Posts Tagged ‘kamasz’

Takarítónő

kedd, március 15th, 2011

Alig múltam 16 éves, amikor kollégista voltam Budapesten. Mint a legtöbb kamaszt engem is hajtottak a hormonok, és mivel még nem volt lánnyal „dolgom” rendszeresen maszturbáltam a kollégium férfivécéjében. Egy igen hideg márciusi nap volt, úgy látszott, hogy a tél nem adja könnyen meg magát, ezért még kabátban kellett elmennem a suliba, ahol egy érdekes eset történ meg velem. A napom szokásosan kezdődött, lespanoltam a skacokkal az első óra előtt, majd kezdetét vette a tanítás. A matek óra volt a kedvencem, hiszen ezt az órát a suli legcsinosabb üdvöskéje tartotta. A matek tanárnő felé minden fiú osztálytársam igen nagy érdeklődést mutatott, hiszen hosszú szőke hajával, bájos mosolyával, valamint extra méretű tüdejével a pornóiparban sem halt volna éhen… Úgy az óra közepe felé járhatott, amikor elkezdtem fantáziálni arról, hogy milyen is lehet ruha nélkül a mi kis matek tanárunk.
Kisvártatva azt is elképzeltem, hogyan tudnám boldoggá tenni. Ekkor, mint derült égből a villámcsapás hallom, hogy búja ajkai a nevemet formázzák. Pechemre kihívott a táblához, hogy oldjam meg a következő kétismeretlenes feladatot. Igen ám de, csak amikor reflexszerűen felpattantam, akkor érzékeltem, hogy az elmúlt percek fantáziálása nem hagyta hidegen altestemet! Nem volt mit tenni, nem volt visszaút felálltam ráadásul „négyzetesen” akkor már ki is kellett mennem a táblához. Persze az osztály fiú tanulói sem hagyták szó nélkül mini-metamorfózisom, és hangos bekiabálásokkal juttatták el a szőke Nőisten felé a legújabb információkat. Éreztem, hogy soha nem látott pír önti el arcomat, és hogy legszívesebben egy teljesen más bolygón lennék, nem pedig itt összezárva 18 rajtam röhögő kamasszal, no meg persze sexi tanáramazonnal. Az a pár perc számomra gigászi órákká nőtte ki magát, de hát nem volt mit tenni, miután megoldottam a példát még mindig peckes férfiassággal visszahúztam a helyemre, s nem mertem a tanárnő szemébe nézni.
Na ezt most jól megkaptam legalább egy izmos hónapig én leszek a fő téma az osztályban. A tanításnak korán vége lett ezen a hideg napon, én pedig a történtektől még mindig egy kicsit összezavarodva mentem vissza a koleszomba. Mivel még igen korán volt én értem vissza elsőnek a koleszba, ledobtam a tatyómat a szobámba az ágyam mellé, és magamban átértékeltem a történteket. Ahogy felidéztem a tanárnőm karcsú alakját ismét merevedésem támadt, de szerencsémre, most egyedül ért az erekció. Elképzeltem hogy négykézláb áll előttem, én pedig nyögve döfködöm kéjbarlangját. Gondoltam jobb híján kimegyek a mellékhelységbe és „játszok egy kicsit a bohóccal”. Így is tettem. Mivel tudtam, hogy a többi kollégista csak több mint két óra múlva várható, teljesen átadtam magam a jobbom nyújtotta élvezetnek. Gondolatban megint elképzeltem, hogy a tanárnőm anyaszült meztelenül áll előttem, és én azt teszek vele, amit akarok.
Már-már a csúcs felé közeledtem, amikor megtörtént velem a nap második szerencsétlensége: Letolt nadrággal állok a kollégium férfivécéjében, amikor rajtakap a kolesz fiatal takarítónője. Hát igen vele tényleg nem számoltam. Arcomat újból elönti az ismerős vörösség próbálom rejtegetni falloszom, de mihaszna. A lány meg csak áll és néz. Meglepődést, zavart és kíváncsiságot olvasok le arcáról. Az egész nem lehetett több öt másodpercnél, persze én többnek éltem át. A takarítólány sarkon fordult, majd sietős léptekkel távozott. Nem tudom, hogy miféle perverzió fogott el ebben a pillanatban, de gondoltam egyet, rendbe raktam magamat, és a lány után szaladtam. Tudni kell a mi kis takarítónkról, hogy most kezdett el itt dolgozni a koleszba januárban, és minden fiú elkapná őt, egy pásztorórára, hiszen a munkaruha alól ki-ki szokott villanni farmerruhás formás kis popsija, a mi legnagyobb örömünkre.
Cirka ötven méter múlva utolértem őt, majd így szóltam hozzá:
– Ugye nem mondod el senkinek, hogy mit láttál, tudod ez nekem nagyon kellemetlen. A legnagyobb meglepetésemre ekképpen felet:
– Nem mondom el egy feltétellel. –No és mi lenne az? Kérdeztem egyre nagyobb kíváncsisággal.
– Gyere velem, és megtudod. Mondta, majd megengedett felém egy kaján mosolyt, amiből én azt a következtetést vontam le, hogy a mai napom nem lesz egyszerű. Fogta a kis partvisát, és elvitt engem a takarító helyiséghez, amihez csak neki volt kulcsa, Bementünk, majd belülről bezárta az ajtót. Vadabbnál vadabb gondolatok járták át agyamat, persze féltem is egy kicsit, vajon mi lesz ennek a vége. Amikor már végre meg akartam kérdezni, hogy mi az-az egy feltétel megszólalt:
– Nem mondalak el senkinek, ha befejezed azt előttem, amit félbehagytál.
Hát mindenre gondoltam, csak erre nem. Megpróbáltam beadni neki, hogy szó nem lehet ilyesmiről, de ő hajthatatlan volt. Azt mondta, hogy még sohasem látott fiút önkielégítés közben. Nem is fogsz mondtam magamban, persze paráztam attól, hogy beköp a nevelőtanároknál. Egy feltétellel teszem, ha te is simogatod magadat közben, ott, ahol neked a legjobb! Bekapta a horgot, legalábbis úgy gondoltam, amikor láttam, hogy kezdi kigombolgatni a kopott kis köpenyét, és engedni láttatja formás idomait. Nem könnyen indult be a dolog, hiszen még én sem csináltam ilyet, és elég hülyén éreztem magamat a szituban. Bezzeg ilyenkor meg nem akar megkövülni az, aminek meg kell! Ahogy teltek a percek szép lassan lekerült rólunk a ruha, és mind a ketten neki kezdtünk saját magunk izgatásába. Ő tőlem mintegy másfél méterre ált, és gyenge fényben is egyből kiszúrtam igényesre fazonírozott puncusát.
A helyiség kicsi volt mégis távol volt tőlem a lány, hiszen minden vágyam az volt, hogy megérintsem őt, de féltem a reakciójától. Nem akartam, hogy túlságosan mohónak tartson: A kisujját nyújtotta, de nekem az egész karja kell. Az idő sebesen rohant, mi pedig kezdtük átadni magunkat az élvezeteknek. Miközben punusát kívülről csikizte jobb mutatóujjával, bal kezével a mellbimbóit kezdte el morzsolgatni, melyek szemmel láthatólag beton kemények voltak. Tudtam, hogyha ilyen iramban folytatom a hokizást, akkor úgy járok, mint az egyszeri postás, aki idő előtt kézbesült. Ezért lassítottam a tempón és egyre csak gyönyörködtem a látványban. Eleinte csak halk egész mélyről jövő zihálást hallatott, majd egyre erősödő kéjes sikolyokat is megengedett magának ez a kis bestia.
Nekem sem kellett több, egyszerűen sokkolt a látvány, ahogyan először csak egy, majd végül már két ujjával tömte be tátongó punciját, mindezt pornófilmre emlékeztető cuppogással kisérve. Hát igen, nem bírtam tovább, és egy utolsó megsemmisítő húzással eljutottam az áhított orgazmusig, ő meg csak egyre gyorsított a tempóján, ami eddig sem volt valami lassú. Nem sokkal azután, hogy forró spermám a poros takarítószereken landolt, ő is elélvezett egy nem egyszerű sikoly keretében. Remegő térdekkel, és lankadozó farokkal próbáltam arra kérni, hogy vegye el a szüzességemet, de ő csak kinevetett, és azt mondta, hogy nem lehet, mert neki van barátja, és ő nagyon szereti. – Szépen állunk. Mondtam neki egy kicsit bosszúsan. –Ezt mondhattad volna egy kicsit korábban.
Végül felöltöztünk, és elváltunk egymástól azzal a megállapodással, hogy az itt történtek, csak ránk tartoznak és senki másra. Ezután többször próbáltam őt megkörnyékezni, de mindig elutasított valami gyenge kifogással. Egy kicsit bántott a dolog, hogy ennyire levegőnek néz ezek után, de hát hálás lehetek a sorsnak ezért a nem mindennapi élményért. A suliban nem is voltam akkora téma, csak a tanárnőn vettem észre, hogy egy kicsit mintha máshogy néz rám azóta a „feláll”-ásom óta. A történethez tartozik, hogy ez a matek tanár még egy évig tanított, de soha többet nem hívott ki a táblához felelni. Azóta eltelt hat év, és a takarítólány férjhez ment ahhoz a barátjához, akivel akkor járt. Ez volt életem első szexuális élménye, nem valami nagy szám, de higgyétek el nekem hatalmas lendületet, önbizalmat adott későbbi felnőtté válásomhoz.

Kamasz tavasz 6

hétfő, január 3rd, 2011

Beindult a nagyüzem! Érdemes volt sokáig vágyakozni, ezen a tavaszon beérett a termés. Szorgos méhecskeként szálltam illatos kehelyből más nyiladozó szirmok közé, és megint tovább…
Majdnem minden délután elkísértem valakit – Cicus után mások is megismerték a helyet – a sétálók útvonalától távol eső, partmenti, árva padhoz, ahol háttal és szemközt tornyosulva is tudtunk „hóc-hóc”-ot játszani. Csak ritkán zavart meg bennünket egy-egy kóbor kutyasétáltató, esetleg egy másik pár, akik kicsit a vizet tanulmányozva várakoztak illedelmesen, amíg le nem szálltunk mindketten a lóról.
Timi is elfelejtette hirtelen jött csalódását, és nem bánta, hogy mégsem vállaltam el a csajos bulin kollektív masztizásban közreműködést. Azokon a napokon, amikor úgy prognosztizálta, hogy a család többi tagja később ér haza, mi ketten vettük birtokba a lakást. Hosszas rábeszélés után sikerült továbblépni, s egyik alkalommal, amikor nyelvével körbekanyarintva ajkait, letérdelni készült elém, visszatartottam, számmal betapasztottam a száját, és kapkodva levetkőztettem. Mint egymás mellett feszülő két ujj, úgy tűnt, ezek a szirmok nem fognak beengedni, ám a legelső diszkrét érintésre engedelmesen megnyíltak. Közelről néztem, ahogy egy majd két ujjam elmerül, és csillogó nedvességgel borítva felbukkan. Gyengéden megfordítottam, és hátulról is kiélveztem a látványt, majd amikor átvette a ritmust, sőt gyors és határozott lökésekkel reagált hátrafelé, kihúztam az ujjaimat, és fénylő cseppel a végén jelentkező szerszámommal tömtem be a kitágított járatot.
Egy este – élvezve a tavaszi illatokat – összefutottam egy a menzáról ismerős csajjal. Egymásra szoktunk mosolyogni elölről is, hátulról is, de ő az utóbbiról nem tud, hacsak ezek a pletykás csajok el nem mesélték már, hogy mindig megcsodálom gömbölyű fenekét. Hetente háromszor jár suliba, s kétszer szakmai gyakorlatra, mint mondta, s ez a nap éppen a gyakorlatos. Annával ettől kezdve minden héten két este találkoztunk, és amíg nem indult a busza a 30 kilométernyire fekvő otthona felé, együtt töltöttük az időt. Hasznosan persze: megmutattam neki is az árválkodó padot – első alkalommal éppen várakozni kellett egy keveset, mert használatban volt, de legalább láthatta a szeme sarkából, mire való a hely -, és többször meglátogattuk az állomás előtti félhomályos, fás-bokros parkot. Már a legelső parti sétánkon kellemesen aktívnak bizonyult, szó nélkül benyúlt a nadrágomba és birtokbavevő markolással ismerkedett a farkammal, amit gyorsan elő is vettem neki, midőn felszabadult a padunk.
Délelőttönként a szünetekben minden srác hasonló élményekről számolt be. Úgy tűnt, véglegesen szakítottunk a napi egy-két önkiszolgálással, s helyette legalább ugyanennyi élő, igazi, társas élményt szereztünk magunknak.
Beindult a nagyüzem!
A lányok sem fértek a bugyijukba, s ha a méhek nem lettek volna elég szorgosak, hát a virágok fogták a kelyheiket és kerestek maguknak betevőt.
Lassan felfedeztük, hogy osztályunkban előforduló 24 nem fiú – nő.
Korábban az iskola más osztályaiban kerestünk prédát, vagy a menzán, ahová 3 suli tanulói jártak. Mióta azonban a szünetekben minden csaj az ablakokhoz zúdult, s mi nyolcan, bentről a jobbnál jobb, kidüllesztett fenekeket láttuk, rájöttünk, hogy nem kell messzire menni újratermelődő feszültségünk levezetéséhez!…
Erről beszélgettünk Tibivel, amikor egy verőfényes délután, kibogozva egy rozsdás láncot, vígan ringatóztunk a folyón az immár gazdájára lelt csónakban.
– Te hányat bírnál megbütykölni, amikor ott hasalnak az ablakokban? – Választ nem várt, folytatta: – Én minden szünetben egyet… Egy hét alatt végigérnék, a következőn kezdhetem elölről!
Szép gondolat, amikor végre meleg sugarak zúdulnak a nyakunkba.
– Évát fogdosod még? Mintha távolabb ülnétek újabban…
– Ő fogdos engem! – Ez most mű-felháborodás, vagy igazi? – Mondtam már, hogy maradjon nyugton…
– Mi a bajod vele? – csodálkoztam, hiszen nem is olyan régen még büszkén mesélte, milyen kellemesen telnek a hosszú-hosszú órák.
– Nem szeretem, ha felcukkol, amikor nem lehet elélvezni! Szerinted minek fogdossam, ha aztán nem tudok üríteni?
Értem én a költői kérdést!
– Meg sem dugtad még? – hitetlenkedtem.
– Minek? – Értetlen képpel, karjait széttárva… Valami elképesztő dolgot kérdeztem? Megismételte: – Minek? Évát bárki bármikor megdughatja, semmi érdekes nincs benne. „Én nem vagyok olyan” mondja, és már lép ki a bugyijából. Hallottad, hogy Lajosnak odatartotta a pináját, és majdnem megkérdezte a végén, hogy „no kész vagy?”, mintha közben rejtvényt fejtett volna.
– Lajos nem hallottam, de Gabi belejár…
– Gabi!… – legyintett. – Ugyanott laknak, talán még egy utcában is. Felülnek a biciklire és a falu szélén valami kiserdőben Gabi mindennap megtücsköli, cserében minden pletykát elmesélnek egymásnak.
– Jó azért, ha mindig kéznél van – jelentettem ki meggyőződéssel.
– Jó-ni jó, de akkor már egy jobb csaj legyen kéznél!… Ezeket nézd meg! – mutatott a partra, ahol két csaj integetett fejük fölött, szélesen.
– Ezek osztálytársak! – fedeztem fel.
– Tényleg? Mondani akartam, hogy az egyik hasonlít…
– Nemcsak hasonlít!
– Vigyük el őket egy menetre! – lelkesedett Tibi, és leemelve az egyik padszerű ülőkét, a part felé kormányozta a ladikot.
– Merre lesz a séta, hölgyeim? – rikkantotta. – Mi is éppen arrafelé tartunk!
A csajok viháncolva beléptek a billegő csónakba.
– Taxióra bekapcsolva – mondta Tibi, és a hátsó peremen ülve, a deszkával szakszerűen kormányozta a vízi-alkalmatosságot.
– Fuvardíj is lesz? – nevetgéltek a lányok. – Hová megyünk?
– Megmutatjuk, mennyi izgalmat rejt a természet – szólaltam meg.
– Annyi izgalom lesz, amennyit viszünk! – tódította Tibi.
– Ti hoztatok izgalmat? Hol van? – kacarásztak a csajok.
– Egyelőre el van dugva, de megmutatjuk nemsokára. Nálatok is ott van, ami kell…
– Hol? – egyikül évődve tárta szét a karját, a másik lenézett a padra, amelyen ketten szorongtak, mintha az alá rejtették volna az izgalom titokzatos tárgyát.
– Jó felé keresed – hahotázott Tibi mögülük. – Ott ülsz rajta!
A csajok összenéztek, hátul Tibi egyikükre mutatott. Vagy őt szeretné, vagy éppen őt javasolta számomra. Melyik lehet a megfejtés? Bíztam benne, hogy Erika, akire nem mutatott, ő a csendesebb, egyben a nagyobb cicivel rendelkező. Máris a markomban érzetem, amint én rendelkezem e női díszekkel.
Csónakunk eleje felfutott a fövenyre. Kiugrottam és megkíséreltem rozsdás láncánál fogva kissé feljebb húzni a járművet. Nem jutottunk messzire a várostól, nem is ez volt a cél. Kiszálltak a lányok, s utoljára Tibi is, mély nyomokat hagytunk a homokos talajban.
– Lehet, hogy visszafelé gyalogolnunk kell, mert erős az áramlás, evező nélkül nehéz lenne felfelé haladni – Tibi átkarolta a rámutatással kiválasztott csajt, s mire a mondat utolsó szótagja is elhangzott, karja a lány válláról szépen leereszkedett a derekán át egészen a fenekéig, ahol hüvelykujját elégedetten beakasztotta a zseb bejáratába. – Gyere, mutatok valamit!
Egy pillanat múlva eltűntek az emelkedő mögött, csak vidám hangfoszlányaik szűrődtek vissza.
– Mi is nézzük meg! – javasoltam.
– Most, amikor ketten maradtunk? – viccelődött Erika.
– Mehetünk utánuk is, de ők már nézegetik szerintem… – Leküzdöttem az egylépésnyi távot, és Tibis mozdulattal elindult a jobb karom lefelé, miközben ballal szembefordítottam.
Mivel nem volt hüvelykujj-beakasztós zsebe, sőt semmilyen, viszont a nadrág dereka vállalkozó-kedvűen kitárult, tenyerem becsúszott a popsit félig fedő bugyiig. Másik kezem közben megtalálta az utat a melltartóba bújtatott, kiadós fognivalókhoz.
– Hű, de mohó vagy! – mondta, és lehunyt szemmel az ajkát kínálta.
Amíg nyelveink kergetőztek, mindkét kezem beljebb jutott: sikerült kigombolni az egyetlen gombot, így egyikük még tágabb teret kapott, s bekíváncsiskodhatott a bugyi mélyére, bal kezem pedig mindkét kosarat felfelé tolva, kihámozta a markomat jóval meghaladó méretű melleket.
Erika is felfedező túrára indult, célzatosan a nadrágom eleje érdekelte. Először csak a cipzár, majd úgy látta jónak, ha két kézzel elővezeti feszülő farkamat, és egyszerre tapogatja végig a nyelet és a zacsit.
Mint aki megijedt valamitől, hirtelen hátraugrott, s ha nem látom-hallom csiklandós nevetését, azt hihettem volna, hogy menekül felfelé az emelkedőn. Utána vetetem magam, és szorosan a nyomában kapaszkodtam a gyér, száraz növényzet között, s ahogy sikerült elérnem, futás közben lerántottam combközépig a nadrágját, majd újabb nyújtózással a bugyiját is.
Így értünk fel talán 3 méternyire, a környék legmagasabb pontjára, és ugyanazzal a lendülettel tovább a túloldalra: elöl Erika, felsője és melltartója a nyakában, szabadon rengő cicikkel, majdnem térdig letolt nadrágban és fehérlő bugyiban, csábítóan gömbölyödő, ringó, becses fenékkel. Közvetlenül mögötte én, szintén vihorászva, és hasonlóan félárbócra eresztett nadrággal, amiben lépni sem volt egyszerű, szuronyként meredező farokkal.
Mint a turisták, akik a természet ölén kívánnak egymásban gyönyörködni.
A dombocskának sem mondható emelkedő mögötti, feltáruló impresszió így festett: A másik csaj, Betti ruhái szétdobálva, aminek semmi értelmét nem láttam, hiszen Tibi nem a meztelen csajt nézte, hanem a bárányfelhőket. Betti előtte guggolt, szájával nyögdécselős hangokat csalogatott egy furulyából, egyik kezével a szőrös lábakba kapaszkodott, másikat élénken mozgatta saját széttárt lábai között.
Megtettük a hátralévő 4-5 lépést Tibiékig, és Erika vidáman lekucorodott elém. Kétszer megszakítva az immár kétszólamú zeneművet – amíg felülről levetkőztettem -, a két csaj egymásra pislantgatva vibrálóan kellemes élvezetben részesített bennünket.
Teljes összhangban felálltak, és tekintetükkel támaszkodásra alkalmas tereptárgyat kutattak eredménytelenül – csak jóval távolabb látszott néhány megtermett fa -, így behajolva, egymásba kapaszkodva állapodtak meg. Erikáról lefejtettem a még félig felöltözöttséget szimbolizáló ruhadarabokat, és a méretes gömbök mögé állva, végre minden a helyére került, ahogy az őseink közül a szex feltalálója megálmodta.
A csajok egymást erősítve és támasztva nevetgéltek, mögülük Tibivel gyakran egymásra néztünk cinkos pillantásokkal. Kérdés gyanánt felhúztam a szemöldököm – na, milyen? – mire az emberi építmény túloldalán Tibi megpaskolta Betti popsiját. Válaszként ráhajoltam Erikára, és két markomba fogtam dús melleit.
Változatlan vidámsággal lépdeltünk vissza a városba.
Később, egy Tibi által alkalmasnak ítélt napon, amikor valamiféle árhullám visszaduzzasztó hatására megoldható lett, visszaúsztattuk a csónakot oda, ahol eredetileg a gazdája tárolta.
… Újabb pár nap múlva megint kikölcsönöztük, kétszer egymásután, s mint a menetrendszerinti vízibusz, megint elvitt minket természetet vizsgálni, szirmok nyiladozását élvezni, először másik két csajjal, majd Erika-Betti párossal egy ismétlésre.

Kamasz tavasz 5

vasárnap, január 2nd, 2011

Anett valamiért került. Alig futottunk össze a folyosón, elválaszthatatlan barátnői nélküle rótták a köröket, cicijükhöz szorítva a következő órához tartozó füzetet.
Képtelen voltam eldönteni, hogy szerelem-e amit érzek, vagy csak szexuális vonzódás, esetleg mindkettő. Olvastam, hogy a férfiak többségét egész életében végigkíséri ez a bizonytalanság, ezért bocsánatos bűn, amikor szerelmet emlegetnek akkor is, ha az éppen nem mutatható ki. Általában csakis utólag jönnek rá, amikor elmúlt a szex izgalma és újdonsága, hogy nem maradt semmi – mégsem szerelem volt?
Úgy gondoltam, hogy szerelmet is érzek. Azonban ha külső személőként megkíséreltem elemezni, ámulva tapasztaltam, hogy könnyedén helyettesítem más érzelmi szálakkal: kötődést, vonzalmat, hálát érzek, és még seregnyi mást, amik eredője mégsem a szerelmet jelenti. Ki érti ezt?
A „hosszú szünetben” – ami a várakozással ellentétben mindig a leggyorsabban telt el – egy pillanatra feltűnt Anett az udvaron, de mire minden tekintet ráirányult, el is vesztettem szem elől. Megjelent viszont Timi, akire mindig mint Tibi nővérére gondolok, talán azért, mert történt már egy s más közöttünk, ám erről jobb, ha Tibi nem szerez tudomást. Egyenesen felém tartott, s ezúttal őt sem kísérte a szokásos slepp, ami valahogy minden toplistás csaj tartozéka.
– Mit búslakodsz egyedül? – kérdezte.
– A többiek még írják a matek zh-t.
– Nehéz volt?… De nem ezt akarom kérdezni.
– Hanem?
– Több csaj érdekelne egyszerre? – Körbe-körbe tekintgetett, és olyan semleges arckifejezést vett fel, mintha a matekról lenne szó.
– Ez mit jelent?
– Ott voltál az öcsém szülinapi buliján, amikor Judy vetkőzött… No, ennek az inverze lenne!
– Csupa csajok? Kik?
– Nem mindegy az? Én is ott leszek…
– Nem vagyok chippendale … Vetkőzni sem szeretek sok ember előtt.
– Képzelt el, hogy beindulnak majd a csajok, ujjazzák magukat, mindegyik furulyázni akar! – Úgy mesélte, mint a deriválás szabályait, közömbös tekintettel.
– Nem. Nem vagyok én olyan jó pasi!
– Jó pasi vagy, de nem az számít, hanem a meglepetés! Csajos bulin egy szál farok… csak képzeld el, mit csinálnak veled!
– Szerintem keress mást!
– Akkor nem érdekes, csak neked akartam jót. Majd találnak a csajok egy pasit, ezen nem múlik! – mondta kissé sértődötten, mintha még mindig nem érteném a szögfüggvények összefüggéseit, pedig már mióta magyarázza az udvar közepén.
Megpördült és otthagyott.
Pedig nyílt a szám kifejezni vágyamat: milyen jó lenne, ha nem a lökött barátnőinek, hanem csak neki mutathatnám meg…
Összegezve: Anett nincs, Timi nincs. Legalábbis úgy tűnik.
Anett most nem mondhatná rám, hogy nagyképű vagyok. Álltam a zsúfolt udvar közepén. Egyszál magam.
– Nem kell válogatni – szokta hangoztatni Tibi -, annak is van pinája!
Jó, jó, de kinek is?
Elgondolkozva lépegettem lefelé, többen el akartak sodorni, mert tanítás után ez a lassúság, melyet tempónak sem lehetne csúfolni, természetellenes.
Nem adták egymásnak a kilincset eddig sem a csajok, de soha nem éreztem ekkorának a hiányukat, mint mióta péntek éjjelen többször átbújhattam a rejtélyek forró alagútján. Egyszerűen sértve és megalázva éreztem magam, amiért nem vezethetem le egy készséges lányon gyakran összetoluló energiámat. Bármikor!
Utolértem Lajost és újdonsült – egyszersmind legelső – barátnőjét, akik még nálam is lomhábban ereszkedtek lefelé. Hátulról nézve nem is olyan csúnya a csaj! Biztos megvan mindene…
– Ebédelni jössz? – Egy csicsergő hang szólalt meg közvetlen mellettem.
Csak egy osztálytársnő.
– Már reggel óta éhes vagyok – válaszoltam, és továbbra is ragaszkodtam a helybennjárás-szerű sebességhez.
Cicus – mindenki így nevezte suliszerte – hozzám igazította lépteit.
– Délelőtt miért nem szoktál enni valamit? Legalább egy sajtosrudat a büféből…
Mi közöd hozzá? – gondoltam, de inkább nem válaszoltam semmit.
– Anettnek még órája van? – folytatta a kérdezősködést.
– Azt hiszem… – válaszoltam kissé közömbösen, inkább szórakozottan.
A nagy rendező, aki háttámlás székéből irányítja sorsunkat, úgy döntött, hogy az előbbi kérdés lényegbevágó, s mégsem maradhat a levegőben, ezért úgy intézte, hogy a következő pillanatban Anett és népes sleppje vidám zsivajjal elkerüljön bennünket.
– Mégsincs órája… – helyesbítettem, sikertelenül kerülgetve a hangom mélyén bujkáló szomorúságot.
– Valamilyen főzelék van a menzán. Szereted? – váltott témát Cicus, és ezért nagyon hálásnak érzetem magam. A kérdésben jelzett ötlet is tetszett: talán nem kellene feltétlenül Anették után kullogni.
– Ilyenkor le szoktam sétálni a partra és rántott halat enni – vetettem fel.
– Mehetünk! – Annyira magától értetődően hangzott, mintha bevett szokásom lenne így délidőben akármelyik osztálytársnőmmel lesétálni a partra.
Meglepetten néztem rá. Félreértette:
– Fizetem a sajátomat.
Vállat vontam.
– Jó, hogy nem vállaltad el a bulit – jelentette ki.
– Milyen bulit? – ámultam-bámultam. Mindenki tud mindenről?
– Mondták a csajok, hogy te leszel a meglepetés, aztán meg, hogy mégsem. Tudod, kit beszéltek rá? – Hatásszünet. – A Sanyit…
– Ez egy jó ötlet! – helyeseltem. – Szeret szerepelni.
– Hallottam, hogy a Tibi szülinapi buliján is ő villantott először. Érted? Te ott voltál! Bebújt az asztal alá és elővette a… fütykösét.
– Tényleg így volt, de te honnan tudod?
– Többen is mesélték már.
Értetlenül álltam, lenyűgözött az információáramlás sebessége és iránya.
– Biztos a csajoknak járt el a szája… – találgattam.
– Csajok? Nem csak a Judy volt?
– Benézett egy kicsit Timi is, hogy mi folyik…
– És mi folyt? Tényleg, a Timi… Sanyi a markába élvezett? Timiébe?
– Ezt tényleg kérdezed? Úgyis tudsz mindent… Timi mesélte?
– A csajok nem ilyen pletykásak.
– Akkor ki? – töprengtem.
– Gábor…
– Gabi? Hihetetlen!
– Éva szedte ki belőle, mindent elmesélt részletesen. Biztos megérte neki, mert Éva beigért valamit az infókért.
– Mit? – kérdeztem, bár kitalálhattam volna a választ.
– Azt nem tudom, ugyanis a csajok nem pletykálnak.
Szinte szótlanul megettünk egy-egy ujjbegyet égető, vastagbundás halat sok kenyérrel és kovászos uborkával.
– Holnapra sok a tanulnivaló? – érdeklődött, mintha nem egyosztályba járnánk.
– Nem tudom, mert én mindig az aznapit tanulom frissen, nem a következőt.
– Akkor neked ma szabadnapod van! – Megörült a felfedezésnek. Én is megállapítottam már a délelőtt folyamán, hogy semmi olyan nem történt, ami tanulást igényelhet. – Mit szoktál ilyenkor csinálni?
Mit lehet erre válaszolni?
– Mikor mit… Olvasok, beszélgetünk a haverokkal.
– Tibiéknél?
– Akár…
– Timi is ott szokott lenni? – csillant fel a szeme, mint aki valami nyomra bukkant.
– Hát ott lakik.
Elindultunk a parton.
– Nem úgy értem… Máskor is volt már ilyen bulitok? Meztelenkedés, közös masztizás Timi markába?
– Nem mindenki Timi markába eresztette…
Illetve velem is előfordult korábban, de erről – remélem – Cicus nem tud. És nem csak a markába…
– Tudom, Judyra is folyt. Máskor is játszottatok már ilyet?
– Sajnos nem. És ti? – passzoltam vissza. Ha már ennyire tájékozott buli-fronton, biztosan vannak testközeli tapasztalatai.
– Ez lesz az első, amit te éppen nem vállaltál. Majd a Sanyi produkálja magát!
– Mit csináltok vele?
– Mondom, hogy nem volt még ilyen, de gondolom, megnézzük alaposan, mert nem sok … faszt láttunk még.
– Ennyi? – Arcán az izgalom pírját fedeztem fel, és érdekes volt egy nő szemszögéből hallani a minden gondolatomat ellepő erotikáról.
– Tényleg nem tudom… én … hát megfognám neki…
– De jó lesz ennek a Sanyinak! – sóhajtottam.
– Éva biztos szopizni akar majd…
Aha! Így szedte ki Gabiból az infókat?
– Ha lesz elég bátorságunk – folytatta Cicus -, masztizunk előtte, úgy izgalmasabb, ha látja a pasi. Tényleg nem tudom, talán valamelyik csaj megdugatja magát.
Lábainkkal egészen lelassultunk, miközben gondolataink veszett iramban cikáztak. Leültem az utolsó padra, ami a parton a város szélét jelezte, ameddig még elsétálnak a párok bizsergő alkonyokon.
– Neked mihez lenne kedved? – érdeklődtem az egy-két lépésnyire előttem álló lánytól.
– Akkor vagy most?
– Akkor és most!
– Szeretem nézni a kiélvezést, tudod… amikor kispriccel… – Közelebb lépett.
– A kezedbe?
Még két lépést tett az egylépésnyi távolságon belül: két lábával kétoldalra. A hosszú combok között én ültem, és felfelé néztem rá. Akárha mérlegelné a választ, lassan adagolta:
– Kezembe, arcomra, esetleg a cicimre, de oda még nem próbáltam.
Mutatóujjam körmét végigfuttattam a cipzárján, ami olyan hangot hallatott, mintha lehúztam volna. Nem nézett oda, amit úgy értelmeztem, hogy akár meg is szabadíthatnám a nadrágjától, és ott mosolyogna rám elérthető távolságban egy élő punci.
– Neked mihez lenne kedved? – tolta hozzám a hasát.
– Amit csak lehet! – lelkesedtem, megmarkolva farmeron keresztül a fenekét.
– Gumid van? – kérdezte gyakorlatiasan.
– Nincs… – Évek múlva, kissé elkésve figyelmeztetett egy kollégám: „akárhová mész, esernyő és óvszer mindig legyen nálad!”
– Akkor amit felsoroltam, megfelel? Ez a kínálat.
Válasz helyett ténylegesen lehúztam a cipzárját, majd a nadrágot, ameddig csak engedték szétterpesztett lábai. Benyúltam oldalról a bugyijába, és meglepődtem a nedvességen.
– Te készen vagy? – ámuldoztam.
– A befogadásodra. Már alig várom!… Ujjaddal légy szíves!
– Legközelebb hozok gumit!
– Csak csináld! – Megfogta a kezemet, és irányított.
Többször megfeszült, kapkodta a levegőt. Megigazítottam a derekán a vékony kabátot, hogy legalább az takarja ebben a kora tavaszi egy helyben, de azért a szabadon mozgó kezemmel felkúsztam a ruhája alatt maroknyi, finom cicijeiig, és felváltva gyömöszöltem.
Hallottam a hangokból, hogy eljutott addig a pontig, ahová én is törekedtem, lelassította csúszkáló két ujjamat, majd lassan kihúzta magából.
– Te jössz!
Leült mellém, és nadrágon keresztül felmérte szabadulni vágyó szerszámomat.
– Íme! – mutattam be, s ujjaival egyből körbefonta.
– Te is mutasd ám, irányíts, hogyan szereted! – biztatott.
– Így pont jó!
– Zavar, ha nézem? Szeretem látni!
– Még izgalmasabb, nézd csak nyugodtan!
Lassan húzogatta a garbónyakú pulóvert, ami bőrből van, és igen kellemes élményt okoz számomra. Fejem egyre gyakrabban bukkant ki, ahogy Cicus gyorsított a tempón.
Megfogtam a csuklóját, ami azt jelentette: Ne siess, nem elsőként akarok célbalőni, hanem élvezni a röppályát!
Újra belelendült, s olyan veszett iramban késztetett csúszkálásra saját bőrömben és a markában, miként utoljára nagymamámat tojáshabot verni láthattam. Az ideális sebesség pedig megegyezne azzal, ahogy a puncijában mozgatnám. Lehet, hogy ilyen döngetősen szereti? Kemény tojáshabra lehet számítani, az már biztos!
Közelebb hajolt, így láthattam, hogy távolabb kutyát sétáltat egy bácsika. Nem számít!
Újabb sebességfokozatra kapcsolt, már meg sem kíséreltem fékezni. Amikor már a felhőkre irányítottam feszülő, de üres tekintetem, hirtelen megtorpant, és lassú, préselő-simogató mozdulatokkal, még közelebb hajolva vizsgálta a kiteljesülést.
Befejező akkordként egy puszi-féle leheletet éreztem.
– Legközelebb hozok gumit – jelentettem ki.
– Ide? – mutatott a közeledő kutyás bácsira.
– A kabátod eltakarja az akciót…
– Olyan lenne, mintha lovagoltatnád a kislányt: hóc-hóc, katona…

Kamaszkorom legszebb nyara

vasárnap, december 12th, 2010

Hogy is kezdődött? Gabi, a dobos és Zoli a focis, a barátnőm és én sátorozást terveztünk a Balatonhoz. Az alapok már ott sérültek, mikor a barátnőmet a szülei nem engedték el. Nálunk is volt némi huzavona, de végül anyám belegondolt, új emberével lesz pár gyerek nélküli napja.
Zolival három hónapja, a villamoson ismerkedtem meg. Azt mondta később (sokkal később, Balaton és egyebek után, a keresztcsíkos pólómban villamos-zötyögő cicijeimről nem tudta levenni a szemét.) Ő edzésre ment, én edzés után haza. Megkérdezte hazakísérhet-e? Én meg azt mondtam, mindenkié az utca, arra megy, amerre akar. Pont arra akart, amerre én. Végig dumáltuk a délutánt, neki az edzésnek lőttek, nekem a tanulásnak. Szép hosszú, fekete haja volt a Zolinak, madulametszésű barna szemei, fülbevalója és borzalmas zakója egy még borzalmasabb kockás nadrághoz. Igazi egyéniség, figyelemfelkeltő. Csodálkoztam is, hogy anyám nem zavarta el a francba, mikor meglátta.
Emlékszem az első csókunkra. Nyálas szájjal adta, nyelves nyálasnak könyveltem el. Központi szereplőnk lett a villamos és a végállomás, ahol vártunk rá, az ottani búcsúzkodások, nyelves nyálasok és cicigyömködések és kemény ágyék dörgölődzések. Tovább nem kísérhetett, mert az apja agyonverte volna, ha este tízre nem ér haza. Persze én meg éghettem, hisz a törzsközönséggel együtt döcögtem hazáig, azokkal akik végignézték a várakozás-pettinget.
Egy hónap múlva alakult először úgy, hogy nálunk aludt. Zenét hallgattunk, vacsoráztunk, igazán jól viselkedtünk és sajnos közeledett a félelmetes kilenc óra, mikor indulnia kellett volna. Elsősorban az élveztem ezidőtájt, hogy olyan, mintha lenne egy saját robotom, mert Zoli mindent megtett, amit csak kértem. Hagyott nyerni a kártyában, a tévéjátékban és minden viccemen nevetett.
– Itt aludhatok? – kérdezte illemtudóan elsőként anyámat, aki éppen kedvenc sorozatát nézte egy csomag mogyoróval a kezében.
Anyu mosolygott egy igent.
Akkor Zoli hazatelefonált, hogy áramszünet miatt nem járnak a villamosok. Jó móka. Péntek este és szombat és vasárnap és mi. Illatosra zuhanyoztam magam, felvettem a legszebb pizsamám, Zotya pedig kapott egy női köntöst (akkor még nem lakott nálunk az ÚJ apukám) ezért az anyámét. Tévézgettünk a szobámban, lassacskán magunkra csuktunk ajtókat és lassacskán feloldódtunk. Csikiztem a hasát a vizes hajammal, sok-sok nyálast váltottunk, bizseregtem tőle, így, hogy nem várt utána a villamos és az utca népe. Felhúzta a pizsifelsőm és simogatta a melleimet, benyúlt a nadrágomba, a lábam közé, simogatott, és én is a kőkemény fütyijét nadrágon át. Szigorúan így, ilyen benyúlkálós módon fetrengtünk az ágyon. Kicsit idegesítő volt, hogy mindig félrecsúsztak az ujjai a lényegről, vagy éppen akkor váltott másfelé, mikor kezdett igazán jó lenni – ma már tudom, ő is pont így volt ezzel. Idővel belefáradtunk. Én legalábbis. Aludni akartam. De ő nem hagyott. Mikor éppen elszenderültem az amúgy is zsibbasztóra szűkült ágyamban, rájött a kangörcs újra és tapizott. És ez így ment, míg elkapott a düh, fogtam a párnám, paplanom és leköltöztem a földre. Nohiszen, utánam akart jönni, és akkor rászóltam nem! Robotként maradt.
Ilyen volt az első közös éjszakánk, amit sok hasonló követett, egyre szabadabb, egyre meztelenebb. Ezek után váltunk igazán egy párrá, hisz olyasmi volt már a kezünkben, ami a Másoknak nem. Büszkén mutatott be a barátainak, velük lógtunk, mert Zoli szerint az én barátnőim idióta vihánc gépek, utálta őket. Pedig ők soha nem mondtak rá semmi rosszat, sőt.
No de a Balatonhoz vissza. Igen vissza. Gyerekkoromban minden nyáron legalább két hetet ott töltöttem, nosztalgikus szagok árasztottak el már a gondolatától is. Gabesz talált kempinget, hozta a sátrat, én vettem a vonatjegyeket, a Zoli… nos ő jött utánunk. Gabesz szőke, hosszú, göndör hajú srác, alig magasabb nálam, kamaszosan izmos, a karján pár nonform tetkó, és úgy véltem, a rockbandához, amiben dobol illik ez a külső. Amúgy kedves, halkszavú figura, ellentétben Zolival, akinek állandóan járt a szája.
Eggyel előbb szálltunk le a vonatról a kapkodás véletlenében, mint kellett volna, gyalogoltunk hát a dögvész melegben Szabadiról, Sóstóba, málhástul.
A kemping nekem különös újdonság, mert sosem sátraztam. A srácok a tópartot szúrták ki magunknak, így a nádasban szomszédunk sem akadt, igaz a zuhanyzó jó messze, de kit érdekelt. Gabesszal végül felállítottuk a lakásunkat, Zoli kimaradt belőle, mert bármihez fogott, csak rontott a dolgokon. Aztán átvedlettünk fürdőcuccba és igazán élveztem, hogy két hím vesz körbe, és még több bámul. Nem akarok kérkedni, de tizenhat évesen kenterbe verte a testem a parti felhozatalt. Zoli is sokat hümmögött Gábornak, hogy ugye… meg ugye megmondtam. Tudtam mire céloz. Gábor ezalatt szívesen nézett inkább szégyenlősen másfele.
A víz meleg, a nap süt, kell ennél több? Úsztam egyet, átázott fürdőruhám még inkább vonzott szemet, nyálcseppet, élvezettel napoztam kirakatot mindehhez. Két partnerem átment gyerekbe, a vízben térdig labdázgattak röhögve. Egyszer csak Zolika feljajdult és sűrűn káromkodott. Jajjaj, megrándult a nyaka és csak jobbra volt képes nézni ezután. Keserves képpel nyöszörgött mellettem a pokrócon, hogy masszírozzam meg, de hiába, csak rontottam a helyzetén. Ücsörögtünk estig, immár, mint a nyugdíjasok.
Este májkrémes konzervet kanalazgattunk és mit ad isten, Gábor is elkezdett nyafogni, hogy leégett a válla. Kencéztem babakrémmel, de akármilyen óvatosan csináltam, üvöltött, hogy FÁÁÁJ! Hamar nyugovóra tértünk. Egy dupla gumimatrac a mienk Zolival, egy a jobb szélen Gáboré. De nem lehetett tőlük aludni, mert az egyiknek a nyaka fájt, a másiknak a háta. Borzalmas volt. És az a hülye matrac iszonyat kényelmetlen. Folyton attól rettegtem, belemászik valami kóbor bogár a fülembe tévedésből. Végre elszunnyadtam, erre Zoli, a ferdenyakával képes volt felébreszteni.
– Annyira fáj – szuszogta és a kezem a fütyijére húzta. – Puszilgathatnád.
– Hülye vagy? – tört ki belőlem, mert úgy gondoltam, ha már szép idétlen hármasra sikeredett a nyaralás, akkor nem lesz ilyen. Különben sem szerettem puszilgatni a micsodáját. Bevágtam a durcát, visszacipzároztam a hálózsákomat, amit Zoli le, és dacból elaludtam tényleg. Hajnalban a nappal keltem. A fiúk még durmoltak. Hűvös volt és a Balaton parti tó, feltehetőleg maga a sóstó, amiről a hely a nevét kapta, tele békával. Ezek a kétéltűek reggelente igen lassúak, unalmamban fogtam is hármat, és egyenként beengedtem a sátorba őket. Gondoltam vicces.
Erre ezek összedöntötték a várunkat ijedtükben, a nyomorék és a leégett, ahogy menekültek három kicsike béka miatt – hát muszáj volt röhögni, amit a békákkal együtt rossz néven vettek.
A program előteremtődött, bebuszoztunk Siófokra, gyógyszerért. Két srác velem, egyik úgy sétál, mint akinek görögdinnyék vannak a hóna alatt, a másik rendületlenül nézi a jobb oldalt. Én, mint nő, előadtam a patikusnak az igényeimet. Röhögött, és felvilágosított, a kence és a tabletta sokat nem fog segíteni társaimon, csak az idő. Remek. Ezt nekik nem mondtam meg.
Beültünk egy étterembe, ahol kiderült, Zolit szokás szerint alulpénzelték, viszont képes hármunk helyett enni, elvégre sportoló. A gyógyszertől egyből jobb kedve lett, bár tényleg nem javult. Ha már Siófokon jártunk, diákjeggyel átkompoltunk Tihanyba. Ahol a mólón sétálva Zoli rögvest fagyit kívánt, és akkor észrevettem, eltűnt a retikülöm, amiben mindannyiunk cucca, pénze leledzett. Nem lopták el, dehogy, csupán a hajón hagytam. Loholtunk a kikötőbe. Nagyon rendes volt a hajós társaság, hamarosan minden kimenő vizijármű a táskámat kereste. Meg is találták és biztosítottak róla, hogy az a komp, amivel vissza kell mennünk, el is hozza. Étlen szomjan ücsörögtünk a jó hírrel együtt. Késő este értünk haza és a maradék konzerveket is bezabáltuk. Zotya súgott-búgott valamit Gábornak arról, hogy hosszabban is zuhanyozhatna, engem meg berángatott a sátorba.
Feladtam a harcot, szerettem volna, ha jól érzi magát. Csókok, itt-ott, eszem ágába nem volt beleizgulni, csak rá figyeltem. Lihegtem vissza lihegéseket és simogattam a fütykösét tenyérrel, marokkal, aztán úgy, ahogy mutatta és közben aggódva figyeltem szemérmesen a kinti zajokra. Német kiabálás, röhögés, papucs klottyok és a markomban, Zotya hasán, a hajamon némi spricc ezek után. Valamint jogomban állt zsémbelődni, nohát, most akkor hogy nézek ki, miután ő elégedetten sóhajtozott. Szerinte gyönyörű, csodálatos, és ilyenek voltam.
Másnap Gáborral költségvetést készítettünk. Zolit ez ugye nem érintette, hisz az első nap elfogyott a szerény összeg, amit amúgy, ha nem is gazdag, de tehetős szülei smucigoskodtak össze. Kiderült épphogy ki tudjuk fizetni a kempinget, a vonatjegy árát haza, azaz, irány haza.
Kissé lelohadva, már nem viháncoltunk a gondolatra, mely szerint kilómétereken át cigöljük a cuccokat. Bátran felszálltunk hát a buszra, jegy nélkül. Komolyan mondom, ennyi balsors , mi lehettünk volna a himnuszból a régentép – ahogy nagyanyám szlengelte, mikor hosszú hajam loboncosra fújta a szél és ő mindenképp fésülni akart. – szerintem tíz métert sem haladtunk és jött az ellenőr. Három kemény ezresre akart megbüntetni, mi hülyék – elsősorban a becsületes rockdobos Gábor mutogattuk, hogy összvissz ezerötszázhuszonnyolc forintunk van. Na azt mind elvette és még a buszról is lelökött minket. Komoran ücsörögtünk a Sóstó-felső, vagy alsó, tökmindegy állomáson, a telefonok áramilag, pénzileg lemerülve, és akkor jött az isteni ötlet! Nagyanyám a régentép, ott lakik a kispesti vasútállomás mellett, és egy barátnőm mamája pont ott forgalmista. Bezúdultunk a helyi állomás irodájába és elsírtam (szószerint) a bánatom. Mosoly bácsi felhívta a szolgálati vonalon kispestet, ott a néni szalajtott a nagyihoz futárt, a nagyi felhívta anyámat, anyám az új apukámat és aztán minket, hogy ne mozduljunk, Géza (a mostoha) Opeljával repesztenek értünk.
Felhőtlen volt az ég újra, behurcolkodtunk a strandra. Pancsihoz vetkőzés közben no mi történik, Zotya ing zsebéből kihullik egy ötezres. Felpörgött önmagam ekkor úgy érezte, eljött az idő, hogy kezdődő szerelmem megöljem. Szándékosnak véltem a tettet, hiába mentegetőzött, hogy ő sem tudja, hogyan került oda, feltehetőleg az anyja szánta meg, mikor az apja lefaragta a költségkeretet. Ledöntöttem a lábáról a hasán ugráltam törökülésben és veszettül csépeltem, ő meg félig röhögve félig sírósan végszavazott a szemét vagy – nem – zsugori állat – nem – jelenetben. És hogy már nem fáj a nyaka, balra is lát – hurrá!
Gábor a maga módján várt ránk, mikor csillapodtunk kérdezte csak meg:
– Eszünk valamit?
Naná! Sült hal, sült krumpli, sült kolbász, palacsinta, kóla, mindent. Az összes többi napon nem éreztük olyan jól magunkat, mint várás közben.
Hazafelé a kocsiban a táskámban kotorásztam, számvetést készítettem, az első önálló fiús nyaralásom nem is volt rossz, és mint rendes kislány, eltettem emlékbe a vonatjegyeket, nézegettem, mint relikviákat és megkérdeztem anyámat.
– Mit jelent az, hogy retúr? – mert valami sejtelmem azért támadt a szóról.
Ha valaki olyan hülye lenne, mint én, annak megjegyzem, a jegyekkel lazán hazamehettünk volna.
De nem lett balhé a felesleges fuvarozásból, mert Géza újként még lazán kezelte kamaszkorom problémáit, így anyám is hanyagolta a felpofozlak témát, nehogy elrontsa a hangulatot. Minta szülőkkel büszkélkedhettem a fiúk előtt, akik kedvesen hetyegtek velünk és egymással, magukat is beleélve a hűdejófejek vagyunkba, még jégkrémet is vettek a benzinkútnál.
Ez a kaland rendesen összekovácsolt bennünket, a nyár adta szabadságban valaki, valakinél aludt egyfolytában, sose akartunk elválni. És az ágyjelenetekben kezdtünk finomodni. Már szóltam, mit ne hagyjon abba, és ő is szólt és ennek ellenére, ezzel együtt persze így is előfordult, hogy hol ő maradt hoppon, hol én, sőt az is, hogy én magam döntöttem úgy, most ő járjon csak a mennyekben. Amit még éreztem, Zotyának persze nem kötöttem az orrára, akár haladhatnánk komolyabb irányba és ehhez be is szereztem a szükséges szert, szigorúan esemény utánit, mert valahogy riasztott, hogy csak úgy, gyógyszert szedjek. Az őrület határáig volt képes sodorni sokszor, és még sem tettem semmit, vártam, hogy ő tegye meg, és mikor jött a csillagszórós élvezet, akkor pláne minek? maradt a kérdés. Ez, az az időszak, mikor nem a lánynak kell fürdeni szex után és ez tulajdonképpen jó. Kuncogtam félálomban rajta, míg én elszenderedek a boldog áhitatba, lovagom próbál a lehető legcsendesebb módón, anyámék előtt titokban, éjjel ikszkor megszabadulni a szerte rajta ragacstól. Egy ilyen éjszaka után, még bioritmusom igazán nem kiismerve, ismerős vágyra ébredtem, ma már persze tudom, mikor ennyire kívánom, bizony csúnya természet, éppen ovulálok.
De a lényeg, madárfüttyös virradat volt már, a nap finoman be is kandikált az ostoba reluxa csíkjai között, és partnerem az ébresztőmtől boldog díszbe öltözött rögvest. Belecsókolt a nyakamba, hátat fordítottam neki, és meztelen fenekem az ő lemeztelenített célterületéhez dörzsöltem szende nyújtózásképp. A combjaim közé tolta a vágytárgyat, ölelt körbe, a melleimet simogatta, dörzsölt ott lent és érzékenyt érintett fent, a fellegekben jártam, igazából már azt sem tudtam mit kívántam, hogyan, miért, csak csinálja ahogy akarja. Egyre hevesebben mozgott az ágyéka és én ellen neki, mikor teljesen véletlen csúszott belém és én abban pillanatban, hogy ezt megéreztem el is élveztem úgy, mint még soha se önkezemtől, se másétól. Ő görcsösen szorított és arra eszméltem ott áll az ágy előtt rém zavartan, rém idétlen, félig álló fütykössel. Majd átérezve – gondolom – hogy fest férfiként a reluxacsíkos fényben mellém ült és átkarolt.
– Ne haragudj, nem akartam… fájt?… bocsánat…
És hasonlókat marhult össze nekem. Ó egek, tudtam, hogy szerelmes vagyok, de ott, akkor, abban a pillanatban lettem tényleg az.
A nyakába csimpaszkodtam és megsúgtam, milyen csodálatos volt.
Ha létezik szexuális forradalom, mi igazán aktivistái lettünk. Ha óránként nem is, illetve dehogynem, egy napos szünet után, akár óránként is zabáltuk egymást. Minden tisztelet kiveszett belőlünk, ha picinyke lehetőség támadt. Egy alkalommal például náluk valami rokoni banzáj volt. Zotyának délelőtt meccse vidéken, ezért kivételesen otthon aludt és én mentem át hozzájuk másnap, ebédre hívott a mamája. Előbb érkeztem oda, mint fiúférfim, sajnos. Bájologhattam vasárnapi habfehér ruhámban a népes família előtt. Zotya apja nagyon büszke volt arra, hogy ÉN vagyok a fia nője, az anyja, mondjuk úgy, elviselt, a nagybátyja meg a konyhában rötyögve ráütött a seggemre. Előkelő család, nohiszen. De a lényeg, Zotya is végre befutott, roppant feldobottan, mert három gólt rúgott aznap. Jaj, de büszke lettem rá! Tehát, a lakásuk viszonylag nagy, de ekkora seregnek a hallban terítettek, ott is ücsörögtek szépen, mind a tízen-húszan – nem tudom. Ebből a hallból nyílt kedvesem szobája, ahová hamarosan visszavonultunk. Egyetlen ősrégi ajtó választott el bennünket tőlük.
Zoli elkezdte mesélni a góltörténeteit és elkezdte gombolgatni a ruhámat is. Míg csak a kezének csinált alagutat, hagytam. Mikor már kezdett pucérságomba átmeni a történet a tizenhatosról és a jobbszélről, öleltem az ölében őt és súgtam, hogy: – Nee…
Ő meg azt hogy: – De.
– És ha benyitnak?
– Nem nyitnak.
– De ha mégis…
– Nem merik megtenni. – ezt már úgy belőlem valahonnan dörmögte.
Az ágyra gurultunk, inkább gurított magával, és úgy ölelt, hogy a kérdéseim tiltakozástul elfogytak. Megnyugtatásképp ránk rántott némi habkönnyű lepedőfélét. Az alatt is, mint valami termékenységi rituálé a vadonban, éppen csak a szükségesek lettek felszabadítva, de akkor már állatmódra tettük a dolgunkat. Én kerültem felülre, mert nem akartam várni rá, annyira bevadított a vadsága. Egyhónapos tapasztalatom éveknek hathatott, úgy igazítottam magamba és mozogtam rajta cseppet sem finomkodva. Markolta a cicimet a tempóhoz illő tébollyal és mikor elöntött a kéj, magához szorított és mozgott tovább, hogy élvezetében aztán a levegőt is kiszorítsa belőlem. Fújtattunk a takaró alatt, visszafogottan, mintha ez lenne a leghangosabb abban, amit műveltünk. Kétszázas pulzusra nehéz ráijedni, ezért elsőként kiszabadulva a szobalevegőre változatlan tempóban lihegtem a hat év körüli unokaöccsre egy sziát. Az ajtó tárva nyitva, kint változatlan csevegés, a kölök ki tudja mióta állt ott, de visszasziázott illendően.
– Van rágód? – kérdezett rá Zolira, mikor ő is előbukkant.
– Nincs. Mars ki! – mordult rá vadtársam, nem lepődtem volna meg, ha elfogyasztja a kölökoroszlánt. – És csukd be az ajtót magad után!
– Mér? Még dugtok? – kérdezte a gyermek az ajtóból fennhangon és odakint csend lett.
Este nyolc körül, Zoli és az anyja bíztattak, hogy most már nyugodtan előjöhetek. Azt hiszem onnantól én is családtag lettem, még ha aznap, és még jó néhány azt követő alkalommal, a kedves rokonság kenyeret piríthatott volna az arcomon. Valahogy így zajlott az első nyaram vele.
Most, hogy elkezdődött a foci szezon és magamra maradtam két teljes napra, elkapott a nosztalgia, hogy mindezt leírjam. Éppen a végére értem az írásnak, ahogy vége lesz az éhségnek is mindjárt. Ezért a többi történet pillanatnyilag dobozban marad.

Kamasz tavasz 1

csütörtök, december 9th, 2010

Kettesével, szökellve gyűrtem le a fokokat a sötét lépcsőházban. A második emeletet követő öblös pihenőben torpantam meg csak egy pillanatra, és lassabb tempóra kárhoztattam magam: mégsem lenne szerencsés lihegve-kifulladva érkezni.
Úgy számoltam, elég gyorsan befaltam a menza ízetlen, ám csekély méretekkel megáldott porcióját, s jó időt távgyalogolva, előbb érkeztem Tibiék lakásához, mint a lányok. Az utóbbi néhány napban ez a törekvésem többször is sikerült.
Tibi – a kezdeti, kölcsönös ellenszenv, vagy inkább két erős egyéniség között kialakuló rivalizálás után – régi haverként kezelt, örömmel vette, hogy mind gyakrabban délután is találkozunk, bár bizonyára sejtette: igyekezetem nem csupán neki, sikeres osztálytársamnak szól. Nekem is kedvemre való volt ez a haverság, mert a csajok terén jelentős tapasztalatokkal rendelkezett, amit élménybeszámolók formájában szívesen megosztott környezetével.
– De gyors voltál! – nyitotta az ajtót. Dobozokba porciózott ételek közül egyet a mikroba helyezett megforgatni. – Kérsz?
– Köszi, én ettem már. Egyedül vagy? – tekintettem körbe.
– Szerintem mindjárt jönnek.
Könnyű úgy otthonosan mozogni csaj-kérdésekben, ha valaki – ahogy Tibi – két nővérrel rendelkezik! Más osztálytársaink számára – eltekintve a filmek nyújtotta élménytől – még szinte elérhetetlen távolságban foglaltak helyet minden kíváncsiság célpontjai, a nők.
– Mi volt az a balhé matekon? – érdeklődtem. Az utolsó órán a tanár váratlanul elkérte a haverom és a mellette ülő csajszi, Éva ellenőrzőjét, mindkettőbe bevésve egy-egy egyest, visszadobta eléjük a padra, az óra mintegy zavartalanul folytatódott.
– Megfogtam a pináját – válaszolta szokott természetességgel.
Többször mesélte már, hogy Éva combjait szokta simogatni, hittem is, nem is. Inkább hitelt adtam a beszámolóinak, mintsem kételkednék, mert Éva és az ő vaskos combjai kellemesen zavart emlékeket jelentettek számomra.
Egyetlen egyszer – legnagyobb sajnálatomra nem ismétlődött meg az alkalom –, egy péntek délután Évával utazhattam vonaton. Ő csak néhány megállónyit, én sokat. Kivételesen ketten foglaltunk el egy teljes fülkét, már ez a tény is kellőképpen felizgatott. Ehhez hozzájárult, hogy a rövid táv alatt többször felállt, hosszú haját lobogtatva kinézett az ablakon. Áthajolt a kisméretű asztalon, a mozdony felé fordítva arcát, talán dudorászott valamit, és élvezte, ahogy kipirul és összekuszálja a szél. Én is élveztem a látványt: gömbölyű, lázadó feneke mintha szét akarná vetni az apró szoknyát, s ahogy óvatosan lehajoltam, behatóan tanulmányozhattam a félig takart félgömböket, a völgybe kissé begyűrődött bugyit, a lábai között jól látszó dudorokat, minden titkok nyitját. Ámulva néztem a feszes combok találkozását a félgömbökkel!
Ha már a csajok ennyire csupa dombnak és völgynek teremtődtek, biztosan azt akarta kifejezni az alkotó, hogy Braille-írásként, tapogatással illik felfedeznünk. Sokat tanakodtam: megsimogassam, esetleg lehúzzam a bugyiját, és alaposan megvizsgáljam, vagy én is kidugjam a fejem a vonatablakon, közben véletlenül hozzányomjam nyomulni vágyva jelentkező férfiúi trófeámat?
Haját igazgatva leült – ráült! – a popsijára.
Később még négyszer megismétlődött a jelenet – egyre közelebbről, szemtelenül bámultam a kívánatos testet -, ám többféle tervem megmaradt kielégítetlen szándéknak. Miután Éva leszállt, kissé szégyenkezve saját gyámoltalanságomon, elsétáltam a váltókon düledező vonat WC-jébe, és a friss élmények hatása alatt, gondolatban elidőzve a popsi alsó, legizgalmasabb táján, pillanatok alatt fehérlő folyadékot termeltem jóleső megkönnyebbüléssel.
– Mit szólt hozzá? – kérdeztem Tibitől, hangomban nem kevés irigységgel.
– Tetszett neki – hangzott a magától értetődő válasz.
Erősen gyanítottam – s így még jobban sajnáltam az elszalasztott lehetőséget -, hogy haveromnak igaza van. Talán nekem is ott állt a kínálkozó lehetőség szoknyából és bugyiból kikandikálva?
– Mondtam már neked – folytatta -, hogy a csajok ugyanúgy akarják, mint mi!
Tényleg sokszor elhangzott már! Kissé hihetetlen volt még. A szexre, és minden ehhez kapcsolódó ténykedésre hajlamos voltam még úgy tekinteni, hogy ezt mi, srácok akarjuk, hajt a vérünk, közben a csajok néha megadják magukat, és nagylelkűen megengednek ezt-azt a kedvünkért. Lehetséges, hogy ők is ugyanúgy szeretnék? Ha rásimult volna a tenyerem Éva popsijára, miközben ő az ablakon kifelé dudorászott, s ha becsúsztattam volna az ujjaimat a félgömbök közé… ő is élvezte volna?
Tibi közben lassan kanalazgatta az ebédjét, nem tűnt fel neki, milyen szótlan vagyok.
Hangos puffanás jelezte, hogy megérkezett az egyik nővére. Kis késéssel, mint azt az órámra pillantva megállapítottam.
– Szia! – rikkantott vidáman az előszobából. Sajnálkoztam magamban, hogy a konyhából nem láthatom a megszokott mozdulatokat, elsősorban a ringó ciciket és a széles öv kicsatolását.
– Sziasztok… – helyesbített, mintha csodálkozna, pedig az utóbbi időben, ebben az időszakban megszokott tartózkodási helyem az ő lakásuk.
Az övet már kicsatolta, így lecsúszófélben tanakodó nadrágjában lépett be, még a legfelső gombot is megnyitotta, hogy gyakran lehessen gerjesztően igazgatni. A cicik figyelmesen meredeztek és vidáman ugráltak, amíg ő is elővarázsolt egy dobozkát.
Újabb ajtócsapódás.
– Halihó!
Legnagyobb sajnálatomra Tibi végzett az ebéddel, így nem maradt elfogadható alibim arra, hogy nővére nadrágja megnyitott résén kikandikáló bugyit szemléljem, vagy a következő pillanatokban a másik nőnemű testvér hasonló sürgölődésében gyönyörködjem.
Még az ajtóból vágyakozóan visszapillantva elkaptam azt a mozdulatot, ahogy a később érkező lánytestvér tettetett bosszúsággal le akarja ráncigálni a másikról a farmert:
– Ez nem az enyém?
Sikerült elkerülnöm a kemény ajtófélfák és a fejem találkozását.
Ilyenkor el kellett érnem, hogy Tibi ne csukja be mögöttünk a szobája ajtaját:
– De meleg van itt mindig! – sóhajtottam.
– Hagyjuk nyitva…!
Úgy helyezkedtem, hogy félig a közlekedőhelyiséget, másrészt a fürdőszoba ajtaját szemmel tarthassam.
Este hosszasan engedtem hátamat csapkodni a meleg sugarat. Néztem, amint kövér vízcseppek gördülnek végig a mellkasomon, céltudatosan áramlanak a hasamon, és egyesülve végigfolynak az elöl kiálló férfidíszemen. A hab patakokban lefolyik róla, ám – mintha tisztában lenne azzal, ami következik – megmarad álló helyzetben. A bőr idejekorán visszahúzódott úgy félútig, ezért vagy ismét rá kell a makkra erőltetnem, hogy segítségével és gyorsuló húzogatással egyszemélyes örömöt okozzak magamnak, vagy újabb tusfürdőt szükséges a markomba nyomni. Ez utóbbit választottam, és csúszkálás közben a habok rejtekében láttam Tibi nővéreit.
Egyikük lecsúszni készülő nadrágban jött-ment a lakásban, másikuk élénk fantáziára sarkalló köntösben, majd egy szál törülközőben… A legizgalmasabb az, amikor a fürdőszobaajtót nyitogatják, és el lehet kapni egy-egy pillanatot, egy megvillanó cicit vagy popsit.
A popsigömbök és a combok találkozását simogattam képzeletben, amilyennek Éváét láttam a vonat kupéjában… amikor a melegen áramló vízsugár lüktetően lövellő fehérséggel vegyült, és megadóan eltávozott a csillogó lefolyón.
Másnap szinte megismétlődtek az események, két jelentős különbséggel.
Az egyik az volt, hogy már délelőtt kénytelen voltam bezárkózni az egyik WC-be, és engedni, hogy kézmozgásom nyomán eltávozzon, ami szabadulni akar a társaságomból. Ugyanis meglestük a csajokat tornaórájuk után, és a sok ingerlő, ringó cici, és gondos bugyi-igazgatás látványa felkorbácsolta meredező ösztöneimet.
A másik eltérés a délutáni megszokott programnál jelentkezett. Tibi nővérei sokat késtek, legalábbis az én türelmetlenségemhez viszonyítva. Már a szobában beszélgettük a nap fontosabb eseményeit, amikor féktelen viháncolással betoppantak, folyamatosan füleltem a zajokat, és sajnálkoztam a látvány elmaradása miatt. Mert egy kamasznak kell az a mindennapi nadrágkigombolás élménye, és szüksége van a nyíló-csukódó fürdőszobaajtón át lopott pillanatokra! Tudom, nem csak a kamasznak: ma ugyanúgy csábítanak ezek az apró vizuális élvezetek…
Rájöttem, hogy az övcsat kikapcsolása után Tibi fiatalabb nővére csakis jelenlétem miatt tartja vissza lecsúszni készülő nadrágját! Most, amikor nem gondolta volna, hogy már megint náluk töltöm a fél délutánomat – talán nem hallotta beszélgetésünk hangjait? -, megszabadult a farmertól. Megjelent az ajtónyílásban, és megkérdezte öccsétől, mit evett, miközben elfeledkezett arról, hogy kigombolt nadrág helyett bugyiban áll.
– Felezzétek el a húst, én megettem a harmadát! – válaszolt Tibi közönyösen. Nem is értettem, hogy tud ilyen nemtörődöm lenni, amikor le sem bírtam a szemem kaparni a világoskék, áttetsző bugyi domborodó, egy kis csíkban meggyűrődött elejéről.
– A menzán mi volt az ebéd? – fordult hozzám a csaj, végleg elhanyagolva hiányos öltözékét, amit én nem tudtam szem elől téveszteni.
Igyekeztem nagyokat nyelve összeszedni a hangokat annyira, hogy a visszafojtott lélegzet és a nem nagyon takargatott látvány dacára legalább tőmondatban képes legyek felelni erre az igen egyszerű kérdésre. Ennél könnyebben már csak azzal boldogultam volna: fiú vagyok vagy lány? Elég rámutatni, jelentkezik az egyértelmű nemi jelleg.
Ezzel nem értek véget a megpróbáltatások!
Elvétve sikerült csak elszakítani a tekintetemet a világoskék textil vonzásából, amikor leült velem szemben, és mesélt a tanárokról, mondván, majd megismerjük mi is… Éreztem, hogy cseppet sem takaró nadrágomban, és cseppet sem felfogó kisgatyámban néhány izgága, csillogó parány összefogott, és menthetetlenül átáztatják a két ruhadarabot. Ilyen a csajoknál a nedvesedés? Jóval inkább élvezetes, mint amennyire zavaró.
Tibi nővére nyilvánvalóan észrevette gondjaimat, hiszen hang sem nagyon kart kijönni a torkomból, és hiába tartottam lábaim között a kezeimet, eltakarni csak úgy lehetett volna, ha megmarkolom… Meg is tettem volna, és néhány mozdulattal levezetem a felgyülemlett feszültséget, ha zavarom ezt megengedi. Abban is biztos voltam, hogy – igaza lehet Tibinek – élvezi a helyzetet, ahogy egy srác begerjed hosszú combjai és alig takaró bugyija láttán.
Újabb kihívás érkezett!
Tibi másik nővére a már jól ismert köntösben lépett be, amely elől éppen csak annyira volt összefogva, hogy a cicik bimbóit nem láthattam folyamatosan, csak amikor kedvük tartotta kikandikálni.
Újabb tanárok kerültek szóba, egymás szavába vágva.
Arra gondoltam, hogy lehetetlen kibírni ezt a nedves feszülést, valamit sürgősen tenni kell magammal. Mi légyen? Ha felállok és kiosonok a fürdőszobába, kétlépésnyire tőlem két csaj tekintete mered majd a nadrágom zászlórúdra akasztott elejére, nem is szólva a nedves foltról, ami – baljós érzéseim szerint – megállíthatatlanul növekedett. Egy másik típusú érvrendszer is fickándozott az agyamban: nehogy elszalasszak megint egy lehetőséget! Elképzelhető, hogy máskor a vonaton Éva még azt is megengedte volna, hogy a punciját nemcsak megnézem, hanem bedugjam az ujjamat… A fantáziám határtalan, talán még a szüzességemtől is megszabadulhattam volna hirtelen. Ki tudja így utólag? Most meg azt sem tudom, mit lehetne megint csinálni, miközben attól félek, hogy elbénázom. Miért ilyen bonyolult ez? Ha a lányok is ugyanazt szeretik, mint mi, akkor miért nem lehet ezt megbeszélni és együttesen megoldani?
Nem lenne kézenfekvő?
A lányok nevetgéltek, cicik kukucskáltak, a világoskék mellett már egy sárga bugyit is láthattam, diszkréten meggyűrődve és domborodva…
A filmekben ilyenkor a nő valamilyen ürüggyel megfordul, lehajolva látni engedi a bejáratot – persze, nincs rajta se kék, se sárga bugyi -, aztán odatérdel a férfi elé és előveszi annak szerszámát. Filmekben.
Tibi szobájában az egyik csaj valamilyen ürüggyel kinézett az ablakon, a másik követte, én pedig kihasználtam a lehetőséget és kiosontam a fürdőbe.
Nem volt elég a cipzárt lehúzni, hiszen meg kellett volna dönteni a stabilan álló oszlopot ahhoz, hogy kiférjen a nyíláson – de jó is lenne valami nyíláson bedugni! -, úgyhogy lehúztam a nadrágom combközépig, és lucskossá ázott kisgatyámból kiszabadítottam a póznát.
A csajok ezt nem értik: lehetetlen álló farokkal pisilni. Egyrészt nem tudok úgy célozni, másrészt meg… egyszerűen nem megy. Erre mondhatná valaki: jó ürügy arra, hogy pisilés folyója előtt sietős mozdulatokkal kiengedjem felszaporodott nedveim patakját.
– Bocsi, nem nézek oda… – lépett be Tibi fiatalabb nővére, aki eggyel járt fölöttünk.
Láttam oldalt a tükörből, hogy leemel egy fehér bugyit a szárítóról, miközben ő is a tükörbe tekint, s a fizika törvényeinek megfelelően engem lát.
Kezemnek képtelen voltam megállj-t parancsolni, előtörő kéjhullámaimnak még kevésbé. Derekam megfeszült, szemeim a mennyezet felé fordultak…
– Gyere, ideengedlek, lemoshatod… – mosolygott a világoskék-bugyis csaj. – Húúú mennyi!
Leplezetlen érdeklődéssel mustrálgatta folyékony lelkét kilehelő áldozatát, bizonyára tisztában lévén azzal, hogy ezt mind neki szántam kék bugyival vagy anélkül.
Visszatérő aggályos gondolatom vonata újra elkapott: el ne szalasszam a lehetőséget!
Mintha nem először tenném, a markomban őrizgetett folyadékmennyiséget átfolyattam az ő bal kezébe, miközben jobbját odahúztam rendületlenül ágaskodó farkamhoz. Tétován rákulcsolódtak vékony, hosszú ujjai, mintha megint csodálkozna valamin, aztán hirtelen mozdulattal leöblítette a kezét és kiszaladt a fürdőszobából.