A nyomdász, a fűtő és a lány

április 8th, 2011

Egy ismerős ráhatására felvettek egy nagy cég házinyomdájába. Úgy voltam vele, hogy amíg nem találok más munkát, vagy amíg el nem kezdődnek az egyetemi tanulmányaim, jó lesz ez is, s majdcsak képes leszek megcsinálni, amit mondanak a tapasztalt kollégák.
Arra azonban nem számítottam, hogy egyedül képezem a házinyomda teljes személyzetét! Én voltam a régi, és az új dolgozó is egyben.
Álltam bambán a két, megszólalásig hasonló gépmonstrum között, elneveztem az egyiket – amelyik a bejárattól balra esik – A-nak, társát pedig B-nek. Első napra ezzel ki is merült a tevékenységem, mert az alagsorban lévő műhelyből felhívattak a felettünk tornyosuló szinteken terpeszkedő központba, ahol különféle irodákban számtalan papírt kellett aláírnom.
Másnap a nyomda utcára nyíló helyiségéből a járókelőket figyeltem, és izgatottan vártam, mikor foghatok bele a nagy munkába. Biztosan itt készülnek majd a bürokrácia alapanyagai, a számlák, nyugták, nyilvántartó kartonok és egyéb nélkülözhetetlen kellékei a civilizált világnak…

Harmadik napra már jelentős munkatapasztalattal rendelkeztem, úgyhogy hoztam otthonról olvasnivalót. Néha elbambultam a könyv felett, és az utcán elsiető lábakat nézegettem.
Az ajtó három üveglapja közül sajnos csak egyiken meresztgethettem kifelé a szemeim, a másik kettő rücskös, úgynevezett katedrálüveg volt. Az elhaladó lányoknak ezért csak a bokától combtőig terjedő részét csodálhattam meg, s erre hagyatkozva találgattam, milyen is lehet a számomra rejtve maradó további testtáj.
– Ezt is nekem köszönheted – mutatott az ajtó egyetlen igazi üvegtáblájára a fűtő.
Kérdőn néztem rá.
– Véletlenül jól bevágtam és kitörött. Előtte azon a részen is átlátszatlan volt.
A nyomdász szakma másik érdekessége ő, a fűtő volt. Irodájának nevezett kuckóját csak egy fal választotta el a nyomdától, ott figyelte a kazánok működését, ám ha a lányokat akarta megnézni, vagy éppen társaságra vágyott, akkor átsétált hozzám.
Szívesen leeresztettem a könyvet a kezemből, és végtelenségig elhallgattam a kifogyhatatlan, színes-ízes történeteket. Túl a nyugdíjkorhatáron, rengeteg élményt tudhat maga mögött. Ha számszerűsíteni szeretnénk, legalább 1000 nőt tud felsorolni, akinek a nevére – vagy legalább a helyszínre – emlékszik. Adatok nélkül akár megháromszorozhatjuk a valaha volt áldozatai óvatosan alábecsült számát.

Délután, amikor egyedül maradtam A-val és B-vel, kinyitottam az ajtót és erőteljesen becsuktam. Második kísérletre véletlenül kitörött az alsó kettő, a normális üveg, és egyik a katedrálok közül. Szóltam a fűtőnek a bajról, és kértem, segítsen megoldást találni.
Felballagott az üzemeltetési osztály munkatársához, aki percek alatt elintézte, hogy a helyszínen beüvegezzék az ajtót. Ettől kezdve nem láttam a lányok lábát sem, mert egyforma, kukucskálás-mentes katedrálüveget vágtak be a hiányzók helyére. Börtönben éreztem magam, pontosabban: magánzárkában.
Ahogy teltek a napok, egyre többet tartózkodtam a kazánházban, mert a fűtő ritkábban tudott kimozdulni. Kóstolgattuk ecetnél savanyúbb, saját termésű borát, és mesélte az emlékeit.
– Be kell osztani az élményeket! – mondtam szemtelenül.
– Arra gondolsz, hogy most nem akad a hegyére? – kérdezte, egy szemernyi sértődöttséget sem láttam rajta.
A második hét vége felé váratlanul látogatóim érkeztek. Azért annyira mégsem okoztak meglepetést, hiszen a fűtő – Laci bácsi – már előző nap figyelmeztetett a főnöki vizitre.
Kocsival jötték, és a járdára parkoltak. Ha nem izgultam volna – merthogy akkor láttam életemben először élő vezérigazgatót, élő vezérigazgató-helyettest és még élőbb titkárnőt kurta szoknyájában, jegyzettömbbel -, akkor jót mosolygok azon, hogy ugyanabból az épületből sofőrös vállalati autóval látogattak meg.
Megtekintették a két masinát – A-t és B-t -, majd megkérdezték, hogy az újfajta papír ugye megfelel az érzékeny gépek igényeinek. Bólintottam. Tényleg hoztak a napokban, távollétemben egy kupac, kötegelt papírlapot a másik, régebbi rakás mellé. A gépeknek mindegy volt, melyiket nem használom. A régebbiből meg talán elvitték a felét, jól megfogyatkozott.
Valamit mondtak németül, amit én nem értettem, de A és B talán igen, mert egyikük oldaláról olvasta az idegen szöveget a vezér-helyettes.
Még az ajtóból a legnagyobb főnök barátságosan visszaszólt:
– Jól kijönnek a kollégákkal, ugye?
Gyorsan bólintottam, mert először a fűtőre gondoltam, bár ő csak egy kolléga, ráadásul nem is nyomdász. Vele jól kijövök. Később arra a következtetésre jutottam, hogy elvileg többen dolgozunk a házinyomdában, csakhogy a többieknek több eszük van, s be sem járnak feleslegesen. Ezért nem találkoztunk még sosem! Lehet, hogy én vagyok a régebbi dolgozó? Sőt, lehet, hogy én vagyok a főnökük?
Két perc múlva átballagott hozzám Laci bácsi a kazánházból, addigra ő is túlesett a vezérigazgatói viziten.
– Tudtad, hogy többen dolgozunk a nyomdában? Nemcsak én… – szegeztem a kérdést pirospozsgás arcának.
– Hárman – válaszolt bármiféle meglepetés nélkül.
– Hogyhogy?
– Felvettek két igazi nyomdászt is… no jó, te is igazi vagy!… olyanokat, akik nappal valami más nyomdában, munka után, másodállásban meg itt dolgoznak.
Leesett az állam.
– Találkoztam már velük – folytatta – amikor te már elmész, félóra múlva jönnek, és megcsinálják, amit kell. Jól meghajtják a gépeket, mert egy-másfélórán belül végeznek is.
Érdekes, új információt tudtam meg a második munkahét végén.
Még szerencse, hogy nem tagadtam le a nagyfőnök előtt azt a papír-dolgot. Hogy is van? Az egyik jó a géphez, a másik nem. De ha a régi nem volt megfelelő, akkor éppen miért az fogy rohamosan?
Eldöntöttem, hogy meg fogok ismerkedni a kollégákkal. Ettől még Laci bácsi aggodalmaskodása sem tudott eltéríteni:
– Ha megtudják, hogy te is itt dolgozol, akkor adnak neked munkát nappalra, ők meg esténként csak unatkoznak és felveszik potyán a fizetést!
Hétfőn egyébként is mozgalmas nappal indult az új munkahét. Először valaki összeírta, milyen irodaszerekre lenne sürgősen szükségem, s mivel semmi ötletem nem volt, kérdezgetett egy lista segítségével, én pedig majdnem mindenre rábólintottam. Így lett később még körző-készletem is egyéb haszontalan dolgok mellett, de elfértek a sarokban.
Még délelőtt nagy titokzatos somolygások közepette Laci bácsi bevezetett a nyomdába egy csajszit, akit élénken biztatott, hogy máskor is látogasson ám meg engem, nehogy haszontalanul teljenek a munkanapjaim.
– Aztán mit csinálnánk mi kettesben? – A lány kérdése, s főleg a hangsúlyok elárulták, hogy pontosan tudja, mivel lehetne hasznosan eltölteni az időt.
Nekem is támadtak ötleteim, ha végignéztem rajta tetőtől talpig. A vezérigazgató hosszúlábú titkárnője elbújhatna mögötte, még úgy is, ha ez a lány nem kurtaszoknyás, hanem kopott farmert visel, és 80 deka smink sem takarta finom arcát.
Nem sikerült elmélyedni a témában, mert újabb látogató érkezett, aki valamiből kioktatott. Ekképpen:
– Itt írd alá… – Nevem odakanyarintása közben láttam, hogy igazolom a részvételemet az oktatáson.
Laci bácsi – az unokájának is beillő lány kíséretében – közben elsündörgött.
Ezen a napon még többen felfedeztek, nem sokkal később munkaruha-előadó is érdeklődött a méreteim felől, majd valaki megkérdezte, hogy elégedett vagyok-e a munkakörülményekkel… Nem is maradt egy cseppnyi szabadidőm egész nap!
Alig vártam a munkaidő végét – hogy maradjak. Végre megismerem a kollégáimat és megtudom, mit is készít a nyomda, amelynek oszlopos tagja lettem.
Fél öt tájban érkeztek, nem is ketten, hárman. Az első, egy koromfekete koma, őszülő szálakkal, majdnem bezuhant a bejárati ajtón, amikor hiába próbálta a kulcsát elfordítani, s nekitámaszkodott. A második egy végtelenül magasnövésű, ám annál vékonyabb, elgörbült férfi. Ők ketten együtt meghaladták a száz évet, de jelentősen javította a statisztikát a mögöttük betopogó, a 18. évét alulról érintő lány.
Kissé furcsán néztek rám. Egészen addig tartott ez az állapot, amíg a beszélgetés során éleslátással fel nem ismerték, hogy nekem nem érdekem elvenni a munkájukat, sőt be sem tudnám indítani a gépeket, nemhogy elvégezni napközben, amit ők esténként – jóval több pénzért – játszva megcsinálnak.
– Megnézhetem a gépeket működés közben? – kérdeztem azért óvatosan, miután sikerült eloszlatnom a bizalmatlanságot.
– Ha nincs jobb dolgod… – válaszolták a megkönnyebbüléstől vidáman.
A részemről tévesen ’B’-nek elnevezett gépben indult az első munkafázis lemezkészítéssel. El is döntöttem sürgősen, hogy mostantól ez lesz az ’A’. A lány valami folyadékkal, gumikesztyűt húzva, lemosta az elkészült lemezeket, amiket eztán felerősítettek az eddig ’A’-nak nevezett, mostantól ’B’ gép legvaskosabb hengerére, s már ontotta a nyomtatványokat. Mondanom sem kell, hogy mindeddig tévesen ítéltem meg az induló és érkező oldalt is: ahol sok apró szívószáj található, ott kerül be az üres papír…
A lánynak olyan apró, puszis szája volt, hogy bele sem mertem gondolni, hogyan tudna úgy igazán beszippantani. A két jól kereső nyomdász mellett ő végezte a segédmunkát, egyfolytában pakolt, mosott, törölgetett, amazok rá se hederítettek. Nézegettem én helyettük is! Először csak távolról vagy a gép mögül, majd amikor felismertem, hogy egyik mesterrel sem áll semmilyen kapcsolatban, egyre közelebb merészkedtem. Ahogy hajlongott, örömmel fedeztem fel a lötyögős nadrág és a bő pulóver által elrejtett karcsú formákat, melyek azért kellőképpen gömbölyödtek.
A hosszú nyomdász szétvetett lábakkal behajolt a gép fölé, és szakértő szemekkel vizsgálta a mozgógépként ömlő, táblázat-szerű oszlopokat és sorokat tartalmazó papírlapokat. Másik, a sötétképű, egy vonalzó mentén rajzolgatott üres papírra.
A lány elsimította homlokába hulló hajtincsét, és villámgyors mozdulatokkal lehántotta 10 csomagról a barna fedőréteget, és a hófehér lapokat gyakorlottan a gép szívószájas végéhez készítette. Mire odaugrottam segíteni, már a nyolcadiknál tartott – abból a régi halomból, amelyek a vezérigazgató szerint nem használhatók a gépben.
Jólesett megérinteni a kezét, és látni csodaszép mosolyát. Nincs is olyan kicsi szája – állapítottam meg elégedetten, bár nem láttam esélyét, hogy ezt a gyakorlatban is megtapasztalhatom.
– Minden nap eljössz te is? – kezdeményeztem a társalgást.
– Csak akkor hoznak el – intett a fejével a colos irányába -, ha le kell mosni a gépet.
– A gépet? Amit csináltál?
– Ez a gép – mutatott mosolyogva B-re. – Amit te láttál, az lemez-maratás, azt megcsinálják ők is, ha nem vagyok itt. A festék lemosása mindig az én dolgom.
– Te is az igazi nyomdában dolgozol? – Voltaképpen ez jobban érdekelt, mint a munkafolyamatok.
– Igazi? – Aranyosan mosolygott, barna szemei csillogva tekintettek rám. – Igen, végül is az az igazi nyomda.
Még közelebbi kérdésen törtem a fejem, azaz a kérdések közül igyekeztem kiválasztani a legkevésbé nyomulósat… Kifogyott a papír közben, leállt a gép. A lány apró kezeivel felmarkolt egy köteg papírt az előbb odakészített stószból, a hosszabbik élét a tartóhoz koppantotta, és az így katonás rendben álló csomót a gép szívószájai alá helyezte, s apródonként ugyanígy tett az egész kupaccal.
A colos odahívott és felületesen bár, de érthetetlenül elmagyarázta mindkét masina működését. Egész addig beszélt, míg le nem futott a teljes papír-mennyiség, és csak napok múltán értettem meg, hogy a lelkes magyarázat volt hivatott távol tartani engem a kész nyomtatványoktól, mert esetleg rájöhettem volna, hogy azokra a papírokra – melyek állítólag nem alkalmasak a nyomdagéphez – nem a mi cégünk anyagát nyomtatták… Ekkor még nem tűnt fel semmi a barnaszemű, szépmosolyú lány bő ruhákba dugdosott alakján kívül…
– Szóval két műszakot húztál le! – összegezte kedd reggel Laci bácsi.
Az öreg kissé zavarban volt, amikor benyitottam, és a lány, akit előző nap áthozott a nyomdába, összeismertetni bennünket, most feltűnés nélkül húzogatta helyre a ruháit, miközben röviden elmeséltem a kalandomat az igazi nyomdászokkal.
– Mindegy, érdekes volt. Ma is maradok! – lelkesedtem.
Közben azon töprengtem, mit csinálhattak ezek a kazánházban, vagy mire készültek éppen, amikor megjelentem. Laci bácsi meglepően szótlan, mintha azt jelezné, hogy hagyjam már befejezni, amibe belekezdtek.
Visszatérve a saját birodalmamba, kicsit irigyeltem az öreget. El bírnám viselni, ha napközben meglátogatna egy csaj, itt nemigen zavarnának bennünket. Majdcsak elszórakozatnánk egymást valahogy!
Alig értem a gondolat végére, s még bele sem kezdtem az ábrád erotikus részébe, amikor megjelent az iménti csaj, egyedül lépett be az ajtón.
– Laci bácsit hol hagytad? – kérdeztem.
– Azt mondta, dolga van – biggyesztett féloldalasan a lány.
– Nálad jobb dolga? – csodálkoztam, s meg is bántam volna a szemtelen megjegyzést, ha nem kacagást kapok válaszképpen.
– Láttam, hogy igazgattad a ruhádat – folytattam pimaszul, mert látszott, hogy nincs ellenére a téma.
– Nem veszélyes az öreg… Csak tapizott egy kicsit.
– Biztos megzavartalak benneteket, különben nem maradt volna meg a nyúlkálásnál.
– Mondom, hogy nem veszélyes! – nevetett a lány. – A közönség meg csak használna neki..
– Nem nagyon értem… – vallottam be.
– El ne mondd neki, hogy elárultam!
– Mit?
– Az öreg egy kukkerolós. Csak úgy áll fel neki, ha nézik, vagy ő nézhet másokat.
– Tényleg? – nevettem én is. – Honnan tudod?
– Honnan, honnan? Mit gondolsz? Régóta rá akar beszélni, hogy hagy nézze meg, amikor mással csinálom, vagy hozzak magammal valakit, aki nézne bennünket.
– Akkor nem is… ? – kerestem a szavakat, de azért ujjammal félreérthetetlenül mutattam, mit is kérdeznék.
– Régóta ártalmatlan, én már ilyennek ismertem meg.
Laci bácsi sok élménye mind múlt idő? – tűnődtem el.
– Tényleg csak megfogdos? – Azért én még ezt a csekélységet is irigyeltem az öregtől. Gondolatban én is végigtapogattam a csajt egyszer-kétszer, alaposan, és azt jelezte a műszer, hogy ha már állok, nem állnék meg ennyinél.
– Mondom…
– De nem is próbálkozik? – Nagyon nyugtalanná tett a párbeszéd, mely izgalmi állapot egy bizonyos testrészem feszességében nyilvánult meg.
– Miért fontos ez neked? Persze, hogy próbálkozik! Azért tapizgat…
– Ennyi?
– Mire vagy kíváncsi?
Mindenre, mert ez a beszélgetés túlontúl felhúz – válaszoltam volna, ha nem érkezik meg ekkor Laci bácsi.
Kicsit csodálkozott csak, ezúttal én voltam zavarban, mintha legalábbis most éppen én fogdostam volna a kis barátnőjét. Honnan ismerhetik egymást? A lány mit akarhat az öregtől? Az legalábbis világos volt számomra, hogy Laci bácsi mit szeretne a csajtól… Már ha sikerülne! – mosolyogtam el magam. – Elképzeltem, mennyire erőlködhet az öreg potyára!
Közömbös dolgokról esett szó, és rövidesen magamra hagytak. Sajnáltam, mert úgy tűnt, hogy az elkezdett élvezetes beszélgetést meg lehetett volna koronázni a nyomdahelyiség mélyén egy behatóbb ismerkedéssel. Végtelenül közvetlen a lány, s ha Laci bácsival is próbálkozik, miért ne mehetne biztosra velem?
Délután türelmetlenül vártam a másik csajt, a nyomdászt. Hiába! Csak a két koma jött a szokott időben, s miközben én elköszöntem, némán munkához láttak.
Reménykedve indultam neki a következő napnak. Mégsem lehetséges, hogy felbukkanjon két testhezálló lány, és egyikkel se jöjjön össze semmi! Talán Laci bácsi ismerőse a gyorsabban használhatóbb…
Nem szerettem volna, ha izgalmi szintem látszik rajtam, ezért nem rohantam azonnal a falon túl található kazánházba. Várok öt percet! – néztem az órát.
Feleslegesnek bizonyult a túlzott óvatosság: az öreg egyedül volt. Letörve ücsörgött, amit meg is tudok érteni, ha valakinek a szeme kívánja a finomságot, elfogyasztania meg nem sikerül…
Akadozott a diskurzus. Kivételesen még régi kalandjairól sem mesélt.
– Tetszik neked a Pami? – kérdezte váratlanul.
– Kicsoda? – Egyből tudtam pedig, kiről van szó.
– Pami. Pamela.
– Jó kis csaj! – szaladt ki belőlem az egyenes mondat.
Laci bácsi se kertelt különösebben:
– Megbaszhatod ám, ha akarod!
– Köszönöm, de ezt vele kell megbeszélni…
– Csak azt akartam mondani, hogy ne tartson vissza, ha az én ismerősöm, mindent szeret, ami jó. A jó faszt is szereti érezni!
Szívesen kérdeztem volna még valamit, de másról kezdett el beszélni:
– Biztosan nem itt akarsz megöregedni…
Elmondta, hogy nagy terveket kell kitűzni, és azok megvalósítására törekedni mindenáron. Megnyugtattam, hogy a nyomdászkodást én csak átmeneti állapotnak szánom, hiszen jövőre megyek az egyetemre…
Bólogatott, helyeselt, s kis szomorúsággal a hangjában máris sok sikert kívánt. Valahogy én is megkedveltem az öreget.
Visszatértem a nyomdászműhelybe, hátha hiányol valaki így munkaidőben. Amíg kizártam a csupa áttetsző üvegből álló ajtót, Laci bácsi ifjú hölgyismerősét láttam közeledni. Megvártam, s besurrant velem a nyomdába.
– Jópofa az öreg, most jövök tőle.
– Majd én is meglátogatom, de ha már így összefutottunk… – mosolygott a szemembe. – Tegnap nem sikerült mindent megbeszélni.
– Nyomulós voltam nagyon?
– Dehogy voltál! Csak kíváncsi… Az meg nem nyomulás, és nem is baj. Ha meg valamire éppen nem akarok, úgysem válaszolok. Jó volt veled beszélgetni.
– Nekem nagyon izgalmas is… – válaszoltam csendesen, alulról felpislantva.
– Csak nem?
– De igen! Jó egy szép csajszival szexről beszélgetni.
– Kiverted rám? – kérdezte hirtelen.
Értettem a kérdést, tetszett is a nyílt egyszerűsége, mégis meggondoltam a választ. Most áruljam el, hogy erotikus fantáziámban szerepelt még egy lány, a nyomdász is?
– Titok? – sürgetett.
– Te sem árultál el mindent! – húztam az időt. – Egyébként a válasz: igen.
– Ugye, hogy ki tudtad mondani? Ezt meg nekem izgalmas hallani… Mit is nem árultam el? Tudom már, azt, hogy az öreg hogyan erőlködik… Nem tudom, helyes-e elmesélni, mert valahol sajnálom is…
– Én is sajnálom, de … – keresgéltem a szavakat – ne haragudj meg ezért, de Laci bácsinak már annyi nője volt, hogy igazán nem tragédia, ha ebben a korban már nem megy flottul a csajozás.
– Így látom én is, de azért jó lenne, ha sikerülne még neki. Megérdemelne még egy kis élvezetet, nagyon jó szándékú ember. Egyedül él…
Ezzel nem akartam vitatkozni, mert tényleg rendes, jókedélyű, és mindenfélét lehetne még mondani rá, de nincs összefüggésben azzal, hogy egy fiatal lány akarjon neki mindenáron kielégülést szerezni.
– Azt mesélte, hogy rendszeresen átjár hozzá a szomszédasszonya, talán kettő is, és velük elintézi a szükségleteket.
– Tudom, én is a szomszédban lakom, onnan ismerjük egymást… de ne nézz így rám, nem én járok át hozzá, azaz csak beszélgetni néha – nevetett, közben mű-neheztelés szólt a hangjából.
Eddig az ajtónak támaszkodtam belülről, míg ő – tényleg: Pami! – az egyik nyomdagépre könyökölt. Most hátranyúltam, s ahogy szoktam, a zárba helyeztem a kulcsot. Nem fordítottam el, mert annyira nézte a mozdulataimat, és nem akartam nyomulósnak tűnni. Pedig a helyzet érlelődött, mondhatnám: szárbaszökkent.
– A nénikék nem beszélgetni mennek? Akkor az öregnek a szomszédasszonyokkal még megy a móka? – kérdeztem csodálkozva, miközben kissé megdőlve, laza testtartást vettem fel, hogy ne feltétlen árulkodjon szűkülő nadrágom kiteljesedett tartalmáról.
– Én ezt nem tudhatom pontosan, de nem tartom valószínűnek, hogy azokkal menne a szex. Inkább csak élvezkedik… Egyszer láttam, hogy a szomszédasszony, ahogy te mondod, nénikék egyike, segített takarítani, kis otthonkájából kilógott a feneke hajlongás közben, elöl meg be sem gombolta… Laci bácsi ült egy fotelban, úgy nézte, és húzogatta magának…
– Biztos jó érzés az is… – töprengtem hangosan.
– Hogyne lenne jó!? Ha csak fantáziálsz és húzgálod magadnak, még ha nem is akarsz vagy nem is tudsz elmenni, akkor is jó. Nem? – Biztos észrevette már tarthatatlan helyzetemet, mert határozottan mértani közepemre tekintgetett.
– Ilyen szakértő vagy? – terelgettem el a figyelmét a látványról.
– Szeretitek, ha egy lány ért hozzá. Nem? – kérdezett vissza.
Tetszett a játék, és cseppet sem tűnt macska-egér akciónak, inkább két macskáénak, akik holdvirágos éjszakán kerülgetik egymást a lehűlő cseréptetőn.
– Vagy ha egy lány ér hozzá – egészítettem ki találó megállapítását. – Szóval Laci bácsi leste a nénikét és közben játszadozott.
– Te hogy szoktad? – kérdezte Pami.
– Nénike nélkül…
Felkacagott.
– Csak a határtalan fantázia?
– Hááát… igen. De ez csak pótlás, mert az igazit szeretem, az élőt.
– Meg tudom érteni – próbált komoly maradni, nem sok sikerrel.
– És te?
– Én is élőben szeretem. Persze, azért masztizni is.
– Te hogy szoktad? – adtam vissza a korábbi kérdését.
– Hogy érted? Mit kérdezel? – csodálkozott.
– Te is ezt kérdezted tőlem az előbb, mármint-hogy hogy szoktam…
– Jaaa! Masztizni! Körbe-körbe, aztán kétujjamat bedugom a punimba, hüvelykkel meg a csiklómat simogatom közben. Ez a csúcs…
– Muti!
Elámult:
– Itt? Hogy gondolod?
– Bezárom az ajtót!
– Akkor te is muti!
– Oké. Egyszerre? – Hátranyúltam, és ráfordítottam a kulcsot.
Dereka fölé húzta azt a kék felsőt, ami eredetileg a popsija alá ért, kigombolta a nadrágját, és 2 centivel lentebb tolta. Megállt és engem nézett.
Közelebb léptem, megálltam a nyomdagép végénél, kigomboltam az egyetlen gombot, lehúztam a cipzárt. Nem néztem le, de biztos voltam a látványban: alsómat átnedvesítette eddigre beszélgetésünk első cseppre váltott hatása. Félre- és felhúztam az ingem, hadd lássa zavartalanul, illetve a vékony anyagon át, milyen következménye lett az eddigi verbális élménynek.
Tenyerével megnyomkodta a gép papírtároló asztalkáját – elbírja-e, ha majd ráül, és ott mutatja be a produkciót -, vontatott mozdulatokkal térd alá tolta a nadrágot, és kilépett egyenként a két szárból. A ruhadarabot félbehatotta, közben szüntelenül engem nézett. Kibújt a kék felsőből is, egy hasonlóan kék top maradt rajta, és egy fehér, csupa-csipke tanga. Elfordult, előrehajolt, megrázogatta négyarasznyi derekát, keskeny, kislányos csípőjét és gömbölyded popsiját, s a válla fölött hátramosolygott rám. Az előadás félpercig sem tartott, éppen csak megcsodálhattam a formákat és selymes bőrt, a bal combja belső felén egyetlen, apró, izgalmas anyajegyét. Visszafordult és várt.
Viszonzásul felülről kibújtattam a farkamat, és integettem vele – már amennyire egy felfokozott állapotban lévő, meredt szerszámmal integetni lehet -, majd az alsómat nadrággal együtt letoltam, s az előbb megfigyelt tempó sokszorosával megszabadultam tőle. Röpke tétovázás után kibújtam az ingemből is.
Pami is cici fölé húzta a kékszínű topot, kicsit habozott – vagy inkább kíváncsian figyelte, mit szólok a kirobbanóan előtörő, feszes, maroknyi cicikhez -, végre a fején keresztül levette, és ott állt velem szemben egyetlen bugyiban.
Álomszép volt!
Gyönyörködtem a látványban. Bámultam az íveket, mert aminek karcsúnak kellett lennie, az még karcsúbb volt, aminek gömbölyűnek illik lennie, az még gömbölyűbb… Megfogta kétoldalt a tangáját és igazított rajta, mire az tetszetősen kirajzolta dudorodó, kétujjnyi rejtekét, és egy csepp kétséget sem hagyott afelől: csupasz puncija telt, akár az ajka. Lehúzta térdig a fehér csipkét, és fellibbent a nyomdagépre. Ott ült, kissé féloldalt, mégis velem szemben, immár meztelenül, tenyérnyire szétnyitott combokkal. Úgy éreztem, hogy menten szétdurranok, jól bevert, vastag cövekként vesztegelt a farkam, és biztos voltam benne, hogy hozzá sem kell érnem, önellátó módon kilövi a tartalmát, pillanatokon belül. Mégis megfogtam óvatosan – ugyanakkor Pami, a hasáról indítva, milliméterenként csúsztatta lefelé a tenyerét –. enyhén alább húztam az amúgy sem takaró bőrt. Pami bekapta az alsó ajkát, és önkéntelenül nyalogatta, én mélyeket próbáltam lélegezni, de csak hangosra sikerült.
Harangozott a lábaival, s a fehér tanga a másik géphez repült. Végre sikerült megmozdítanom gyökereket eresztett lábaimat, és a csupasz lánnyal szemben helyezkedtem el, s miközben a tenyere még mindig lefelé ereszkedett a tejfehér-selyem hasán. Mellette, mögötte és alatta a több-szekrény méretű, hideg fémtömeg kontrasztja csak még gerjesztőbbé tette a hatást. Nem mintha bármit is lehetett volna még fokozni! Farkam hegyén tobzódtak az előjáték nedvei, s amikor mégis megkíséreltem bemutatni az ígért masztit, felhúzva, majd visszacsúsztatva a bőrt, tövig olyan csatakos lettem, mintha bent jártam volna Pami punijában, melyet még csak most ért el óvatoskodó kezének leghosszabb ujja.
Sejtettem, hogy nem fog működni a vállalt bemutató, legalábbis részemről, ugyanis egyetlen mozdulatnyi távolságra jutottam a végső kilövelléshez. Micsoda égés lenne, amikor ő még most kezd hozzá, én meg váratlanul tűzijátékot produkálnék! Elengedtem hát tüzessé vált dorongomat, és csak ámultam Pami igéző mozgásán. Felhúzta mindkét lábát, és olyan szélesre tárta térdeit, hogy megpillanthattam a pirosló, vékony rést. Szemét le sem vette rólam – nem jelezte, hogy szorgoskodnom kellene -, tekintete hol elhomályosulva résnyire szűkült, hol fénylőn kivirágzott, ajkait felválva nyalogatta-szopogatta, pirosította gyöngy-fogaival.
A fűtőre gondoltam, hátha ezzel elodázhatom a vizuális élmény hatására akaratlanul bekövetkező, végzetes kitörést… Laci bácsi biztos többször látta már ezt a számomra még felfedezetlennek számító női testet, talán – ez is biztos – hozzá is ért… Viszont én fogom tövig belemártani ambiciózus farkamat, és mint feszülő tubusból, telenyomom rajtra készen toporgó hímfolyadékommal… A gondolatok nemhogy nem csillapították sortüzelési késztetésem, de méginkább felajzottak. Az a tudat, hogy előttem valaki simogatta, fogdosta, és Paminak ez izgató lehetett, csak nyersebbé, máznélkülivé tette ösztöneimet: bele akartam üríteni…
Valamit mondani akartam, de torkom kiszáradt, hangom – mintha fűrészporos zsák mélyéről törne fel – érthetetlen volt.
Megnyomtam egy gombot a gépen, mire az ülésre használt tálcája, mint a fogorvosi szék, süllyedni kezdett. Hamar megállítottam, éppen testhezálló magasságban. Pami felfedezte a szándékomat, és kezét elvéve, szabad utat biztosított számomra. Mint az öklelő bika, súlyosan odaléptem, résnyire nyitott puncijához nyomtam a végkimerülés határán őrjöngő farkamat. Zacskóm hozzáért a nyomdagép hideg lemezéhez, és ez olyan érzést formált bennem, mintha valaki nyalogatná, és a forró nyelve nyomán hús szellő érne.
Pami kétkézzel fogta széttárt térdeit, és megemelte – láthatta a kíméletlen, határozott behatolási szándékomat –, várta a döfést. Farkam leghegye kukkantott még csak be, amikor éreztem, hogy nem fogok végigérni a heves alagúton, és vagy a visszavonulást kell választanom, és kéjlevemmel elárasztom a nyomdagépet és Pami combját egyszerre, vagy félúton eszeveszetten szétlövöldözöm, és majd utána nyomom be dorongomat, kitölteni a várakozó női testrészt…
A legnehezebben megvalósítható, harmadik verziót választottam. A lány mosollyal nyugtázta, hogy óvatosan kihúzom azt a kicsit is, amit az előbb betaszítottam, s farkamat teljes hosszában a testéhez illesztem. Szorosan kettőnk között állt, és lassított mozgással egyszerre ingerelte mindkettőnket. Ha lentebb csúsztattam, tényleg csúszkált a nedvességben, s visszatérve fénylő csíkot rajzolt Pami hasáig. Felemelő, de észveszejtő játéknak bizonyult, részemre felért egy kínzással, de egy hirtelen, elkapkodott ömlésnél sokkal de sokkal jobbat ígért a türelmes visszatartás.
Farkam legérzékenyebb tájaival simogattam kéjesen a női testrészt, már minden belátható felület közös nedveinkben úszott, és jól láttam, hogy mindannyiszor, ha a hüvely bejáratánál időzök, még csatakosabbak leszünk. Az idő megállt, lábszárai valahogy a vállamra, majd két oldalamra kerültek, és ketten mustráltuk közös, naturális élvezetünket. Kizártuk a külvilágot, és csak arra figyeltünk, hogy egyik lucskos testrész minél szorosabban csússzon a másikon, és minél nagyobb felület váljék olajosan fénylővé.
Úgy éreztem, hogy menthetetlenül végem! Pami sem a közös mozgás harmóniáját nézte már, teste hátrafeszült. Egyszerre kapkodtuk a levegőt. Elengedtem a farkam tövét, egy finom női kéz abban a pillanatban elkapta helyettem, és határozottam magába rántotta. Testünk már nemcsak zavartalanul ért össze, hanem kibogozhatatlanná vált, ki hol kezdődik és hol ér véget, amikor közös mozgással mélyeket löktem, s zacsim a hátsó bejárathoz és a nyomdagéphez lapulva csodálkozott az események alakulásán. Mint a tűzhányó! Pami a nyakamnál fogva magához húzott, és lihegve néztük egymás kipirult arcát olyan közelről, ahogy még sosem láthattuk.
Talán percek is elteltek, amíg álltunk-ültünk mozdulatlanul, mikor végül lassan, kíméletesen visszatértek a külső hangok, s a megérkező külvilág köszöntötte a több millióéves női-férfi játék iménti újabb diadalát. A játékos harcét, melyben nincsenek vesztesek, ha ennek ellentmond is a látszat: végtelenül kimerülten kapaszkodtunk egymásba.
A külvilág kézzelfogható formában is megérkezett. Valaki többször megnyitotta a kilincset – de jó, hogy még belemelegedés előtt bezártam az ajtót!
– Ki lehet? – súgta Pami.
– Laci bácsi? – kérdeztem vissza.
Ketten lehettek, mert beszélgetés hallatszott be. Az egyik így szólt:
– Biztos nem mentek messzire. Kérdezzük meg a recepciót!
Kapkodva öltöztem, s amikor úgy tűnt, hogy a bepróbálkozók léptei távolodnak, megfogtam Pami vállait:
– Maradsz így?
– Nem szeretnéd?
– De.
– Akkor maradok… – És továbbra is a gép lapadagolóján ült.
– Milyen szerencse, hogy kicserélték, az egyik üveg teljesen átlátszó volt az ajtóban…
– Zavart volna, ha néznek közben? – nézett rám huncut mosollyal.
– Azt hiszem, igen. Nem próbáltam még… Lehet, hogy nem. Talán attól függ, ki néz… – tanakodtam hangosan. – De ki kellene zárni az ajtót, hátha visszajönnek.
– Jó, nyithatod! – mondta kelletlenül, és lelibbent a nyomdagépről. – Ha jön valaki, gyorsan beszaladok a raktárba.
Visszafordítottam a kulcsot, és átéreztem azt a bizsergető izgalmat, amit Paminak jelenthetett a tudat, hogy bármikor beléphet valaki, s ő itt áll meztelenül.
Nem tartott sokáig a lappangó izgatottság élvezete, léptek koppanása közeledett, és lassított az ajtó előtt. Pami hamarjában felmarkolta kéklő ruhadarabjait, és eltűnt az apró raktár ajtaja mögött. Talán még be sem csukódott kilincsre mögötte, mikor a másik, a bejárati kitárult.
– Jó napot! – köszönt az egyik koma. – Lehetne itt gyorsan én olcsón szórólapot csináltatni?
– Sajnos nem, mert ez házinyomda, csak belső munkákat vállalunk.
Kis szájhúzogatás közben ránéztek mindkét álló gépre, összemosolyogtak, és köszönés nélkül távoztak.
Mintha összefüggne a két ajtó: máris nyílott a raktéré… és máris újra visszacsukódott, mert újabb vendég érkezett a bejáratin.
– Nagyon csöndben vagy ma! Nem unatkozol? – érdeklődött a belépő Laci bácsi.
– Á, dehogyis… Olvasgatok.
– Megkóstolod ezt a saját termést? Ilyet még nem ittál! – Egy szatyorból két poharat és egy zavaros színű folyadékot tartalmazó üveget húzott elő.
– Egy pici kóstolót… köszönöm…
Amíg átvettem a poharakat és vártam, hogy tölt bele az ecet kategóriába sorolható saját termésből, csodálkozva láttam, hogy bezárja az ajtót. Korábban ez nem volt szokása, bár nem is itt ittunk eddig kóstolót, hanem a kazánházban.
– Pami itt járt? – Ahelyett, hogy a borból töltött volna, a gépen összehajtva fekvő, ottfelejtett nadrágra mutatott.
Kínos gyorsasággal próbáltam összeilleszteni valószínű mesévé a mozaikot, de sehogy nem tűnt számomra sem hihetővé, hogy tulajdonképpen nekem van női nadrágom, vagy itt járt Pami és elment nadrág nélkül…
– Vagy itt is van? – kérdezett tovább, s ezúttal a másik gépen pihenő csipkés tangára szegezte mutatóujját.
Most miért leskelődik, valami nyugdíjas városnézésről felejtették itt? Miért nem önti már azt a bort?
Be kell vallanom: akadt látnivaló. A gazdátlan nadrág és a kificamodott csipkepillangóként tanga után felbukkant a gazdájuk. Teljes életnagyságban, bár csak harmadrészt takarva, a raktárajtó nyílásában állt Pami. Cicijeit némiképp fedte az egyik kék ruhadarab, amit mégis magával vitt meneküléskor, bár a bimbók annyira előrenyomták, hogy többet mutatott, mint rejtett. A top felett kedvesen mosolygós fej, lentebb a már közelebbről megismert selymes bőr, megcifrázva 1 darab apró köldökkel, 1 darab vékony rovátkával, és egyetlen anyajeggyel. Lassan mellém sétált, büszkén állva két szempár érdeklődését, és kissé mögém húzódva megszólalt:
– Nekem nem adtok poharat?
Egy pillantással felengedett a feszültség.
– Kislány vagy te még ahhoz, Pamikám! – nevetett Laci bácsi.
– Mondtam már, hogy nem vagyok Pami! – durcáskodott Pami, és felém szolgált magyarázattal: – Anyu az egyik macskát nevezi Pamelának, és így szokta szólongatni: Pami! Pami! Laci bácsi meg azt hitte, ilyenkor engem hív, és nem tud leszokni azóta sem a pamizásról.
Ezen meg én nevetgéltem hosszasan, és örültem, hogy csak magamban hívtam – az öreg fűtő hatására – Paminak. Laci bácsi közben töltött a két pohárba a száraznak csúfolt saját termés levéből, amire a közmondást kitalálták egykoron: savanyú a szőlő! – És a bor. – Megemelve az üveget – egészségünkre! – jót húzott belőle. Úgy látszott, Pami – vagy ezek után hogyan is nevezzem? – ismerte már a saját termés kétséges bukéját, mert ő csak belenyalt a pohár tartalmába, ahogy én is.
– És nem vagyok kislány se… – folytatta a félpucér lány.
– Ismeritek a viccet? – hahotázott már jó előre Laci bácsi. – Bemegy a kislány a patikába óvszerért. A patikus elhajtja: kicsi vagy te még ahhoz, még ott van a tej a szád sarkában! Mire a kislány: Az nem tej!
– Ez valami célzás? – kérdezte kacéran a harmadrészt felöltözött lány mellőlem, és cicijeivel hozzámsimult.
Ahogy mondani szokás, adódnak olyan helyzetek, amikor nem számítanak a körülmények és a környezet, csak egyetlen csettintés hiányik… Csettintés helyett ezek kemény cicik jelentették számomra a kezdőlökést ahhoz, hogy átkaroljam – maradok a megszokott névnél – Pami vállát, ő pedig balját a derekamra fonta.
– Ne zavartassátok magatokat, gyerekek – csillogott Laci bácsi szeme, és megint húzott egyet az üvegből.
– Bezártad az ajtót? – kérdezte tőle Pami.
– A kazánházban, amikor… rátok törtem… akkor éppen elfelejtettétek bezárni? – A kérdés már percekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem, de most illett a szövegkörnyezetbe.
– Nem akartuk, nem csináltunk semmit – válaszolt az öreg – de ti ne zavartassátok magatokat, az ajtó záródott.
Nem az ecetszerű, egyetlen korty bor okozta, inkább Pami közelsége és fesztelensége, hogy egyáltalán nem zavart Laci bácsi kandi tekintete. Magamhoz húztam és fordítottam a lányt és elhárítva a csekélyke akadályt, a fején át lehúztam az apró, kék topot. Most először fogtam meg az ingerlően feszülő melleit, majd alányúlva, popsiját megemelve szinte ráhúztam ismét követelődző farkamra.
Pami boszorkányos ügyességgel rángatta le nadrágjaimat, és – ez is először történt röpke ismeretségünk során – térdeit körém terpesztve, elém guggolt. Néztem, ahogy telt ajkai játszadoznak a makkommal, ugyanolyan nedvessé téve azt, mint percekkel ezelőtt a puncija. Függőlegesen szájharmonikázott, fejét megdöntve a golyókat szopogatta zacsin keresztül, majd félig elnyelt, és sokáig a szájában tartott… Csak a fejét, a haját értem el, simogattam, kócolgattam.
Megfogta a fenekemet és egyre gyorsabb iramot diktált, és alig bírtam vállánál fogva, némán rábeszélni, hogy ne járasson csúcsra a szájában… Hasra döntöttem az előbbi gép lapadagolóján, és a világ leggömbölyűbb popsija vájatával ismerkedtem, magamat cukkolva. Hátranyúlt a lábai között, és határozottan, ahogy korábban is tette már, megmarkolva magába tolt. Ezúttal sikerült hosszan élvezni a benti csúszkálást, miközben néztem a bámulatos popsit és a homorú hátat.
Amikor megint kimerültünk, jólesően hajoltam rá… Felemelkedtünk, ismét a ciciket csodálgattam, Pami pedig játékosan húzogatta-becézgette-nézegette a lassan visszahúzódó farkam – ahogy az már lenni szokott, ha két vizuális típus találkozik.
Most pillantottam csak borkóstolás óta Laci bácsira, aki – szintén a vizualitást részesítve előnyben – minket nézett, miközben elégedetten húzogatta félárbócon is termetesnek tekinthető szerszámát…
Epilógus helyett (Prológus helyett is, mert az is elmaradt)
A következő néhány hónapban még többször sikerült megismételni a kellemes délelőttöt. A nyomdász lánnyal nem jöttünk össze.
A fűtést átalakították, egy automata rendszer ügyelt rá, Laci bácsinak nem kellett többé ott ücsörögnie.

Leszopatta a nőtől lucskos farkát

április 7th, 2011

Leginkább azt szerette, ha sikerült alaposan elhúzni az időt – kockáztatva a mindent látó kapitány összevont szemöldökét, ami felért egy mennydörgéssel -, s a vendégek már az asztaloknál ültek, amikor megjelent, és néhány szál friss virágot helyezett minden egyes asztal közepén lévő karcsú vázába.
A bármilyen kort képviselő nők ilyenkor mind egyformán viselkedtek: mosolyogtak, és hálás pillantást küldtek felé. Ő diszkréten meghajolt, és mindenkinek egyenként a szemébe nézve mosolygott, s egy pillanat múlva a következő asztalhoz lépett.
Nemcsak a vágott virágok tartoztak a fennhatósága alá – bár kétségkívül az volt a leglátványosabb része a munkájának -, hanem a hajó minden zegzugába telepített növények gondozása is hozzátartozott nap teendőihez. Egy-egy verőfényes napon, amilyennek százból legalább kilencvenkilencet jellemezhetünk, mire végigjárta mindet, megöntözte, ellátta tápsóval, letörülgette a poros leveleket, apró ollóval levágta az elszáradni készülőket… már kezdhette is elölről. Körútja során kis kitérővel mindig útba ejtette a napozóteraszokat – bár ott nem találhatók növények -, és minden alkalommal betért a negyedik emeleti, hangulatos bárba, ahol késő délutántól egészen a beteljesülésig szingli nők várakoztak aznapi betevőjükre.
– Legyen olyan kedves! – hallotta az egyik keskeny folyosón.
Készségesen megfordult, mint mindig, ha női hangot hall. Egy vendég valami rejtélyes okból nem tudott bemenni a kajütjébe.
– Máris hölgyem! – készségeskedett a hajókertész, és biztos volt benne, hogy kijár egy kis borravaló a segítségért.
Szeme sarkából a nőt mérte fel – gondolta, ez természetben is leróhatná a háláját -, miközben szándékosan sokat bíbelődött az elektromos zárral. Nehogy azt a látszatot keltse, mintha olyan egyszerű lenne!
Úgy tárta ki a keskeny ajtót, hogy a nő csak oldalazva, a melleit hozzádörzsölve férjen be mellette.
– Íme hölgyem, parancsoljon!
Várakozott, mert ilyenkor két dolog következhetett: némi aprópénz a kézitáskából, vagy egy ital-meghívás, ami közben a nők feltétlenül át akarnak öltözni… A harmadik lehetőségre nem számított, így váratlanul érte a „köszönöm”-mel egyidőben becsukódó ajtó.
Semmi baj! – vágta zsebre a nő mágnescsíkos szobakártyáját. – Majd megtalálsz még, kicsikém, ha hiányzom. – Megnézte az ajtóra rögzített számot: A 327.
Néhány lépéssel arrébb terebélyes asszonyság kacsintott rá, amikor elhaladtak egymás mellett. A kertész úgy emlékezett, hogy ilyen debellával nem duggatott ebben a turnusban. Legalábbis emlékezne ekkora méretekre!
A bárban még csak két nő ücsörgött, legelőnyösebb mosolyukat villantva a belépő felé. A hajókertész jól tudta: őket még illik meghívni egy italra, s talán az egyéb szolgáltatásokért is anyagi támogatásra tartanak igényt. Később, jóval később térnek be ide azok a nők, akik hajlandók fizetni egy-két drága, tarka koktélt, és a félhomályban a térdét fogdosva az ágyukba akarják csábítani. Ha ilyenkor ügyes, és kéreti magát, a nők már nem mondanak le róla, és ami még fontosabb, az elkapkodott action után – mielőtt valahonnan előkerülne valami nyüzüge pasas, aki lazán a nőhöz tartozik – papír alapú bankjegyet nyomnak a markába. Ez az igazi!
Fene ezt a sok virágot!
Sokszor elképzelte már, hogy a természet valahogy kombinálhatná a két tevékenységet. Vagy a virágok is fizetnének az önözésért, vagy pedig kifogyhatatlan lenne a locsolója, és minden pénzes nőt sorba látogatna minden nap. De szép is lenne!
Fene ezt a sok virágot!
Visszafelé a C szektoron át szokott közlekedni, de ezúttal hagyta szomjazni az ottani növényeket. Jól kalkulált! Az iménti, terebélyes nő még mindig a hűs folyosón tartózkodott – nem is a fedélzet zsírcsöpögtető hőségében -, és ismét kacsintott a filigrán kertészre.
A virágok szakértője először végigpillantott a folyosón, majd leplezetlen érdeklődéssel a bőven adagolt bájakon. A termetes asszony majd’ elolvadt a gyönyörűségtől…
Ez az a pillanat, amikor hirtelen közömbösségre kell váltani! A trükk bevált, a nő tekintete elárulta, hogy ennyi előjáték után már nem akarja félbehagyni az action-t.
A kertész az órájára néz, majd aggódva az üres folyosó távolabbi vége felé… Ez is mindig beválik! A megrendelő – magában ebben a stádiumban már, korosztálytól függetlenül megrendelőnek nevezi a kielégítésre váró hölgyeket -, ahogy az már ildomos, érzékeli, hogy drága a hajókertész ideje, és éppen szabályok sorát készül megszegni a megrendelő kedvéért. Minél többször végigtekint a folyosón, annál nagyobb címletű bankjegy üti a markát… 15 perc múlva.
Könnyű a kurváknak! Annyiszor teszik szét a lábukat, vagy annyi farkat cumiznak le, amennyi belefér az idejükbe. Sajnos egy kertészlegénynek véges a kapacitása, napi egy-két alkalommal kell megkeresni azt az összeget, ami a kurváknál akár húsz lehetőségre oszlik el. Vagy még többre! – Ilyeneken morfondírozott, amíg a testes nő fölött térdelt, és szórakozottan hagyta, hogy az a farka tövét nyalogassa.
Feneke alatt hatalmas mellek terültek szét, mint folyadékkal telt, de leereszteni készülő lufik. Az asszony húsos szája mélyén fémszínű fogak, teste erőteljesen párolgott.
– Haladjunk már! – mondta félhangosan az alatta szuszugó-lihegő nőnek.
Átevickélt a lelapuló-szétfolyó hason, betérdelt a két vaskos oszlop közé, s felemelte azokat. Régi megfigyelése, hogy szeretnek a nők kényelmetlen testtartásokban dugni, s ha elfáradnak, vagy megfájdul minden csontjuk, azt is a szexelés részének tekintik. Az ő bajuk!
Az asszony egyre hangosabban zihált, összeadódott az extrém testhelyzet és régóta áhított húsdarab benne-mozgásának élménye. A kertész gondolatban végigjárta a hajó azon szegleteit is, amit kifelejtett körútja során, majd számolgatta magában, hány olyan nő vakációzhat még a fedélzeten, akiről nem fedezte fel, hogy „szabad a pálya”… A szuszogás erősödött, a lihegés nyögéssé változott…
A hajókertész megmarkolta a nedvektől síkos farkát, kihúzta a cuppogós nőből, és a hasához kente. Ismét a fejéhez térdelt, és nagylelkűen engedte, hogy még egyszer végigszopogassa…
Eltette a pénzt – Megdolgoztam érte! – mondta anyanyelvén, a megrendelők többsége úgyis csak a saját nyelvét, és az angolt érti.
Az asszony valamit magyarázott, és a duplaágy másik felére mutatott. Szeretné, ha a kertészlegény ott aludna? Vagy van egy útitársa, aki szintén igénybe venné a szolgáltatást? Mindegy! A kertész nemzetközi jellel mutatta, hogy bármelyik változatra érvényes válasza: pénzbe kerül.
Sietett a folyosón, csak egy pillanatra torpant meg annál az ajtónál, amelynek a mágnescsíkos kártyája a zsebében lapult. A 327. Most nem lenne jó még egy menetet kierőlködni… Szeme villogott, szája ráérősen elhúzódott:
– Majd megtalálsz még, kicsikém, ha hiányzom! – mosolygott az ajtóra.

Szex a műhelyben

április 6th, 2011

– Letenné oda a másik pultra?
– Meg sem nézi? – csodálkozott a bőrdzsekis.
– Nagyon szívesen megnézném, ahogy meg is teszem később, de pillanatnyilag ezt a munkát kell befejeznem, mert jönnek érte.
– Bocsánat! – szabadkozott szaporán az ügyfél, miközben gondosan a jelzett helyre teszi a kartonok közé zárt képet, olyan óvatosan, mintha máris törékeny lenne.
– Semmi gond, és higgye el nekem, hogy láttam már képet eleget, azt is megállapítottam, hogy A/2-es méret lehet, de úgyis megmérem pontosan.
– Valami nagyon egyszerű keretet szeretnék… Olyat, ami nem tereli el a figyelmet a képről, és nem hivalkodó – Körbenézve a falon, hirtelen rábökött egy apró fényképet szegélyező lécre. – Talán ilyen felelne meg legjobban.
– Lehet.
– Esetleg vastagabb.
– Lehet az is, mert ekkora mérethez komikusan hatna a keskeny keret. Rám bízza? – A mester közben kisméretű, háromszög alakú lemezkéket számolgat, majd vízszintes mozdulatokkal az üveg mellé kopácsolja azokat.
– És ha visszajönnék kicsit később? Nem bizalmatlanság, de azt akarom, hogy mindenképpen jól sikerüljön a keretezés.
– Holnap reggelnél hamarabb nem kerül rá sor, addig bármikor bejöhet és választhat hozzá keretet, de el is hiheti nekem, hogy annál, amit mutatott, háromszor szélesebb illik…
Végre feladta a bőrdzsekis – egy vagyonba kerülhetett a kabátja -, és búcsúzóul azt mondta, hogy azért igyekszik még holnap reggelig beszaladni.
– Csak éjszaka ne próbálkozzon, bekapcsolom a műhelyben a riasztót – morgott még utána a mester, de figyelme ismét a sürgős munkájára irányult.
A képkeretezés rendkívüli precizitást igényel, néha agysebésznek érzi magát, nem is szereti, ha közben zavarják. Befejezte a festményt, újra és újra megforgatta, melyik lehet a teteje, melyik az alja.
– Normális festők azért szignózzák a képet, hogy meg lehessen állapítani… – morfondírozott magában.
Úgy döntött, hogy a biztonság kedvéért két akasztót tesz rá, ezzel 50 százalék találati esélyt biztosít magának a festővel szemben, aki – a mester véleménye szerint – szintén nem volt tisztában vele, hogyan is mutat a műve, azaz melyik a talpa. Ezért is nem írta alá. Meg szégyellte is, amin nem lehet csodálkozni.
Egy gyermekrajz következett, melyen a pipaszár lábak egyértelműen megmutatták a kép helyzetét. Utána egy tükör keretezéséhez látott, amihez mindent el kellett pakolnia az útból. Az óriási táblát a megrendelő 20 centis, aranyozott, cirádás keretbe kérte foglalni, és majd több helyen tervezi a falra erősíteni, ezért összesen 16 tartópántot rendelt hozzá.

A keretezőmester el is felejtette közben a bőrdzsekist. Csak akkor jutott újra eszébe, amikor zárórát csinált magának, és a mosdóhelyiség felé igyekezve visszapillantott a katonás rendben sorakozó üvegtáblák tartójához támasztott kartonra.
– A három kép… natúr keret rendel… – morogta.
Kézmosás után úgy látta jónak, ha még gyorsan megnézi az alapanyagot – ami néha gyengébb színvonalú, mint a hozzá rendelt keret -, mert nem szeretné, ha éjjel eszébe jutna, hogy nem választotta ki a megfelelő léceket. Az ilyen, éjszakai bevillanó gondolatok nem hagyják újra elaludni – ezért nem szereti, ha befejezetlenül marad egy-egy tevékenység.
A pakkot a pultra tette, szikével elvágta a ragasztócsíkot, és leemelte a felső takarókartont.
– Húúú!
Megtámaszkodott.
– Húúú! – ismételte önmagát.
Fekete-fehér fotó, éles kontúrokkal. Egy női fej fényben és árnyékban, határozott, karakteres, mégis bájos vonások. Nyílt, tiszta tekintet, magas, értelmes homlok, zilált haj, jellegzetes, különös mosoly a határozott száj szegletében.
– Erre aztán nem mondhatnám, hogy tizenkettő egy tucat!
Szemei végigsimogatták a női arcot, amely összhatásában inkább tűnt titokzatosnak, mint egy modell unottan kifejezéstelen, vagy megjátszós beállításának. Semmi művit, semmi idegent nem fedezett fel, ez a kép, úgy ahogy van, maga a természetesség, maga az élet.

Óvatosan megfogta a fotót és félrecsúsztatta, amíg elő nem tűnt a második.
Ugyanaz az arc, játékos szigorúsággal, ám derékig feltárul a lány meztelensége. Kissé oldalról, mintha éppen visszafordulna, és még nem tudná eldönteni, örüljön-e a megszólításnak…
A mesternek hirtelenjében kiszárad a torka, s még egy húúú sem hagyja el a száját. Csak nézi éhes tekintettel a kifogástalan formákat. Valamiért úgy érzi, hogy tiltott helyen jár, s mintha titokban meglesne valakit. Tenyerét végigvezeti a nyak felett, a vállakon, a melleken és a hason – a levegőben.
Ezek után, ha már ilyen intim kapcsolatba kerültek, félrehúzta a második képet is, és izgatottan leste, amint lassan feltárul a harmadik fotó…

*

– Hol voltál? – kérdezi egyből a felesége, ahogy az ajtón belépve, leteszi a cipőjét és a kabátját.
Mondhatná a szokásos válaszok egyikét, ami még igaz is – nem akartam félbehagyni a munkát -, de életében először ezt hazugságnak érzi. Inkább szótlanul megette a megmelegített vacsorát, és üres szemmel bámulta a tévét.
Rutinszerű mozdulatokkal, némán fürdött meg, bóbiskolva ücsörgött még a tévé előtt, majd bebújt a felesége mellé az ágyba. A megszokott módon nézegette a félhomályban az asszonyi hátsót, ahogy feléje domborodott, és igyekezett saját magában felkelteni a kíváncsiságot. A nő – mint általában – nem várt sokáig. Visszafordult, és határozott mozdulattal megmarkolta a férfiasság ígéretét, és váltakozó intenzitással húzogatva igyekezett életet csiholni belé.

Hosszú percek teltek el, mire nagy jóindulattal rá lehetett fogni, hogy behatolásra készen álldogál a mester hetente kétszer használatos, exkluzív szerszáma. Sietősen asszonyára gördült, és jobbjával bevezette a gyíkot a szélesre tárt bejáraton. Eszébe jutott a második fotón látható két fekete-fehér cici, s megfogva az alatta engedelmesen lapulókat, szerszámával, nagy lökésekkel vette birtokba a gyorsan kitágult rést.
Érezte, hogy belátható idő eltelte óta nem volt ilyen merev, és egyre csak tovább keményedett, míg egyszer – amikor gondolatban éppen egy fekete-fehér, illatos nyakba szuszogott – elöntötte a forróság és lávaként utat tört magának.
Farkát megtörülte a lepedő szélébe, s még hallotta, ahogy a felesége kibotorkál a fürdőszobába, de abban a pillanatban el is aludt.
Zaklatott álmában egy ijedt, fekete-fehér nő könyörgött neki, hogy mentse meg. Zokogott, rimánkodott, de hiába tette, mert a mester nem válaszolt. Tehetetlenségében leizzadt és saját kiabálására ébredt.
Hajnalban álmatlanul forgolódott, és elképzelte mindenféle pózban – főleg az üvegező pultra támaszkodva – a fekete-fehér nőt, amint hátulról, mint a kedvenc kalapácsa nyelét, benyomja neki az acélossá vált farkát. Amikor végez – minden alkalommal újra és újra -, képzeletében a nő fenekére, majd melleire, végül az arcára keni szapora nedveit.

*

Kevéssel nyitás után – éppen megfordította a nyitva/zárva táblát a bejárati ajtón -, megjelent az előző napi ügyfél, aki a három fotó bekeretezését rendelte meg. Mögötte vékony, hosszú kabátban, fején kapucnival egy nő.
A nő!
A mester szíve duplájára gyorsított.
– Megnézhetjük azt a keretet, amit javasolt? – kérdezte a bőrdzsekis.
A képkeretező előhúzott a raktárajtó mögül egy hosszú szálat, és a pulton heverő portréfotó szegélyéhez illesztette.
– Jó lesz! – vágta rá a megrendelő.
– Én nem szeretném… – hallatszott a kapucni alól egy érzékien búgó hang.
– Mi?!
A bőrdzsekis keze villámként csapott az eltakart arcba, lerepült a kapucni. A bájos arc szeme alatt kék foltok, duzzadt ajkából egy vércsík indult lefelé. Következő mozdulatával megfogta a lányt és az ajtó felé taszította, visszalépve felkapta a károm fotót és négybe tépte, majd összegyűrve, a lánnyal együtt az ajtó előtti járdán parkoló kocsiba tuszkolta mindet. A modellt és a műveket.
Már csikorgó kerekekkel elszáguldott, mire a mester magához tért ámulatából.
Csóválta a fejét, hümmögött, és biztos volt benne, hogy álmaiban sokáig visszatér a különleges szépség. Talán nemcsak fekete-fehérben, de mégis inkább úgy, mint piros vércsíkkal a szája szélén.
Igyekezett a harmadik képre nem gondolni, de tudta, hogy ez nem fog sikerülni. Ébren is maga előtt látta a lányt a durva székhez kötözve, kócosan, tépett ruhában, szemeiben ijedtség. Fekete-fehéren.

Fusimunkás szex története

április 5th, 2011

Számtalan történet kering különféle mesteremberek kalandjairól. Minden normális férfi irigyli is rendesen azokat a vízvezeték-szerelőket, akik kidugják a fejüket a csöpögő mosogató alól, és tekintetük a háziasszony rövid szoknyája alól kikandikáló, kíváncsi puncijára téved.
Különösen az irodában dolgozó hímnemű egyedek képzelik azt, hogy nem véletlenül szól minden második szexfilm a vízvezeték-szerelőkről. Miközben a mester úr, aki izzadtan kibukkan a mosogató alól, csak a sarokban ücsörgő nagymamát látja, és arra gondol, hogy a légkondis irodában dolgozó férfitársak éppen azt próbálják eldönteni, melyik íróasztalra döntsék a vöröshajú bögyöst.

Pityu bá’ sokat tapasztalt életében, és bízik benne, hogy ennek sora még végeláthatatlanul folytatódik.
– Joggal reménykedek – szokta mondogatni. – Apám 84 éves, és még mindig hajkurássza a szomszédasszonyokat. Nekem is van még legalább 24 évem!
Azért teljesen nem bízza el magát, és mintha nem 24 évben reménykedne, csak mondjuk 24 perce maradt volna erre a célra, minden lehetőséget kihasznál. Ha pedig nem adódik magától az a kihasználnivaló, akkor addig koslat utána, amíg nem talál olyat.
Általában egy látra társaságában fordul elő – akár valamelyik Rejtő-regény hőse is lehetne -, mely létra még nála is alacsonyabb, ami azért jól illusztrálja a magasságokat. Kedvenc létrájával együtt, annak a legfelső fokára mászva már embernyi mérete lenne Pityu bá’-nak.
Minek a létra egy vízvezeték-szerelőnek? – kérdezhetjük, és azt hihetnénk, valami ócska vicc készül a magasan húzódó vízvezetékekről, ha nem tudnánk, hogy Pityu bá’ univerzális. Mindenhez ért és semmihez. Így együtt! Akik ismerik, ölre mennének egy vitában, hogy a „minden” vagy a „semmi” a találóbb kifejezés, mindenesetre Pityu bá’ igazi ezermester létrával is, anélkül is.
Egy kollégám nyaralónak kinevezett faházába ez az ezermester vezette be az áramot. És a vizet. Szerencsére mást nem. Ez még ugyan csak kettő az ezerféle mesterségből, de nem olyan egyszerű ám egyik „bevezetés” sem, ahogy első olvasatra tűnik. Különösen, ha…
Elmesélem úgy, ahogy a kollégámtól hallottam, aki még mindig megborzong, ha eszébe jutnak az események. Kollégámat – a történet mellékszereplőjét – nevezzük el Zolinak, annál az egyszerű oknál fogba, hogy így hívják.
Lehet, hogy az ezermesterség ezer kalandot jelent? Tehát sokkal jobb, mint a vízvezeték-szerelő szakma! Mindenesetre ha egy teljes nap általunk – hamarosan – megismert eseményeit felszorozzuk a a homállyal borított napok számával, az „ezer” végtelenül szerénynek tűnik…
Azon a reggelen Zoli kikészítette a munkaeszközt – a pálinkás butykost -, és türelmetlenül várta, mikor bukkan elő a mester, Pityu bá’. Alig másfélórás késéssel futott be, mint a nyíregyházi gyors hóakadályok kilátásba-helyezésekor. Tűzött a nap, és ezer sebből vérzett az ezermester sokat élt járgánya. Az utolsó métereket fuldokolva és fekete bűzt árasztva tette meg, a maradék centiket pedig, melyek még a drótkerítés mellé történő precíz parkoláshoz szükségeltettek, Pityu bá’ segítette a batárnak leküzdeni: egy kopott szalmakalappal kinyúlt az ablakon, és erőteljes evezőmozdulatokkal terelte révbe az öreg járművet. Kiszálltak mindketten, Pityu bá’ és a létra, majd felnyitotta a hátsóülések helyével egybenyitott csomagteret, mely meg volt pakolva mindenféle kellékkel, amire szükség lehet, sőt mindazt tartalmazta, amire évtizedek során bármikor is szükség lehetett.
Kapkodva fogott munkához, csak két felest gurított le előtte hirtelenjében.

– A másodikat csakis azért, hogy ne árválkodjon – mondta. – Én egyke vagyok, jól tudom az ilyet!
Zoli számára kijelölte, hol ásson, közben ő a csöveket nézegette tüzetesen – mert először a vízvezetéssel indult a projekt -, közben leküldött egy szokásos mennyiséget képviselő pálinka-adagot. Persze, párosával.
A kutat már korábban megfúrták az ilyen vízlelések szakértői, a szivattyú is rendelkezésre állt, Pityu bá’ feladata csupán a kút működésének beindítása volt, és ehhez csövek szerelése és beüzemelése, valamint a telken lévő karótól a villanyáram bevezetése a faházba. Mire a csőnek szánt árok elkészült, a faház falán tekintélyes lyuk tátongott, és a házból e lyukon kukucskált ki a kerti kút.
– Minden flottul halad! – állapította meg fütyörészés közben, és szigorúan megitta mind a két stampedli pálinkát.
– Jöjjön ide bátran, néni! – kiáltott a sövénnyel határolt szomszéd telek felé.
Zoli most vette észre, hogy a szomszédos, 30. év körüli nő ott bámészkodik.
– Néni ám a…! – szólt vissza a címzett, keresve a megfelelő szót a tiltakozás teljessé tételéhez.
– Nem látom én, milyen korú, már elnézést kérek ezért, jöjjön ide, hadd vizsgálom meg! – felelt a hatvanéves, de hetvennek is alig kinéző Pityu bá’. – Úgyse látott még ilyen kutat!
– Á, most nem érek rá, majd később… – szabadkozott a szomszéd nő, de továbbra sem tágított a sövény mögül, és mindig a szerelési munkálatok felé irányult a tekintete.
– Mégiscsak izgatják a nénit a csövek! – jegyezte meg Pityu bá’ félhangosan, hogy Zoli kollégám ijedten figyelte, megsértődött-e, aki hallotta.

A mester régimódi gatyára vetkőzve – amit „fecske” néven ismer a köztudat – húzta-vonta a csöveket, betekerte valamivel, illesztgette, ragasztotta, ki tudja, mit csinált még velük… haladt a munka. A néninek titulált hölgy, akivel eddig a kollégám talán 2 mondatnál többet összesen sem beszélt, most szívósan ott motoszkált a túloldalon.
– Jöjjön no, megnézzük, mennyire működik a gravitáció! – szólt oda néha-néha Pityu bá’. – Minden lyukon be tudjuk a vezetni a csövet!
A munka haladt, a pálinka fogyott.
Zoli lelkesen segédkezett közben, és valamiért átkerült a mester azon oldalára, ami a szomszédból látszott. És ebben a pillanatban mindent megértett!
Pityu bá’ nyűtt, fecskének nevezett munkagatyájából, mint megtermett de fonnyadásnak indulva is mozgékony himbi-limbi, úgy kandikált ki az ezermester privát csöve. Minden mozdulatot sokszorozva himbálózott vissza, s minden kikukucskálást a zacskó és tartalmának számtalan utórengése követett. Ezt nézte annyira feszülten és kitartóan a szomszédasszony!
Elkészült a vízvezetés, és vele az egyetlen kút. Zoli ugyan nehezen értette meg, miért a faházban került elhelyezésre, s ha már ott van, akkor miért kifelé vezet a csöve. Annak kibogozásával már meg sem próbálkozott, hogy ha már kifelé folyik a víz, a kapcsoló miért a házon belül található.
– Nem fogod kitalálni magadtól! – Imigyen szólt a mester. – Gondolni kell a tolvajokra! Nem magára, néni! – emelte fel közben a hangját. – Be kell ahhoz törni a házba, hogy megszerezzék a kutat, ha pedig kint lenne, egyszerűen fognák és elvinnék.
Nagyon logikusnak tűnt a magyarázat, de Zoli még mindig nem látta pontosan a logisztikáját, mondjuk egy pohár víz eresztésének: A házon belül bekapcsolja a szivattyút, működésbe lendül a kút, erre kiszalad a pohárral és odakint a csap alá tartja a poharát, majd mikor megtelik, visszaszalad a házba – az ajtó a túloldalon található – és megszünteti kapcsoló segítségével a vízfolyást?
– Valahogy így, komám! – helyeselt Pityu bá’. – De minek akarnál vizet inni?

Jó példával előjárva, önkiszolgáló módszerrel belekortyolt a pálinkába. Duplán, mert egyedüli gyerekként mindig vágyott egy társra, és ezzel valahol a pálinkakortyok is így lehetnek.
Előkerült a miniatűr létra, s kezdetét vette az áram bekötése, s ezzel az ezermester egy újabb szakmában csillogtathatta meg tehetségét.
Felmászott a létra legmagasabb fokára és tanácstalanul nézett körbe, pedig megszokhatta már, hogy – bár kétszer olyan magas lett hirtelen, mint egyébként – semmit nem ér el. Kicsit hunyorgott, talán szédült is, majd visszaereszkedett.
– Ismertetem a munkamenet stratégiáját – kezdett bele cselekvés-pótló szónoklatába. – Először onnantól – mutatott északkeleti irányba – elhúzunk egy kábelt eddig. Itt egy dobozban elágaztatjuk, és vezetünk egy-egy tyúkbelet minden olyan helyre, amire ráböksz, hogy ott áramnak kell lenni…
A tervezés még tartott, de nem tette közkinccsé a stratégia további menetét. Csóválta a fejét, kicsit hümmögött, majd bólogatott magában, ezzel jelezte a belső működést, mely során talán egyszemélyes vita is kibontakozott. Szerencsére kis időn belül Pityu bá’ győzelmet aratott Pityu bá’ felett, s elégedetten kortyolt bele a pálinkába.
– Van egy létrád? – kérdezte Zolitól, és a sajátját szomorú tekintettel a faházhoz támasztotta.
– Csak egyágú…
– Az is fontos lesz a későbbiekben, most azonban átmegyek kölcsönkérni a szomszédba, hátha jobban fel vannak szerelkezve, amíg te kikészíted a sört, mert ilyen melegben már nem pálinkázhatunk!

Ötpercnyire egy kis vegyesbolt található, Zoli oda indult el sörbeszerzésre, megoldani a vészhelyzetet. Közben reménykedett benne, hogy Pityu bá’ is sikerrel jár. Eddig jól haladtak a munkákkal, nem is gondolta, hogy tényleg belefér egyetlen napba…
Két szatyor sörrel visszaérkezvén, se Pityu bá’, se létra. Újabb 10 perc elteltével a helyzet nem változott – hová mehetett az öreg létrát keresni? -, ezért megkerülve a sövényt, a nyaralótulajdonos átballagott a közvetlen szomszédba, bár ott nem valószínű, hogy létrára akadna, így az ezermester is bizonyára tovább haladt onnan.
Létrát tényleg nem látott sehol, viszont Pityu bá’ itt horgonyozott le, a kíváncsi tekintetű nyaraló-szomszédasszony apró házában. Már ha egyáltalán horgonyzásnak lehet nevezni, hogy a mester egyáltalán nem kampósvégű szerszámát a szomszédasszonyba mártogatja lelkesen, miközben az egy tévés kartondobozra hajolva, mintha az odaragasztott szállítólevelet tanulmányozná elmélyülten, mozgatja a fenekét.

Az ajtó tárva-nyitva, és közvetlenül mellette estek egymásnak. Pityu bá’ földszintes termete miatt a jó szomszédasszonynak meg kell roggyantania a térdét, és valószínűtlen távolságra növelni a befogóit ahhoz, hogy a mester hozzáférhessen, és vígan csattoghasson hófehér fenekén a szőrös, barnára cserzett test.
– Uh, uh… – mondogatja Pityu bá’.
– Ah, ah… – így kapkodja a levegőt a szomszédasszony.
Zoli egy darabig nézte őket, főleg a nő kislányosan karcsú testét, és a kidüllesztett, világítóan halovány, félgömb-párnákat, majd hangtalanul visszatért a saját telkére.
Kisvártatva megjelent az ezermester. Korát meghazudtoló fürgeséggel kocogott:
– Nincs létra, de kitaláltam a megoldást!
Sokat látott járgányával közvetlenül a faház tövébe evickélt, s annak tetejére állította a létrát, melynek talpai – Zoli csak most vette észre – minden eshetőségre számítva, tapadókoronggal vannak ellátva.
– Jót tett ez a kis mozgás! – dudorászta a mester, egy szóval sem említve, milyen mozgásban volt részt. – Egész felfrissült az agyam.

Amit ilyen módszerrel, a kopott autó tetejére állított létrával nem ért el, vagy ami gyakorta megtörtént: amit nem akart elérni, azon munkálatokat a földről irányítva Zolival végeztette el.
A munka haladt, a sör fogyott.
A mester a tetőn szeretett legjobban, s nemcsak azért, mert végre elég magasnak érezhette magát, hanem onnan szemmel tarthatta a másik szomszédos telket. Egyfolytában arrafelé pislogott, és Zoli joggal sejthette, hogy a kerítésen túl megjelent az a 16. éves forma lány, aki – jó szokásaként – legszívesebben meztelenül sétálgat, s időnként csobban egyet a medencébe.
– Fölmenjek segíteni? – kérdezte Zoli hangosan, hogy a kiscsaj meghallja, s észrevegye a túloldalról a kíváncsiskodót.
Észrevette, hiszen az ezermester élénk integetéssel jelezte a lánynak, hogy tetszik a látvány, s ne zavartassa magát.
A munka azért haladt, a sör fogyott. Pityu bá’ gyanúsan méregette a létrát, és úgy látszott, pillanatokon belül elindul egy hosszabbat kölcsönkérni. Persze, abból a szomszédból, ahol még csak kandi tekintete járt.
Ekkor jött át a korábbi szomszédasszony – a tévédobozos -, talán megelőzni az ezermester újabb látogatását, főleg, ha azt ezúttal nem is nála, hanem a fiatal lánynál tenné.
– Megnézem már azt a híres kutat – mondta, de ehelyett az ezermester fecske csúfnévre hallgató gatyáját nézte, melyben és mely körül a legfőbb szerszám tartózkodott. A látogató tiszteletére éppenséggel több volt kint belőle, mint takarásban, s Zoli úgy vette észre, hogy a szomszédasszonynak erős belső paranccsal kellett megállítania saját lendülő kezének, amely megmarkolta volna a himbi-limbit.

Innentől kezdve a szomszéd nő segédkezett a mesternek. Örömmel nyújtotta fel a fogókat, szerszámokat, és elvette a használaton kívülieket. Minden mozdulatánál itt-ott hozzáért Pityu bá’ testéhez, vagy tágas-szellős gatyájához.
– Elhoznád a kocsiból azt a tekercs vezetéket? – A mester erre a feladatra nem a szomszédasszonyt tervezte, hanem Zolit.
A nőnek mást szánt. Ahogy kollégám megjelent a vezetékkel – amelyre végülis nem volt szükség -, a szomszédasszony hamar visszadugta, már amennyire lehetett a fecske rejtekébe, a mester emelkedni kész szerszámát, amivel időközben művelhetett valamit, mert nagyon előre mutatott.
Később egyetlen köntösbe tekerve megjelent a másik szomszéd, az ifjú hölgy. Egyenesen a mesterhez fordult, mert „elment az áram” a házban.
– Nem én voltam! – tiltakozott Pityu bá’, és máris indult át a lánnyal, felmérni a helyzetet.

Zoli kettesben maradt a szomszédasszonnyal, aki durcásan nézegette az óráját. Talán sikerült már annyira megismernie a mestert, hogy tisztában legyen vele, az nem a villanyórában fogja legelőször keresni a hibát, sokkal inkább a köntös alatt.
– Most húzza le a bugyiját, már ha van rajta egyáltalán… – Valami ilyesmiket gondolhatott, ahogy bosszús arckifejezéssel leült a kis műanyag székek egyikére. Látszott rajta: szívesen utánuk menne ellenőrizni, Pityu bá’ hová dugja a fázisceruzáját, amit az imént már majdnem aktív helyzetbe sikerült simogatnia. Mintha lovagláshoz készülne, férfimód széttett lába között néhány szőrszál kunkorodott ki a bikini alól, Zoli alig bírta levenni róluk a szemeit.
Mint nyári vihar, berontott a kertbe egy nagydarab koma, karján a tetoválások más ember egész testfelületét ellepnék.
– Itt kurválkodsz? – érdeklődött köszönés helyett a lábait hirtelen illedelmes helyzetbe összerántó nőtől.
Választ nem kapott ugyan, de pillanatok alatt mindketten eltűntek a sövény túloldalán, és hamarosan a szabadból hangzott át a nő „ah! ah!”-ja.
A hatvanéves Pityu bá’ nagy sokára előkerült, ám segítséget is hozott magával.
A munka ettől kezdve megint haladt, s újra fogyott a sör rendesen. Az egyenletesen barna lány sárga bikinijében sürgött-forgott, adogatta a szerszámokat, úgy bekapta a sörösüveg száját, ahogy Zoli még életében nem látta, s félő volt, hogy lenyeli mindenestől. Időnkét talán bekapta Pityu bá’ ezermester-szerszámát is, mert ahányszor Zoli-kollégám diszkréten odanézett, mindig azt igazgatta.
Éppen elkészült minden – és ezt a sárga bikinis is leellenőrizte, felmászva a töpörödött létrára, s lehunyt szemmel élvezve, ahogy az ezermester ezernyi fortéllyal szuszog a sárga textil magasságában -, amikor egy újabb nagydarab koma jelent meg, aki ezúttal a lányát kereste. Villogó szemekkel mérte fel a helyzetet, és megnyugodva tapasztalta, hogy a lánya nem pucéran, s még csak nem is egyetlen köntösre hagyatkozva szomszédol.
Zoli-kollégám mindenesetre ettől a naptól kezdve – amikor minden igyekezete ellenére sem sikerült elkerülnie a találkozást -, jó előre és kellő udvariassággal

Intim Center szexshop, Budapest

április 4th, 2011

Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor ezt ajánljuk: Intim Center Szexshop. Címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap! – Képek az üzletből itt.

Intim Center Sex Shop bejegyzései: Szexpanoptikum Keszthelyen – Szexbaba gyűjteménye a nős fanatikus gyűjtőnek – Jó a három ponton izgató vibrátor – Igazi végbélnyílás és cyber popó Intim Center Sexshop – Rihanna két zacskónyi cuccot vett egy szexshopban – Intim Center Szexshop a Facebookon – Te mit dugtál már a nődbe? – Szexbaba vállalat elnök és a szukái – Megverte a szexbolt eladóját, mert rossz volt a pornófilm – A legtöbb nő szégyell bemenni egy szexshopba – A prosztata masszírozó használata – A sikosítók Intim Center Szexshop – Erotika számokban: kik járnak szexshopokba – Olcsóbbak lesznek a vágyfokozók – Szexi fehérneműk Valentin napra – Intim Center Sexshop ajándékok Valnetin napra – Pornósztárokra mintázott művaginaSikosítóval élvezetesebb a maszturbálás és a szex – Anális szex tanácsok – Szexshop férfi kényeztetők, péniszgyűrűk és potenciapumpák – Férfi kényeztetők maszturbátorok – Női kényeztetők vibrátorok és dildók – Sikosítók és masszázsolajak

Epernek látszó gésagolyó – Hüvely és análgolyó füzér videó – Szexshop választék, csiklóizgatós péniszköpeny – Szexhop választék, pillangóbugyi videó – Fétisvonalas fehérneműk videóriport – Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort, ha bátor vagy vagy – Análtágító a Szexshopból videóval – Kell egy barátnő gumiból? – Maszturbálógép Japánból – Láttál már ilyen szexterméket hogy Dildóáll – Kerüljenek le a bugyik! – Szexshop mustra videó – Dildó művészet, fasz performasz – Csajok a Szexshpban videó – Szexshoppingolás az Intim Center vásárlói szemszögből – Itt az új generációs guminő szexrobot – Szexshop vásárlási ötletek az Intim Center minden nap nyitva – Fedezzük fel a G-pontot! – Művagina önkielégítéshez, zsebpuncitól a cyber punciig – Tuti szexkütyük az orgazmus biztos! – Faszhoz álló fürdőruha a fétish piacon – Feromon parfümmel tudatalatti izgalmak – Mire jó a vibrátor? – Szexuális vágyat ébreszt a feromonos parfüm – BDSM szex próbáltad már? – A Gésa golyó használatat igazi japán művészet – Blue Dragon potencia növelő – Melltámasz és puncikupak – Felcsatolható dildó – Négy segédeszköz ma éjszakára! – Szex társasjáték szív a szívnek – Ashley Greene szexshopokban vásárolt – Az Intim Center domain nevei: Intimcenter.com, Szexpláza.com, Szexbolt.com, Szexáruház.com, Szexüzlet.com

A vadász fegyvere – szextörténet

április 4th, 2011

Vadászat közben nemigen nyílt alkalma alsó fegyverét használni, de muris látvány lett volna, ha mindkét lőszerszámát egyszerre szegezné a vadra. Az őzek és nyulak persze nem értékelték volna a látványt, de amikor egy rutinszerű sétája alkalmával egy gombát szedegető lányra lelt… Hosszú percekig nézegette, ahogy hajladozik, és minden mozdulatnál kiszélesedik a derék alatti rész, s minden felemelkedéskor kitüremkednek a mellek. Mire a lány észrevette, hogy figyeli a vadász, egyik fegyvere a vállán, a másik ki akarja szúrni a zöldes nadrágját, ő már el is felejtette az őzeket és a nyulakat, a fácánokról nem is beszélve.
– Mi járatban errefelé, széplány?
– Szedtem egy pár gombát! Baj?
– De baj ám! Mert… tegyük fel… megtámadják a széplányt a vadak, akkor mihez kezd?
– A fácánok? – kacagott szemtelenül a fruska.
– A vaddisznók! Mert azok megérzik az ember szagát, különösen az ilyen vadító női illatokat, azt’ beindulnak a hormonok!
– Csak nem? – hangzott a gyöngyöző nevetés?
– Orrával és agyarával letépi a ruházatot, és mellső lábait ráhelyezi a széplány hátára, és már mozgatja is fürgén a hátsóját…
– Tényleg? – A lány nem tudta eldönteni, mennyi az igazság, s mennyi a vadász szemmel is látható, meredező fantáziája.
– Így ni – lépett közelebb és még közelebb a zöldnadrágos, és agyar híján kérges kezeivel támadt a színes póló takarásában ficánkoló cickókra, ki is bontotta pillanatok alatt.
– Nono! – mondta a lány, miközben nem tolta el a tolakodó kezeket, és nem is hátrált egy lépést sem.
A tejfehér, omlós melleken rózsaszín bimbók virítottak hegyesen. A vadász száját csücsörítve közelített, és már-már egész testétben szétáradt a virágzó női test mindjárt megkóstolásra kerülő íze… amikor a lány hirtelen mégis eltávolodott.
– Pedig nem is vagyok tolakodó – értetlenkedett magában a vadász.
– El kell mennem, mert keresnek már! – mondta a lány kissé elpirulva.
– Vissza tudsz jönni? – reménykedett a zöldnadrágos férfi, egyik markával az ágaskodóbb fegyvert igyekezett kordában tartani.
– Estefelé, biciklivel… – válaszolt a sárgapólós lány, és máris elillant a zavara.
A vadász szabad kezét a bajszához emelte és elégedetten megsimította. Csak nem ez lehet az a lány, akiről mesélik a faluban, hogy éjszaka meztelenül szokott biciklizni? – töprengett magában.
– Itt, ezen a részen megvárlak! – mondta hangosan.
Már jó előre úszott a boldogságban, legalábbis több élénk csepp kitolult a rendületlenül markolászott farka hegyére, amíg hosszan a lány után nézett, ahogy az karján hintáztatva apró kosarát, beleveszett a ritkuló erdőszélbe.
Nem ez volt az első kalandja a vadásznak, szégyen is lenne, ha több mint negyven év erdőjárás során nem akadt volna puskavégre ez-az. Legutóbb duplázásra adódott alkalma, amikor két falubéli nő – akik mindennap a városba járnak dolgozni -, a buszról leszállva útba ejtették az erdőt. Hogy mit akartak csinálni, az nem derült ki, de azért egy sokat látott erdész el tudja képzelni! Csak azt látta, hogy az egyik nő a vastag fatörzshöz nyomja a másikat, és – ahogy egy férfi tenné – benyúl a lábai közé. Ekkor még nem vették észre, hogy nincsenek egyedül, zavartalanul csókolóztak. Két nő, micsoda világ! – mondta ő magában, s amikor közelebb húzódott, hogy jobban kiélvezze a látványt, amit a fokozatosan ruhátlanodó testek ígértek, megreccsent egy gally…
A nők olyan zavarban voltak, hogy bódultan guggoltak le, és engedelmesen váltogatták egymást a vadász középső végén, miután az, látva az ijedtséget és érezve a feszítő szándékot, egyetlen szó nélkül combközépig eresztette zöld nadrágját és mintás gatyáját, és csípőjét előretolva kínálta a kóstolót. Egyiküknek nagyon kicsi szája volt és bőséges nyálat termelt, a másik duzzadt ajkaival úgy körbefogta a makkot, mintha napi nyolc órában ezt művelné. Nézték egymást, ki hogyan csinálja, a vadász meg mindkettőjüket. Ha az egyik fej el akart távolodni, szelíden visszairányította, és mutatta a zacsit, hogy az hozzáférhető. Amikor már a combján folyt végig a sok nyál, a vadász felnyögött, és a két nő között a földre csöpögtette a folyékony töltetet.
– Jó sok! – Most először szólalt meg egyikük.
Maradtak guggoló helyzetben, mintha számítottak volna rá, hogy a vadász még szeretné a módfelett érzékennyé vált fegyverét lankadásig mártogatni hol egyikük, hol másikuk ajkai közé.
Ezeket a nőket nem látta többet az erdőben.
– Biztos elintézik napközben a városban! – szokta morogni bosszúsan, amikor eszébe jutnak. A több mint negyven év alatt kudarc is érte, amire nem szeretett emlékezni. Már messziről hallotta, nem lehetett nem észrevenni, hogy hangoskodók csapata lepi el az erdőt. Közelebb érve látta, hogy négy legény a faluból kikísérte a nagyszüleit néhány napra meglátogató lányt, aki pontosan tudhatta, mi vár rá, mert egyszerre kettejükbe kapaszkodott, és folyamatosan nevetgélt.
Szétrugdosták a barnás leveleket, és az így elsimított avarra leterítették a magukkal hozott plédet. A lány közben kibújt a felsőjéből, és kilépett a nadrágjából.
– Bugyit nem hord? – ámuldozott a vadász.
Az egyik srác betérdelt a leheveredő lány lábai közé, és kapásból belökte a farkát, egy másikuk a feje mellé ereszkedett, és a száját tömködte. Ketten pedig oldalról nézték az eseményeket, és lelkesen gyurmáztak maguknak, várva valamelyik nyílás felszabadulását. Helycsere után a már lefutottak kezdtek bámészkodni, és egyikük egy percen belül ismét karómerev farkával várta, hogy ismét sorra kerüljön.
– Fiatalság bolondság! – morgott a vadász, és ő is nyomorgatta fegyverét.
Amikor újra az első páros következett, a harcra-késszé edzett, vaskos, férfias hímtag hátulról merült a lányba, míg a kisebb és félig-kész másik szerszám a piros nyelv kényeztetését élvezte.
– Mi lesz? Sikerül? – türelmetlenkedett a lány, és megnézte a várakozók pillanatnyi állapotát, hátha valamelyikük közben alkalmassá vált a behatolásra.
Ekkor vette észre a vadászt!
– Jössz, papa? – rikkantott oda vidáman.
Az erdész eddig egyfolytában ágaskodó fegyvere menekülőre fogta – tán el is szaladna, ha nem lenne odanőve? – hirtelen értéktelen miniatűrré húzódott vissza. A fiúk felnevettek, a lány kacagott.
– Nem száll be? – kérdezte az egyik srác is.
A vadász valamit motyogott, a karjával intett, ami akár legyintésnek is értelmezhető lehetett, és elhagyta a helyszínt. Biztos volt benne, hogy a „papa” megnevezés tett rá ilyen gyalázatos hatást, és arról is meg volt győződve, hogy soha nem felejti el ezt az élményt.
Most, amikor várta, hogy visszatér biciklivel a hamvasbőrű, bízott benne, hogy ilyen távlatból megszűnt annak a régi kudarcnak a hatása, és – bár mégis eszébe jut néha – már nem is olyan kínos, csak nevet saját magán. Ezt a csajt pedig, akár biciklivel jön, akár gyalog, úgyis meghágja röptében, itt a fának támasztva.
Kufircolt ő már az erdő túlsó részén, a magaslesen is. Alig bírta rádumálni a csajt, hogy felmásszon vele, még tolni is kellett miniszoknyából kimosolygó hátsóját, ahogy araszoltak felfelé egymás nyomában. Mire felértek – a lány két kézzel görcsösen a kilátó peremébe kapaszkodva -, ő pedig lihegve de álló fegyverrel, már nem is kellett magyarázni, hogy mégsem a kilátást szeretné megmutatni.
A lány látta, amit kellett, s csodálkozásra nyílt a szája, amikor lekerült a zöld nadrág, hogy egyértelmű legyen a helyzet. Nem eresztette el vetkőztetés közben sem a magasles legömbölyített peremét, a vadász már úgy gondolta, hogy így, ebben a helyzetben fogja hátulról megbütykölni. Szerencsétlen lány még tériszonytól is szenvedett, ezért hagyta magát rábeszélni, hogy a szűkös padozaton feküdjön a hátára, s jó magasra húzza fel a térdeit. Kicsit nyöszörgött a kemény deszkán – a vadász arra gondolt, hogy így szokott élvezni -, és egy másfél centis szálkát kellett később két részletben kivarázsolni a pirossá dörzsölt popsiból…
– De hol ez a biciklis?
Elképzelte, hogy az ülés éppen a puncit izgatja útközben, talán már nedvesen száll le a nyeregből. Mindenesetre ő gyorsan megvizsgálja, első dolga lesz. Miért is hagyta elmenni? Csak úgy, üresen! Miből tartott volna megtölteni a kis puncikát a fának döntve? Aztán már vihette volna a gombáit!
Lehet, hogy ráfekteti a biciklire, és ahogy ahhoz támaszkodik a lány, ő hátulról megbütyköli. Milyen bugyija lehet egy ilyen fiatalkának? És milyen a puncija? Jó szoros, biztosan.
Reménykedve, kéjesen markolászta ismét a fegyvert, ki is tette a levegőre, és úgy gondolta: nem is érdemes eltenni erre a kis időre…
Leszállt az este, és előjöttek az erdő szokásos, sejtelmes hangjai. Ilyenkor különösen könnyű lehúzni a bugyikat, amikor a nők – tényleg, vagy csak megjátszva? – megijednek a titokzatos zajoktól, és boldogan kapaszkodnak inkább a jólismert férfitestbe, már amit a kezükbe adnak…
Ha mégsem meztelenül biciklizik ide a kislány – a vadász nem hitt a csupaszon bicikliző fiatal nőről szóló legendákban, éhes vaddisznó makkjának gondolta -, akkor először a bugyit húzza majd le róla, és amikor benyomta a farkát, és fürdeti a lucsokban, közben fogja levetkőztetni. Rántott egyet-kettőt a rendíthetetlen fegyveren, és azon töprengett, mi lenne, ha gyorsan a lány piros szájába lőne… amikor a lőszer, mint erőtlen vaktöltény, négy nagy cseppet formázva a barnás-sárga avarra hullott.

Élvezetes szexpózok a nők számára

április 3rd, 2011

A szex célja a közös gyönyör, de a favorizált módszereket illetően akadnak különbségek. A nők számára a szeretkezés összetett dolog, melynek során a fizikai közelség, az érintések és a csók lehetősége legalább olyan fontos, mint az, hogy minél izgatóbb legyen a helyzet. Ezért van, hogy időnként az ágyban eltöltött idő is próbára teszi a kompromisszum készségeteket, hiszen a párod más helyzeteket találhat izgatónak, mint te. Mivel azonban a női gyönyör kissé komplikáltabb, mint a férfiak számára eljutni a csúcsra, légy határozott, és válaszd a számodra legelőnyösebb pozíciót! Ne gondold, hogy ez önző magatartás, hiszen ha te élvezed az együttlétet, meglátod, az a pasira is hatni fog, és annál fergetegesebb lesz az élmény számára. Ha nincs személyes kedvenced, ismerd meg a többi nő által leginkább favorizált pózokat!
Örökzöld kutya – Az első helyet illetően nagy az egyetértés a nemek között, ugyanis nemcsak a hölgyek tartják a kutyapózt a legjobbnak, de ez ügyben a pasik is hasonlóan vélekednek. A cikk születésének pillanatában 132 voks állt eme póz mellett szavazásunkban, ami egyértelműen azzal magyarázható, hogy a nők igen izgatónak találják, és korántsem csak a párjuk kedvéért esik erre a választásuk.
Amikor ugyanis négykézlábra ereszkedsz, és a partnered hátulról közelít meg ebben a pozitúrában, lehetősége nyílik a mély behatolásra, ráadásul a hüvely legérzékenyebb pontjaival találkozhat a pénisze. Ez az oka tehát, hogy nemcsak számára, de neked is egy orgazmusbiztos szexhelyzet lehet a kutya póz.
Lovagló – A lovagló tipikus női kedvenc, mely az előbbitől kissé lemaradva, de 120 szavazattal még mindig erőteljesen az élmezőnyben végzett. Sok nő azért szereti a helyzetet, amikor hanyatt fekvő párjukon foglalnak helyet guggoló vagy éppen térdelő pózban, mert ekkor az irányítás csak az övék. Hiszen a szeretkezés ritmusát, a behatolás szögét és mélységét egyaránt az határozza meg, aki felül van, arról nem is beszélve, hogy a szemköztes elhelyezkedés az intimitásra is lehetőséget biztosít.
Ha egy kis gyengédségre vágysz, nem kell mást tenned, mint közelebb húzódni a partneredhez, ha pedig egyenes háttal felülsz, kiélvezheted az uralkodó helyzeted, és tekintetének homályos csillogását, amint meztelen alakodban gyönyörködik.
Misszionárius – A klasszikus póz, melynek során a férfi a nőn fekszik, és így történik a behatolás, sokak számára a legjobb alternatíva. Hiszen ez nemcsak romantikus, melynek során úgy fonódhattok össze, ahogy kedvetek tartja, de a női gyönyör szempontjából az egyik legjobb behatolási szöget is ez teszi lehetővé, feltéve, ha szép mérettel rendelkezik a párod.
Bár alapvetően a férfi határozza meg a szeretkezés ritmusát, neked is van szavad: elég, ha megragadod a csípőjét, illetve a sajátoddal próbálsz diktálni egy bizonyos ritmust, és máris az történhet, amit te szeretnél. Ugyanakkor tény, hogy nem a leghevesebben szeretkező párok nagy favoritja a misszionárius, hiszen inkább romantikus ez a szexpóz.
Kanalak
A dobogóról éppen csak leszorulva ismét egy hátulról behatoló szexpóz következik. 84 szavazattal a negyedik helyen végzett a kanál helyzet, ami nem más, mint az oldalt fekvő behatolás, ami olyan, mintha a kiskifli-nagykifli alvási pozícióból kerekedne szeretkezés. Ez a pozitúra kombinálja a mélyre hatoló helyzeteket és a romantikát, alapvetően ugyanis a lassú szeretkezéshez ideális, míg általában a hátulról behatolók gyors ritmussal szoktak párosulni.
Ráadásul egy kis találékonysággal, hajlékonysággal a szemkontaktust és a csókot is megvalósíthatjátok, arról nem is beszélve, hogy az öleléseknek, simogatásoknak különösen nagy szerep jut, főleg a férfi részéről.
Álló – Utolsóként bár, de a nők ötös listáján az álló pozitúra is helyet érdemelt. Sok hölgy kedvence, amikor a férfi felkapja, és úgy húzza az ölére, hogy közben két lábával a derekát átkulcsolhatja. Bár mindkét fél számára megterhelő lehet a helyzet, minden bizonnyal azért népszerű, mert igen szenvedélyes, arról nem is beszélve, hogy a nő számára a férfias erőt is szimbolizálja némileg.
A behatolás szempontjából szoros, mély helyzet lehet, de sajnos nehéz huzamosabb ideig fenntartani, nem árt tehát, ha van egy B-terved is, amennyiben ezt a pózt választod.

iPhone pornó és szex

április 3rd, 2011

Ingyen pornó csatornák minden iPhone-ra! Ingyen és külön alkalmazás letöltése nélkül érhetik el az iPhone, iPad, Blackberry és Android telefon tulajdonosok azt a weboldalt, amelyiken több tucat külföldi tévé és mozicsatorna műsorát lehet nézni.
A telefon böngészőjével egyszerűen csak a Filmon oldalra kell menni és azonnal válogathatunk az adások között. A mobilkészülékekre optimalizált tévéadásokat és filmeket QuickTime lejátszóval nézhetjük meg, akár teljes képernyős változatban, nagyon jó minőségben.
A fő oldalon hír-, sport- és mozicsatornákat találunk, de ha elgörgetünk az oldal aljára, egy további lapon vannak a felnőtt tartalmak. A pornó csatornák között jelenleg a Playboy, Adult XXX, Adult Gay, Filthon XXX Latina és a Filthon Asia csatornákat lehet elérni.
Bár a weboldal kiírja, hogy a lejátszáshoz használjunk WiFi kapcsolatot, a tévéadásokat minden további nélkül nézhetjük 3G adatkapcsolattal is, így akár a 4-6 villamoson is nézhetjük a híreket vagy a pornót.
iPhone szex és pornó • PornhubiPhonePornGridXshareSpankwireiFap.toTube8
Fizetős iPhone pornó: • PinkVisualDigitalPlaygroundBrazzersBangbros

Prosti klip az otthon maradottaknak és a szülőknek

április 3rd, 2011


Jelmezben él a nemzet, de jelmezben még senki sem nemzett. Pláne kamionosként. Akármit is állítunk, a legfelszabadultabb bulik egyike a Kamionosok és Kurvák party. Lehet, hogy legközelebb már nem megyünk, de az is, hogy igen. Talán lehetne legközelebb Biztonsági őrök és Pincérnők bulit tartani. Tuti siker lenne biztosan a Focisták és Sztriptíztáncosok bulija is, de most csak ez jutott nekünk. Aranyos fiatalok mulatnak, semmi több nincs ebben az anyagban.

A fodrász kezében

április 3rd, 2011

Minden hónap elején fodrászhoz indulok. Ugyan így tettem tegnap is, de mikor beléptem az üzletbe, saját fodrászomat nem láttam, csak a húgát, aki ott tanult. Na persze nem bántam, hiszen olyan gyönyörű volt, hogy még a lélegezetem is elállt. A feszültség gyorsan feloldódott közöttünk, és csevegésünk hamar flörtölésbe ment át. Majd éreztem, hogy zsebemben rezegni kezd a telefon, amit próbáltam a köpeny alatt kihámozni. Na de ezt a fodrász kislány teljesen félreértette, és simogatni kezdte, majd egy óvatlan pillanatban belenyalt fülembe.
Mondanom sem kell, hogy azonnal kinyomtam a telefonom, és rávetettem magam a lányra, mint ha egy vad kandúr lennék. Nyelvünk vad kardozásba kezdett, farkam pedig azonnal az egekig ért.
Egy raktárhelyiségbe vonultunk hátra, ahol tovább folytattuk kis játszadozásunkat. Egyre vadabbul, és érzékibben harapdáltam ajkait, majd erre ő kihámozta nadrágomból farkamat, és ajkaival rögtön rá is tapadt. Olyan érzékien szopta farkamat, hogy azt hittem azonnal elélvezek. Hevesen járt farkam ajkai között, szinte a toráig hatoltam.
Miközben nyelve farkamon játszadozott, az én ujjaim pedig mellbimbóin köröztek. Egyre hangosabban nyögdécseltünk, majd megfordítottam a lányt, nadrágját letoltam. Erre ő lágyan ringatni kezdte csípőjét, minden mozdulattal falloszomhoz ért, ami nagyon izgatott. Minden ringatózásával aprócska pofont adott makkomnak, majd már az egekig érő falloszom becsusszant szűk járatába. Farkamat teljesen körülölelte a lágy melegség, mire ő hátra hajtotta fejét, én pedig lágyan szívogattam fülcimpáját.
Ritmikusan kezdtünk el mozogni, testünk teljesen összeforrott, érzékeink azonosultak megpróbáltunk azonosulni az emberfeletti csodával. Hangunk egyre elcsuklóbb lett, nyögdécseltünk, és időnként mohón kerestük egymás ajkait. Egyre gyorsabban kezdtünk el mozogni, egyik kezemmel csiklóját simogattam, másikkal pedig mellbimbóit morzsolgattam. Kedvesem kéjtől elakadóan levegőért kapkodott, és éreztem, hogy lassan úrrá lesz rajta a gyönyör. Teste megfeszült, hüvelyizmai farkamat masszírozták, és hangos sikolyok közepette elöntötte a gyönyör. Ennek a látványnak hatására én is követtem őt a gyönyörök birodalmába. Farkamat kirántottam, és hátát beterítettem édes nedvemmel, amelyet csodás érzésekkel töröltem szét rajta.
Majd partnerem megfordult, és teste az élvezetektől roskadozott, és csak néztük egymást átszellemült arccal. Most pedig csak arra várok, hogy a tanoncból igazi fodrász legyen, és én hozzá járhassak….