akadály nélkül markoltam meg a félgömbjeit. Felszabadult balkezével benyúlt a nadrágomba, elővezette kitartóan feszülő iránytűmet… Így lépkedtünk az alig közeledő facsoport felé.
Érdemes volt kitartani. A lombok árnyékában puha fű várt bennünket. Pár lépéssel arrébb egy apró ház állt, vagy csak a fele, a többi részét felszámolta az idő, ahogy a felkunkorodott tető nagyobbik hányadát is véglegesen felgöngyölte a végzet.
Anett levette és kifordította élénksárga szoknyáját – Szép fűmintás lenne! -, s gondosan a hátizsákja tetejére hajtogatta gyér ruhatára minden darabját, majd meztelenül megállt, és engem nevetett, ahogy vetkőzés helyett őt nézem.
Úgy gondoltuk, akad előre-bepótolnivaló a nyári szünetről, ezért perceken át aktívan csak a szánk ért össze. Kezeim a derekán és a hátán pihentek, lassan indultak meg, s ahogy összesimulva álltunk egymással szemben, igyekeztem még közelebb húzni magamhoz. Serény nyelveink kergetőztek, két tenyerem a feszes félgömbökre ereszkedett, és alájuk csúszva, becsüsként emelgette őket.
Leheveredve a ritka, de húsos gyepszőnyegre, félkönyékről hajoltam Anettre, majd – ahogy szereti – egész testemmel betakartam őt. Ebben a helyzetben, felszabaduló kezeimmel bejártam a lélegzet- és egyébállító női testet, s mikor benyúltam a popsija alá is, éreztem, hogy régóta cselekvőképes férfiúi ékem nemcsak bebocsátásért esedezve, könnycseppel a hegyén feszül a nyíláshoz, hanem fejét be is dugta a csupasz punci bejáratán.
– Jó helyen jár, kedves… – Még valamit mondott volna, de a szájába meg nyelvem nyomult vissza.
Minden átmeneti zakatolás – először csak halovány kattogás, majd erősödő robaj – mellőzésével, a semmiből előbukkant egy vonat, s amíg mi változatlan testhelyzetben de mozdulatlanná meredve várakoztunk, nem messze a lábunktól elhaladt. Fel sem pillantottunk, a sínről úgysem jön le a kedvünkért.
Lábaival átölelt, karjaival szorított, csak a csípőm és térdem közötti rész mozgott, ám az egyre gyorsabban, s tömött zacskóm préselődött másodpercenként kétszer a – még sosem próbált – hátsó bejárathoz.
Igyekeztem az agyamban eldöntött átmeneti önmegtartóztatást végigvezetni az idegpályákon és – ha nem is esélytelen megállást, de legalább – lassítást elérni, hogy minél tovább tartson elmerülésem és újbóli felbukkanásom a csúszósan forró, odaadóan szorító női testrészben…
– Gyere felülre kicsit, légy szíves! – kértem.
Helyet cserélve, először rezgőcicis zsoké-szerűen lovagolt meg, miközben markomban szorongattam kúpos-csúcsos melleit, majd fölém guggolva, lassan fogadott magába, köröket rajzolt velem és rajtam. Vágtához készülődve rámhajolt…
Nemcsak a melegtől kipirulva, kifulladva, levegőért kapkodva kapaszkodtunk össze.
Akár a korábbi, lopakodó típusú vonat tette, hangtalan, sötétszürke felhők úsztak fölénk észrevétlenül, és arra eszméltünk fel, hogy feltámad a szél, és ökölnyi cseppekben támad a nyári zápor.
Összekapkodtuk egyikünk gondosan összehajtogatott, és másikunk szerteszórt ruhadarabjait, és a két hátizsákkal együtt, nevetgélve futottunk a félig lepusztult, ám szerencsénkre félig épnek tűnő egykori bakterház hiányos palatetője alá.
Négy lovas haladt el éppen mellettünk, ahogy ruhátlan testünket fedezékbe menekítettük.
– Ezek nem jártak erre már korábban is? – kérdeztem tétován.
– Nekem is rémlik ez a hang, de… azt hittem, csak én lovagolok.
– Vonat is előfordult, legalább egy.
– Azt tudom, akkor még észnél voltam. Később csúszott csak le…
– Az eszed? Ilyet még nem hallottam. A pasiknál mondják, hogy a farkukba tolul a vér az agyukból…
– Nekem meg lecsúszik… no… baj?
Ezen jót nevettünk. Nem is öltöztünk fel, a hiányos falon keresztül, egymást lazán átölelve néztük a hullámokban csapkodó esőt. Amerre a hegyes bimbók mutattak, gyors tócsák terpeszkedtek és egy madárpár élvezte, hogy porfürdőjüket felcserélhetik igazira, hűsítőre. Fejünk felett szaporán kopogtak a cseppek, egymás szavába vágva ostorozták a kopott tetőt. Szótlanul álltunk, határtalan jóérzés volt egyszerre látni Anett hamvas melleit és az üdítő esőt.
Nem is foglalkoztunk már a vonattal és a lovasokkal, el is felejtettük volna mindűket, ha ellenkező irányból nem halad át mellettünk egy 14 vagonból álló tartálykocsi-szerelvény, s ugyanakkor nem érkezett volna meg a négy lovas.
A tehervonat kattogása és az eső kopogása elnyomta a lovak patáinak zaját, csak arra figyeltünk fel, amikor már mind a négy lovas a talpán állt, és tőlünk 2 lépésnyire vezették el a termetes állatokat. Miként mi jól megfigyelhettük a négylábúak hátáról kis patakokban lefolyó vizet, gazdáik ugyanolyan aprólékosan megszemlélték meztelen testünket. Kissé elkésve, annál nagyobb zavarban, magunkra kapkodtunk ezt-azt, Anett először a szoknyát – bugyi mellőzésével -, majd a felsőt, én pedig alsó nélkül a nadrágba igazítottam kielégült fegyveremet.
– Hello!
A két csaj húzódott be először a fedél alá, fejük fölé tartva tenyerüket, mintha nem folyna már így is bőven róluk, mindenütt az égi áldás. Mindketten, sőt – ahogy a srácok beléptekor megállapítottuk – mind a négyen párévvel idősebbek nálunk.
– Hello!
A hangra reagálva a lovak is kiadtak valami nyerítésfélét köszönésképpen. Türelmesen ácsorogva, fejüket összedugva élvezték a hátukon csapkodó esőt és a semmittevést.
A lovasok úgy tettek, mintha nem érdekelné őket a jelenlétünk, csak elvétve pillantottak ránk, talán nem akarták még nagyobb zavarba hozni a „fiatalokat”. Csupán az egyik csaj nézett rajtunk végig többször, aztán gondolt egyet, s lekapva átázott felsőjét, csavargatta belőle a vizet.
– Úgysem szárad meg – oktatta az egyik srác, miközben jóízűen méregette a feltárult kiadós ciciket -, csak még rosszabb lesz visszavenni vizesen.
– Akkor nem veszem vissza! – válaszolt a lány durcásan, és lefejtette magáról térdígérő nadrágját is, amiből szintén lehetett vizet fakasztani.
A másik csajszi követte a jó példát, előtűnt tejcsoki-színű, apró melle, és hamarosan franciabugyiba csomagolt feneke is.
– Milyen igazad van! – szólalt meg a negyedik lovas, aki eredetileg tüskésnek készült frizurájából rázogatta eddig a makacsul befészkelődött cseppeket. Két mozdulattal lehántotta magáról a ruhát, és valószínűtlenül szőrös testtel a tejcsoki-bőrűhöz lépett. Kétujjal kihúzta a franciabugyi elejét, és bekandikált:
– Megáztál, torkoska?
A bugyi vékony anyagán át jól látszott, hogy a lány punciját természetes szőr borítja – nem is láttam eddig ilyet -, de az a vastag, erős fajta, ami subaként takar be mindent. A srác a farkánál még szőrösebb volt, mint másutt, alig tudta magát kiverekedni a gubancból a dugóméretű szerszám.
A két szőrös jól egymásra talált! – Anett is valami ilyenre gondolhatott, láttam a szemében bujkáló mosolyt.
A másik srác a nagycicis lány mögé állt, s szorgalmasan gyúrogatta a terjengős didkókat.
Büszkén állapítottam meg, hogy a két lány szépsége meg sem közelíti Anettét, s elégedetten tapasztaltam, ahogy a fiúk a meztelen partnernőik fogdosása közben egyre gyakrabban a mellettem felöltözve álldogáló Anettre pislognak. Elképzeltem, hogy – jobb híján – úgy tapogatják a lányokat, hogy közben Anett hibátlan testét kívánják.
– Nem itt laktok, ugye? – érdeklődött kedvesen nagycicis, fejét a mögötte iparkodó pasi vállára hajtva.
– Ebben a félházban? – csodálkoztam a kérdésen. – Mint egy fele királyság… de jó volt hirtelen behúzódni.
– Merre mentek? – kérdezte Anett, s ahogy látta a mintát, hátat fordított, s hozzámdőlt.
– Megmozgattuk a lovakat…
– … meg a nagy seggemet. – Furcsán hangzott a csokibőrű, szőrös lány szájából, hiszen alig volt feneke. Hátranyúlva, lomhán húzogatta a parafadugó-szerű eszközt, egy idő múlva szembefordulva vele, erélyesebben folytatta.
Anett szeméből azt olvastam ki: az így sem lett nagyobb!
A másik pár némán belefeledkezett egymásba, nagycicis lehunyt szemmel élvezte a csöcsörészést, és kilépve tangájából anyaszült meztelenül adta át magát a srác által csiholt élvezetnek. Egyenletes, napot sosem látott, rózsaszín bababőr borította mindenütt. Elmélyülten simogatta a saját combjait, a hajlatokat, s partnere egyik kezét a puncijához irányította…
Tetszett a látvány, de Anett sokkal izgatóbb volt. Hátulról benyúltam a szoknyája alá és a popsiját markolásztam. Elkapta az egyik kezemet, játékosan megharapta egy ujjamat, s a puncijához vezette. Elölről-hátulról kerülgettem a réseket, és élveztem, ahogy egyre gyorsabban veszi a levegőt.
Elveszett a környezet, száz kézzel simogattam és vetkőztettem, eltévedt ajkam Anett nyakán, vállán, majd a hasán talált kóstolnivaló pontokat. Ő közben lerángatta rólam az egyetlen nadrágot, és egy másodpercig várt – mit fogok választani -, aztán előredőlve megtámaszkodott egy valamikori közfal derékig érő maradványában, és ugyanolyan erővel tolta hátrafelé a popsiját, ahogy én előre nyomakodtam.
Akkor pillantottam csak fel és körbe, amikor már olajozottan mozogtam a szűk, finom punci melegében: a szőrös pár fülyis tagja izgatott gyurmázással igyekezett cseppeket préselni a térdelő lány nyelvére és szája köré. A másik pasi ugyancsak saját magát polírozta a dúsan gömbölyödő, kitolt fenék párnái között, és jókora mennyiségű, sűrű váladékot eresztett a gömbök felső találkozási pontjához.
Egy egészen rövid ideig zavart, hogy mind a négyen minket néznek, aztán átiramlott a gondolataim között, hogy lehet is irigykedni ránk… Végül minden érzékelésemet elnyomta a kegyetlen kéj, és utolsó két eszeveszett lökéssel, tövig merülve, elárasztottam a forró puncit ugyanolyan forró nedveimmel.
Csend támad. Csak néhány eltévedt esőcsepp iparkodott társait utolérni, és hangos koppanással csapódtak a palatető hullámaiba.
A szőrös srác még párat húzogatott félbemaradt szerszámán, és a markát a csurgásba kitartva, esővízzel leöblítette. A lányok belebújtak a bugyijaikba, a lovas lányok még gondolkodóba estek, hogy mást vegyenek-e még magukra.
– Tudok adni egy pólót – ajánlottam.
– Én is adok egyet! – csatlakozott Anett is.
– Á, nem kell… – szabadkozott a nagycicis, de amikor mindketten erősítgettük, hogy aludni szoktunk ilyenben, nem sajnáljuk feláldozni, hát elfogadták.
– Elvigyünk benneteket? – ajánlkoztak most ők.
– Lovon? Amarra indultatok szerintem…
– Az állomásig mennétek? – kérdezte a szőrös.
– Mennyire lehet?
– Tizenöt perc gyalog, vagy lóháton öt.
– Én még sosem lovagoltam – Anett hangjából kiderült, hogy örömmel kipróbálja.
– Neeem? – nevetett össze a másik két csaj.
Megértettük, hogy tényleg jártak már errefelé akkor is, amikor mi se nem láttunk, se nem hallottunk, eszerint éppen Anett is lovagolt…
Felsegítettük Anettet a szótlan srác elé, már régen biztonságban ült a ló hátán, még mindig szorgos kapusként tartottam a kezem, mintha bármelyik pillanatban el kellene kapnom. Majd a szőrös segítségével felmásztam a nagycicis mögé, jól hozzálapulva kapaszkodtam.
Csak az első perc volt furcsa, de gyorsan át lehetett érezni azt a biztonságot, amit egy nyugodt ló széles háta jelent. A lovas lányok valamit viccelődtek, amit úgy lehetett érteni, hogy megfelelő méretű vibrátort szerelve megfelelő helyre, még élvezetesebb lenne a lovaglás, mivel éppen a megfelelő pontokon érintkeznek egymással a ló és a lovas… de közben oda is értünk egy kis állomásépülethez, amit ezidáig csak a vonatból láthattam.
A lányoknak nagyon mehetnékük volt – úgy gondoltam, megpróbálnak visszafelé is megállni, hátha nem csak a srácoknak jut a kielégülésből -, gyorsan elügettek. Mi néhány percet várakoztunk csak, mikor megállt egy megfelelő irányban továbbinduló vonat, melyre felszálltunk, s egymás kezét fogva, csendben gondoltuk végig azokat a hónapokat, melyeket megismerkedésünk óta együtt töltöttünk – a suliban és azon kívül.
Kis aggodalommal tekintettünk a jövőben ránk váró 2 és fél hónapra is, amit mások nyári szünetnek neveznek, s amit én csak úgy tudnék hangulatilag érzékeltetni: nélküled.

A kegyelemdöfés

szombat, február 19th, 2011

Gábor már-már túltette magát Krisztin, de az élete sok mindenben változott… Éppen az ágyán feküdt, amikor megszólalt a telefonja.
– Tessék? Kérdezte kicsit fáradtan.
– Szia! Itt Kriszti! – Gábort ez a néhány szó hideg zuhanyként érte. Ez a hang egykori egyetlen szerelmének a hangja volt. Ahogy ez tudatosult benne, gyenge remegés öntötte el a hasát, és az összes zsigerét.
– Szia…! Ööö… Mi van veled?
– Semmi! Csak gondoltam felhívlak. Mondta a lány, mintha ez teljesen természetes lenne.
– Az jó!
– És… és, hogy vagy? – Kérdezte Kriszti, majd egy kis mellébeszélés után kibökte, hogy:
– Lenne kedved dumcsizni egyet valamikor?
– Hát persze! – Majd megbeszéltek egy randit másnapra, és letették a telefont
Gábort a beszélgetés után ellentétes érzések töltötték el az elmúlt pár perccel kapcsolatban. Ez a lány volt élete nagy szerelme, akivel úgy gondolta, hogy majd együtt megváltják a világot… De Kriszti nem így gondolta. Egy darabig benne volt a nagy szerelem eljátszásában, de utána elkezdett többre, és újra vágyni, és végül az ő kapcsolatuk is 3 hónapja a „legyünk barátok” szófordulattal ért véget, és majdnem a Gábor életével is. Másnap iskola után Gábor elindult a belváros felé autójával, hogy felvegye Krisztit, és egy jót beszélgessenek. Úgy gondolta, ez a három hónap elég volt ahhoz, hogy már teljesen megbékéljen a történtekkel, és hogy már semmit ne várjon a ma délutántól. Az autó megállt egy kertes családi ház előtt, majd kis idő múlva kijött Kriszti, és elindultak.
Az első lámpánál a fiú végigmérte egykori barátnőjét, és szomorúan vette tudomásul, hogy még mindig gyönyörűen virágzik, de ezt a szépséget már nem ő élvezheti. Ezen egy pillanat alatt elszomorodott, majd újra vidám lett, ahogy arra gondolt, hogy ennek vége, és a szomorúsága nem old meg semmit. Élvezni akarta a nap hátralévő részét úgy, hogy azt olyan ember társaságában tölti, akit utálnia kellene, de akinek mégis meg tudott bocsátani. A kávézóban az általános időjárási, iskolai, és továbbtanulási kérdések mellett megbeszélték egymás magánéletét is. Jobban mondva csak a Krisztiét, mert Gábornak a lány után még nem sikerült újra megnyílnia egy párkapcsolatra. Megbeszélték azt is, hogy hazafelé Gábor beugrik hozzájuk, és megnézi a szalagavatóról készült videót is.
– Ülj le, mindjárt megkeresem. Hozzak valamit inni?
– Kösz nem. Ittam két teát. Rémlik?
– Hát persze. Én figyelek rád! -mondta Kriszti, és egy széles mosolyt küldött Gábor felé.
Néhány pillanatig mosolyogtak egymásra, amitől Gábornak újra megdobbant a szíve, és elkezdett titokban reménykedni. Olyan titokban, hogy még magának sem merte bevallani, mire is gondol, de érezte, hogy a „nagy szerelmét” most vissza tudná hódítani. A lány elindította a videót, majd a fiú mellé ült, és onnan kommentálta a látottakat. A keringőnél, amiben először tűnhetett volna fel Kriszti, kivette a Gábor kezéből a távkapcsolót, és elkezdte tekerni a szalagot. Mikor Gábornak leesett, hogy a lány miért csinálta, hirtelen lecsapott a lány kezében lévő távirányítóra és elkezdte visszatekerni a filmet a tánc elejéig. Ezután Kriszti akarta visszaszerezni az irányítás lehetőségét, míg végül már nem is a film lett a fő téma, hanem, hogy ki győzi le a másikat. Játékosan birkóztak, mindaddig, amíg egyszer csak a kanapén egymással szembe kerültek. Mélyen egymás szemébe néztek, és bár Gábor érezte, hogy ennek nem lenne szabad megtörténnie, lágyan megcsókolta a lányt. Kriszti azonnal átölelte a fiú nyakát, és rövid ideig forrón egymásba fonódtak. Mikor elszabadultak egymás karjaiból, Gábor viccesen felemelte a megkaparintott távkapcsolót, és megjegyezte:
– Én nyertem!
– Hülye! Mondta Kriszti, és még az előbbinél is hevesebb csókolózásba kezdtek.
A fiú boldogságot érzett. Boldog volt, hogy újra egy olyan lányt tarthat a karjaiban, akit szeret, és, hogy olyan lány karjaiban van, aki szintén szereti. Hirtelen értelmet nyertek Kriszti cselekedetei, hogy miért és hogyan reagált a fiú hódítási kísérleteire. És érezte, hogy ha lehet, még boldogabb, mint annak idején volt. Úgy gondolta, újra a nyeregben van, és megállíthatatlanul tört égi magaslatokba a boldogságérzete. Kriszti mélyen a Gábor nadrágjába nyúlt, és érzékien kezdett újra ismerkedni a már ismerős testtel. Pillanatok alatt lerángatta az inget és a szövetnadrágot a fiúról, és megnyugtatóan, lelassult tempóban, szeretetteljesen simogatta a már kissé nyirkos felsőtestet. Gábor, ahogy érezte a kecses kéz forró érintését, arra gondolt, hogy már nem is akarja magáévá tenni a lányt. Úgy érezte, túljutott ezeken az állati ösztönökön, és, hogy sokkal többet jelent neki ez a dolog egy szexuális együttlétnél. Forró boldogságban úsztak néhány percig, egymást simogatva és csókolgatva, majd Gábor érezte, hogy Kriszti többre vágyik, és villanásnyi idő alatt átfutott az agyán a régmúlt. Olyan pillanatok jutottak eszébe, amikor korábban szeretkeztek. Eszébe jutottak az éppen a szájára tapadó ajkak. Azok a szalag alakú formás telt ajkak, és hogy milyen érzés volt, amikor a férfiasságát fogták körül, és forró csókokkal árasztották el a beteljesülésig…
Gábor újból kívánta Krisztit. Érezni akarta a lehető legjobban a közelségét. A lányban akarta érezni magát. Ahogy visszatért a valóságba, azonnal lesegítette a lány felsőjét, és most ő kezdte el a lány felsőtestét elhalmozni csókokkal. Kriszti hátradőlt, és élvezte a kis előjátékot. Mikor Gábor az érzékien égbe meredő mellekhez ért, Kriszti kicsit előre hajolt, és kikapcsolta a melltartóját. Ezen egy pillanatra elmosolyodtak, mert Gábornak sosem volt erőssége ez a dolog. Gábor hosszasan időzött a melleknél, mert tudta, hogy a lány ezt mennyire szereti, és ő is szerette izgatni a finom kis halmokat. Ezután haladt tovább lefelé. Kigombolta a lány nadrágját, a derekát átsegítette a formás fenéken, és végül az asztal mellé dobta azt. A végletekig fokozta a kedvese feszültségét azzal, hogy először a nőiesen puha hasat, majd a két gyönyörű combot csókolgatta végig a lány érintésre vágyó szemérme felé. Mikor már érzéki sóhajokat hallott, és érezte a vállába mélyedő körmöket, továbbment. Levette a szerelme bugyiját, és egy forró, nedves kirándulásra indult. Kriszti egy kis idő után megkérte Gábort, hogy feküdjön most ő a hátára. Gábor nem értette mi történt.
– Rosszul csináltam valamit? – kérdezte elfúló hangon
– Nem, csak szeretném, ha előbb én okozhatnék neked örömöt. – mondta Kriszti, és kivette az alsógatyából a már fájdalmasan megduzzadt hímtagot. Néhány kézmozdulat után megnyalta a lilás rózsaszín lüktető makkot, majd a forró, szalag alakú érzéki szájával körbefogta, és ritmusos nyelvjátékba kezdett.
Gábor érezte, hogy a látóhatár beszűkül, és már csak arra tudott gondolni, hogy mikor fogja egész falloszát a nője forró nedves szájában érezni. Kriszti mikor érezte, hogy Gábor már nem bírja sokáig, elengedte „áldozatát” és arra kérte a fiút, hogy forduljon kicsit a testével úgy, hogy a két lábával két oldalról közrefoghassa. Gábor félig ülő helyzetbe emelkedett, és Kriszti ráült ölére, és magába irányította az ágaskodó hímtagot. Abban a pillanatban, amikor beléhatolt, mindketten becsukták szemüket, mélyet sóhajtottak, majd mikor újra egymásra pillantottak, szerelmesen megcsókolták egymást. Nem tartott sokáig, amíg Gábor elérte az orgazmust. A lány leült mellé a kanapéra, és átölelte boldogan. Bár Krisztinek nem volt orgazmusa, mégis örült neki, hogy Gábornak örömöt okozhatott. Úgy döntöttek, nem folytatják a dolgot, mert már bármikor hazaérhetnek a szülők, hanem holnap, pénteken, újra találkoznak. Kriszti nővérének lesz névnapja, és a családi összejövetel után kisebb baráti házibuli lesz, amiről senkinek nem fog feltűnni, ha lelépnek.
Pénteken 4-kor érkezett meg Gábor a ház elé. Éppen be akart csengetni, amikor a lányok apja kinyitotta a nagy vaskaput, és kicsit meglepődve nézett a fiúra.
– Szia! Régen láttalak.
– Igen… régen voltam erre.
– Menj be, a konyhában vannak a többiek.
– Jó. Megtalálom őket. – Ahogy Gábor belépett az ajtón, a leendőnek vélt anyósába botlott.
– Elnézést! Csókolom! Hogy tetszik lenni?
– Szia! Köszönöm. Éppen indulunk Budapestre. Te kihez jöttél? -kérdezte, és kicsit aggódva nézett Gábor után, aki már továbbindult a konyha felé.
– Én a lányokhoz. – mondta a fiú vidáman, és meg se várta, hogy akar-e még valamit mondani neki a középkorú nő, aki szokatlanul furcsán és aggodalmasan nézett utána. Gábor belépett a konyhába, köszönt Kriszti nővérének és a többi vendégnek, és megkérdezte, merre van a húga.
– A kertben vannak. – És ahogy kimondta, nyílt is a konyhában lévő hátsó ajtó és belépett rajta Kriszti, és a Gábor egyik régi barátjának az öccse, aki alig lehetett egy évvel fiatalabb náluk.
– Te mit keresel itt? – kérdezte a lány, és keményen belemarkolt a mellette álló „Danika” fenekébe.
– Visszahoztad a kazettákat? – és a választ meg se várva tapadt a Dani szájára, és teljes testtel felé fordulva pajzán csókolózásba kezdtek.
Gábor állt egy kicsit, majd állt még egy kicsit kezében a Kriszti nővérének szánt virággal, és úgy érezte, elnyeli a föld…

A magántanár módszerei

péntek, február 18th, 2011

Mikor 18 éves voltam szüleim kitalálták, hogy elküldenek nyelvvizsgázni. Így keresnem kellett egy angoltanárt. Ők választottak egyet és mikor először mentem órára és ajtót nyitott nekem, egyből megnyugodtam, hogy jól választottak. Egy gyönyörű göndör hajú szőke kék szemű 26 éves nő állt előttem. Ezután beengedett a lakásba és előttem ment a szobája felé. Már ekkor feltűnt, hogy milyen jó alakja van. Szép és formás popsi és közepes méretű mellek. Pont az ideálom volt.
Aztán megismerkedtünk, és amikor már körülbelül 2 hónapja jártam hozzá, szintfelmérőt íratott. Nem sikerült túl jól és az igazat megvallva nem is érdekelt az egész angol nyelv. Ekkor kicsit mérges lett, hogy ez neki nem jó, ha nem látja a fejlődést, meg hogy akkor hiába tanít, ha nem tanulok. Ekkor feltett egy kérdést, hogy mit tegyen, hogy ösztönözzön engem a tanulásra. Nekem lett volna pár ötletem, de azért ilyet mégsem illik mondani neki, mert még kirúg. Következő alkalommal másfél órás tanulásra mentem hozzá. Megint egy dolgozattal várt, és azt mondta, hogy ha megírom 90%-osra akkor jutalomképpen leveszi a ruháit. Ezt talán mondanom sem kell, de egyből munkára késztetett, hiszen őrülten jó teste volt és ki ne lenne kíváncsi rá?! Így hát megírtam, de nem sikerült csak 82 %-ra. Csüggedtem, hiszen ilyen alkalmam talán soha többé nem lesz. Ezt látta rajtam és azt mondta, hogy következő órán írhatok egy másik dolgozatot is és annak is ugyanaz a jutalma. Így hát, amikor hazajöttem az iskolából, minden délután angolt tanultam. Már vártam a csütörtököt nagyon, bár féltem is, mert ha most sem sikerülne megírni a próbavizsgát jól, akkor nem éltem volna túl.
Végre eljött a csütörtök délután és elkezdem írni a dolgozatot. Teljesen lefáradtam, annyira nehéz volt. Elkezdte javítani és 10 perc elteltével szó nélkül felállt a székéről, és elkezdett vetkőzni. Ekkor már tudtam, hogy sikerült a teszt. Először fehér ingjét vette le, melyeken amúgy is átlátszott. Utána a melltartóját dobta le és alig hittem a szememnek, hogy milyen gyönyörű melleket látok. Ezután a miniszoknya következett, melyet 2 másodperc alatt levetett. Éreztem, hogy annyira fel voltam izgulva, hogy elég lenne, hogyha megérintené a farkamat és el is élveznék. Nos miután levette, a szoknyát már csak egy tanga maradt hátra. Azt mondta, hogy azt én vegyem le róla. Hát nem kellett kétszer mondania. Egyből ott voltam és megfogtam a tanga peremét és finoman benyúltam alá. Éreztem, hogy már kezd nedvesedni és elkezdtem finoman dörzsölgetni a pináját. Majd hevesen elkezdtünk csókolózni. Aztán levettem róla a tangát és így teljesen meztelenül állt előttem. Majd ő kezdett vetkőztetni engem. A farmerem egy bizonyos helyen már nagyon kiállt. Először ezt szabadította ki, és kezébe vette. Néhányat rántott rajta majd a szájába vette. Őrülten jól szopott és én beleélveztem a szájába. Ezután ledobtam a pólómat és a maradék ruhát. Közben ő tovább szorgoskodott. Nem is kellett neki sokáig, mert hihetetlen jól dolgozott a nyelvével. Így farkam újra az égnek meredt.
Lefeküdt az ágyra, széttette a lábát és kérte, hogy hatoljak bele. Rámásztam, és finoman bevezettem a péniszem. Ő ezt hangos sóhajtással nyugtázta. Elkezdtem mozogni benne. Néha-néha kivettem a dákóm majd újra behatoltam, mert iszonyúan jó érzés volt. Ezután pozíciót váltottunk és ő került felülre. Szépen beigazította farkamat és beleült. Kezeimmel a gyönyörűséges melleit fogdostam melyek szépen ugráltak, miközben lovagolt rajtam. Kicsit közelebb hajolt az arcomhoz és megcsókolt. Közbe gyorsított a tempóm és éreztem, hogy teste megfeszül és elélvez. Csodálatos volt látni, hogy milyen gyönyört okoztam neki. Ezután leszállt rólam és elkezdtem nyalni. Egyből beindult megint és kért hogy nyaljam még. Ezt tettem és ez alatt vertem a faszomat. Ő feltérdelt és előredőlt, én odaálltam mögé és hátulról hatoltam be hüvelyébe. A tempót fokozatosan gyorsítottam a csúcsig. Ekkor ki akartam venni és a szájába élvezni. De nem engedte és hátranyúlt az egyik kezével és a seggemnél fogva tolt magába, és közben azt mondta, hogy élvezzek belé, mert szeretné érezni a forró ondómat. Még dolgoztam kicsit, és egy hatalmasat élveztem szinte vele egyszerre. Nagyon csodálatos és hihetetlen volt. Mintha megállt volna az idő. Ezután kivettem és felöltöztünk, majd megbeszéltük a következő időpontot, amikor jövök „tanulni”. Ezen „részét” minden héten átvettük az angol nyelvnek.
Nos ekkor kedveltem meg az angol nyelvet. Sikerült a középfokú nyelvvizsgám, de nem akartam abbahagyni a „tanulást” most a felsőfokúra készít fel…

Naplórészlet

szerda, február 16th, 2011

Ez volt a második együttlétünk a történtek óta, és ez is iszonyat nagy dugás volt. Amióta nem vagyunk egy pár, azóta talán még inkább élvezem vele a szexet. Azt az őrült szerelmet, amit egymás iránt éreztünk, felváltotta egyfajta cinkos barátság. Eleinte nem akartuk beismerni, hogy a testi vonzalom még mindig él, de az fokozatosan, egyre erősebben adta jelét létezésének, és próbált feltörni, míg végül megadtuk magunkat neki. Valahogy felszabadultam a nyomás alól, amit az jelentett, hogy meg akartam felelni neki; akartam hogy szexinek lásson, és okosnak is tartson, hogy imádjon, hogy élvezzen velem szeretkezni. Most ez mind nincs. Úgy érzem, mindent megkaptam tőle, amit nő férfitól kaphat, vagy amire tudat alatt vágyhattam: szerelmet, szenvedélyt, a legszebb gyereket. Házasságot sosem kívántam, nem hiszek a házasságban… pontosabban nem hiszek a házasság utáni szenvedélyben.
Még ma is a legszebb és legkívánatosabb férfinak tartom, akivel valaha találkoztam, de mára nincs bennem semmi szorongás, semmi kényszer, hogy még többet és többet akarjak az életéből. Tudom, ha megdug, azért teszi, mert megkívánt, és kefélni akart velem; és más nem is érdekel. Ez tisztán érzékiség, hús a hús ellen…. és ezt én gyönyörűnek találom a maga mocskosságában. Azt hiszem, megbaszni egymást durván és kéjesen, egyfajta bosszú mindkettőnk részéről… talán bosszú az elvesztett szerelemért. Nincs is ennél édesebb.
Mire találkoztunk, már annyira elborított a vágy, hogy szinte fájt. Lüktetett a puncim, nedves volt és síkos, csak arra várt, hogy az a farok beléhatoljon. Amikor megérkezett, legszívesebben lelöktem volna egy ágyra, és a puncimat a szájára nyomva, megparancsoltam volna neki, hogy nyaljon. Vagy csak ráültem volna, és ráhúztam volna magam arra a gyönyörosztó farkára, hogy iszonyatosan meglovagoljam. Nem tettem, mert amikor megláttam, annyira letaglózott a vágy, hogy nem voltam más, mint a saját könyörgő pinám, aki kész arra, hogy megadja magát, hogy megnyíljon a farkának. Kívántam, hogy azt tegyen velem, amit akar… és mintha megérezte volna, áthajolt a vezetőülésből, egyszerre a száját az enyémre tapasztotta, és a szokásos pinanedvesítő-farokállító csókunkkal már benne is voltunk a közepében. Ez mit sem változott, mintha nem létezne a világ, mikor megcsókol. Már ettől elvesztem az eszem.
Szétnyílt a lábam, a csípőm mozogni kezdett, annyira kívántam a nyelvét, hogy majd belehaltam. Ő csak az ujjaival körözött a belső combomon, de csak a környékét érintett a puncimnak, ami addigra már forró volt, és a vágy fájdalmas gyönyörűséggel sugárzott az alhasamba. Aztán egyszerre elvette száját az enyémről, és mélyen a szemembe nézett; akkor már tudtam, mi következik. Szemétül hosszúnak tűnt az a pillanat, ami eltelt addig, míg megérintette a nyelve a puncimat…. Először csak nézte, mintha felmérné, hogyan is lásson hozzá. Csak a leheletét éreztem, majd egész finoman, a nyelve hegyével szétválasztotta az ajkakat. Szeretem ezt a kicsit csiklandós érzést, amit ott lenn érzek ilyenkor; felkúszik egészen a torkomig. Aztán lassan, de kellően keményen végignyalta egész a fenekemig…. és még egyszer. A lélegzetem is elállt. Imádom ezt….
Aztán rátért a finom munkára. Széthúzta a puncimat, és a nyelve hegyével játszott a csiklómon, úgy csókolta a pinámat mintha a számmal csókolózna. Próbáltam még jobban széttárni a lábam, hogy még többet kapjak belőle. Majd bedugta a nyelvét a lyukba, ahol nemsokára a farka lesz, és miközben mozgatta bennem, az álla olyan gyönyörteljes nyomást gyakorolt a csiklómra, hogy azt hittem beleőrülök. Jézusom! Úgy nyal, mint egy isten! Végül segítségül hívta az ujjait. A középső ujját dugta először belém. Miközben még mindig nyalt, kitapintotta a G-pontomat – amit annak idején még ő mutatott meg nekem – és tőle megszokott csodás technikával masszírozni kezdte. Ismeri a testem, tudja mire vágyom, és azt meg is adja nekem….sőt annál mindig eggyel többet is. Addigra már annyira közel jártam a gyönyörhöz, hogy egy ujj nem volt elég. Nem tudom, hány ujja volt bennem, de úgy éreztem az egész kézfeje eltűnik a puncimban. Durván megbaszott az ujjaival, közben nem csókolt, talán nem is nézett rám, de nem figyeltem, csak kapaszkodtam belé, szorítottam, amilyét értem. Fájhatott volna neki, de a lélegzéséből hallottam a kéjt, még a fájdalmat is élvezte, ahogy én is. Megszűnt a világ, mintha mindent sötét köd borított volna be, a gyönyör úgy öntött el, ahogy eddig nagyon ritkán életemben.
Most én következtem. Egy rövid csók után – ami csak azért kellett, mert imádom érezni a saját ízemet a száján – már a farkán volt a szám. Imádom, hogy mindig mire odajutok, már harcra kész… szeretem a farkát, ahogy kőkeményen áll, gyönyörű. Először végignyaltam, majd a nyelvem hegyével játszadoztam kicsit a végével. Mindent elfelejtve, gátlástalanul csókoltam azt a gyönyörű testrészt, ahogy ő csókolta előzőleg a puncimat. Szeretem az ízét, az illatát beszívni, szeretem a számba venni, nyalogatni, csókolni, szeretem szopni, szeretem megfogni, és szeretem nézni, ha ő hozzáér. Szeretek beleharapni is, de azt hiszem ezt ő nem nagyon díjazza. Aztán miközben ő simogatta a puncimat, bekaptam, és szoptam a farkát, ahogy bírtam. Ő enyhe csípőmozgásokkal finoman húzogatta, és még mélyebbre tolta. Furcsa, hogy ez alapvetően kellemetlen érzés kéne legyen, de mégis őrjítően izgató. Hányszor elképzeltem, hogy ott áll velem szemben álló fasszal, és az arcomat maga felé fordítva, tövig nyomja a számba a farkát… és végül óriásit élvez bele. A lehető legmélyebbre akartam engedni, tudom, hogy azt élvezi, ha a vége nekiütközik a torkomnak…. néha úgy érzem, már annyitól el tudnék élvezni, hogy látom, ő mennyire élvezi. Már nagyon vártam, hogy bennem legyen. És elérkezett az idő, megérkeztünk hozzám.
Lefeküdtem az ágyra, félig ülve széttártam a lábaimat, és vártam, hogy megdugjon. Már maga a mozdulat is őrjítően felizgat: a vágytól legyőzötten, csupasz pinával várni, hogy egy fasz belém hatoljon… Ő közelebb jött, és megcsókolt, letérdelt a két lábam közé úgy, hogy a farka olyan közel volt a puncimhoz, hogy már csak egy utolsó pici mozdulat hiányzott, és végre megkaphatom. De nem mozdult. A csípőm vonaglott, egyre tolta magát az ágyékhoz, ami mágnesként vonzotta mindig is, és most itt van végre. Könyörögve néztem rá, de még kínzott egy kicsit. A farka végét a „bejárathoz” érintette, majd dörzsölni kezdte vele a csiklómat…. óóó, istenem…. húzogatta rajta, simogatta vele, közben néha azt nézte, amit csinál, néha a szemembe nézett elégedetten, és gonoszul, amiért így „megkínozhat”. Végül megadta magát.
Úgy hatolt belém, hogy a világ felrobbant körülöttem. Egy mozdulat volt, nyugodt és magabiztos. Nem kapkodott, tövig nyomta belém a farkát. Mindig is imádtam ezt az első pillanatot, nekem felér egy orgazmussal. A hátam ívbe feszült, és azt kívántam, bár örökké így maradna. Így kerek a világ, ennek a fasznak az én pinámban a helye, mélyen bennem… néhány pillanatig úgy maradtunk mozdulatlanul, majd nagy lökésekkel ki-be húzta és tolta, felnyársalva engem, miközben a keze a nyakamra fonódott. Szinte dobáltam magam a kéjtől, markoltam azt a jó seggét, és én is basztam őt, csak basztam és basztam! Nem láttam őt sem, csak azokat a csillagokat, amiket eddig olyan ritkán láttam még vele is… ő meg azt lihegte
„Basszál! Basszál! Úgy baszol, mint egy ribanc!” Régen ritkán beszélt így hozzám … most már bánom, hogy nem mondtam neki, hogy ez számomra mennyire izgató néha. Bár a tekintetében ugyanezt látom, mégis ilyenkor érzem igazán, mennyire kíván. Nem tudtunk uralkodni a testünkön, téptük, haraptuk, marcangoltuk egymást. Én kiabáltam, sikoltottam, néha szinte úgy éreztem, sírnom kell, amikor annyira kibírhatatlanul élveztem, amit csinál vagy amit belőlem hozott ki ez az „őrület”, de a megváltó orgazmus mégsem jött. Már csak arra emlékszem, hogy végül őt a gyönyör úgy érte, hogy kinyújtott lábaimat átkarolva az egekbe emeltem, amitől olyan mélyre hatolhatott belém, amilyenre csak akart és bírt. Ütemesen egyre gyorsulva dugott, miközben rá-rácsapott a fenekemre. Nem tartott sokáig, amíg belém élvezett, de az eltelt „igénybevételtől” már olyan érzékennyé vált a puncim, hogy ez az alig két perc is elég volt, hogy elmenjek. Szerintem nem is tudta, hogy ez volt aznap este a harmadik. ….azt hiszem, úgy széjjeldugtuk egymást, hogy ilyet általában csak pénzért kap az ember. Csak ez igazi volt, és ezért gyönyörű…
Remélem még lesz ilyen gyönyörű élményem, mert most, hogy felidéztem, újra érzem azt a vágyakozást, amit akkor. Már most elképzelem, mi az, amit még szeretnék. Le akarom lökni egy székre, és az ölébe ülve meg akarom lovagolni… Akarom érezni, milyen, ha egyszer belép az ajtón, és csak némán hátat fordítok neki, kitolom neki a fenekemet, mire ő nekidönt a falnak, előveszi a farkát, és keményen megbasz… Akarom, hogy lássa, ahogy maszturbálok, mielőtt beszáll… Akarom látni egyszer, ahogy ő maszturbál előttem, akarom tudni, hogy kibírnám-e anélkül, hogy hozzáérnék, vagy ő hozzám… Akarom újra használni a gésagolyókat vele, amiket tőle kaptam… Akarom, hogy élvezzen, akarom látni azt a tekintetet… Akarom, akár két perc, akár két óra… Akaromakaromakarom…..
Nincs megállás, kiengedtük a szellemet a palackból!

Az elsőtől az utolsóig 1

hétfő, február 14th, 2011

Most is esik ez a rohadt eső! Már régen elterveztem, hogy eljövök hozzád, de eddig nem volt elég bátorságom hozzá. Hogy most talán biztos leszek a dolgomban? Halálbiztos. Jól végiggondoltam mindent, és nem hagyom, hogy az érzelmek eluralkodjanak rajtam. Nem fogok elgyengülni. Eddig te voltál az, ami gyengített, de többé nem hagyom. Hogy mire is vágyom valójában? Nem tudom még, de ma mindenre meg akarom kapni a választ. Felejteni már nem tudok, és nem is akarok. Már nem.
Már az első napokban észrevettél. A tekintetemet, a pillantásaim apró bókjait hagytad magadon nyugodni, ahogy méregettelek, és te kelletted magad. Testeddel kinyilvánítottad, hogy élvezed az én vágyakozásomat irántad, de a napokból mégis hetek, a hetekből hónapok lettek. Az egyik poháralátétre üzenetet írtam, de sosem adtam oda. Még ma is megvan. Az van ráírva “Melyik virág lehetne olyan szép, hogy a Te gyönyörűséged mellett ne legyen elenyésző?” és egy telefonszám. De ez így olyan közönségesnek tűnt. Minden nap, amikor az asztalomhoz léptél, ott volt a zsebemben, de sehogy sem tudtam rávenni magam, hogy átadjam. A kiszolgálásod pocsék volt. Most már tudom, hogy miért voltál mindig zavarban, mikor felvetted a rendelést, hogy miért kellett mindent kétszer megkérdezned, és miért hajoltál le mindig annyira, hogy tisztán beláthassak a dekoltázsodba. Mutattad magad, és talán már untad, hogy nem lépek, de én nem tudtam hogyan? Nem akartam elrontani, és azzal rontottam el.
Az a pár részeges alkat volt az utolsó lehetőségem, mikor nagy nehezen kitessékeltük őket a bisztróból, és végre először nem csak rám mosolyogtál, hanem válthattunk pár szót is. De a pillanat elszállt, és én megint elszalasztottam, hogy közelebb jussak hozzád, pedig… pedig akkor olyan könnyűnek tűnt. A zárást megvárnom túl feltűnő lett volna, úgyhogy kint vártam. Nem az első alkalom volt, hogy titkon hazáig kísértelek a kései órákban, és azok miatt az alakok miatt még az aggodalmam is nagy volt. Csepergett az eső, de nem bántam, csak vártam, amíg ki nem jöttél a hátsó ajtón. Pár sarokkal odébb bele is botlottál a huligánokba, én pedig kihasználtam a helyzetet. A fölényük csak létszámbeli volt, és még fiatalok voltak, így én a harminckét évemmel, és vállas termetemmel hamar visszatántorítottam őket. Nem is rajtuk volt a hangsúly, hanem azon, hogy a szemedben én legyek a nap hőse, és ezt ott elértem. Végre nyíltan bemutatkozhattunk, és még belém is karoltál, úgy kísérhettelek a felerősödött zuhé közepette hazáig, ahol megleptél. A csók is váratlan volt, de az, ahogy behúztál az ajtón, egyenesen gyorsnak tűnt, mégsem nem ellenkeztem.
Áldottam a helyzetem. A vizes pulcsimat lekapkodtad rólam a pólóval együtt, az átázott felszolgálói ruha pedig bőrödhöz tapadva mindent látni hagyott testedből, és hamarosan már az sem takart. Hátat fordítottál és előredőltél, úgy húztam le rólad a rövid szoknyát, csókolgatva a nyomát, érezve rajta az esővíz ízét. Felállva magamhoz szorítottalak, nyakadat csókolgattam, és karod alatt előrenyúltam a melleidhez. Valamikor, mikor nem oda figyeltem már levetted a melltartódat, már csak a bugyid volt rajtad. Ujjaimat sötét fürtjeidbe túrva szívtam tele tüdőmet annak esővel keveredett illatával, míg te hátrahajtottad nyakad, hogy jobban hozzáférhessek, közben te egyik kezeddel a nadrágomba nyúltál, másikkal az én szabad kezemet vezetted megmaradt fehérneműd védelmén túlra. Vad voltál, sokkal vadabb, mint amire számítottam, és hamar be is nedvesedtél, majd a fülembe súgtad – Akarom!
Súgtad ugyan, de a hangod határozott volt, és erőteljes. Megértettem, hogy mire céloztál, és a világ minden kincséért sem ellenkeztem volna. Sietve lehúztam a nadrágomat, és még ki sem léptem belőle, te már húztál magad felé még mindig kapaszkodva férfiasságomba. Nem törődtem már én sem a részletekkel, csak félrehúztam a bugyidat, hogy minél elébb érezhesselek belülről. Nem volt lassú indítás, az addigiak is alig voltak előjátéknak nevezhetők, csak a heves indulatok maradtak és a nyers szex. Erotikus, felpezsdítő, forró szex, mikor nem érdekel, hogy mi volt előtte, vagy mi lesz utána. Nem volt köztünk szerelem, és nem tudtuk, hogy oda vezet-e majd, de akkor semmilyen körülmény nem is számított. Nem használtunk gumit sem, nem tudtam, hogy szedsz-e tablettát, de elérted, hogy ne is érdekeljen, és az is csak akkor jutott eszembe, mikor már elernyedve feküdtünk be az addig hanyagolt ágyba. Aznap este még kétszer volt részünk egymás testének élvezetében, és úgy indult a kapcsolatunk.
Emlékszem az apró dolgaidra, melyeket senki más nem láthatott. A vidám, vágyakozó arcodra, mikor az utcán kisbabát tologató asszonyt láttunk. A meghatottságtól csepergő könnyeidre kedvenc filmjeid szívszorító jeleneti közben. A sértődésből mosolyra váltó ábrázatodra egy szúrós megjegyzés után, és a visszavágásra, mely nem egyszer jobban túllőtt a célon, mint az enyém. A lassú sétánkra azon az estén, mikor hullócsillagot láttunk az égen, és mindketten kívántunk. Azt mondtad, hogy ami köztünk volt, az sosem érhet véget, és én hittem neked. Remélem a te kívánságod teljesült, mert az enyém… engem cserbenhagyott. Azt kívántam, hogy a szavaid örök érvényűek legyenek, és ez nem adatott meg nekem, mikor közölted, hogy valaki mást szeretsz. Összedőlt bennem minden, és te ott hagytál engem a roskadozó világban, melyet te építettél nekem. Körbezártál egy szobába, és nem hagytál kijáratot, csak magadnak. Láttalak egyszer egy fiúval, és te is észrevettél, de köszönni nem volt erőm. Hiszen még el sem köszöntem tőled! A barátaim, akikről azt hittem, hogy mindkettőnk barátai vigasztaltak, hogy még annyi nő van a világon, de az igazi vigaszt csak az ital jelentette. Már amíg el nem múlt a hatása, de tettem róla, hogy minél ritkábban forduljon elő olyasmi.
Egy roncs voltam, aki arra várt, hogy elvontassák, mikor egy az első esős naphoz kísértetiesen hasonló végén megjelentél az ajtómban. Megint csak megleptél, mikor azt mondtad, hogy mégsem szereted azt a másikat, hanem én vagyok az igazi. Nem tudtam, mit mondjak. Vissza akartalak fogadni, de féltem, hogy csak önmagát ismételné meg az elmúlt egy év. Végül a tested döntött, és újra elvette az eszem. Minden olyan volt, mint régen… talán túlságosan is. Naplementét nézni jártunk a városszéli hegyre, kimentünk a halastóra, vagy piknikeztünk a parkban és a felhők formáján vitatkoztunk. Egy ilyen alkalommal vettem észre az első jelet, pedig sok volt már addig is. Rengeteg olyan ismerősöd volt, aki csak egy biccentéssel, vagy egy sziával elintézte a találkozást, és addig nem tűnt fel, de azután már figyeltem. A bisztróban azóta nem jártam, hogy szakítottál velem, még a közelében sem, de akkor rávettem magam. Az ablakon át figyeltelek, s láttam, hogy sokan flörtölnek veled, néhányan még fogdosnak is, telefonszámokat adnak. Az egész nem olyan volt, mint mikor még én is ott étkeztem.
Másnap kora délután be is ültem, hogy meglepjelek, és vigyázzak is rád estig, de rá kellett jönnöm, hogy aznap nem is dolgozol. A főnököd mondta meg, hogy jó ideje már csak feleannyit jársz munkába, és a fizetésemelésedre, amit olyan nagy örömmel újságoltál pár hónapja, soha nem került sor. A szívem összeszorult, és már sejtettem, hogy hol számítottam el magam, de nem akartam elhinni. Tudtam, hogy nem lehet másképpen, de egyszerűen nem akartam elfogadni. A nő, akit szeretek, és akiről tudom, hogy viszont szeret, az nem lehet kurva! Miért? Mióta? Hogyan? A kérdések úgy törtek ki belőlem, mintha már régóta szabadulni akartak volna, mintha egy régi félelmem talált volna magának új formát. Az este én voltam az, aki nem mert hazamenni mit sem sejtő barátnőjéhez, mert a helyzetet át kellett gondolnom, és nem akartam utat engedni az indulataimnak. Le kellett nyugodnom, ezért végigvettem az elmúlt időszakot, a több mint másfél évet, mióta ismertelek, a választható lehetőségeket fontolgattam, mérlegeltem. Mégsem ittam, és nem aludtam szemernyit sem, reggel pedig újra betértem a bisztróba, és te ismét nem voltál ott. Hazamentem, de otthon sem találtalak, így hát telefonáltam a cégnek, beteget jelentettem és lerogytam az ágyba.
Kezeid simítására ébredtem, fogalmam sem volt, hogy a nap melyik szakában. Talán éppen szürkület lehetett, mert a világ a hangulatomhoz akart igazodni, és téged is ahhoz állított. Egy szót sem szóltál, csak oda-vissza húzogattad a körmeidet a hátamon, mintha bele akarnál karcolni valamit, bár a bőrt nem akartad megsérteni. Jól esett, és hiába akartam ordítva kitörni lelkem bezárt burkából, mozdulataid csitító hatásával nem tudta felvenni a harcot. Akkor tört rám a felismerés, hogy hogyan is került le rólam a ruhám? A nadrágom sem volt rajtam, sem az alsóm. Mégsem ébredtem olyan könnyedén, mint hittem. Vajon mikor jöhettél meg? És sejtettél-e valamit? A válasz mindegy is, mert akkor nem számított, a testem nem foglalkozott vele, és nem mondhatom el, hogy az eszem irányított volna. Éreztem magamon a hiányt, hogy majd két napja nem tisztálkodtam, de téged szemlátomást nem zavart. Csak egy fürdőköntös takart el szemeim elöl, már amikor úgy helyezkedtél, hogy bármit is lássak belőled. Hason fekve ki voltam szolgáltatva, de még mindig tartó érintéseid hatására kezdett kényelmetlenné válni a mozdulatlanság. Amint a hátamra gördültem rávetetted magad a farkamra, és én azt hittem, hogy megint bevadulsz és az is csak egy gyors numera lesz.
De nem úgy volt. Lassan csináltad, és érzékien, talán túl lassan is, de a hatás mégis ellentétes volt. Bármennyire is vissza próbáltam tartani magam, olyan jó érzéssel töltött el, hogy már közel éreztem az orgazmust, és eltoltalak magamtól. Megértettél, de még mindig nem szóltál egy szót sem, és én sem mertem, mert akkor nem bírtam volna ki, hogy ne azt mondjam, ami mindent tönkretesz. Legalább még ezt… ezt az utolsót ne! Esendő voltam, mert akartam veled még egyszer szeretkezni, még ha utoljára is. A percnyi csend többet mondott talán mindennél, és az önuralmamat is visszaszereztem, amit azonnal újra próbára is tettél. Fölém guggoltál úgy, hogy a fel-le mozgás mindkettőnknek a legkényelmesebb legyen és elkezdtél mozogni, mint még soha. Soha nem voltak ugyanis még olyan kimértek a mozdulataid, soha nem érintettél szeretkezés közben olyan lágyan, mint akkor. Addig csak szex volt, de akkor megéreztem benned az igazi szerelmet, mert átáradt belém, és talán te is érezted akkor az enyémet. Elfogott a bizonytalanság, hogy tényleg véget akarok-e vetni mindennek? Nincs megoldás? Talán ha majd megbeszélnénk? És kétségeim közepette vezettél el életem leggyönyörűbb orgazmusához, melyhez nem volt fogható semmi öröm, amit valaha is nő adott nekem. És te még mindig mozogtál, de már nem sokat, mert hamarosan éreztem, hogy ugyanoda jutottal, mint én egy perccel korábban. Rám dőltél, majd amint kicsit erőhöz jutottunk, mindketten felültünk.
A csend csak nem akart szűnni, és te csak néztél rám, mintha tőlem vártál volna mindent, pedig kettőnk közt addig te voltál a határozottabb. Szemeid szomorúak voltak, és türelmesek, de ugyanazt a kételyt véltem felfedezni benne, mint ami az én szívemet nyomasztotta. Nem bírtam tovább, és elmondtam, hogy tudom. Hogy tudok eleget, ha nem is mindent, és hogy ez mennyire rosszul esett tőled. Pont tőled, de ki mástól is kaphattam volna ekkora döfést? Elmondtam azt is, hogy én mindezek ellenére mennyire szeretlek, de nem tudtam, hogy mit kellene tenni mindezek után. Kértelek, hogy mondd, hogy csak tévedek! Mondd, hogy túl élénk a fantáziám és basszál le azért, hogy olyasmit egyáltalán feltételezni tudtam rólad! De te csak hallgattál az ágy szélén ülve, egy szót sem szólva, és nem tudtál a szemembe nézni. Mindennél jobban emlékszem arra a pillanatra. Testileg-lelkileg meztelenül ültél ott, és próbáltál megszólalni, vagy csak egy könnyes pillantást vetni rám, de nem volt hozzá erőd. Sajnáltalak, és még akkor is segíteni akartam, de nem tudtam helyetted legyőzni a piros lámpás démont. A csend újra leült közénk.
Nem tudtam megállapítani, hogy percek, vagy órák teltek el akkor, vagy csak egy pillanat műve volt az egész? Az idő már nem számított többé, számunkra új korszakot, új fejezetet kívánt nyitni az élet könyve. Akkor pattantál fel, mikor az addig visszaszorított könnyek hangos zokogásra váltottak, és fehérnemű nélkül, egyetlen kabátot magadra kapva rohantál el otthonról. Egy percre rá eleredt az eső. Utánad akartam rohanni, és talán… biztosan máshogy végződött volna a kettőnk története, ha megteszem. Ez a perc akkor soha nem jött volna el. Messzebbre mentél, mint azt akkor képzeltem. Messzebbre, mint azt bármi, ami ezt a világot irányítja, hinni engedte volna. Mikor legközelebb láttalak, először egy pletykalap címoldalán, majd csak a távolból, mert sok ember volt körülötted, és az én fájdalmam is tartotta még a távolságot. De most legyőztem magamban mindent, ami ellenkezett azzal, hogy idejöjjek, meglátogassalak és megbeszéljem veled ezt az egészet.
A barátaim visszatartottak, ők nem hittek benned, nem látták azt az arcodat, amit én, nem érezték soha azt, amit én, és nem tudhatták, hogy milyen az, ha te valamit viszonzol a magad módján. Mióta elmentél, én már csak a pohár fenekében láttam vonzerőt, és láttam is belőle eleget, mire rászántam magam az utolsó lépésre. Megvettem ezt a gyönyörű szép Coltot. Hatlövetű, mint a westernfilmekben, és csak úgy csillog! Neked fényesítettem ki, vagyis inkább miattad! És itt van ez a rohadt alátét is! Nesze! Talán hülyének hiszel miatta, de nem találtam olyan virágot, vagy akár bárki mást, aki felért veled. Nézd meg, könnyezem! Te csináltad belőlem ezt a roncsot! Te tetted ezt velem, aztán hagytál ott jövő nélkül! Miért?! Hogy most hónapok örökkévalóságának távlatából a síroddal kelljen kibékülnöm?! Mire volt ez jó?! Én… én… én szerettelek! És tudom, hogy te is szerettél. Miért kellett onnan leugranod? Húsz emelet! Miattam? Hogy bizonyíts? Én nem ezt akartam. Kérlek! Kérlek… Bocsáss meg! És halántékához emelve a fegyvert meghúzta a ravaszt…