Posts Tagged ‘buli’

Prosti klip az otthon maradottaknak és a szülőknek

vasárnap, április 3rd, 2011


Jelmezben él a nemzet, de jelmezben még senki sem nemzett. Pláne kamionosként. Akármit is állítunk, a legfelszabadultabb bulik egyike a Kamionosok és Kurvák party. Lehet, hogy legközelebb már nem megyünk, de az is, hogy igen. Talán lehetne legközelebb Biztonsági őrök és Pincérnők bulit tartani. Tuti siker lenne biztosan a Focisták és Sztriptíztáncosok bulija is, de most csak ez jutott nekünk. Aranyos fiatalok mulatnak, semmi több nincs ebben az anyagban.

20 éves, szőke lány ma estére partnert keres 3. rész

kedd, január 18th, 2011

Egyik karomat Virág vállára tettem. Csupán egyetlen pillanatig pihentettem ott, s máris engedtem, hogy Newton átvegye az irányítást: szabadcsúszásban ereszkedett alá, karcsú derékon és nőies csípőn át, egészen a domborodó nadrágig.
Virág ugyanígy cselekedett, ám előnnyel startolt, hiszen karja a derekamtól süllyedt a fenekemig, amit a lépés ütemében paskolni kezdett.
Balkezem először tétován a nemrég magukra hagyott cicik felé indult, majd irányt változtatva – mégiscsak egy hotel folyosóján haladunk, ahol illetlenség lenne ilyesféle nyilvános markolászás – hüvelykujjamat beakasztottam a saját nadrágzsebembe. Szabad ujjaimmal diszkréten helyreigazítottam mohó és ugrásrakész állapotban talált bökőmet…
Hopp! A zsebemben kitapintottam Karcsival közös szobánk kulcsát. Tényleg, én zártam be!
– Tudod, hová megyünk? – lelkendeztem.
– Tető, pince? Recepció előtti kanapé? – találgatta Virág, felsorolva azokat a helyeket, ahol képesek lennénk kissé szégyenlősen és körbe-körbe tekintgetve, de lelkesen egymásba feledkezni, ahogy tettük ezt már az elmúlt időszakban a folyosó két különböző, azon időszakban kevésbé forgalmasnak minősülő pontján.
A híres Eötvös bohóc sem tehette volna hatásosabban: előhúztam a kulcsot.
Néhány lépés csupán, és benyitottunk a nem túl tágas, de sokat megélt szobába.
– Érezd otthon magad! – tártam szét a karom.
Virágot nem kellett biztatni, mire e három szóból álló mondattal kifejeztem a szívélyes és behatóra tervezett vendéglátást, máris a földre repítette ruháit.
Hozzám lépett, hogy – mint egy ovisnak a bonyolult, tépőzáras nadrággal – segítséget nyújtson. Nem bíbelődve a részletekkel, egy-két laza tépőmozdulattal szinte minden textiltől megszabadított. Alig maradt valami a bokám tájékán…
Egyetlen, a némát némiképp meghaladó hangerőt – hanggyengeséget – képviselő koppantással egyidőben nyílt az ajtó. Félig, de annál határozottabban.
Betoppan az a kisméretű csaj, aki nadrágjaim egyik prominens képviselőjét hordta feltűrve és derekán kétszer körbekerítve. Akivel az éj korábbi szakaszában egy játék erejéig összesorsolt az élet!
Hogy lehet az, hogy hármunk közül ő lepődött meg legkevésbé?
– Visszaadnám a nadrágodat, köszi… – kezdte. Nem folytatta.
– Nem sürgős – nyugtattam volna, ha nem ő lett volna a rögtönzött csapat legnyugodtabb tagja. Kiegyensúlyozottan állt a részéről zavartalan csendben, és nem vette le a szemét Virág meztelenségéről és az én hasonló irányú törekvésem félbemaradt látványáról.
Történt mindez egy egyhetes – vagy mégis legyen igaza a szervezőknek, velem lehet alkudni: ötnapos -, bentlakásos továbbképzés harmadik éjjelén, úgy éjfél táján, egy üdülőközpont egyik, parkranéző épületének aprócska, ám normális körülmények között lakótársammal, Karcsival és az ő ideiglenes barátnőjével közösen használt szobájában. A létszám most is a beletörődötten megszokott, ám más ivararánnyal. Három fő.
Az a fő, hogy nem tudtam mit mondani, pedig nem a nehézkes reagálásomról és a csikorgóan akadozó mondatalkotásomról vagyok híres.
– Isztok valamit? – érdeklődött a kisméretű, ám rendkívül formás csaj. Kinyitotta a minibár ajtaját, kivett hármat Karcsival közös sörkészletünkből, és figyelmes házigazdaként felénk nyújtotta.
Virág leült, pontosabban leomlott az ágyam szélére.
Érdeklődéssel tekintettem az események elébe, amennyire kettőnk pucérsága és a kedves betolakodó felöltözöttsége közötti kontraszt ezt engedélyezte.
– Megzavartam valamit? – csodálkozott szótlanságunkon a váratlan látogató.
– Á, dehogy! – E Virág-féle kinyilatkoztatás, hangsúlyát tekintve ilyesforma titkos jelentéseket hordozott: „menj a fenébe!” Nem sok fantázia szükségeltetett ennek első-hallásra felméréséhez.
– Nem zavarsz – szólaltam meg én is, kipattintva a sörösdoboz fedelét. Őszintének tűntem, amennyire ilyen körülmények között lehet játszadozni a hangszínnel, a sebességgel és az ezeket kísérő mimikával. Egyre inkább úgy is gondoltam, ahogy hangzott! Nem zavar, inkább izgat.
Élénken élt az emlékezetemben az esti közösségi játékunk, amit akár zártkörű csapatépítésnek is nevezhetnénk, amikor az alacsony méretű – de arányos – kiscsajjal homlokunkat összetéve nadrágot kellett cserélnünk, miközben legalább 20 fős közönség biztatott minket, és minden külső zavar ellenére kellemesnek bizonyult a feszes popsiját érinteni, és – biztos nem tévedek – ő is érdeklődéssel igazgatta meg muníciómat.
Előállt a minden-pasi-álma-helyzet két csábító lánnyal, egyik pucéran, a másik letolni készülő nadrággal, ugyanakkor a szituáció frappáns megoldásához és beteljesüléséhez semmiféle ötlettel sem rendelkeztem. Segítségkérő tekintetemet Virágra vetettem, aki szinte közömbösen várta a fejleményeket… azaz éppen elcsíptem egy felmérő-jellegű pillantását. Nem úgy nézett a derék fölött érő csajra, mint vetélytársra, vagy egy felesleges személy jelenlétére, hanem mintha kíváncsi lenne, mit rejthet a rám éppen megfelelő, úgyhogy a lányra bőven méretezett nadrág.
A labilis, kiteljesedni bármely irányba képes, hármas viszony megoldását éppen Virág ezen lapos tekintete oldotta meg, melyet a csajszi is észrevett. A harmonika-szerűen leomló nadrágot letette egy szék háttámlájára, s miközben mindketten a viselőjéhez képest formásan feszülő, ám emberi léptékkel mérve kisméretű popsiját néztük, jólesően emlékeztem, milyen jó fogás esett zálogkiváltós szerepünk közben az alig-bugyiba bújtatott félgömbökön.
– Jobban járnánk, ha először elmennél saját ruhádért, s utána hagynád itt a nadrágot – jegyezte meg Virág.
Ez logikusan hangzott, de számomra egyre jobban tetszett ez a félig sztriptíz, és az elhatalmasodó érzés, hogy szemmel láthatólag nem véletlenül jött utánunk…
– Elvihetsz egy köntöst addig a fogasról – tanácsoltam, de titokban abban reménykedtem: nem fogadja meg. Gyorsan hozzátettem, megemelve a sörösdobozt: – Először azért igyunk!
Leült ő is az ágy szegélyére, öltözetéhez képest kislányosan, összeszorított combokkal.
Milyen egyszerűen megy minden egy filmben, akár két csajjal is! Persze, ott a rendező megmondja, mit kell tenni.
Hol egy rendező?
Mindenesetre leültem a két lány közé. Jólesett volna egy határozott instrukció.
Belekortyintottam a sörömbe, hátha ötletet merítek, vagy legalább hígítja tehetetlen zavaromat. Ötletem lett volna, mit kellene a két csajjal csinálni… Az első lépés a nehéz! Meg esetleg még a második, de a többi jön magától.
Jöhetne már!
A többé-kevésbé még buliképesen öltözött csajnak alig ért le a lába az alacsony ágyról. Nem győztem csodálkozni a méretein! Bal kezében tartott sörösdobozát, melynek hűvösét jól éreztem a combomon, lassan – mint élő bárpultra – rám eresztette, így vékony csuklója milliméterekre megközelítette tétovázó szerszámomat. A sör habzott, férfias testkellékem megszűnt habozni, s a picike kéz közelségétől, másik oldalamon pedig Virág meztelenségétől indíttatva önálló életre kélve, emelkedésbe kezdett.
Szobatársam, Karcsi korábban a lányt „autósnak” nevezte el, mondván ugyanakkorának látszik a kocsi mellett is, mint bent ülve. Tényleg, a gázpedálig nem érne le a lába, már ha lennének pedálok az ágy előtt, de jobb kézzel balra átnyúlva a sebességváltót határozottan megmarkolta.
Virág is odakapta a tekintetét, s keze sem sokat késlekedve az átlagosnál vastagabb szabad botrészt érintette meg.
– De jólesik! – sóhajtottam, megtörve a csendet.
Néztem, ahogy a két lány szorgalmasan, egymás kezét keresztezve simogat. Mint amikor a tangazdaság tehenészetében több a tanuló, mint a fejésre váró tehén, így a bika mellé is beáll két csajszi, és kerekre tárt szemmel várja igyekezetének kézzelfogható eredményét.
Legszívesebben hátradőlve élveztem volna munkálkodásukat. Csakhogy közben úgy elveszíteném a vizualitás élményét, ezért inkább kissé mögé hajolva, az autós lányt is kibújtattam kevés felsőruházatából, majd kis fészkelődése árán bugyijából is. Felváltva siklott végig a tekintetem a négy rezgő cicin, a derekak ívén és popsik völgyén.
– Így is jó? – kérdezte Virág, és ajkait kitárva közelített két kéz által közrefogott farkamhoz.
Az autós lány marka lentebb csúszott, fejét félrebiccentve, csodálkozó tekintettel nézte, ahogy félig eltűnök Virág szájában, aki egy hirtelen mozdulattal kényelmesebb pózt választott, elém térdelt.
Mindkét kezemmel az autós lányon matattam, egyszerre akartam felfedezni feszes puhaságának minden szokatlan méretét. Finoman, de azzal a határozottsággal döntött hátra, melyet megismerhettem már a zálogkiváltós, közös játékunk során. Húztam magammal, s amikor homlokunk összeért, és kétkézzel magmarkoltam a fenekét, jót nevettünk a helyzeten: ilyen történt már velünk ezen az éjjelen, csakhogy akkor 20 ember figyelte a műveletet, most meg csak Virág láthatná, ha nem lenne elfoglalva.
Átvetette a lábát, s mint vágtázó zsoké, végighasalt rajtam. Két kisméretű, feszes cici közé fúrtam a fejem, kicsit bekaphattam mindkét bimbót, de már csúszott lejjebb, és a szánk került egyvonalba. Virág közben kényelmes ügetést diktált az autós csaj popsijától nem messze.
Éppen ez az a helyzet, amit a végtelenségig el bírnék viselni!
Virág, akivel ez már második közös fél-éjszakánk, kieresztette forró ajkai közül elkényeztetett szerszámomat, és – úgy érzékeltem – a másik csaj popsivágatához illesztette, dörgölte, aki ezt megérezve, hastáncos módjára mozgott rajtam, és még lentebb ereszkedett. Egy apró mozdulat nyomán éreztem, hogy bármiféle irányítás nélkül a punci bejáratánál állok, sőt lassan beszippant a mély nedvesség. Nagyon lassan mozgott, mint ahogyan gőzmozdony löki és fogadja magába a dugattyút induláskor.
Virág félig hason mellém heveredett, arcomba mosolygott, egyik kezével az autós lány és az én testem közötti felületen kalandozott, a másik kezének minden ujjával saját magát ajnározta.
– Gyere belém! – súgta.
Kicsit sajnáltam félbeszakítani a vonatozást, de – Maradj csak így! – kibújtam az autós lány alól, és szelíd irányítással melléje térdeltettem Virágot.
Micsoda látvány!
Egy kisebb és egy nagyobb, ám mindkét popsi tökéletes arányban áll a hozzátartozó további női testtel. Ezért tartom a legnőiesebb gyümölcsnek a körtét?
Virág mögé térdelve bevezettem a továbbképzés során már kétszer meghódított résen át a feszülve követelődző férfidíszemet, miközben a másik popsit simogattam. Néhány mozdulat után csere. A lányok át-átnyúltak, megmarkolták egymás melleit, rezgő mozdulattal megérintették a másik csiklóját… Újabb csere. Az autós lány jött velem, Virág mögött térdelve, annak popsijába dugta a kisujját, s a számba a nyelvét… Megint csere. Most Virág csatlakozott hozzám, és először visszaadta a popsi óvatos ujjazását, majd fordított helyzetben, háton becsúszott a másik csaj alá, ott tanulmányozta a dugattyú működését, és becsléssel – a zacskó tapogatásával – ellenőrizte az üzemanyag-készletet. Lábait valami hallhatatlan zene ütemére nyitogatta. Viszonzásképpen a két térd előrébb araszolt – lankadatlanul követtem -, és az újdonság-csaj feje elmerült a széttárva felejtett lábak között… Egyre hangosabbakká váltunk.
A lányok teljes összhangban helyet cseréltek egymással, nekem szinte mozdulni sem kellett, csak amikor újabb – a jobban ismert – punci került elém. Jól jött ez az apró szünet, mert szerettem volna még sokáig élvezni a váratlanul adódó élményt, sajnos ennek a remélhető hosszát már így sem sokra értékeltem. Önkéntelenül mozogtam, felvettük egymás ritmusát, míg tekintetem fáradhatatlanul pásztázta az elém táruló, időnként változó látványt.
Az autós lány hangján hallatszott, hogy célba ért, majd én következtem: Virág rejtekhelyébe ürítettem az egész készletemet. A hirtelen túlontúl érzékennyé váló farkammal még ösztönösen löktem néhányat, majd tudatosan húzogattam még, miközben megmerevedett a popsi előttem, és Virágból kitört egy hosszú, kéjes sóhajtás.
Vagy a továbbképzés szervezői választottak olyan helyszínt, ahol elég széles ágyak találhatók, vagy a szálloda készült fel eleve többszemélyes tartózkodásra alkalmas ágyakkal a mindenkori továbbképzésekre, esetleg már a tervezők vagy a gyártó számított ilyesféle akciókra… Mindegy is! A fő, hogy kicsit összekuszálódva, ám viszonylag kényelmesen elfértünk hárman az egyik ágyon, s akkor még ott áll parlagon, néhány lépésnyire egy másik!
Ahhoz képest, hogy odakinn intenzíven világosodott – a sok apró fényforrást egyetlen óriásira cserélték – mondhatjuk: sokáig aludtunk. Ha azonban számításba vesszük, hogy eleve éjfél körül kezdtünk el hármasban játszadozni, először csak tétován, majd igen célirányosan, közös kielégülést keresve, s még így álmos szemekkel arra is tekintettel vagyunk, hogy nagyon rövidek az éjszakák ilyentájt, akkor viszont keveset aludtunk.
Az ablak irányába hunyorogtam. Itt tartózkodásom harmadik ébredése több szempontból eltért a megelőző kettőtől. Először: Karcsi kivételesen nem feszített üzletszerző öltönyében az üvegtábla előtt, mintha éppen halálbiztos biztosítást vagy hőre olvadó edénykészletet szeretne oktondi vevőire sózni. Másodszor: Egyik oldalamon, nekem háttal, popsiját mutatva az autós csaj aludt békés domborításban. Harmadszor: Ahogy bambán megfordítottam a fejem, ezen apró mozdulat elindította Virágot, és a nálam mindig valamivel korábban ébredő farkamat kezdte kétujjal simogatni.
Akkor még nem tudtam, hogy létezik „negyedszer” és „ötödször” is, ám Virág egy apró fejmozdulattal jelezte, hogy nézzek a szomszédos ágy felé.
Hasonló felállást láthattam. A falnál Luca ismert fenekét, amelynek Karcsi hátat fordított, s amihez a sajátját illesztette. Az ágy innenső oldalán a lábak vonaláig lecsúszva egy jóval nagyobb, érett alma mosolygott – biztos voltam benne, hogy Nagycicis tulajdona -, azért került jóval lentebb, hogy feje, pontosabban szája egyvonalba kerüljön Karcsi reggeli kényeztetésre vágyó szerszámával.
Ilyen nekem is jólesne – jeleztem Virágnak selymes haja megsimításával.
Ahogy Nagycicistől elleste, lentebb csúszott, és szapora cumizásba kezdett.
A két lány – Virág és Nagycicis – szinkronban mozgott, a másik kettő összehangoltan és zavartalanul aludt. Karcsi megfeszített hüvelykujjával és fülig szalasztott mosolyával jelezte felém szertelen elégedettségét… Bennem is túláradtak az érzések, alig fértek már, hamarosan egy hosszú, hangos sóhaj kíséretében Virág felső kelyhébe töltöttem.
Az autós lány mocorgott, elmosolyodott álmában, magára húzott egy gyűrött takarót, és folytatta vándorlását az ismeretlen birodalom könnyed ösvényein.
A szomszéd ágyon is befejeződött a reggeli ébresztés.
Óvatosan leereszkedtem az ágyról és csendben elfoglaltam a fürdőszobát. Már a vállamat ostorozta a meleg, karcsú vízsugarak hada, amikor belépett Nagycicis. Némán integetett, a mosdónál kiöblítette a száját, majd olyan közel állt meg, hogy őt is érték az elkóborolt vízcseppek.
– Segítsek? – kérdezte.
– Jöhetsz, mindjárt végzek – Jelezve hajlandóságomat, arrébb húzódtam.
– Téged meg már ismerlek! – nézett valahová a derekam alá, s hogy egyértelmű legyen az üdvözlés címzettje, ¾-et mutató jelzőmbe kapaszkodva lépett be mellém a kinyílt zuhanyrózsa alá.
– Azt üzeni, hogy emlékszik, kellemes élmény volt az a hétfő éjjeli kaland – vettem át a szóvivő szerepét.
– Jobb voltam, mint ez a két csaj? – Mohó tekintettel meredt rám.
Összeszedtem minden reggeli diplomáciai érzékemet:
– Nem lehet összehasonlítani a csajokat! Mindegyik más – magyaráztam – szerencsére. Így érdekes.
– Jó-jó! – Láttam rajta, hogy nem éppen ezt akarta hallani, hanem valami puncsot a felejthetetlenségről. – Azért még folytathatjuk, ha van kedved, amit hétfőn elkezdtünk…
– Tetszik az ötlet! – válaszoltam szóvivőként, lefordítva a jelbeszédet, amely szerint a ¾-es állás nemhogy csökkent volna, hanem a mosás és Nagycicis túlfűtött erotikus vonzása következtében felfelé indult.
Kicuppogtam a kőre, és gondosan megtörülköztem.
Nyílt az ajtó, és egymás után megjelent Virág, Luca és az autós csaj. Sürgetően néztek Nagycicisre, aki névadóiról mosogatta éppen a habot. Talán az én tusfürdőmet? Annak az illatát érzetem. Nem mintha zavarna, de furcsa lehet egy lányon érezni.
Még az ajtóból visszapillantva láttam, hogy Luca lelkesen segít Nagycicisnek a fürdésben, s elképzeltem, ahogy Virág és az autós csaj is kölcsönösen mosogatja majd egymást. Erős késztetést éreztem, hogy visszalépjek, és gyönyörködjek a látványban.
A szobában Karcsi elégedett vigyora fogadott:
– Csak nem hoztál rám szégyent! Amikor elindultatok a buliból, már láttam, hogy összejön a két csaj, és én is rádumáltam az enyémeket egy kis hancúrozásra.
– Mikor jöttetek? Én aludtam…
– Mint mindig! Úgy elterültetek mind a hárman, mint a kik kiütötték magukat. De sokat segített, mert az én csajaim egyből beindultak, látva a jó példát.
– Van még egy éjszakánk! – lelkesedtem.
– Az ám! Nem is akarok mégegyszer visszamenni Zoli bátyánk bulijába, unalmas, kisded játékokra, inkább itt elfickándozunk a csajokkal.
Alig néhányan maradtak a reggeliző-asztalnál, mikor kis társulatunk belépett.
Az a nő, aki előző reggel közölte velem Timi rosszullétét és eltávozását, most merőn figyelt. Fürkésző tekintete feltűnt Virágnak is, mert nevetve kérdezte:
– Jelentkezni szeretne a csapatba?
– Nem hiszem, hogy látszana rajtunk, mivel töltöttük az éjszakát – válaszoltam elmélázva.
– … és a reggelt! – szólt bele Nagycicis is.
Határozottan úgy éreztem, hogy a háromasztalnyira reggelizgető, kipihentnek tűnő lány, aki minden bizonnyal siet majd arra a továbbképzésre – melynek aktuális előadásairól nekünk, hatunknak nem sok fogalma van -, mondani akar valamit.
Talán Timi nagyon beteg? – Hatalmasat dobbant a szívem.
Elébe mentem az információknak, odasétáltam az asztalához.
– Szép reggelt! – köszöntöttem.
– Hasonlókat!… Timi küldött egy sms-t, hogy minden rendben, de nem jön már vissza erre a két napra.
Kettő? Nemcsak egy? – morogtam magamban. Aztán rájöttem, hogy valójában tényleg két nappal van hátra, s nem egyetlen éjszakában kell gondolkozni, ahogy én teszem.
– Kár… – válaszoltam lemondó hangsúllyal.
– Azt írta, hogy felhívhatnád, ha van kedved!
– De jóóó! Hát te tudod a számát! – Ez hogy nem jutott eddig eszembe?
– Itt van, fel is írtam neked…
Kissé udvariatlanul otthagytam, és kiszaladtam az étterem elé, közben előkotortam a zsebem mélyéről a telefont.
Megismertem a hangjukat.
Nevetgélve, viháncolva jöttek fel a lépcsőn. Gyorsan legyűrték a reggelit, minél hamarabb folytatni lehessen a csoportosan elkövetett szexet.
Mintha Zoltán jellegzetes orgánumát is felfedeztem volna, úgy látszik, bővült a csapat.
Amikor kinyitották az ajtót, és Zoltán minden csajt a fenekénél fogva előretessékelt, éppen becsuktam a közepes méretű bőröndömet.
Döbbent tekintetek mérték fel a helyzetet.
– El kell mennem, de nektek feledhetetlen továbbképzést kívánok!
Gyors kézfogás a férfiakkal, pusziváltás a csajokkal. Indultam a csajomhoz.

20 éves, szőke lány ma estére partnert keres 1. rész

vasárnap, január 16th, 2011

A második mondat után tisztában voltam vele, hogy nem fogok unatkozni. Akár többes számban is érvényes lehet ez az első benyomás alapján kialakított megállapítás, hiszen erősen nyitott személyiségével, szemmel láthatóan örömmel vesz pártfogásába. Nem fogunk unatkozni!
Amikor mondták a recepción, hogy 2 ágyas szobák vannak, s a „kolléga” már elvitte a kulcsot, kicsit tartottam tőle, milyen szobatársat kapok. Majdcsak kibírom ezt a hetet! Ki találta el, hogy egy továbbképzésnek 5 naposnak – 4 éjszakásnak – kell lennie? Ráadásul jó messze otthonról, még esténként meg sem lehet szökni. Vagy nem érdemes…
Kopogtam az ismeretlennel közös szobánk ajtaján, majd beléptem. Letette a kezéből az ingeket, és kedélyesen üdvözölt:
– Remélem, nem vagy a jó hangulat ellensége, jól elleszünk itt pár napot, üdvözöllek! Karcsi vagyok – Kezében, ahol az előbb még a bőröndből kihalászott ingköteget láttam, egy pálinkásüveg bukkant elő, címkéjével felém. – Húzd csak meg, Imi, jobban bírod a gyűrődést!
Végigheveredett az ágyon.
– Nem ittam még bele, söröztem – mondta, tanakodásomat látva.
– Én is inkább sört innék! – böktem ki.
– Találsz a minibárban, a vendégem vagy. Ne igyál azért sokat, mert drága, majd inkább lemegyünk, van itt pár jó presszó! Csapolt sör, zenegép! Mi kell még a boldogsághoz? Na mi? Ne találgass! Valami, amit hoznak a nők magukkal, azon ülnek! Hihihihi!
Úgy tűnt, beszélgetni nem nagyon kell, már ami az én felemet illeti, beszél ő kettőnk helyett is. Olyan egykorúak lehettünk, ám kortalan, sportos külsejével +- 10 év eltérés is belefért.
– Mikor kezdődik? – érdeklődtem a programról mégis, beszélgetésképpen, bár jól emlékeztem a napirendre: többször is elolvastam bosszankodva. Méghogy öt nap?!
– Kit érdekel? – fordította felém a fejét. – Nem azért jöttünk ám… Hallgass a tapasztaltabbra! Engem mindig elküldenek mindenhová, már diplomám lehetne a sok képzésből. Tudod te, miért vagyunk itt?
– Mert küldtek? – próbálkoztam.
– Akkor még nem kellene eljönni, csak mondanánk otthon, hogy jó volt, hasznos volt. Figyelj: hasznos volt! Ezt kell mindig mondanod, ha azt akarod, hogy máskor is eljöhess. És így senki nem fogja firtatni, mi is történt, mert ha érdekelné, ő jött volna el. – Hatásszünet. Hogy bír csendben lenni? Furcsa. – Szóval azért vagyunk itt, mert sok a nő, ők szeretnek ilyen helyre járni. Miért sok a nő? Mert itt szabadon pasizhatnak! Na, mi miért vagyunk itt? Most már értheted: legyen nekik kikkel pasizni!
Letettem a pálinkásüveget a hűtőre, mert meglepetésemben eddig szorongattam.
– Egy jószolgálat, ez a mi feladatunk! – folytatta. – Segítünk egymáson, mármint mi a nőkön, a nők meg ugye rajtunk. Annyit segítünk, amennyit csak bírunk! Önzetlenül!
Kivettem egy aprócska üveg sört és lehajtottam a tartalmát. Majdnem félrenyeltem, amikor hallom az ágy felől:
– Aludni fogok vacsoráig, majd megköszönném, ha felkeltenél. Ha meglepetést akarsz nekem szerezni, felküldesz egy jó nőt, bebújik mellém az ágyba és kelteget.
– Nem jössz az előadásokra? – csodálkoztam.
– Nekem vacsorával indul a program, fittnek kell lenni, ha ma már be akarunk csajozni. Vagy mondhatom egyáltalán a te nevedben is? Be akarunk csajozni? Vagy hagyjuk őket üresen?
– Mondhatod – adtam meg magam készségesen.
– Ne felejtsd: a csajok is azért jöttek, amiért mi! – Oldalára fordult.
Kipakoltam a bőröndömből: 5 ing, 5 alsó, 5 zokni, 1 nyakkendő, 2 nadrág, piperetáska. Még a kocsiban maradt 1 zakó nadrággal, de – gondoltam – elfér az ott.
– Ha lemegyek, bezárom az ajtót, a kulcsot leadom a portán. Ott mindig nézd meg, ki van-e akasztva! – Nem is fordult felé, úgy sorolta el még e pár fontosnak vélt tudnivalót, vagy házirendet. – Ha nincs a portán a kulcs, a szobában vagyok. Na most: ha kívül fityeg az ajtóban, akkor gyere nyugodtan, iszunk egy sört. Ha azonban belül van a kulcs, tehát a portán sincs, kívül sincs, akkor vendégem van, legyél egy kis türelemmel!
– Érthető, rendben van! – válaszoltam.
– És én is így fogom érteni a te játékodat a kulccsal – tette hozzá.
Lesétáltam a lépcsőn, és körbejártam az elkerített területet. Több épület, különféle nagyságú és stílusú, közöttük – tényleg – pár kocsma is. Nekem majdnem minden vendéglátóhely „kocsma”, ez afféle gyűjtőfogalom.
Az épületek között egész modern, félig modern és régi stílusú vegyesen található, közöttük sok fa, bokor, fű, virág. Az a típusú éppen virágzott, aminek a szára a zöldhagymához hasonlít.
Többen még ekkor érkeztek, parkolni próbáltak a füves területeken, fák között, aki pedig szerencsésen meg tudott állni valamelyik épület kisméretű parkolójában, ott is maradt. Úgy láttam, legalábbis a most érkezők között a többség nő. Tudhat valamit ez a Karcsi!
Egy lapos tetejű ház irányába – ebben lehet az előadóterem – több kiscsoport is tartott, kezükben jegyzettömb, toll, a csajok vállán táska. Arrafelé fordítottam mélázó lépteimet.
Hosszú asztalrendszer U alakban, a legtöbb széken már ott a jegyzettömb, így foglalja a legjobb helyeket tulajdonosuk. Projektor, írásvetítő, hangosítás, ahogy az már egy ilyen népes, országos szintű szakmai képzéshez illik.
Leültem – közel a zsűrihez, távol az ajtótól -, ahol még akadt néhány üres szék. Meg is jegyezte a mellettem helyet foglaló, nagyon kopasz, rikító nyakkendős koma:
– Innen nem tudsz megszökni!
Mosolyogtam válaszul. Gyors bemutatkozás, ő Zoltán.
Lassan megtelt minden ülőhely, úgy látszik, számítanak a Karcsi-féle vendégekre, akik távol kívánják magukat tartani az eseményektől, hiszen nem is jutna már neki, csak állóhely. Így is tervezhette, most pedig jót alszik a szobában.
Néhány köhintés után a házigazdának nevezett előadó hosszasan beszélt e továbbképzésre fordított napok várható hasznáról, és részletesen bemutatta az elhangzásra kerülő témákat és azok előadóit. Ismertetette a napirendet: Ma délután már csak 2 kávészünet lesz (zúgolódás), este viszont zenés, svédasztalos vacsora (elégedett moraj). A továbbiakban mindennap 9-ig reggeli, 12-13 óra között ebéd, 19 órakor vacsora, pénteken pedig ebéddel ér véget a nagyon hasznosra tervezett – nevezzük így, mint az előadó: – konferencia.
Végignéztem az U mindkét szárán, kívül-belül. Szemben velem egy nőiesen telt csaj – mellei majd’ szétfeszítették a fehér blúzt – ahányszor átsiklott rajta a tekintetem, vagy picit megpihent a ciciken, mindig megértően mosolygott rám. Igéző, kívánatos mosoly fogadott minden alkalommal. Nem ő volt azonban a legszebb! A falat nézte, vagy az ablakon át a fákat? Sosem láttam a tekintetét annak a vöröshajú csajnak, aki mintha szórakozottan rajzolgatna közben, ám sem a papírra se másra nézve ült, lábai keresztben… Ha lenne konferencia szépe választás, egyértelműen ő vinné el a koronát!
Sok olyat megfigyeltem még, közben rá-rámosolyogva a szemben ülő szőke cicisre, akivel szívesen eltölteném ezeket a napokat. Tudhat valamit ez a Karcsi! Hogy is van ezzel az egymás megsegítésével? Remélem, erről a kezdeményezésről tudnak a csajok is!
A mellettem ülő – Zoltán – buzgón olvasott. Nem a jegyzeteit, mégcsak nem is valami szakirodalmat ám! Apróhirdetési újság volt négyrét hajtva, azt böngészgette. Közelebb hajolva jól láttam, hogy a társkereső rovat kötötte le a figyelmét. Észrevéve érdeklődő pillantásomat, gyors mozdulattal bekarikázott valamit, és átnyújtotta az újságot.
„20 éves, szőke lány ma estére partnert keres! Tel:…” – olvastam.
– Mikori ez a lap? – kérdeztem súgva.
– Mindegy az! – magyarázta Zoltán. – Minden estére keres, ezek olyan hirdetések. És ezek környékbeliek, itt szereztem az újságot.
– Mit akarsz újságból ismerkedni? Itt vannak, mind ránk várnak! – mutattam apró mozdulattal a konferencia résztvevői felé. Gesztusomat a szöszi kisajátította és mosollyal jutalmazta.
– Igazad lehet, de én nem akarok udvarolgatni és vagy lesz belőle valami, vagy mehetek haza pénteken dugás nélkül… – suttogta Zoltán. – De majd meglátjuk még!
A délután további része sok beszéddel, mosollyal telt – azaz: amíg ott tartózkodtam. Ugyanis az első kávészünetet felhasználva nem tértem vissza az U asztalhoz. Lesétáltam a partra, végigjártam az aprócska település turistáktól hangos utcáit. 6 óra körül a szállás felé vettem az irányt – szólok Karcsinak.
Kulcs kívül. Úgy látszik, máris életbe lépett a házirend.
Benyitottam. Erre nem számítottam! Tömény illatfelhő vágott az arcomba. Karcsi javában készülődött, és mindent magára locsolhatott, amit csak talált nagyméretű bőröndjében.
– Hogy vagy? – érdeklődött vidáman. – Vannak-e nők? Ekkora dudákat – mutatta – nyomkodnék!
– Legalább 70 százalékban csajok vannak, találtam neked valókat is… Lehet segíteni rajtuk! – Tetszett ez a bölcsessége egymás kölcsönös megsegítéséről.
– Imi, tudd meg az igazat! Mind nekem való! Úgy engedett el a feleségem, hogy tankoljak, amennyi jólesik, de majd otthon motorozzak. – Látszott, hogy nem először meséli ezt, gondolom, a felesége minden alkalommal így bocsátja útjára. – Hát én tankolni is fogok, tunkolni is, de ilyen távolságban még motorozni is, nem hallik hazáig a motorzúgás. Ahogy a libanyom sem látszik meg a vízen.
Jót mulattam ezen. Egyébként is tetszett ez a közvetlenség, nyitottság, fékezhetetlen optimizmus, ami ebből az emberből áradt. Biztos sikere lesz a csajoknál, szeretik az ilyet. Külön kinevettem a készülődéséért: amikor mindenki más szabadidőruhára cserélte a konferencia merev öltözékét – én is átvedlettem farmerba -, ő éppen most igazgatta a nyakkendőjét. Mintha így akarná bepótolni, amit egész nap elmulasztott.
– Együnk, tunkoljunk! – adta ki a vezényszót, és lesétálva a lépcsőn, keresztül a tágas, füves-fás téren, megkerestük a vacsora színhelyét.
A vacsora csendesen kezdődött, akik napközben egymás mellett ültek, meg persze a szobatársak összetartottak, beszélgetve méregették a többieket. Kétszer is beálltunk üdvözlő pálinkáért, amit a bejáratnál osztogattak. Mindent végigkóstoltam. Éppen arról tanakodtunk, minek kell a svédasztalos állófogadáshoz kés-villa, amikor valahol leesett egy tányér:
– Valaki megpróbálta késsel-villával! – jelentette ki Karcsi a hirtelen beállt csendben, élénk derültséget keltve.
Láttam a nagycicis szőkét, apróhirdetés-böngésző Zoltánnal beszélgetett, harsányakat nevetve, de tekintete mint vadászó sólyom, cikázott a teremben. Akit ez a csak beszorít a cickói közé!… A konferencia szépét kerestem, meg is találtam végre, hol állhatott volna másutt, mint legközepén a társaságnak, körülötte népessé duzzadt udvartartása, akik bizonyára a konferenciáról kialakított véleményére kíváncsiak, vagy csak osztozkodni akartak azokban a lapos és óvatos, szemtelen és provokáló pillantásokban, amik a vöröshajút illették a pasik részéről.
– El kellene menni valamerre, itt nem alkalmas… – töprengett Karcsi.- Nagy a tömeg, mindenki egymást figyeli, nem eresztenek le a nők. Itt ha megszólítasz egyet, mint fülelni kezd, mit beszélsz, holnap már új szöveget kell kitalálni.
– Elhívunk kettőt valamelyik presszóba? – érdeklődtem a tervéről.
– Nem jönnek el, mert innivaló itt is van helyben, ráadásul ez ingyenes, az meg nem… messzebbre kell csábítanunk őket.
– Próbálkozzunk? – kérdeztem, s választ sem várva elindultam nagycicis irányába.
Gyorsan változtattam is a haditerven, mert a szemközi falat borító nagyméretű tükörben megláttam, hogy az apróhirdetések szakavatott tudoraként megismert Zoltán keze nagycicis derekán és fenekén kalandozik, miközben a terem belseje felé fordulva, mintegy ártatlanul nevetgélnek-beszélgetnek. Oda mégsem kellene csatlakozni!
Számomra is váratlan húzással az est és a konferencia szépe címet gondolataimban kiérdemlő vöröshajú szépséghez léptem:
– Te ittál már? A barátommal arra gondoltunk, hogy el kellene menni innen valamerre, de nincs sofőr… – hadartam egy szuszra.
Gyönyörű zöld szemek tekintettek rám keményen, egy pillanattal később eltűnt a szigorúság, és vidám, csillogó szempár fényében olvadtam el. Úgy éreztem, egyszerűen hátat fordít, és itt maradok hülye helyzetben, ehelyett kedvesen megszólalt:
– Megittam a pálinkát, nem tehetek érted semmit.
– Akkor igyunk együtt valamit! – bátorodtam fel.
– Nem bánom – felelte, s azt hittem, rosszul hallok. Ilyen egyszerű ez?
Karcsi is nagy beszélgetésbe elegyedett a hozzá legközelebb tartózkodó, vékony csajjal, és ámuló tekintettel látta, hogy a buli vörös hajú szépével, kettesben arrafelé tartunk. Hát még ha hallotta volna, mit mond nekem a tünemény:
– Jó, hogy kiszabadítottál közülük, már nagyon untam a konferenciáról beszélgetni. Elég volt egész nap belőle!
– Én sem szeretném még egyszer végigélni, elég volt egész nap… – Örültem, hogy ilyen egyszerűen ment a lányrablás.
– Haha! Te nem is voltál egész nap, csak az elején egy kicsit! – Látni kellett Karcsit, ahogy szép lassan, nevetgélve közeledtünk! Még a meghódításra kiszemelt csajszinak is hátat fordított, ránk meresztgette a szemét.
– Láttál? – kérdeztem sután. Arra lettem volna kíváncsi: hogyhogy észrevett egyáltalán?
– Éppen az, hogy nem láttalak! Haha!
Odaértünk Karcsiékhoz, kölcsönös bemutatkozások. A vörös démon: Timi.
Karcsi kiszemeltje, akivel már nem nagyon törődött: Luca.
Csak nem gondolja a kedves szobatársam, hogy neki szereztem Timit? Én dolgoztam meg érte!
– Átmegyünk ide a kocsmába! – jelentettem ki. Három csodálkozó szempár nézett rám, nem is értettem hirtelen, mit mondtam rosszul… hát a kocsma! – Ide a presszóba.
Kezdetben csak mi jelentettük a forgalmat, de később egyre többen szállingóztak át vacsorát és unalmas totyorgást otthagyva, lassan megtelt a helyiség. A sarokban álló zenegépet megtöltöttük aprópénzzel, és sok rockandrollt hallgattunk. Beszéltünk sok-sok hülyéséget, ittunk néhány sört…
Karcsi vitte a vezérszólamot, nem fogyott ki a viccekből és sztorikból. – És akkor a kismalac… – Karját időnként Timi széktámlájára tette, mire mindkét lány arckifejezése neheztelt egy pillanatig, ekkor testhelyzetet változtatott, és mégiscsak Luca vállán pihentette a kezét. Később, az asztal takarásában, a combján is.
Rengeteg, véget nem érő, mulattató történetet tudott, s ezek a sör mennyiségével egyenes arányban jutottak eszébe. – Megint jön a kismalac… – Dőltünk erre-arra a nevetéstől, mi Timivel többnyire egymás irányában.
– Timi és Imi! – jegyezte meg Karcsi nagyhangon.
Az egyik szomszédos asztalhoz telepedett nagycicis Zoltánnal, elmaradhatatlan kísérőjével, a tárkereső hirdetés-szakértővel. Nagyon benne voltak már az ismerkedés sűrűjében, Zoltán egyik keze jó mélyen járt az asztal alatt, másikkal meg időnként megsimogatta a méretes ciciket, mikor nyúlt a poharáért. A csaj is élvezhette, mert kipirulva sikongatott:
– De Zoooltááán!
Közelgett éjfél, mikor Timi kijelentette, hogy elmegy lefeküdni.
– Kivel? – kérdezte rögtön Karcsi. – Most még választhatsz!
– Az vált be legjobban, amikor egyedül alszom, de most nem is leszek egyedül, lakik még valaki a szobában – válaszolta.
– Kizárjuk! – viccelődött Karcsi. – Kitesszük a cuccait a folyosóra. Hányas szoba?
– Jó messze… – nevetett Timi. Nem lehetett Karcsira haragudni.
– Elkísérlek – ajánlkoztam.
– Az jó lesz! – S mielőtt Karcsi is csatlakozott volna hozzánk lelkesen, felé fordulva gyorsan elköszönt. – További jó szórakozást, szép álmokat!
Alig beszéltünk az épületig megtett rövid úton, élveztük az éjszaka friss levegőjét. Az ajtóban hirtelen elém állt:
– Nagyon jól éreztem magam, köszönöm. Szép álmokat neked! – Egyik kezével már az ajtót nyitotta, miközben hozzám hajolt és két puszit adott meglepett arcomra. Mire feleszméltem, már az üvegajtó túloldalán láthattam, ahogy szapora léptekkel megy felfelé.
Nem egészen így képzeltem, de azért madarat lehetett volna fogatni velem. Valami éjjeli madarat. Most éreztem csak, hogy a sörtől én is elálmosodtam.
Visszaindultam Karcsiéktól elköszönni, azzal a szándékkal, nehogy megelőzzön a szobában, és már nem mehetnék be. Biztos fel akarja vinni Lucát, ha már mást nem sikerült… Hol aludnék?
Kis folyosóról nyílnak a mosdók… azaz még csak egy előtér, még mindig közös női-férfi, s csak innen jelzik piktogramok: ki merre tartson. Az előtérben álldogált a nagycicis szöszi – ruháját elől-hátul lázadva feszítették a dús idomok – még mindig kipirulva. Ők többfélét is ittak, ahogy láttam.
– Van itt másik kijárat valahol? – kérdezte.
– Még a bejáratot is alig találtam meg… Ez az ajtó nem jó neked? – csodálkoztam.
– Nem akarok visszamenni… ahhoz! – válaszolt bosszúsan.
– Hát ne tedd… – Kezem már az én nememnek megfelelő, pisilős kissráccal jelzett ajtó kilincsén. Egyre sürgősebb lett! Otthagytam tanakodva, majd talál másik ajtót…
Kopogás.
– Itt sincs másik kijárat? – hallatszott kintről.
– Ablak is jó? – érdeklődtem hangomat felemelve. Muris volt a helyzet.
– Ha kiférek rajta… Jaj, bocs! – ezt már bent mondta, amikor látta, hogy még tart a pisilésem elmélyült folyamata. – Segítenél?
– Miért nem akarsz visszamenni? Mindegy is… Mit segítsek?
– Megszökni az ablakon át! – Valamivel fejmagasság felett, jó nagyméretű ablak, áttetsző üveggel, rács nincs, ha jól látom.- Készen vagy?
– Nem tudtál megzavarni, már nagyon kellett. – Felhúztam a cipzárt. – Tudni kellene, hová vezet. Nézz ki, majd kinyitom, ha bírom…
Nyújtózkodva elértem az ablakkallantyút, simán nyílott.
– Felemellek, ha komoly a szándékod! – Hátulról átkaroltam valahol térd körül, és megemeltem. – Mit látsz?
– Jó lesz… letehetsz…
Ruhája derékon jóval fölül, a méretes cicikig felhúzódott, amíg óvatosan lecsúsztattam karjaim között a világosszürke-sötétszürke színekben váltakozó padlóig. A szokottnál valamivel vastagabb, erotikusan vonzó combok, vágyakat gerjesztően gömbölyödő popsi picur, fehér franciabugyiban. Talán a popsija is valamivel nagyobb, mint várható, ám a dereka meglepően vékony, ez a kontraszt még nőiesebbé teszi.
Mielőtt világgá szaladna, akár itt a férfi vécében meg kellene vizsgálni a ciciket is! – villant át az agyamon. Az egész menekülősdi homályos maradt számomra, de ezzel egy cseppet sem törődtem.
– Ki is férek, van valami deszkahalom, amire rálépek, és már kint is leszek! – lelkesedett. – Csak fordítva kellene, lábbal előre!
Úgy felemelni az ablakig, hogy a feje lenne lefelé? A lábát átdugni először… Erre nem találtunk megoldást, de közel jártam a röhögőgörcshőz.
– Kellene segítséget hívni – javasoltam. – Ketten áttolnánk.
– Olyan dagadt vagyok? – kérdezte, és csak most jutott eszébe harmonikává gyűrődött ruháját lehúzogatni valameddig, amint észrevette, hogy méregetem. – Mielőtt elfajulnának a dolgok –kommentálta a ruhaleráncigálást.
– Nagyon is formás vagy – állítottam, és így is láttam. Sőt! Vadabbnál vadabb gondolatok cikáztak, s mindegyik a gömbölyű idomokkal volt szoros kapcsolatban.
– Mindegy, megyek elölről, nincs olyan messze az a kupac! Sietni kell, mert még el kezd keresni vagy jön hugyozni… – Megfordult, nekem háttal állva, megfogta az ablakpárkányt, mintha csak úgy átszökellne. – Várj csak! Felhúzom a ruhát, nehogy elszakadjon.
Ez a ruhafelhúzási manőver, amennyiben az elszakadást volt hivatott elkerülni, számomra érthetetlennek bizonyult, kicsit szőkecsajos. Azonban figyelembe vehetjük a bugyimutogatós akció másik oldalát, a látványt, ami gerjesztően hatna még a halvérű halakra is, ezért lelkesen támogattam az ötletet:
– Jó lesz! Le is vehetnéd, majd kiadom.
– Mozizni akarsz? Az előbb láthattál már…
Húsz évesnek becsültem nagycicist. Szőke haja kócos, így még izgatóbb a jelenség.
– Megnézegetnélek még!
– Csak jussunk ki, majd megnézhetsz!
– Én csak az ajtón!…
Az előbbi pontig felhúzta a ruhát. Vad gondolatok leptek el derék alatt.
Ismét lehajoltam, fejem a popsi két félgömbjénél, kicsit térd alatt átkaroltam és megemeltem. Karja, feje, válla az első mozdulattal eltűnt. Meredten néztem a popsit: a bugyi nagy része becsúszott elől-hátul a völgybe – a fülemben csengett még Karcsi monológja: jött a kismalac hátulról… -, a fél puncija is kikandikált. Ha nem lenne ilyen magasan, hát meg lehetne dugni! Mint valami Boccaccio-történetben. Két tenyeremet rátettem a popsijára és játékosan nyomkodtam egy kicsit, aztán mégsem akartam visszaélni szorult helyzetével, segítettem a lábánál fogva, hogy át tudjon csúszni az ablaknyíláson. Még szívesen megigazgattam volna a bugyit, ha már nem húztam le, mégsem léphet így, rendezetlenül ki a kocsma vécéablakán… Amikor átértek a cipők is, megjelent egy fej – Köszi! – és az is eltűnt.
A WC-béli kaland kiverte a szememből az álmosságot, a mosdóból kijőve kicsit odaültem Karcsiékhoz, ahová már többen odahúzták a széküket a vendégek közül, mindenkit vonzott a nevetés. És megint jött a kismalac…
Szemem sarkából kajánul lestem, ahogy a szomszéd asztalnál az apróhirdetéses Zoltán türelmetlenkedik. Biztos szorulása van! – gondolhatja a nagycicisről. Nem csoda: legalább 10 percet szórakoztunk az ablakon átkeléssel, s ki tudja, a szöszi előtte már mennyi ideje várakozhatott ott. Nem szorulás, de az ablakkeretbe majdnem beszorult! – hangosan felnevettem. Nem volt feltűnő, hiszen okkal-ok nélkül mindenki nevetett egyfolytában. Többnyire okkal. – Micsoda popsi volt a kezemben! „Segítünk egymásnak” – jutottak eszembe Karcsi szavai, és ezen is vigyorogtam. Hát könnyedén tudott volna segíteni rajtam! Kicsit még félrehúzni a bugyit… A ciciket meg még nem is láttam, legalább megfoghattam volna!- Ezen sem szomorkodtam azonban, nevettem inkább, ahogy a ruha le- majd felráncigáló mozdulat eszembe jutott.
Kissé udvariatlanul, hiszen nem vártam meg az aktuális történet végét – de hát ki tudja, meddig tart Karcsinál? – elköszöntem.
Szórakozottan lépdeltem a kavicsos úton, Timi hihetetlen smaragd szemeit láttam, majd egy formás popsit fehér bugyiban, aztán szikrázóan vörös hajat, majd megint a naturális, ösztönbizsergető popsi…
Az égbolt, mint megértő tábornok figyelte az eseményeket. De miért a csillagokat nézem, amikor itt lenn történnek az izgalmas dolgok?
– Nincs kedvem még lefeküdni, egyedül meg pláne! – Honnan kerülhetett elő? Annyira erősen gondoltam volna a fenekére, hogy itt termett mellettem karnyújtásnyira?
– Ott a lovagod még a kocsmában, várja, hogy visszamenj a mosdóból. Biztos nem hagyna egyedül lefeküdni.
– Az nem! Már teljesen rám mászott!
– Nem volt jó?
– Az egy mocskos alak! Azt hitte, megvehet kilóra. Kérdezte, mit mennyiért csinálok… Mintha… Hülye.
– Nem csoda, hogy beindult, ki nem tenné a helyében. Úgy látszott, neked meg tetszik!
– Amíg játékos volt, tetszett is, még a tapizás is tetszett. De amikor azt hitte, fizet és használ… nem is értem, hogy képzelik az ilyenek.
– De ha egyszer tetszett, s még fizetne is… Mi a gond?
– Akkor sem vehet meg! Azt csinálok és azzal, amit és akivel akarok! Nem vagyok se guminő, se szexautomata, se szopógép… – Még kereste a szavakat, de úgy tűnik, többféle idevágó háztartási gép nem jutott már eszébe. – Csak bedobja a pénzt és használja… Még ilyet!
– Most mit akarsz? Hová mész?
– Mehetek veled?
– Jön a szobatársam nemsokára.
– Akivel mellettünk ültetek? Á, az megdugja a kiscsajt itt a fának támasztva! Olyan, nekem elhiheted. Sétáljunk egyet! Vagy hol a kocsid? Beülhetünk egy kicsit? Csak amíg lenyugszom, aztán megyek aludni.
– Hol is? Íme… Zenét kérsz?
– Csak csöndet! Mindjárt megnyugszom, ne haragudj…
– Semmi baj. Nem akarlak megvenni…
– Neeem? Láttam, mennyire bámultál!
– Van is mit nézni rajtad.
Percekig hallgattunk. Távolról, tompán zene hallatszott.
– Az a csaj, akivel voltál, gyönyörű! – szólalt meg mégis.
– Neked is tetszik?
Ismét csend. Belesüppedtünk a gondolatainkba. Ő még mindig háboroghatott belül, és meg képzeletben őt vetkőztettem. Főleg a cicik kiszabadítását gyakoroltam el elméletben többször, jelmeztelen főpróba gyanánt…
Vállamra hajtotta a fejét…
Nem egészen így történt! Helyesbíteni vagyok kénytelen, ugyanis csak egy tervet észleltem hirtelen, egy kibontakozó, egyszerű mozdulatsort.
Éppen csak megindult a feje felém, azzal a szándékkal, hogy a vállamon pihenjen, még szinte hozzám sem ért, ösztöneim máris riadót fújtak – nyers, egyszerű, fékezhetetlen nemiség áradt belőle -, elkaptam a derekát, kezem csúszott fel, megfogtam a cicijét, kihámoztam… Szólt az alarm, minden fronton támadtam. Pillanatok alatt történt minden.
Majdnem minden! Beszívtam izgató illatát a nyakánál, mellei között, s már az egyik kezem szokásos magasságig felgyűrte a ruháját, míg a másik már a bugyit fejtegette lefelé… amikor megszólalt:
– Vigyázz, megvan!
Ez a „megjött”, „megvan”, „piros napok” és hasonló kifejezés mindig kijózanítólag hat rám, most is ez történt. Kezeim megálltak.
– Ne ijedj meg azért! – vigasztalt-biztatott. – Maradt még, ami használható.
Nem is bírtam visszafogni magam bíztatás nélkül sem, csupán egy pillanatnyi megtorpanás, és végre megmarkoltam a cickókat.
– Szeretnéd? – kérdezte, hangosan lihegve. – Kiszállsz?
Rögtön megértettem, s megkerülve az autót az ajtóhoz álltam.
Fogtam a ciciket, s míg ő a nadrágomat tolta le térdig, lelkesen masszíroztam őket. Fenekemnél fogva magához húzott és hangos cuppanással elnyelt. Mint egy mohó boci, fejét mozgatva szívott hosszan, kitartóan.
Átnézve a kocsi fölött, mintha ex-lovagja, Zoltán sziluettjét láttam volna kilépni a kocsmaajtón, és bizonytalan léptekkel megindulni egy pad irányába.
Főtt kukorica vagy inkább szájharmonika érezhet ilyet, amikor puha ajkak kényeztetik. Hol az égen kíváncsiskodó csillagokat néztem, hol pedig a száját, ahogy fel akar falni. Összefogtam a lágy érintésű, de kemény ciciket, és közéjük illesztettem háborúra kész fegyveremet. Ösztönös csípőmozdulatokkal járattam a völgyben, megint csillagnézés… és – jelentem tábornok úrnak – a völgyből nagy erővel kiszorítottam az ellenséget.
Még utolsó erőmmel, az egyhetes képzés első napjának éjszakáján aratott győzelmem jeleként a bimbókkal is tudattam, hogy a harcot nem úszták meg szárazon.
Kicsit álldogáltunk még az éjfél utáni ég alatt, aztán andalgó léptekkel az egyik épülethez – az ő szálláshelyéhez – mentünk, elköszönés, majd gyors tusolás után nyugovóra tértem a süppedős ágyban. Ki érti ezt? Utolsó, lassuló gondolatként egy óceánzöld szempárt láttam csillogni az éji csendben.

Hétvégi szex 3

csütörtök, október 14th, 2010

Kezdtünk hangolódni az esti bulira. Pultos csajok is befutottak. Mindegyik jó hangosan, hatalmas mosollyal köszönt. Akit megdöntöttem az azért, amelyiket még nem az probált bevágódni. Jó hírem volt a lányoknál. A kidobókkal szoktunk portyázni közöttük.
Van egy új lány, talán három hete dolgozik itt. Kitti. 22 éves. Gyönyörű fekete hosszú haj, kék szemek, formás, izmos alak, nem túl nagy mellek, olyan tenyérnyi de kemény, ha nekiszaladnék biztos betörne a fejem.
Őt hajkurászom már amióta elkezdett itt dolgozni, de semmi eredmény. Kidobók is próbálgatják elkapni de nekik se jött össze. Most is próbáltam jópofa lenni, de csak udvarias mosoly volt a válasz. Csajom puffogott közben irodában, mert persze mindent hallott.
Elkeződött a buli, jött a nép rendesen. Kinyalt hülyegyerekek, ki és becsípett csajok, pár nagymenő a kirakatba való ribancával, csak egy ilyenbe ne nyúljak bele. Befutott a tulaj is pár homokos díszfasszal. Maradtak vagy két órát aztán mentek is tovább. Gondolom valahol már szopják egymást. Olyan meleg a tulaj, hogy szinte süt. Amikor elkezdtem itt dolgozni, nálam is bepróbálkozott, de gyorsan a helyére raktam. Azóta tudja, hogy még kezet se kell fognia velem, elég ha köszön.
Telt az idő, hülyítettem a csajokat, kaptam pár telefonszámot, amit két lépés után hajítottam is el. Csajom a pultot támasztotta, beszélgetett ezzel-azzal, vihorászott Kittivel, hajtotta el a pasikat. Rendesen sikerült bepiálnom. Hajnal 4 felé jön Kittike, hogy kellene neki a raktárkulcs, mert kifogyott valami pia a pultból. Még részegen is felismertem, hogy ez remek alkalom.
– Szerelmem, megyek veled segítek kihozni.
– Maradj csak, megoldom. Járni is alig tudsz olyan részeg vagy.
– Ne viccelj állok én rendesen ha kell.- közben megfogtam a seggét és odahúztam. El is engedtem egyből, mert egy akkora maflást kaptam, hogy a cigifüstöt is lenyeltem.
– Azért nem kell durvulni, itt a kulcs szivi.
Hát nem tudtam haragudni rá. Meg kell kapnom valahogy. Megyek utána. Megáll a pultnál és a csajommal beszélget vidáman, majd pár perc múlva elindulnak a raktár felé.
Állok kikerekedett szemekkel, mint egy értelmi fogyatékos. Mikor feldolgoztam a látottakat, eszeveszetten rohantam az irodába a pótkulcsért. A raktár az intézmény hátulsó részén, nem forgalmas helyen van. Várok még 5 percet, majd óvatosan kinyitom a raktárajtót.
Nem tudom, hogy sikerült ennyi idő alatt behülyíteni a barátnőmet, bíztos az alkoholt is segítségül hívta, de mikor bementem elég gyönyörű kép tárult elém. Az ágyon ül a csajom kigombolt blúzban, szétterpesztett lábakkal, előtte térdel Kitti póló nélkül melltartóban, nadrágban, a feje a csajom szoknyája alatt. Hát ezért nem sikerült a bugyijába bújnom. Leszbikus a drága. Egyre jobb ez a buli.
– Mi a szar folyik itt?- adom a szigorút.
Ijedten pattant fel mind a kettő.
– Édesem ne haragudj meg…
– Te kussolj, veled később számolok. Kitti te munkaidőben vagy. Mi a szart csináljak veled?
– Kérlek ne küldj el, nagyon kell a meló.
Megfordulok és bezárom az ajtót úgy, hogy a kulcsot benne hagyom.
– Picim, engem meg lehet győzni. Folytasd amiben megzavartalak. De én mondom mit hogyan csináltok.
– Jól van, te vagy a főnök, de van egy kikötésem. Engem nem dughatsz meg.
– Persze-persze, ne magyarázz. Vesd le a nadrágodat és térdelj vissza. Nyald ki rendesen a punciját a csajomnak.
Gúnyos mosollyal a szája szélén, lassan letolta a nadrágját. Közben végig a szemembe néz. Szép fekete tanga volt rajta. Visszatérdelt és folytatta a csajom kényeztetését. Az a kis lotyó élvezte a helyzetet, nyögdécselt folyamatosan.
Leültem egy rekeszre, és gyönyörködtem a látványban. Faszom már állt, mint a cövek.
– Most vetkőztesd le és a seggét is nyald ki.
Lekerül az összes ruha a csajomról. Kitti nyelve felfedezi az egész testét, végül a puncija és a feneke között jár egyre gyorsabban. Csajom a saját mellét markolássza, közben egyre hangosabban zihál. Leszbikus kis boszorkány közben hátranyúl a puncijához és elkezdi símogatni magát.
– Veszed el a kezed. Akkor nyúlsz magadhoz ha megengedem. Dugd az ujjad ennek a ribancnak a pinájába.
Sértődötten rámnéz, de szót fogad. Középső ujját a nyíláshoz teszi, lágyan betolja és elkezdi ujjazni finoman.
– Keményebben csináld és rakd be a mutató ujjadat is neki. Bírja.
Két ujjal könnyedén jár ki be. A nyelvével a csiklónál játszadozik.
-Még egyet dugj fel.
Csajom már folyamatosan síkoltozik az élvezettől.
– Még egyet. Használd a másik kezed is. Azt a seggébe rakd.
Négy ujj a pinájában, egy a seggében zakatol, a nyelve meg csiklóját izgatja. A punci csak úgy spriccel ki ahogy elélvez a kis lotyó.
– Elég lesz. Öltözz fel és húzzál ki innen. Később még számolunk.-szólok a csajomra.
Piától és az orgazmustól még bódultan magára kapja a ruháit, aztán kilököm az ajtón. Visszazárom és odafordulok a bugyiban és melltartóban levő szépséghez.
– Ülj le az ágyra.
– Oké, de értsd meg. Nem fogok kefélni veled. Szoktam pasikkal is együtt lenni, de inkább a lányokat szeretem.
-Szeretem ha valaki határozott és tudja mi a jó neki. Ne aggódj, nem nyúlok hozzád ha nem akarod. Csak kicsit játszunk.
Bizalmatlanul néz rám.
– Ne ijedj meg. Nézni szeretnélek csak.
– Hát itt vagyok.- értetlenkedik.
-Igen és gyönyörű vagy. Folytasd amit elkezdtél amikor a csajom pináját nyaltad. Simogasd a puncidat.
– És ez jó neked?
– Édesem, én már attól a gatyámba élvezek ahogy itt ülsz előttem.
Őszintébb mosoly. Keze lassan elindul a bugyija felé. Végigsimítja a hasát, majd egyre lejjebb halad. A bugyin keresztül kényezteti magát. Kezd ellazulni, a másik kezével benyúl a melltartója alá és a mellét maszírozza. Kibújik belőle és elémtárulnak életem legszebb mellei. Olyan formás, hogy rajzolni se lehet különbet. Ledobom a felsőmet, majd a nadrágom,és kézbe veszem a szerszámomat. olyan kemény, hogy szinte szétdurran. Nézem ahogy játszadozik magával és én is elkezdem verni a farkam. Félrehúzza a bugyit és a középső ujját lassan a puncijába tolja. Kéjesen nyögdécsel hozzá és nézi ahogy a faszommal játszok. Letolja a bugyiját és hatalmas terpesszel kitárulkozik előttem. Hatalmasakat nyelek, ahogy faszommal a kezemben, megbabonázva nézem:
– Gyönyörű vagy.
Szokásos flegma mosoly az arcán, miközben két kezével széthúzza a borotvált, csodaszép punciját.
– Gyere nyalj ki. De csak ennyi. Ha nem fogadsz szót abbahagyjuk.
Meglepődésemben észre sem veszem, hogy ő utasítgat.
– Értem ahogy akarod.
Elétérdelek és a lábujjaitól végignyalom a combbelsőig. A két kezemmel finoman széjjelebb feszítem a lábait.
– El a kezekkel. Csak a nyelvedet kértem.
– Igenis – alázkodok meg.
-Igenis úrnőm! – kiállt rám.
-I genis úrnőm.
Hajamnál fogva hátrahúzza a fejem és a képembe suttog:
– Még egyszer elő ne forduljon.
Megfordultak a szerepek, eldőlt, hogy ki irányít. Kezemet hátrarakom és belenyalok az édes puncijába. Hatalmas sóhajtás:
– Ez az te strici. Tudsz te ha akarsz. Lassan, nagyon lassan nyald körbe a puncimat.
Élvezi a hatalmát.
-Igenis úrnőm.
Nyalom körbe a nagyajkakat, közben beindult nedveket mindet felfogom a nyelvemmel.
– Gyorsabban!
Gyorsítok a tempón. A levegőt ő is gyorsabban szedi és már apró nyögéseket hallat.
-Ahh… jól csinálod .. még gyorsabban…. ez..az… dugd be a nyelved és forgasd.
Egyre erősebben nyomta magát a számhoz. Majdnem fellökött, mert a kezem nem mertem előrerakni. Két kezével széthúzta a punciját.
-Nyaljad te kis buzi, erre vagy csak jó.
Próbálok kitenni magamért. Közben elkezdi ujjazni magát. Két ujja eltűnik a lyukában. Egyre nagyobb hévvel mozog magában, én is igyekszek gyorsítani, bár a nyelvem teljesen elzsibbadt. Hirtelen a két kezével megfogja hátulról a fejem és erősen az ölébe nyomja. Irányítja, hogy hol nyaljam drága kis punciját.
– Eeez aaazaz moost jóóóóóóóó.
Akkorát spriccelt az arcomba, hogy az egész felsőtestem úszott, és folyt lefelé. Szívom és lefetyelem a pinája édes levét. Megrándult még párszor az ágyon, én pedig egyre lassabban és finomabban puszilgattam gyönyörű virágát.
Pár perc múlva felült és megcsókolt. Utána az arcomról, majd a nyakamról elkezdte lenyalni a saját nedvét. Lassan haladt egyre lejjebb. A mellkasomon végignyalt,majd finoman beleharapott a mellbimbómba. A hasam után, amikor a farkamhoz ért volna felemelkedett.
-Engedelmes szolga voltál. Jutalmat kapsz. Ülj az ágyra hátratett kézzel.
Természetesen ugrottam.
– Igenis úrnőm.
Kivette a nadrágomból az övemet. Hátam mögé ment és összekötötte a kezeimet.
– Csak azért, nehogy megfeledkezz magadról.
Elém térdelt és a combomnál kezdett nyalogatni. Kis kezével finoman megfogta a farkam, megemelte és apró nyelvcsapásokkal a golyóimat izgatta. Egyre jobban belejött, már szopogatta a heréimet és a keze lassan elkezdett mozogni a faszomon. Nyelvével lejjebb haladt és már a seggem lyukát izgatta. Úgy éreztem nem bírom tovább:
– Vedd a szádba kérlek.
Hiba volt. Leállt, felnyúlt a két kezével és iszonyúan megtekerte a mellbimbóimat. Felszisszentem a fájdalomtól.
– Mit képzelsz te kis köcsög. Itt az történik amit én akarok.
– Igenis úrnőm. Bocsánat.
Teljesen behódoltam neki. Uralkodó típus és kapott a gyengeségemen.
– Itt az ujjam, szopjad, hagy lássam mekkora köcsög vagy.
Azzal a számba tolta a mutató és a középső ujját. Igyekeztem megfelelni, úgyhogy szoptam az ujjait. Kicsit kínos volt de nem mertem ellenkezni.
– Elég lesz, és engedély nélkül meg ne merj még egyszer szólalni.
– Ahogy parancsolod úrnőm.
Visszatérdelt elém és az ánuszomat izgatta a nyelvével. Az egyik keze a faszomon, a másik a seggemnél. Hirtelen egy ujját elkezdi betolni a fenekembe. Megfeszülök, mert váratlanul ért.
– Engedd el magad, mert fájni fog- szól rám.
– Igen úrnőm.
Lassan nyomja be az ujját, a másik keze nyugisan veri a pöcsömet, szájában a golyóim. Ez állati jó, nem is bírom sokáig. Amikor érzi, hogy közeledek az orgazmushoz, még egy ujját beerőszakolja a seggembe és tövig bekapja a faszomat. Sugárban ömlik a torkára a geci. Ilyen jó szopásban még nem volt részem. Finoman körbenyalja a makkomat. Kihúzza az ujjait a seggemből és nekiáll megtörölni magát. Hátrakötött kézzel, kábán ülök az ágyon. Lassan magamhoz térek, és a hangom is megjön:
– Ez aztán isteni volt.
Odajön és lekever egy pofont.
– Ezt azért mert megszólaltál.
Kapom a következőt a másik oldalról.
– Ezt pedig azért mert rákényszerítettél a szopásra.
Emeli megint a kezét, becsukott szemmel várom az újabb pofont, de csak megsimogatja az arcom.
– Ezt pedig, mert jó volt nagyon. Régen voltam pasival, mostanában a csajokat részesítem előnyben, de azt hiszem itt az idő megint váltani.
Lovaglóülésben rámül és fimonam megcsókol. Odabújik, a kemény mellei a mellkasomon. Cerka még nem tért magához, pedig erről a gyönyörű lányról álmodtam már három hete. Hátranyúl és kikötözi a kezem, majd megkeresi kifacsart, lankadt szerszámomat és addig probálkozik ameddig bele nem ügyeskedi szűk kis lyukába. Így ülünk és csókolózva simogatjuk egymást. Pár perc múlva érzem ahogy a vér tódul a farkamba és megkeményedik lassan. Ő is érzi, mert hamiskás mosollyal elkezd óvatos tempóban lovagolni rajtam. Közben simogatom az egész testét. Finoman csúszik a szerszámom ki és be. Tíz perc után leemelem, mögé kerülök és lágyan behatolok feszes puncijába, utána ugyanabban a lassú tempóban mozgok benne ahogy ő lovagolt rajtam. Nem beszélünk, csak az édes nyögdécselései és az én hangos szuszogásom hallatszik. Újabb tíz perc és kis különbséggel elmegyünk mind a ketten. Ez is nagyon jó volt. A farkam már tiszta vörös és olyan érzékeny csak sziszegek egyfolytában, amikor tisztára nyalja. Pedig nagyon finoman csinálja.
Kis pihegés után felöltöztünk és kimentünk a raktárból. A bulinak már régen vége, mindenki elment csak Peti az egyik pohárszedő srác maradt itt. Azt mondja a csajom szipogva bekönyörögte magát egy autóba, ha jól látta a kidobók mentek azzal. Na akkor neki még mindig tart a buli. Úgy szétkúrják ahogy kell. Láttam már párszor, hogy záróra után még mit csinálnak egy-két csajjal. Nincs kegyelem annak akit elkapnak. Ez biztos kemény lesz az excsajomnak, ezért várok egy hetet amíg elküldöm neki a Sanyi bácsival közös fotóját.
Kittivel azóta együtt vagyunk. Azt hiszem nem adom oda senkinek. Néha rátör a rosszalkodhatnék, beállít egy jó csajjal és megengedi, hogy nézzem őket. Ha már látja, hogy nem bírom tovább odaenged, de csak őt döngethetem meg, egyik alkalmi csajához se nyúlhatok hozzá, pedig néha olyan hibátlan cicát hoz haza, hogy kész vagyok. Egyszer azért bekönyörgöm magam valamelyikbe.