Posts Tagged ‘melltartó’

Telefonos randi

szombat, január 22nd, 2011

A telefonom csörgése ébresztett. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, nem hogy azt, hogy hol a telefonom. Azért csak elindultam a telefonom szokott helye felé, és nagy örömmel tapasztalom, hogy most is ott van. Na de ki hív? Barbara az exem.
Megbeszéltük, hogy átjön tanulni.
Na jó akkor van fél órám, hogy megbizonyosodjak, hogy tényleg egyedül vagyok, és az ősök sem jönnek haza idő előtt. Kicsit rendet raktam, és felhívtam az őseimet ki mit csinál merre jár. Tényleg csak valamikor délután érnek haza. Nagyjából el is telt a fél óra, ami alatt használhatóvá tettem az asztalomat, ami szinte mindig úgy tele van papírokkal, hogy bár bőven két személyes és a számítógép monitorja mellett egy Tv is elfér, de a papírhalomtól én is szűkösen. Na most ezt a papírhalmot sikerült rendszerezve, de legalábbis kategóriánként el el forgatva egy másik polc bevonásával rendezetté tenni.
Csöngettek. Elindultam hát az ajtó felé a szokásos rövid ujjú pizsamámban. Gyorsan beengedtem Barbarát, nem volt hideg, de azért ilyen rövid pizsamában túl kellemes se volt. Így aztán a „welcome puszit” is az ajtón belül adtuk át egymásnak.
– Látom most keltél. – pillantott le Barbi olyan ráutalósan.
– Igen, de miből gondolod?
Válasz nem jött, mert már a cipőét húzta le, én pedig visszagondolva hogyan mondta lenéztem, és megértettem. Az agglegény élet és a korai kelés csalhatatlan jele árulkodott a pizsamám alatt, amit régen is előszeretettel csekkolt le, csak régebben még meg is simogatta. Hát igen nem állt, de azért fél merev farkam eltartotta a pizsama nadrágom. Mit van mit tenni, de nem igazán zavart. Előtte minek legyek szégyenlős, hiszen ismerjük egymást kívül belül. Fél évig voltunk együtt, aztán barátként váltunk szét. Igazából azt terveztem, hogy a szabad zavartalan délelőttöt kihasználva könnyítek majd magamon, mert így nem kell lenémítanom a számítógépet vagy a videókat, de hát a látogatás közbe szólt.
Felmentünk a szobámba. Tényleg hozott magával tanulni valót, és elő is vette. Kicsit még beszélgettünk, aztán azt kérdezte, hogy használhatná-e a számítógépem, mert lenne egy szöveg, amit ki kéne szótároznia, és a netes szótárral egyszerűbb.
– Persze miért ne én úgyis megyek fürdeni.
Ha már a maszti elmarad legalább az utána tervezett fürdést megejtem. Mindig a szobámban vetkőzök le, és onnan megyek a másik helységben lévő fürdőbe, pláne ha egyedül vagyok itthon. Nyáron nem is nagyon törölközöm meg, hagyom, hogy a párolgó víz hűtsön amíg tud. Barbi tudta ezt, de határozottan elkerekedett a szeme, amikor a mondatom befejezésével szinte egy időben bokámig toltam a nadrágom, és egy laza mozdulattal kiléptem belőle. Levettem a felsőm is, mire a szoba ajtóig értem. Ott volt egy szék általában arra pakolom a ruháimat.
Hmm…ez érdekes. Egész keményen áll a farkam. Úgy látszik, mégse hagy annyira már hidegen a lány, vagy csak azért mert mégiscsak egy másik ember egy nő előtt vagyok meztelen hónapok óta először? Nem tudom, majd kiderül. Nem fogom visszafogni magam az tuti. Az ajtót nyitva hagytam elkezdtem engedni a vizet a kádba. Barbi még kérdezett valamit, hát vissza sétáltam úgy ahogy voltam anya szült meztelenül álló farokkal. a kedvencek közül előkerestem a szótár oldalát, aztán vissza a kádban már egész sok víz volt, hát bele huppantam. Alaposan megfürödtem, amikor egy újabb kérdés ürügyén Barbi megjelent az ajtóban, ami nekem háttal volt, de neki tökéletes betekintést biztosított. Válaszoltam, de közben folytattam az alapos tisztogatást, ami konkrétan a farkam és a makkom tusfürdőzése, és tisztára húzogatása volt. Barbi kicsit az ajtófélfának támaszkodva elidőzött, majd mégiscsak visszament a szobámba. Megfordult a fejemben, hogy talán magához nyúlt, és le kéne buktatni, ha így van. Gyorsan kikászálódtam a kádból, és a törölközőmet magamhoz véve elindultam a szobámba.
Nem csalódtam. Barbi ball kezét tényleg a nadrágjából rántotta ki, amikor észre vett.
– Hát te mit csinálsz? – kérdeztem meztelenül, álló farokkal, és vigyorogva.
– Semmit.
– Aha, ismerem én a te kis semmijeidet. Mióta csinálod? Ennyire nem tudsz ellenállni?
– Na nem kell gonoszkodni.
– Nem gonoszkodom, csak érdeklődök. Látod én is itt állok, már reggel óta.
– Hát igen azt látom.
– Ezért jöttél át?
– Nem, nem ezért. Tanulni jöttem, ahogy mondtam, de mióta beengedtél nem tudok másra koncentrálni.
– Az kellemetlen. Én is unom már, hogy csak itt állok. Mi lenne, ha kölcsönösen segítenénk egymáson, és aztán mehetne minden ahogy kell?
– Okés én benne vagyok. – vágta rá Barbi, és az arcán látszott, hogy ő is pontosan erre gondolt.
– De így nem ér. Rajtad túl sok a ruha.
– Jól van na. Már veszem is le.
És tényleg. Egy laza határozott mozdulttal szabadult meg a toppjától, és eközben felkelt a székemből. Egy eddig még nem látott lila csipkés melltartó bukkant elő, ami a két szép formás markolni való cicijét takarta. Én közben a még mindig kezemben levő törölközővel kicsit szárítottam magamon, pontosabban a hátamon. Barbi pontosan tudta, hogy leginkább a meztelen testet szeretem, és hiába is szeretne valamit magán hagyni pillanatokon belül megszabadítom tőle, így kioldotta az övét és a nadrágja gombjait szépen lassan minden lépésnél egyet, ahogy felém lépdelt. Próbálta terelni a figyelmem, de láttam, ahogy ajkát óvatosan észrevétlenül nyalogatja. Ahogy hozzám lépett megvillant az új melltartó jó barátja, egy színben és csipkében tökéletesen passzoló bugyi.
Hopp nem csalódtam, tudtam, hogy erre vár. Marokra fogta a farkam, aztán szép óvatosan el is kezdte mozgatni. Itt az ideje, hogy a törölközőt a székre jutassam, és annak is, hogy befejezzem a lány kicsomagolását. A fenébe, hogy ilyen jól csinálja. Mindjárt ki is veri. Na ezt nem hagyhatom. Na szóval hol is tartottunk? Nadrágot vegyük már le, bár tény, hogy így is szép volt. De akkor is, én most puncit akarok nyalni. Két kezem két oldalon beakasztottam a nadrágba, és csak remélve, hogy időben elengedi majd a farkam egy határozott mozdulattal elkezdtem róla letolni a nadrágot. „Hű elengedte még éppen időben.” – gondoltam magamban.
– Szép ez a bugyi, és a melltartó.
– Köszi! Új. A hétvégén vettem.
– Megérdemelne egy fotót.
– Ha akarod.
– ÁÁ hát ennek nem lehet ellenállni.
Szerencsére nem kellett messzire mennem a fényképezőért és pillanatok alatt üzemkész is lett. Tényleg nem sokat csak egy 10 – 20 képek készítettem egy perc alatt, de Barbi már hozzá volt szokva. Több száz képem volt róla, így már rutinosan váltotta a pózokat, és a nadrágot is arrébb lendítette a lábával. Vicces pont ez lett az egyik legjobb kép. Aztán kioldotta a melltartóját és azt is eldobta, csinált cici takarós pózt is, ahogy szerettem, aztán jött a bugyi. Az a kis falatnyi tanga óvatosan és játékosan sőt nedvesen érte el a földet, miközben én folyamatosan kattintgattam.
Az ágyhoz lépett kezével rátámaszkodott és felém pucsított. „Katt” két kép aztán átfordult és az ágy szélére ült. Nem tudtam letenni a gépet. Minden pillanatot meg akartam örökíteni. Már rég sorozat készítés módban dolgozott hű társam. Felhúzta a lábait, és széttárta nedves kis punciját. Két ujjával remekül megmutatta a nagy ajkakat. Tisztán látszott, hogy már nagyon nedves. Aztán megnyalta két ujját és amennyire csak lehetett eltüntette benne. Arcán tisztán olvasható volt az Üzenet: „na mi lesz már?” Bármennyire is szeretek fényképezni a sűrűjében is szeretek lenni. Így a fényképezőm videó gombját megnyomva leraktam arra a helyre ahonnan már több házi videó is készült, és nyelvel előre bele vetettem magam az oly régen ízlelt gyönyörbe.
Még tán ízesebb, és nedvesebb volt, mint ahogyan emlékeztem. hatalmas fickándozó nyelvcsapásokkal kényeztettem, aztán a kis édes csiklóját vettem célba. Nagyon érzékeny volt, mindig felszisszent amikor először hozzáértem, és most is így tett. Kezeim közben dereka mellett felvándoroltak és a cicijeit vették kezelésbe. Édes kicsi bimbója már úgy állt mint a cövek, és öröm volt simogatni, morzsolgatni. Nyelvem hegye nem tágította csiklójáról, amit egyre hangosabb és kéjesebb nyögésekkel hálált meg, mígnem egyszer csak nagy hirtelen ráfogott a kezeimre magához szorított, teste minden porcikája megfeszült és egy hatalmas önkéntelen nyögéssel kísérve elment.
Amikor elengedte a kezem abbahagytam a nyalását, mert tudtam, hogy ilyenkor nem szereti, hát feljebb vándoroltam és két bimbó csók után megcsókoltam.
– Köszönöm. – suttogta.
– Nincs mit. – suttogtam.
És miközben ezt tettem éreztem, hogy a keze már rá is talált a továbbra sem nagyon lankadó szerszámomra. Már nem voltam annyira felpörögve, mint az előbb, így hagytam neki, hogy rendesen felállítsa, és egy kicsit szopogassa is, hisz tudtam hogy szereti. Közben kezem visszatért kedvenc nyílásomhoz, és két ujjam szépen lassan eltűnt benne, majd ütemesen elő-elő került.
– Húzok egy gumit. Jó?
– Jó.
– De akkor engedj oda a szekrényhez.
– Na jó engedlek.
Tényleg oda is engedett. Én elő vettem a szokott helyről egy gumit, amit óvatosan kibontottam, és felhelyeztem. Odaléptem hozzá, ős alaposan szemügyre vette, kicsit húzogatott rajta. Megtehette, mert sosem hordott gyűrűt így nem kellett attól félnem, hogy kiszakad.
Puncija még mindig az ágy szélénél volt, ez volt a kedvenc helyünk, mert pont lyukra állt a szerszámom, ha letérdeltem. Letérdeltem hát és óvatosan belehelyeztem, amit úgy tűni ő is olyan nagyon várt mint én. Szép lassan kezdtem el benne mozogni, és csak lassan erősítettem, és gyorsultam be. Szerette, és most is tetszett neki, de amikor látta, hogy fáradok azt mondta:
– Gyere feküdj le hadd lovagoljalak meg!
– Na ezt nem kell kétszer kérned.
Nekem a lovaglás volt az egyik kedvenc pózom. Olyan könnyen és gyorsan rám helyezkedett, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Első ráülésre olyan mélyre tolta be magának amilyen mélyre csak be tudta. Aztán a lovaglásnál sokkal inkább a hegyét és a felső traktust ingerelte. Igaz ettől mindig féltem, hogy kicsúszik, és eltöri, de most valahogy hihetetlen jól csinálta. El is felejtettem korábbi félelmeimet, és mint egy megkoronázás képen a gyönyörű cicijei ringtak előttem, sőt időnként a kezemben. Fantasztikus látvány volt, ahogy letekintettem, és a gyönyörű szép teljesen csupasz puncijában eltüntette a most már igen-igen duzzadó farkamat. Nem volt kétséges, hogy rövidesen itt a vég, de szerencsére neki is.
Átfordítottam hát hogy ő kerüljön alulra, és mindezt úgy, hogy közben a lehető legmélyebben hatoljak belé, mert így szerette. Fejét a párnára tette, lábait pedig a nyakamba vettem, úgy neveztük magunk között, hogy a „végső döfés póz”. És tényleg minden egyes döfésem fájdalmasan mélyre ment, és mind ketten tudtuk, hogy már csak pillanatok vannak hátra. Kezével mutatta ujjain, hogy 5 aztán kicsivel később, hogy 4 és így tovább próbált visszaszámolni a kéjig, mert ilyenkor mindig csak nyögni, szólni sosem tudott. És én mindent megtettem, hogy amikor az utolsó ujja is eltűnik, akkor törjön elő belőlem a magma. És siker! Egyszerre nyögtünk fel, egyszerre mentünk el, mint régen fénykorunkban.
Óvatosan kihúztam a farkamat rejtő jól tele töltött gumit, majd mellé dőltem. Kicsit szuszogtam, aztán leszereltem, és a szemetes mélyére rejtettem védelmünket. Nem igazán tudtam hol vagyok, csak azt, hogy jól vagyok. Régóta most először. Mellé feküdtem, úgy csupaszon meztelenül. Ő felém fordult és átkarolt. Én pedig átnyúlva rajta betakartam magunkat, és így pihentünk egy órácskát.

Elsőnek nem is volt rossz

kedd, november 9th, 2010

Nemrégiben voltam diákmunkán. Már hosszabb ideje dolgoztam ott, mikoris új munkatársat kaptunk. Kolleganőm régebbről ismerte, így aztán az alap információkat hamar megtudtam az illetőről.
Erik nálam fiatalabb, magas, szőke, kékszemű, olyan átlagos típusú srác, nem is tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, lévén, hogy párkapcsolatom volt. Az elején egyébként is túl nagyképűnek tartottam, méginkább különcnek, szóval a kapcsolatunk a köszönésen kívül nem igen terjedt ki. Teltek a hónapok, egyre többet kellett együtt dolgoznunk, sajátos magánéleti problémáim felszínre kerültek.
Nyíltan beszélek emberek előtt bizonyos dolgaimról, jobban érzem magam, ha valaki meghallgat. Úgy látszott nem találtam süket fülekre, idővel Erik is megnyílt, nemcsak hallgatta a történetem, de a sajátját is mesélni kezdte. Kiderült, hogy nagyon hasonló problémáink vannak.
Fel sem tűnt, kis idő múlva megszerettem, jóban lettünk, pedig utólagosan ő is elmesélte, egyáltalán nem kedvelt.
Szerettem vele dolgozni, a főnökünknek köszönhetően, majdnem minden alkalommal vele voltam beosztva, így igazából fel sem tűnt, mennyire nagyon kedvelem.
Ott kezdett feltűnni a dolog, hogy hiányzott, amikor nem volt ott, ha dolgoztam. Gondolom ő is így volt vele, mert egyre többet bejárt, holott egyáltalán nem is kellett volna aznap dolgoznia.
Észrevettük, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak, finoman kikezdtünk egymással, persze viccelődésbe fulladt az egész, én szerelmes voltam a páromba, ő pedig tiszteletben tartotta ezt. Megbeszéltük, hogy nem lehet köztünk semmi, tisztáztuk, hogy vonzódunk egymáshoz, de itt meg is állt a dolog.
Mindig azt mondta, ha már nem dolgozunk együtt, és már én sem leszek szerelmes, szóljak neki… Eltölthetnénk együtt egy kis időt.
Történt aztán, hogy otthagytam az üzletet, a tanulásra próbáltam koncentrálni, és élvezni az utolsó otthon töltött nyarat, mielőtt másik iskolába megyek. Elég bonyolult volt a távozásom, és megromlott a kapcsolatom a párommal is, szakítottunk. Magam alatt voltam.
Erik kérte, menjek át hozzá, egyedül van, beszélgessünk, mondjam el a kis bánatomat, próbált meggyőzni róla, ha most is kibeszélem magam, ismét jobb lesz.
Átmentem hozzá… Azzal együtt, hogy tudtam; itt nem csupán beszélgetésről lesz szó. Hónapok óta tudtam, hogy vonzódom hozzá, hogy remegek, ha a közelemben van, ha megérint, végigsimít a hajamon, miután bocsánatot kér, mert túllötte a célt az élcelődésével. Tudtam, ha most odamegyek, lehet, hogy egy barátságot teszek tönkre, mégis elindultam.
Egy üveg vörösborral a kezemben elsétáltam hozzá.
Már sötétedett, mire odaértem. A félhomályból láttam, hogy egy férfitest rajzolódik ki a hátsó bejáratnál, Erik alulöltözve, egy rövidnadrágban és egy trikóban csattogott ki elém.
Beinvitált a házba.
Olyan érzésem volt, mintha teljesen természetes lenne, hogy ott vagyok nála, mintha nem is várt volna rám, mintha minden nap oda mennék
És beszélgetni kezdtünk… Az életünkről, a gondjainkról, a világról, az emberi kapcsolatokról. Szerettem vele beszélgetni. Annyi mindenhez hozzá tudott szólni, és valahol felnéztem rá, amiért fiatalabb nálam, mégis néha sokkal bölcsebb.
Eltelt egy kis idő, és észrevettem magamon, hogy bámulom. És tetszik. Kívánatos…
Megmutatta a pincét, a nappaliba visszatérve nem bírtam visszatartani magam, végigsimítottam a vállán.
Furcsán nézett rám, attól tartottam tolakodónak tart, de elém állt és a derekam után nyúlt. Éreztem, hogy a keze fortyogó vízként égeti bőröm. Magához húzott. Bújtam volna, ekkor ellökött:
– Ezt nem szabad.
Nyüszíteni tudtam volna, mert annyira vágytam rá, hogy a karjaiban tartson. Tudta… belelátott a gondolataimba, tudta mit szeretnék, mégsem engedett. Újra magához húzott.
– Ne játssz velem, kérlek – kérleltem, miközben mélyen a szemébe néztem, és végigsimítottam mindkét vállán.
Egészen az arcához húzott. Nem csak keze, lehelete is forró volt. Annyira szerettem volna megcsókolni, mégsem hagyta. Már majdnem az ajkaimhoz ért, mikor megint megszólalt:
– Ezt nem szabad, nem helyes.
– Igazad van, semmi keresnivalóm nincs itt ilyenkor – ezzel a mondattal sarkon fordultam, és elindultam az ajtó felé. Életemben nem éreztem még ekkora erőt magam körül. Arra emlékszem, hogy a kezem után nyúlt, és majdhogynem magára rántva csókolt meg a folyosón. Öleltem, simogattam, csókoltam, ahogy értem.
Éles nyelve finoman fedezte fel ajkaimat, és ahogy telt az idő, egyre inkább vert a szívem, hallottam minden egyes dobbanását. És hallotta ő is… A falnak szorított, úgy csókolt tovább. Végigsimította a derekam, majd a nyakamba csókolt. Hogy nyomatékosítsa az érzést, kezével is nyakamhoz ért, majd szépen-lassan, mintha a sötétben tapogatózna végigcsiklandozott a melleim közt, egészen a köldökömig. Ekkorra már teljesen kiment a fejemből, hogy tönkretehetek egy barátságot, csak arra tudtam gondolni, amire testem vágyott.
Érezni akartam az illatát, a bőrét, az érintését…
Kérte, várjak egy pillanatot. Két perc sem telt bele, Erik a folyosón termett, megcsókolt, megfogta a kezem és a sötét szobákon át a sajátjáig vezetett. A szobában gyertyák, mécsesek égtek, halk zene szólt, egészen fülledt hangulat uralkodott benn. Az ágy mellé vezetett. Lassan, egészen lassan, hogy az őrületbe kergessen, lehúzta a felsőm, pillanatokra elmerengett a csipkemelltartómban, majd ettől is megszabadítva lágyan végigcsókolt a nyakamtól egészen a köldökömig.
Úgy vetkőztetett, mintha rituálén vettem volna részt. Minden apró részletre odafigyelt, egyetlen porcikámat sem hagyta ki, majd finoman az ágyra fektetett. Fölém hajolt, végignyalta ajkaim, a nyakamba sóhajtott, és akkor elkezdődött, amire soha nem számítottam volna…
Bal kezével a fejem mellett támaszkodott, jobb kezével kalandozott testemen. Perzselt, égetett, iszonyatosan kívántam már. Az volt az érzésem, ha sokáig érzem a leheletét, simítását, ott rögtön helyben elélvezek. De ez csak a kezdet volt. Miután kezével keményre morzsolta mellbimbóimat, a szájával kényeztette őket, aztán a köldökömig cikázott. Egy pillanatra felült, a szemembe nézett, láttam a gyertyafényben azt a kaján mosolyt, amivel mindig levett a lábamról.
Tovább haladt. Két kézzel a lábaimat simogatta, gondosan elkerülve a szeméremdombomat, a combom belső felén játszadozott, mintegy zongorázva. Lihegtem. Soha nem vettem észre még magamon, de hangosan ziláltam, és szinte már könyörögtem, hogy nyúljon hozzá nőiességem csúcsához, mikor egyszercsak felém hajolt, megcsókolt, és azt mondta:
– Ráérünk még.
És újra kezdte. Újra. Az egészet előröl. A csókokat, a simogatást, a testem minden pontjának becézését. Én meg őrjöngtem. Vágytam rá. Nem is egyszerűen az érintésére, akartam, hogy belémhatoljon, hogy érezzem lüktető férfiasságát, mozgását.
Ekkor ölemhez kuporodott. Egyik pillanatról a másikra úgy belémfúrta nyelvét, hogy felsikítottam. Aztán finoman becézgetni kezdte ágaskodó csiklómat, ujjaival simította puncim többi részét, aztán két, később három ujjal belémhatolt. Ösztönösen mozogni kezdtem.
Csiklómon éreztem meleg, hegyes nyelvét, hüvelyemben mozogtak hosszú, gyönyörű ujjai, én a párnába temetett arcal a lepedőt szorongattam. Egy pillanatra felnéztem, még jobban beindultam. A tudat, hogy akire hónapok óta vágyom, most minden erejével azon van, hogy kielégítsen, még jobban beindított. Élveztem, hogy szívja nedveim, csókolja puncim, markolja combom. Nyüszítettem, sóhajtottam, egyre gyorsabban vonaglottam, néhány perc múlva csodálatos érzés kerített hatalmába. Egy pillanatra minden elhomályosult, csiklóm bizseregni kezdett, vaginám pulzálva jelezte, kielégültem.
Erik lassított mozdulatain, arcomhoz közelítve végigcsókolta testem, ami még jobban beindított. Most már én is érezni akartam az ő vágyának tárgyát, sóvárogva nyúltam kőkemény férfiassága után, de elutasított, azt mondta, ma ő szeretne engem kényeztetni. Nem sok választásom volt, megint finoman hátamra döntött, felém hajolt.
– Biztosan akarod?
Válaszolni már nem tudtam, égtem a vágytól, minden mozdulata izgatott, magamra húztam, finoman belémhatolt, mozogni kezdtünk.
Átkulcsoltam lábaimmal derekát, minél mélyebben érezni akartam magamban gyönyörű, nagy péniszét. Fülét harapdáltam, míg nyakamat csókolta.
Istenien kitöltötte lukam, semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, mennyire tökéletesen érzem magam vele. Karmoltam a hátát, haraptam nyakát…
Hirtelen megfordított, hasam alá párnát tett, hátulról hatolt belém. Lukam első fala megfeszült, méginkább izgatónak éreztem nagy péniszét magamban, nem tudtam megállni, hangosakat nyögtem.
Közben keze a csiklómra tévedt, finoman dörzsölve gondoskodva arról, még jobban érezzem magam.
Lüktetett mindenem, testem megfeszült, Erik tudta, mit kell tennie, egyre gyorsabban mozgott, mélyebbre hatolt, nem sokkal később újra elélveztem.
Nem akartam idejekorán lefárasztani, ezért az ágytámlának döntöttem, majd lassan ölébe ülve kezdtem mozogni. Láttam rajta, nagyon élvezi, fejem hátrahajtva optikailag is tuningolni próbáltam a helyzeten. Újra csókolni kezdte nyakam, mellem, simogatta, paskolta fenekem. Egyre keményebbnek éreztem farkát, biztos voltam benne, hogy hamarosan elélvez.
Ütemesen mozogtam rajt, amitől újra felizgultam, érezte, derekamat fogva segített a ritmust tartani, nem telt bele sok idő, testünk megfeszülve, együtt értük el az orgazmust.
Hosszú percekig ültem még így az ölében, aztán elterültem mellette az ágyon. Erik nem túl érzelgős fajta, mégis akkor azt kérte aludjak mellette, mert most egy kis gyengédségre vágyik.
Önző voltam, tudtam, hogy haza kell mennem, már egészen reggel van, ilyen kimaradást nem díjaztak volna… Összeszedtem a motyóm, felöltöztem, finoman megcsókoltam, és elindultam haza.
Egész úton azon gondolkodtam, vajon egymásra tudunk-e még nézni, nem szúrtam-e el, hogy most otthagytam?!…
Néhány nappal később beszéltünk chat-en, amikor is hirtelen azt írta:
“Elsőnek nem is volt rossz, ugye?”
Egyébként a sors fintora: Az eset óta nem találkoztam vele… Sokáig kívántam még, és a mai napig is gondolok rá. De lehet, hogy ennek így kellett lennie.

Én és a fétisem – szextörténet bugyiba élvezésről

vasárnap, október 31st, 2010

Egyik nap, mivel semmi dolgunk nem volt, egy haverommal meglátogattuk Gabeszt. Szülei és testvérei szerencsére nem voltak otthon. Felmentünk a szobájába de nekem hamar el kellett mennem Wc-re, így hát a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ez után lementünk mindannyian az alsó szintre. Hirtelen elég kanosnak éreztem magam, eljátszottam, hogy a WC-ben hagytam a mobilom, és vissza kell mennem megkeresni. Mindenki elhitte, úgy hogy biztos voltam benne, hogy senki nem veszi észre, ha betévedek Gábor kishúgának a szobájába.
Én 19 éves vagyok, ő kb. 17- 18 éves lehet. Gyakran fantáziálok róla, ilyenkor elképzelem, hogy látom ahogy maszturbál.Miután senki sem volt körülöttem gondoltam benézek a szekrényébe, ahol megtaláltam az egyik szexi kis bugyiját. A farkam rögtön megkeményedett, úgy hogy gyorsan beraktam a bugyit a nadrágomba és elhagytam a szobát.
Ezután megkerestem Gabesz anyjának szobáját. Gábor anyja körülbelül 45 éves, de olyan teste volt, mint egy húsz évesnek. Gyakran őt is látom maszturbálni a fantáziámban.
Egyszer, mikor korán reggel meglátogattam a haverom, az anyja még hálóinget viselt, és mikor leült, láttam a punciját, mert nem volt rajta bugyi. Már eléggé be voltam indulva, úgy hogy mindenképpen meg kellett keresnem a bugyis szekrényét. Kinyitottam pár szekrényt, és végülis megtaláltam amit kerestem. A szekrény tele volt izgatóbbnál izgatóbb bugyikkal, és harisnyákkal. Még jobban felizgultam. Gyorsan elraktam egy fekete harisnyát. Tovább keresgéltem a szekrényében és megtaláltam a melltartóit.
Meg akartam tudni a méretét. 75B. Ezek után gyorsan bezártam a szekrényeket és lesiettem a haverjaimhoz, farkamon egy bugyival és egy harisnyával.
Mikor leértem már annyira be voltam indulva hogy nem bírtam sokáig, és azt mondtam a haveroknak, hogy vissza kell mennem a WC-re. Ahogy beértem lecsavartam a farkamról a bugyit és a harisnyát és kivertem. A bugyival simogattam a farkam, majd rá élveztem. Ezek után úgy éreztem nem túl jó ötlet, ha visszarakom a helyükre a szerzeményimet, szóval visszaraktam a farkamhoz őket és hazavittem.
Otthon egy jó ideig a bugyira vertem ki. Néhány hét után azonban eléggé elhasználódott, úgy hogy megváltam tőle. Így hát kénytelen voltam visszamenni a haverom házába, hogy újjakat szerezzek.
A mosógép és a szárító pont Gábor szobája mellet van. Korábban felfedeztem, hogy a szárítóban rengeteg bugyi szokott lenni. A haverok kitalálták, hogy lemennek inni valamit.
Megkerestem a szárítókötelet és levettem Gábor anyjának színes csipkés bugyiját. Rátekertem a farkamra, ami kőkeményen állt. Hazavittem és újra meg újra rávertem. Néha fel is vettem a bugyikat és úgy vertem ki. A mai napig megvannak a bugyik.
Egy másik incidensem Siófokon történt 2 évvel ezelőtt. A nagynénikém él arrafelé, nyaranta nagycsaládostul, mindig meglátogattuk egy hétre . Annak ellenére, hogy a nagynénikém elég kemény természetű, szigorú nő volt, nekem nagyon bejött. 23éves volt szép arccal és irtó jó testtel. Amikor az egész család elment bevásárolni, én otthon maradtam és elmentem lezuhanyozni.
Besétáltam egy szobába ami tele volt mindenféle kacattal. Becsuktam az ajtót, gondoltam ott majd átöltözök fürdés után. Ahogy becsuktam az ajtót szembe találtam magam az unokatesóm bőröndjével. Kinyitottam és találtam benne egy pár bugyit. A bugyik nagyon beindítottak, szóval gyorsan kivertem, ráélveztem a bugyira majd visszatettem a táskába. A következő nap elé kemény volt, mert láttam, hogy azt a bugyit viseli amire előző nap rávertem.
Nem bírtam leállni, 2 nap múlva lenyúltam egy frissen levetett bugyiját és melltartóját is.
Bementem a fürdőbe és gyorsan kivertem. A melltartóval dörzsölgettem a heréim meg a farkam, éreztem a bugyijának illatát, nagyon gyorsan elmentem. Először a bugyiba majd a melltartóba élveztem.
Máskor ezt a húgom barátnőivel csináltam, amikor átjöttek aludni és hoztak egy csomó váltóruhát. Mikor a csajok lent videóztak bementem a húgom szobájába és elhoztam a barátnői egy pár bugyiját, és melltartóját. Rájuk vertem a fürdőbe majd a melltartót visszavittem. A bugyit még magamnál hagytam és bekapcsoltam a pornófilmet miközben a heréimet simogattam vele.
Volt, hogy családi barátokhoz mentünk át és kitaláltuk, hogy bújócskázzunk. Én az egyik szobába ahol elbújtam találtam egy táskát, és benne egy bugyit. Kimentem a fürdőbe és kivertem, de mielőtt elmentem volna 5 másodpercig jól megszorítottam a farkam és csak utána élveztem bele a bugyiba.
A mai napig ezekre a sztorikra gondolok, amikor kiverem, de félek, hogy egyszer valaki rajtakap. Tudom, hogy ezt sokan nem értik meg, de ajánlom mindenkinek, aki szereti egy nő illatát vagy a selyem érintését…

Nagy szerelem nagy szex

szombat, május 22nd, 2010

Asszisztensem, Judit istentelenül fel tudta cseszni magát semmiségeken. Igazából nagyon is ráért az a hülye kimutatás, ami miatt még benntartottam a munkaidő legvégéig, meg egy kicsit annál is tovább, de valami elképesztő élvezetet találtam abban, hogy karótnyelt egyenességével, dühtől kipirult arccal verte a klaviatúrát. Ma egyszerű szoknyát és fehér blúzt viselt, valami borzalmas piros kendővel a nyakában. Rémesen nézett ki. Kivéve persze hatalmas melleit, amiket megint páncélszerű melltartóba rejtett, de még így is minden mozdulatánál együtt hullámzottak. Valahányszor megláttam ezeket a melleket, egyszerűen kibújt belőlem a csintalan kamasz. Őrületesen kívántam őket. Judit nem volt az a bombanő alkat. Mindig szigorú volt, mindenkihez, legfőképp saját magához. Fekete trottőrsarkú cipőket hordott, sötét, egyenes vonalú szoknyákat, amikhez színben harmonizáló halvány, vagy fehér blúzt választott. Több billentyűt tudott leütni egy perc alatt, mint ahány hangot én ki tudtam mondani és az iktatás felkent papnőjeként tartották számon a szakigazgatóságon. Fogyókúrázott, gyakorlatilag amióta megismertem, azóta. A súlya persze semmit sem változott, de legalább volt oka arra, hogy egyre kedvetlenebb és savanyúbb legyen. Időnként szívesen megetettem volna egy hatalmas adag habostúróssal, hogy élvezetet lássak az arcán. Gyakran elképzeltem, ahogy bevezetem a kéj rejtelmeibe, levetetve vele a konzervatív ruháit és a konzervatív nézeteit, de mindig csak odáig jutottam, hogy egy kicsit megkínoztam. Egy kis pluszmunkával, vagy egy kis plusz mozgással, egyik épületből a másikba, főként liftszerelések idején. Az én kondim könnyedén elbírta ezeket a kihívásokat, Judit azonban izzadt és szuszogott, keble halmai ringtak, nagy feneke pedig szinte hintázott a lépcsőkön. Ilyenkor szerettem szakmai tanácskozásokat tartani máshol. Ő azt hitte, hogy utálom és pikkelek rá a súlya és a stílusa miatt. Fogalma sem volt róla, hogy valójában csak a farkamra akarom húzni, bele akarok marni azokba a hatalmas mellekbe, közéjük akarok fulladni, hörögni akarok az élvezettől, miközben fenekébe kapaszkodva döngölöm.
Fújtatva jött be az irodámba, szinte nem is kopogott. Lecsapta a kinyomtatott íveket az asztalomra.
– Tessék!
Egy verítékcsepp elindult a homlokáról, láthatóan nagyon-nagyon mérges volt. Felvettem a papírokat és átnéztem. Nem csak az adatok voltak benne, amiket kértem, de a háttértáblák is, minden adathoz a saját színével jelölve, növekvő sorrendben, a nagyobb lekérdezésekhez illeszthető módon. Profi volt. Ha én valaha fele ilyen jó munkát végeztem volna, már rég az igazgatói székben ücsörögtem volna.
– Judit – néztem fel rá, a lehető legtöbb melegséget csempészve a hangomba – ez tökéletes!
Meghökkent, aztán elvörösödött. Sosem kellett a szavakat keresgélnie, de most csak krákogott zavarában.
– Hát, igen, igyekeztem. Hogy holnap a vezetőségin teljesebben be lehessen mutatni. Én… igyekeztem.
Ajkai lefelé görbültek, legnagyobb rémületemre elsírta magát. Felpattantam, átöleltem, és a tárgyalóasztal melletti székekhez navigáltam.
– Judit, kérem! – dörzsöltem meg a karját. – Hiszen fantasztikus munkát végzett, semmi oka a sírásra.
Halk hüppögés volt csak a válasz. Az asztalfiókomból előhalásztam egy doboz zsebkendőt. Sorra húzta ki a kis kendőket, de csak a tizediknél tudott megszólalni.
– Én, sajnálom! – zokogta.
– Kérem! Ne sírjon!
– Sajnálom! Én olyan… olyan…nagyon… sajnálom!
Kedvesen átöleltem és a fejét a vállamra húztam. Jobb ötletem úgysem volt, ő sírhatott, én pedig hagytam, hogy a mellei közénk kerülve hozzám nyomuljanak. Simogattam a hátát, kezem alatt éreztem a melltartó csatját. A klasszikus fazon, három kapoccsal. Ekkora mérethez kell is a hármas tartás. Még egy ideig hüppögött, aztán felemelte a fejét.
– Sajnálom, szégyellem magam! Itt bőgök, mint egy szamár…!
Elvettem a tenyerében szorongatott zsebkendőkből egyet és letörölgettem vele pufók arcáról a szétmaszatolódott szemfestéket.
– Semmi baj! – mormoltam. – De most oda a tökéletes sminkje.
– Én… minden reggel kifestem magam, hogy illjen a ruhámhoz. – mondta, még mindig nagyokat szipogva. – Na nem mintha ezért bárki is akár egy elismerő szóval illetne. De én így érzem jól magam. Én felöltözöm, ahogyan illik egy munkahelyen. Nem járok derékövnek beillő szoknyákban és köldökig kidekoltálva, mint egyesek. Mintha nem is egy irodába, hanem az utcasarokra indulnának. – sorolta egyre indulatosabban, gyorsuló tempóban – Én tudom, mi az a munkahely. Elvégzem a munkámat, nem trécselek a kávégép mellett cigizve órák hosszat. Én tudom, hogy minek hol a helye, mit hol kell keresni, mit hova kell rakni. Én tudom, mikor kell odaérni egy munkahelyre, nem késtem még soha egyetlen napon sem, és nem is várom nagykabátban az öt órát. Most is, ugye, fél hat van, de én… – kezével legyintett, jelezve, mennyire áldozatkész ő, mint munkaerő. – Én nem sajnálom magam, ha dolgozni kell. Mégsem… mégsem dicsért itt meg még meg soha, senki. Csak most a főnökúr – lendült bele a sírásba ismét.
– Hát ezért kell sírni? – csitítottam, tovább simogatva a hátát és annak a hatalmas melltartónak a pántját.
– Neeeehheeeem. – hüppögte. – Nem csak ezért!
– Akkor mi a baj?
– Az a baj, hogy itt csupa-csupa szemét dolgozik!
Ebben magam is láttam némi igazságot, de ezt most nem kötöttem az orrára.
– Ugyan! Történt valami? Bántotta valaki? Ha bárki egy rossz szót merészel szólni magára, én komolyan mondom, holnap már a személyügyön lesz a felmondása!
Végre abbahagyta a zokogást, csak bizonytalanul nézett rám.
– Nem érek én annyit. – mondta puhatolózva. Végre kicsit nyeregben éreztem magam.
– Maga? Maga a legjobb asszisztens a világon. Látja, ez a kimutatás is. Pontosan tudta, mire van szükségem, jobban, mint ahogy én el tudtam mondani, hogy mit akarok. Én is láttam, hogy késő van már belekezdeni, de tudtam, hogy maga megcsinálja nekem. Akárkire nem lehet egy ilyet rábízni. Szóval had halljam csak, mi történt?
– Azt… – habozott egy pillanatig – azt nem mondhatom el. – Elvörösödött, pont ugyanolyan színű lett az arca, mint a kendő a nyakában – Kellemetlen volna.
– Judit, ezt nem fogadhatom el válaszként! – megfogtam mindkét kezét és mélyen a szemébe néztem – Most kimegyek, behozok a kávégépből két bűnédes forró kapuccsínót. Addigra maga szépen rendbe hozza magát, beül abba a nagy kényelmes fotelbe, amibe a kedvenc ügyfeleinket szoktuk ültetni. Visszajövök, megisszuk a kapuccsínónkat és őszintén elmondja nekem, mi történt. Rendben?
Mire visszaértem a forró itallal, amiben annyi cukor volt, hogy egyes fitnessguruk keresztet vetve menekültek volna, Judit valóban összeszedte magát. Kis kézi tükör volt a kezében, és a szemfestéke romjait tüntette el az arcáról némi púder segítségével. Beleült a fotelbe, olyan volt, mint egy gyerek. Láthatóan örült, hogy ott ülhet. Kipróbálta a háttámla fokozatait, elvackolta magát a puha bőrülésbe, ami jócskán besüppedt alatta. Kecses mozdulattal vette át a műanyag poharat. Beleivott, arcára végre kiült az élvezet. Ragyogott. Legszívesebben hátradöntöttem volna a fotelt és úgy megraktam volna, hogy mindketten csillagokat látunk. De még nem tartottunk itt. Én is iszogattam az italomat, és igyekeztem elhessenteni a képzeteimet holmi omló mellekről és minden mozdulatra rengő hasikákról.
– Megnyugodott kicsit, ugye? – mosolyogtam rá bíztatóan.
Színpadiasan sóhajtott.
– Igen. – mondta aztán – Meg. Már nem is érzem olyan borzasztónak az egészet. Pedig elég borzasztó amúgy.
– Borzasztó? – kérdeztem vissza, hogy éreztessem, figyelek.
– Igen. Tudja, főnök úr…
– Dániel. Szólítson csak Dánielnek. Na nem a többiek előtt, de ha magunk vagyunk, azt hiszem teljesen jogos, hogy így szólíthasson. Mondjuk úgy, hogy kiérdemelte.
– Én.. értem.. – vörösödött el ismét. – És köszönöm. Dániel. – ejtette ki a nevemet kicsit feszengve, zavarában beleharapva a szájába. Mintha egy villámot küldött volna az ágyékomba. Erővel elszakítottam a tekintetem, hogy szemébe nézhessek. – Nos, Juditom, mit műveltek magával ezek a gazemberek?
– Én… nem is tudom, hogyan mondjam el, főnökú…Dániel. Tudja, én… én bármennyire is igyekszem, sajnos olyan alkat vagyok, aki nagyon nehezen tud lefogyni. – sütötte le a szemeit.
– Igen, tudom, látom, hogy hogyan kínozza magát a fogyókúrával, és nagyon tisztelem az elszántságát. – bólogattam, magamban a pokolba kívánva minden ostoba zsírmentes falatot.
– Köszönöm. Kicsit fogytam is. – húzta ki magát. A vállai megemelkedtek, mellei kidülledtek ültében, igazi hívogató látványt nyújtva. – És… úgy gondoltam, hogy… – elakadt, keresgélte a szavakat – hogy én is… tetszhetnék valakinek. – bökte ki. – Elvégre én tulajdonképpen egy nagyon érzelmes, jószívű, barátságos, szeretni tudó nő vagyok. Kicsit szigorú vagyok ugyan, mert az kell, főleg itt, de valójában nagyon tudok szeretni. A madaraimat is nagyon szeretem, többféle énekes madaram van, minden nap ellátom őket, figyelek arra, hogy megkapjanak mindent, amire szükségük van, és a ketrecüket is tisztogatom. Szóval, szeretetteljes vagyok. És egy igazi férfi ezt tudja értékelni szerintem. Csak hát sajnos, nem minden bokorban teremnek igazi férfiak. Csak azt hiszi róluk az ember. Azt hiszi. – ismételte meg, hogy nagyobb nyomatékot adjon kijelentésének.
Szünetet tartott, és nekem mondanom illett volna valamit, de nem voltam igazán kompetens az általa elképzelt igazi férfi témában. Amennyire én magamat ismertem, igazi férfi voltam, és igazán férfias vágyam volt, hogy még aznap addig nyaljam a vélhetően gyönyörű húsos punciját, míg zokogva el nem élvez, de ezt a gondolatomat talán mégsem lett volna helyzethez illő megosztanom vele.
– Sajnos manapság a legtöbb hímnemű nem nevezhető egyértelműen férfinak. – találtam meg végre a megfelelő mondatot.
– Igen. – bólogatott teljes egyetértéssel. – Sajnos egyesekről utólag kiderül, hogy ócska kis férgek.
– Ajajj. Valaki nagyon megbántotta magát.
– Nagyon. A büszkeségembe gázolt! De nem fogja megúszni a kis nyavalyás! Ilyet tenni egy nővel!
– Na de milyet? – kérdeztem rá. Talán túl korán, még nem volt annyira felpaprikázva, hogy a magára nézve sértő részleteket is elárulja.
– Elég annyi, hogy… nagyon, nagyon gonosz volt. Tudja, fő.. Dániel, én szeretek bízni az emberekben. Benne is bíztam. Hiba volt, de én bíztam benne. Elmondtam neki, hogy mennyire szeretnék szeretni, és mennyire szeretném, hogy valakinek én is a mindene legyek. És ő nevetség tárgyává tette az érzelmeimet! A lányok… – könnyek gyűltek a szemébe – a lányok a titkárságon összesúgnak a hátam mögött, ha meglátnak, és vihognak!
– Azok az ostoba kis libák? De hát ki ad az ő véleményükre?
– Mindenki! Ők itt a kis pletykahordózók, azt nem is tudja Dániel, hogy itt micsoda információáramlás van a cigifüstben! Mindent kitárgyalnak ezek! Magáról is! De én nem hiszem el, amit mondanak. Meg sem hallgatom! Nem is érdekel, mert tudom, hogy gonoszak és buták. De az, amit rólam suttognak, az sajnos… az sajnos igaz! – sírt újra teljes gőzzel.
Úgy láttam soha nem lesz vége ennek a sírásnak és nem jutunk tovább, ezért elétérdeltem, és elkezdtem törölgetni a könnyeit.
– Megérdemli az a gazember ezeket a könnyeket, most mondja meg nekem, de őszintén!
– Nem! – kapta fel a fejét dacosan, hogy az egész gyönyörű teste belerezgett – Nem érdemli meg. Én érdemlem meg, hogy elsirassam a butaságomat. Bárcsak ne írtam volna meg azt az e-mailt. Az a gazember Gábor mindenkinek továbbküldte!
Gábor! A kis mitugrász informatikus gyerek. Kerülgette volna az én kis mézesbödönömet? Még szerencse, hogy nem nyalakodott bele a fajankója! Még elgondolni is!
– Felháborító! Ez…- megint nem találtam az ideillő szót.
– Az. Felháborító! Gusztustalan! A magánélet megsértése! Be is perelhetném! Szemét görény!
– Az. – értettem egyet.
– Most mondja meg Dániel, mit tegyek? Felmondjak? Hát ki fog magának ilyen szép anyagokat összeállítani, ha én nem leszek itt? Ki fog ügyelni arra, hogy a kedvenc teája mindig legyen a konyhában és hogy színkódban legyenek a mappái? A Gina a másodikról? Idetenné boldogan a kis cingár testét, amit olyan lelkesen mutogat, de hát ide több kell, mint két szilikon mell!
Ebben egyetértettünk. Gina testét magam körül elviselni büntetés lett volna.
– Ide maga kell, Judit. Ez biztos. Nem mondhat fel egy ilyen kis malőr miatt. De van egy nagyszerű ötletem! – Felálltam, mert már igazán törte a térdemet a padló. – Egyáltalán nem szabad látniuk, hogy mennyire bántja magát ez! Nem adhatjuk meg nekik ezt az örömöt! Sőt! Meg kell nekik mutatni, hogy továbblépett! És mivel maga már annyiszor jót tett velem, én segíteni fogom ebben! Holnap este együtt elmegyünk a lányok kedvenc helyére, ahol ilyenkor péntek esténként bulizni szoktak. Nagyon kellemes kis hely, kedvelni fogja. Oda mi elmegyünk, ott megvacsorázunk és maga nagyon oldottan, vidáman fog viselkedni, hogy mindenki lássa. Felvesz egy csinos ruhát. Nem, ne ellenkezzen! Sőt, délben kiszökünk, és választunk együtt egy szép darabot. Úgysem fizetik ki soha a sok túlórát, amit miattam kénytelen ledolgozni, most veheti úgy, hogy túlórapénz helyett túlóraruhát kap. Olyat, ami megmutatja a maga szépségét.
Búcsúzóul még magamhoz szorítottam, éreztem a lágy csípő érintését az ágyékomon. A fél éjszakát végighokiztam a neten chubby oldalakat bújva.
Szinte vibráltam a feszültségtől egész délelőtt. Felhívtam Esztert a kedvenc butikomban. Hagytam, hogy totálisan felhúzzon azzal, hogy milyen új extra méretű csipkefehérneműket rendelt. Tudta jól, hogy mire gerjedek. Megbeszéltem vele, hogy délben meglátogatom egy hölggyel. A neten rákerestem a bolt kínálatára. Ott volt, a gyönyörűséges csipke kebelfék, kobaltkék színben, hozzá illő bugyival. Szinte éreztem a kezeim alatt az érintését. Minden megbeszélésemet a lehető legrövidebbre fogtam, nehogy pont délben húzódjon el valami. Judit kissé feszengve várt az irodában.
– Biztos, hogy jó ötlet ez?
Végigmértem. Ma a sötét szoknyához rózsaszín blúzt vett fel, amitől olyan sápadt volt, mint a fal.
– Nem tudom. De tényleg kihagyna egy kis vásárolgatást ebédidőben a főnök pénzén? Judit, maga igazi nő, nem? Akkor meg?
Felnevetett.
A garázsban egészen felvidult, amikor meglátta a sportmercit.
– Ezzel jött?
– Ezzel. Egy barátom csajozós kocsija, kölcsönkértem ma estére, hogy megpukkadjon, aki csak látja. Hm?
– Úúúúúú.
Neki aztán érdemes volt kocsit szereznem. Olyan boldogan élvezte a kocsikázást, hogy egészen sajnáltam, hogy közel van a bolt.
Eszter irigy pillantásokat lövellt felém, amikor meglátta, micsoda gyönyörűséggel érkezem. Eszter leszbikus volt, az a fajta, aki – akárcsak én – megőrül a húsosabb nőkért. Nagyon hamar megtalálta a hangot Judittal, pillanatok alatt több vállfányi ruhával felfegyverkezve tűntek el a hatalmas bordó függöny mögött. Leültem a monitor mögé és élveztem a látványt. A biztonsági kamera ugyan szemcsés, fekete fehér képet adott, de mégiscsak most először láthattam valamit a testből. Eszter készségesen segítette le és fel a ruhákat Juditról. Mire végeztek, sikerült rátukmálnia az általam választott kobaltszín fehérneműt is. Vártam egy kicsit, hogy elmúljon a merevedésem, és visszakísértem Juditot az irodaházba. A kocsiban dudorászott, és mosolygott. Egészen lenyűgöző volt így.
Még sosem fordult elő, hogy öt előtt öt perccel már ne üljön az asztalánál. Ahogyan reméltem is, a női mosdó irányából érkezett. A ruha, amit Eszter értő szeme kiválasztott, kiemelte a haja sötét színét, formásan simult gyönyörű melleire és játékos leplet vont a teste köré. A tűsarkú kék színű cipellők kecsességet adtak a járásának. Elésiettem.
– Hölgyem, Ön gyönyörű!
A kézfejére hajoltam, hogy megcsókoljam. Közben volt időm meggyőződni róla, hogy a ruha finom anyagán mellmagasságban csipke nyomódik át, nem a megszokott vászonmelltartó. És igen, gyönyörű mellbimbócskák domborodtak középen, egészen halványan, de összetéveszthetetlenül.
Felegyenesedtem. Arca vöröslött.
– Ez a ruha… egy kicsit olyan…
– Frivol? – kérdeztem rá.
– Az. – nyögte ki megkönnyebbülten.
– Ez volt a cél. – emlékeztettem – Hogy megpukkadjon Gábor és az egész rosszmájú bagázs!
A gonosz csaló nevének említésére vissszatért belé a dac.
– Igaz! Hát, tőlem mehetünk!
A vacsora mesés volt. Ragaszkodtam hozzá, hogy egyetlen estére lemondjon a fogyókúráról, így rajongva nézhettem, ahogyan egyre tűnnek el a falatok a szájában. Élvezetet talált az evésben, kivirult, csacsogott. Néha hátrafordult.
– Ezek néznek! – igyekezett suttogva visongani.
– Én mondtam, hogy ez jó ötlet. – vigyorogtam magabiztosan, bort töltve a poharába. – Proszit!
Ivott, aztán evett, aztán ivott, közben gyöngyözve kacagott a rém rossz vicceimen. Tetszett neki, hogy a biliárdasztalnál összesúgnak.
– Szerinted is azt hiszik, hogy mi.. izé? – viháncolt.
A szemébe néztem, aztán a kezéért nyúltam és megcsókoltam az ujja hegyét.
– Azt hiszik. Ebben biztosak lehetünk.
– Ó, én, letegeztem…! – kapott észbe.
– Tragédia.
– De én nem akartam…
– Kár. Nekem tetszik.
– Ó, jó! Akkor, legyen mondjuk – felhúzta a vállait és elbiggyesztette az ajkát – legyen ma estére ez a stílus a mérvadó, jó? Elvégre én vagyok a nő, szóval felajánlom, tegeződhetünk!
Vetettem rá egy lapos oldalpillantást.
– Rendben, te vagy a nő! Proszit!
A vacsora utáni beszélgetést csak egyszer zavarták meg az irodista csajok. Összeszedték a bátorságukat és az asztalunkhoz jöttek jó szórakozást kívánni. Gina műfekete haját dobálva érdeklődött a további terveinkről, és hogy van-e kedvünk átkísérni őket egy táncos helyre. Nagyon rövid bőrszoknyát és valami flitteres topot viselt, amiben pontosan úgy nézett ki, mint egy szénné kokszolódott botsáska. Erős sminkje csak még jobban kihangsúlyozta használt szajha jellegét. Igyekeztem nem túlzottan feltűnően undorodni.
– Nagyon kedves ajánlat, de épp egy sikeres tárgyalást ünnepelünk, és továbbiakban is olyan kérdésekről kell beszélgetnünk, amiben csak Judit az illetékes. – hessentettem el magamtól.
Szinte extázisba esett a csalódottan távozó Gina hátának látványától.
– Fúúúú, ez nagyon nagy volt! – lelkesedett. – Totálisan besokkolt, hogy nem mászhat rád!
– Nem esetem a csaj. – mondtam közömbösen.
– Deeehogynem! – húzta el szót kissé szalonspiccesen – A pasik imádják az ilyen rámenős csajokat. Csinos, bevállalós! Mi kell még? A legtöbb pasinak semmi. Lábuk elé omlanak, aztán meg hagyják, hogy rajtuk taposson. – gesztikulált hevesen.
– Azért vagyunk néhányan, akik nem rajongunk a zörgő csontra biggyesztett szilikonlabdákért.
– Hát ja, elég mű a csaj. De a pasik rajonganak érte. Ha tudnád, hány srácnak volt már meg a cégnél! Remélem, egészséges…huhhhh – egy pillanatra elgondolkodott – Akkor neked nem is jön be?
Igyekeztem nagyon őszinte képet vágni. Valamiért a jóisten meg a genetika olyan arcberendezéssel áldott meg, hogy ezt mindenki megette.
– Nem.
– Nem?
– Nem.
Hallgatott egy sort, oldalra hajtotta a fejét, nézett, mintha a fejembe szeretne belelátni. Ez így, italtól kissé megcsúszva nem nagyon sikerülhetett neki.
– Homokos vagy?
A nekem szegezett kérdés úgy meglepett, hogy majdnem visszaköptem a bort a poharamba.
– Te jó ég, dehogyis!!!!
– Akkor?
– A normális nőket szeretem. Akikben megvan az a kis plusz. Tudod, akik a való életben is megállják a helyüket, nem csak fenékrázás közben.
– Ilyen nincs. – ellenkezett – Az, hogy egy pasi a normális nőket szeresse, csak a romantikus regényekben van. Tudom, én sokat olvasok ilyet. De a valóságban mindenkinek csak az kell, hogy negyven kilós legyen és az ágyban egy kúrógép.
Soha nem hallottam még trágárságot a szájából, szinte felnyögtem, olyan izgató volt. Kis félmosollyal lepleztem állapotomat.
– Azt hittem, az csak férfi lehet.
– Mi?
– Kúrógép.
– Jó, akkor ribanc. Gina egy igazi ribanc. Nincs igazam? Igazam van. – rábólintott a saját igazára és határozottan beleivott a poharába. – Egy kis fasszopó, de ma csúnyán rábaszott.
– Judit, azt hiszem, egy kicsit talán lassítanod kellene az iváson. – mondtam feddőleg.
– Ó – kapott a szájához – csúnyán beszélek, igaz? Nem szoktam inni.
– Gondoltam. Semmi gond.
– Sajnálom. – körbepillantott, mint aki most veszi észre magát. – Lehet, hogy most már haza kellene indulnom. Még jár ilyenkor a villamos.
– Ugyan, hazaviszlek. De ha maradni akarsz még…
– Nem, azt hiszem, kicsit sokat ittam, és talán kicsit sokat is beszéltem. Meg Gáborék is elmentek már. Ha anya észreveszi, hogy ittam, úh, nagyon dühös lesz.
Besegítettem az autóba, közben végigsimítottam a karján, egy óvatlan pillanatban a fenekén is. Egyre közelebb éreztem magam a célhoz. Csak nyugalom, nyugalom. Bekapcsoltam egy kellemes halk dallamot, és ráérősen, nyugodt stílusban vezettem. Néha rápillantottam. Fejét az ülésre biccentve pihent, szemei lecsukva. Néztem, ahogy a mellei emelkednek és süllyednek. El akartam veszni bennük.
– Anyám meg fog ölni. – fintorodott el még mindig lehúnyt szemmel. A határán volt a józanságnak és a részegségnek. Tetszett a hangjának karcossága, olyan volt most, mint egy jazzénekesé, kicsit füstös, kicsit vaskos, kicsit közönséges, nagyon izgató.
– Főzök neked egy kávét.
– A kocsiban? – nyitotta ki felém eső szemét.
– Nem. De a lakásom tökéletes kávézóhely.
– Attól kapna csak anyám idegbajt, ha megtudná, hogy egy idegen férfi lakásán voltam éjjel.
– Nem vagyok idegen, és én nem mondom el anyádnak. Sőt, ha akarod, a sajátomnak sem.
Nevetett. – Beszélgettek anyukáddal arról, hogy ki jár fel a lakásodra?
– Igen. Nem. Na jó, néha. Bár általában csak munkaügyben jönnek mások hozzám. Tárgyalások, amik nem annyira publikusak, tudod.
Tudta. Az asszisztensem volt.
Leállítottam a kocsit, kinyitottam előtte az ajtót. Nem mozdult, csak nézett rám. Megfogtam a kezét.
– Na gyere, ne marháskodj! Így nem küldhetlek haza a mamádhoz. Isteni kávét főzök!
Bizonytalanul lépett be a lépcsőházba, de a ragyogó felületek, az elegáns padlószönyeg és a portás meggyőzte.
– Húha, menő hely! Portaszolgálat is van!
– Igen, már észrevettem. – ütöttem el tréfával.
A lakásomba belépve azonnal elszállt minden gyanakvó gondolata. A nappali panorámaablakához lépett és a látványban gyönyörködött.
– Ez eszméletlen. Egyszer nekem is lesz ilyen! – körbefordult, mindent szemrevételezett.
– Tetszik?
– Naná, ki az, akinek nem? – ledobta magát a bőr kanapéra. A konyhába mentem, onnan kedvemre bámulhattam. Izgató volt, a fényes selyemruhában, kissé zilált hajával, duzzadt ajkain az úrafestett vörös rúzzsal.
– Mindjárt kész a kávé. Vagy valami elegánsabbat innál?
– Elegánsabbat? Igen! Egy ilyen helyen koktélt kellene szopogatni – tárta szét a karját kuncogva.
– Az is megoldható. Végülis, korán van még. Koktél, vagy pezsgő, aztán éjfélkor megszólal a gong, Hamupipőke hintója elsuhan, megkávézunk, hazaviszlek. Mit szólsz?
– Még sosem ittam koktélt. – bizonytalankodott.
– Akkor viszont nem is kétséges, mit kell tennünk!
Boldog mosollyal fogadta a koktélospoharat és a csavaros szívószálat.
– Aszta!
Betettem egy pörgős latin CD-t a hifibe, a dögös dallam betöltötte a teret.
– Hamupipőke, szabad egy táncra?
Táncoltunk, hamar áttüzesedett a ritmustól, gátlás nélkül ringatta a testét. Időnként megbillent magas sarkain.
– Vedd le a cipőd! – javasoltam.
– A cipőmet? – vihogott zavartan.
– Persze. Hamupipőke vagy, nem?
Nem győzködtem tovább, hanem a kanapéhoz vezettem és finoman erőltettem, hogy leüljön. Elétérdeltem, kicsatoltam a bokapántot és lesegítettem a lábáról. Volt az egésznek egy finom, erotikus hangulata, láttam, hogy elpirult zavarában. Kikapcsoltam a másik bokapántot is, és a másik cipőt is lesegítettem róla. Ezt a lábát már nem tettem le a padlóra, hanem gyengéden masszírozni kezdtem. Hálás sóhaj kíséretében csukódtak le a szemei, én pedig a masszírozást néha finom simításokkal váltottam fel. Először csak a talpán, aztán a bokáján, majd a vádliján is. Amikor befejeztem szó nélkül adta a kezembe a másik lábát, még mindig nem nyitva ki a szemeit. Már sokkal többször kalandozott fel a kezem a lábára, finoman gyúrtam a vádliját, aztán lassan, nagyon lassan megsimítottam a térdét. Nem reagált semmit, de el sem utasított. Megint masszíroztam, aztán újabb simítás a térdén, hátul, a hajlatban, aztán oldalt, és egy kicsit feljebb. Megremegett a lába. Újra megsimítottam. Újabb remegés. Visszatértem a vádlijára és a talpára. Kis csalódott szusszanással reagált. Vigyorogtam. Ez az, bébi! Simogattam a talpát, a lábfejét, a bokáját, két ujjal finoman végigsimítottam a vádliját és a combja belsejét. Halk sóhajjal nyitotta széjjelebb a lábait. Megcsapott az enyhe punciszag. Felizgult punci szaga. A farkam alig fért a nadrágomba. Közelebb hajoltam, és a nyelvemmel érintettem meg a combját a térde felett. Halkan felnyögött. Ujjaimat feljebb siklattam, ujjbegyem a selyembugyiba ütközött.
– Ne! – suttogta, kevés meggyőző erővel. Visszacsúsztattam a kezemet a térdére, most a nyelvem indult el. Erre már komolyabban reagált. Egyrészt egy gyors rándulással összezárta a lábát, másrészt felült és döbbent szégyenkezéssel nézett rám.
– Én nem… ! – mondta, maga sem tudva befejezni a mondatot.
– Te nem. Mi nem? – kérdeztem, szorosan mellé ülve, kényelmes csóknyi távolságban, az arcát simogatva. Szinte remegett a hangja, ahogyan folytatta.
– Én nem vagyok olyan lány!
– Milyen lány? – túrtam a hajába.
– Olyan.
– De olyan vagy.
Elkerekedett a szeme.
– Milyen?
– Izgató – fújtam bele a nyakába. Megborzongott.
– Én nem vagyok izgató – csattant a hangja elkeseredetten – Én kövér vagyok.
Megfogtam a kezét, mélyen a szemébe néztem, aztán a tenyerét a nadrágomra húztam. El akarta húzni a kezét, de nem engedtem. Pokoli finom érzés volt végre a keze a farkamon, legszívesebben rámarkoltam volna és mozogni kezdek.
– Szerinted én nem vagyok felizgulva tőled? – kérdeztem, vörösödő arcában gyönyörködve. Biztos voltam benne, hogy még sosem volt ilyesmi a hófehér kezében. Meg abban is, hogy a csillogó betűs romantikus regényeiben ennél különbeket is olvasott már.
Nagyot nyelt.
– De – bökte ki rövid habozás után.
– Látod. Ilyen hatással vagy rám. – hagytam, hogy elhúzhassa a kezét, elnyílt szájában gyönyörködtem, aztán finoman megnyaltam az alsó ajkát. Zihálni kezdett. – Ilyen hatással vagy rám ma este. – lassan lecsúsztattam az ujjaimat az arcán, nyakán, dekoltázsán, egészen a mellbimbókig, amik csodálatosmód meredeztek, szinte beleakadtak az ujjaim. – Ilyen hatással vagy rám mindig. Felizgatsz. Ott vagy körülöttem, gondoskodsz rólam, és közben ingerelsz a csábító idomaiddal. – Ujjaim összezáródtak a mellbimbó körül, finoman megsodortam. Élveztem, ahogyan kitör belőle a kéj hangja.
– Ugye tudod, mit akarok tőled?
– Igen – nyögte, miközben teste aprókat rándult, ahogy ujjammal mellbimbóit izgattam. Vártam, hogy kinyissa a szemét.
[Történetek]